Karácsonyi történet...

Késő este van, már az ágyban fekszünk egymás mellett, fogom a gyerekek kezét. Döncike még játszi a hangjával, Leó csendben van már egy ideje, amikor suttogva így szól:
-"Mama! Én tudok az angyalokkal beszélni, de te nem hallod meg, mert nem a számmal, nem hangokkal!"
Álmosan kinyitom a szemem, látom a még sötétben is csillogó szemeit...
-"Igen? Örülök neki! Ezt mondják imádságnak... és képzeld, ha nagyon figyelsz rá, még válasz is jön..."
-"Azt hogy hallom meg?"
-"Azt sem a füleddel, hanem itt belül..."
Összemosolygunk, majd csendben hallgatjuk tovább Lehel monológját...
(((...és egyszer sem mondtuk el még az "énistenemjóistenemet"... Csuda dolgok ezek...)))

Szinte...

Az adventi naptárunkon elérkeztünk az utolsó sorba... :) a gyerekek izgatottak. Leó bíztatja Lehelt:

"Lehel, már olyan közel vagyunk Karácsonyhoz, hogy szinte már karácsony van!" :)

10 hetes

Nem akarom siettetni az időt, azt sem akarom, hogy 2 kilóval könnyebb legyen, de egy hátmasszázs és plussz két kar jól jönne mostanság. :) Vagy, hogy esetleg aludjon napközben is ez a síró-rívó kis csomag. Éjszaka egyszer ébred, esetleg kétszer, tényleg nem lehet rá panaszom, (arról igazán nem Ő tehet, hogy Döncike ki tudja miért sokszor...) De nap közben csak nagyon keveset (mondjuk ma összesen másfél órát) és estére annyira elfárad, hogy az idegrendszere teljesen kisül, csak üvölt sokkos állapotban, majd hirtelen elhallgat és elájul elalszik. Valahogy el kell érjem, hogy aludjon hat körül egy picit, ha kell ringatom slingben, mert különben iszonyatos ordítás után alszik csak el este. Bár ez az utóbbi időben mind időtartamra, mind erősségre mérséklődött, de néha még így is ijesztő és szívszorító. Napközben viszont a hasa kínozza, most megint nagyon taknyos is, de nem az orrfolyós típus, hanem a lenyelős fajta, amitől (gondolom) tiszta zöld a kakija és talán azért is fájhat a hasa... 10 napos kora óta szívom az orrát. és ez nem azt jelenti, hogy azóta nem gyógyult meg... de igen, már háromszor is... Ma Leó újra taknyos lett, négy nap múlva Lorinhoz jut ez az újabb cucc... A közvetítő Döncike, pedig igazán nem nyúlkálnak a szájába, arcát nem fogdossák, csak a hasát szokták simogatni. :) Csak hát ugye a szoptatás. Mert azt ugye duplán nyomom, azaz Lehel is kap cicit és bár utána mosakszom és ruhát is váltok, de nem tudok másra gondolni... Valamelyik éjszaka megnéztem az LLL honlapját, mert emlékeztem rá, hogy írtak a tandem szoptatásról, de semmi hasznos nincs fönn mondjuk arról, hogyan szoptassunk, ha beteg az egyik, csupa ömlengő maszlag, hogy mily csodás, hogy a testvérek tejtestvérek is...
10 hete ilyenkor már első közös éjszakánkat virrasztottuk együtt Lorinnal. :) A hátam épp így fájt, de annyi mindent nem tudtam még akkor, ami azóta boldoggá tesz. :) Nem nézhettem még a szemébe és nem láthattam a tekintetét felcsillanni, ahogyan felismer és rám mosolyog. Nem tudtam még milyen jó lesz ennek a három gyereknek az édesanyja lenni. Mindegyikőjüket határtalanul szeretem. Olyan jó látni, ahogyan ők is szeretik egymást. Ahogy Dönci felhúzza a síró Lorinnak a zenélő gombát, aki tovább sír, erre Lehel elkezdi a zenére himbálni a fejét, hogy mutassa, milyen jó is ez a zene, mert, hogy mondani még nem tud mit Lorinnak, majd mikor ez sem hatásos, letörten távozik és épp belém ütközik, amikor én könnyes szemmel összepuszilgatom, és mondom neki, mennyire jó ennek a babának, hogy ilyen szerető nagytestvére van... erre persze csillogó szemmel, büszkén elvonul. :) Vagy amikor Leó és Lorin egymással szemben hasalnak és mosolyognak egymásra. Leó arca egészen új nekem ilyenkor. Még senkire nem láttam ilyen gyengéden mosolyogni. Ezek a pillanatok tényleg újratöltenek energiával... és azt is tudom, hogy még annyi mindent nem tudok. :)

Occá núúúl (Apa írása)

Így bő félév távlatából írom le ezt, mert olyan aranyos, hogy semmiképp sem szeretném elfelejteni. Esténként ha én altatom el a fiúkat, mesélni szoktam nekik az ágyban. Általában a napi történéseket fűzöm bele egy mese keretébe, ami legtöbbször a Kockásfülű Nyúl.
Így az ágyba igyekezve Lehel már előre hangosan kéri a mesét: "Occá núúúl, occá núúúl, .."

A Csokievők és a Kakukktojás

Eredetileg Lehel szempilláit akartam megörökíteni, de aztán kattintgattam néhányat még, mert rá kellett jönnöm, csokievés közben igazán jó gyereket fényképezni... Még ha közben maszatos is az arc... :)

Íme a gyönyörűséges Lehelmanó (aki önmagát mostanában manózza:)

Leó, akiről nehéz rossz képet készíteni, de ezeket most különösen szeretem:

Lorin, aki még nem eszik csokit, de szempillákat már Ő is növesztget... :) (és mostanra csupamosoly ez a kislány, de arról még nincsenek képeink, mert vagy gyönyörködünk benne, vagy a fényképezőgép még nem a barátja és rá nem mosolyog... :)

Mozgásban...

Altatás, Leó dobol a lábával a lepedőn. Rászólok ne mozogjon, mire Ő:
"De Mama, hát ÉLEK! és ha élek, mozgok!"

A nagy kaland...

Itthon, egyedül én a három gyerekkel két nap és két éjjel. Az idő fele letelt, vannak tanulságaim önmagam számára.
Például, hogy soha nem szabad a teljes "befutandó" távot néznem, csak az előttem lévő öt métert... :)
Nem baj, ha a gyerekek üvöltenek, a lényeg, hogy én ne üvöltsek.
Egyszer mindenki elalszik, egyszer mindennek vége lesz, stb... :)
Igazán nagy pillanatok ezekből a helyzetekből születnek... Tegnap is volt ilyen. Például, mikor Leó Lehellel összebújva betakarózva mesélt az altatáskor, míg én a hasfájástól kiabáló Lorinnal járkáltam a lakás egyéb helyein, vagy mikor megnyugtatta Lehelt, amikor én nem tudtam cicit adni neki (szintén az előbbi okból kifolyólag...:) és helyettem Ő vette az ölébe úgy, mintha cicizne... :) Szivetmelengető... Azért most is kissé remegve várom az estét és az éjszakát a két kisebbik miatt, mert a duplikációm továbbra is megoldatlan... :)

2 hónapos

A "cukros bácsi"

A Mikulásra való hangolódás jegyében, öltözés közben a Mikulás ruházatáról beszélek Lehelnek. A pompon tetszik neki... Felbátorodom, folytatom a fehér hosszú szakállal... Azt mondja: "Hajaj!"... Itt gondoltam bevetem a zsákjában lévő ajándékokat... Semmi reakció, unottan néz maga elé... Konkretizálom a dolgot és kifejtem, hogy nem csak a gyerekeknek úgy általában, de Leónak és Lehelnek is fog hozni valamit... Mire a felháborodott válasz:
"Nem akarom! Apa hoz!"
Hát nálunk nem szeretik a mikulást. Emlékszem Leót ebben az életkorban mennyire nem érdekelte se az Öreg, se az ajándéka... Nem tudom, lehet, hogy gáz, de nekem nagyon tetszik ez a gyermeki romlatlanság. :) Végül is teljesen érthető, hogy egy vadidegen embertől miért is kéne bármit elfogadni? Apa, az más. Ő hozzon... mondja Lehel is... :) Jövőre már lehet, hogy nem sértődik meg, ha Mikulással találkozik és adni akar neki valamit... Bár Leó tegnap a céges mikulásünnepségen, mikor kitessékeltem a játékok közül, hogy a mikulásosztáson részt vegyen, kelletlenül így válaszolt: "Elég nekem az ovis mikulás!" De becsületére legyen mondva, végül mégis "szerepelt", azaz kiment, átvette az ajándékát és meg is köszönte (igaz, ezt már csak én hallottam...:)

8 hetes a Picike

A mosolya egyre gyönyörűbb... bár még elsősorban én vagyok a szerencsés, aki részesül belőle, de én szinte mindig, ha fölé hajolok és meglát. Még akkor is, ha épp görcsösen sír és épp szusszan egyet, összeköti ezt egy "De jó, hogy itt vagy Mami!"-mosollyal... :) "Hööö"-zi szorgalmasan, közben irtó cukin formálja a száját, néha egészen kerekre, majd csücsörítve összeszorítja és igencsak intelligensen néz hozzá, így egyrészt nagyon tudálékos, másrészt ennivalóan cukorfalat. :) Hason alszik és kis kukac mozdulatokkal előrehalad, amíg a buksiját bele nem fúrja egy párnába, vagy a karomba, nem feltétlen az akadály állítja meg, szereti, ha a feje be van takarva, jobban alszik így, a szemébecsúszó sapi is megteszi... :) Keveset aktívkodik nap közben, mert ha jól van, akkor alszik, ha meg nincs jól, akkor karban van, így keveset van hason, de ha épp nincs baja, nagyon szeretem nézni, ahogyan figyel. A csillaglámpa fényfoltjai a falon, illetve a fürdőszobában a zuhanyfüggöny színes halai a kedvencei. Nagy szemei elkerekednek és csak nézi és nézi, ha épp sír, még azt is berekeszti egy-egy pillanatra, ha felbukkan a látóterében az előbb említett kedvencek egyike... Ja és a nagy fikuszok levelei is teljességgel lenyűgözik. :)
Az esti elalvás kissé nehézkes, valamikor fél 11 és 11 között azért többnyire álomba szenderül. Előtte sajnos görcsös és igen hangos sírás, ami sehogyan sem enyhíthető az eddigi repertoár teljes bevetése kevésnek bizonyult. Csak fogom a karomban szegénykémet és sorra veszem az összes módszert, néha kiszívom az orrát (mert újra taknyos), aztán kezdődik az újabb kör... Negyed 11 körül abbahagyja, nem sok közöm van a megnyugváshoz, azt hiszem, ilyenkor még egy orrszívás, ha épp éhes, eszik, ha nem, akkor csak beteszem az ágyába, betakarom és elalszik magától negyed órán belül. Ilyenkor már nem sír, csak forgatja a kis fejét... :) Éjszaka egyszer, vagy kétszer ébred, de volt már, hogy először fél hatkor ébresztett, vagy én voltam nagyon fáradt és korábban nem ébredtem rá föl, vagy Ő aludta végig az éjszakát, nem tudom... :) Sajnos nem élvezhetem az éjszakai nyugalmat, mert Lehel ébreszt kétszer-háromszor, hozzátéve ehhez Lorint, jó sokat vagyok fönn és az még a jobbik eset, amikor nem egyszerre ébrednek és akarnak kizárólagosan... Nincs még erre kidolgozott működő módszerem ugyanis, de nagyon agyalok rajta...
Szeme színe kék, világosabb, mint a Fiúké volt ilyen korukban, de nem bízom benne, hogy így is marad, Lehelnél reménykedtem, de persze most el nem cserélném azt a gyönyörű szemét kékre. Szempillákat növesztett, a pillarebegtetésnek így már nincsen akadálya... :) Laci máris a lábai előtt hever, pedig még nem is rebegteti azokat a bizonyos pillákat... :)
Súlya 6,5 kg, hurkákban nincs hiány, nyaki redőit kihajtogatva törölgetnem is kell minden nap olivaolajjal, különben begyullad közöttük a bőre... a nagyság átka... :)
Selyemhaja kopik, szeme kezd rendbe jönni (bal szemében el van záródva a könnycsatorna és nagyon váladékozott születése óta...)
Ajándék ez a kicsi Lány! Hiányzik, ha épp alszik és a fiúkkal játszom... Azt hiszem, már megszoktam, hogy hárman vannak... :)

Első

Szombaton beszélgettünk. Lorin meg én. Bár azt hiszem, inkább Ő beszélt velem, én csak helyeseltem. Rámnevetett, én visszamosolyogtam, aztán mondta és mondta... Én meg csak könnyeztem. Harmadszorra is varázslatos csoda... :) A kép pedig sajnos nagyon rossz, de már félhomály volt, mit tehetünk, ha a fontos pillanatok épp alkonyatkor, profi gép nélkül ér minket?! :)))
...és a kedvenc nyakszirtem újra... :)

Fiúk...

Én és a Kisöcsém...

Laci szombaton egy legoboltban járt a Fiúkkal, ahol Ők persze odaültek egymással szemben az erre a célra odakészített asztalhoz és legoztak kedvükre a tömérdek kockával... míg nem egy Lehel méretű fiúcska odaült Lehel mellé és szisztematikusan elvette tőle a kockákat, amiket rakosgatott. Lehelt nem nagyon érdekelte a dolog, ha statikailag fontos elemet vett el a másik, akkor egyszerűen visszavette. De egyszer csak a kisfiú egy nagyobb csapást mért az építményére. Ekkor az eddig csendben játszó szemközt ülő Nagytestvér felpillantott és tekintélyt parancsoló hangsúllyal csak ennyit mondott: "Nana!", majd újra elmélyült saját építményében... :)
...a védelmező bátyó szerepében:

Lenénizős

A fiúk a játszótérről hazaérve rögvest eljátszották friss élményüket, a közmunkás bácsik és nénik szorgos gereblyézését, amit hazafelé csodáltak meg... Leó egy pillanatig elgondolkodott a perspektíván, majd Lehelt invitálta játékra, "gyere Lehel, mert belőled is bácsi lesz, ha megnősz!" majd felém fordul, "Belőled meg néni!"
Értetlenül és kicsit furcsán néztem rá, ami miatt rögtön korrigált, "ja, Te már most is az vagy..."
Hát nem sokkal jobb... :)))

Lehel aggodalmak

Próbálok a tények rögzítésére szorítkozni, de háborog a lelkem, sajnálom nagyon, lelkiismeret furdalásom van, hogy nem vittem előbb orvoshoz, illetve aggódom a hogyan tovább miatt...
Lehel nem beszél még, szavakat ugyan mond, de többségében olyan nagyon rosszul, hogy akik nem ismerik talán nem is értik, sok esetben pedig én is csak a kontextusból. Mondatokat nem mond, azaz néha hosszabb monológokat is mond, de mivel azt már végképp nem értjük, így nem megfelelően (azaz kommunikatívan) reagálunk rá, így gondolom (remélem) motivávió hiányában elakadt ezen a szinten. Két és fél éves elmúlt. Kingával beszéltem múlt héten és Ő javasolta, hogy feltétlen nézessük meg a fülét. Megtörtént, meg is van a baj. Nem hall rendesen. 25 dB-es halláscsökkenés mindkét fülén úgy, hogy a vizsgálat időpontjában nem volt se taknyos, se beteg. Viszont egészen pici kora óta gyakorlatilag folyamatosan (egy-egy hét szünet maradt csak ki) szívni kellett az orrát és nagyon sokszor volt fülgyulladása is... A doktornő szerint lehet ez az ok, mert úgy hall, mint akinek egy füldugó van a fülében. A fülkürt nem vezet rendesen és folyadék is van a fülében. Egyelőre annyit mondott az orvos, hogy tanítsuk meg orrot fújni, ehhez kaptunk egy lufis orrfújó eszközt is, ami nagyon ötletes. Aztán két hét múlva kontroll. Egy hét eltellt azóta, az orrfújás még nem megy, a lufit már kicsit fel tudja fújni, viszont most újra nagyon taknyos lett, ami gondolom nem kedvez a helyzetnek... Nagyon remélem, hogy nem kell felszúrni a fülét. A másik szál a logopédis, beszéltem egy szakemberrel, ami megnyugtató volt, szerinte elég, ha a füle rendbe jön, a beszéde szépen be fog indulni, ha én nem látok/érzek nyugtalanító egyéb dolgot, várhatunk még az egyéb kivizsgálással nyugodtan. Bár az, hogy nem beszél mondatokban utalhat megkésettségre, de mivel szintén egy érzékeny anyuka volt az illető, azt tanácsolta, ez ügyben hallgassak nyugodtan a belső hangomra... :) Hallgatok. Egyelőre a fülére koncentrálunk. :)

Újszülöttből csecsemő

...a kép a hathetes kontroll előtt történt, a CTG-sufniban, ahová egy szoptatás erejéig húzódtunk be és ahol hat hete még pocakkal vártam, hogy Erzsike valahogy megtalálja a szívhangot... :)
Lorin csecsemő lett. Talán nincs még egy ilyen éles határ két fejlődési szakasz között sem, mint itt. Kézzel foghatóak a változások, amik a napokban zajlottak. nincs már újszülöttünk itthon... Mert Lorin már nem a fejünk fölé néz, ha fölé hajolunk, hanem a szemünkbe, megijed már az erős hangoktól, nemcsak alszik, s ha ébren van sír, hanem nézelődik is, talán a hasa sem fáj már annyira, ha a hátára teszem, szépen érdeklődve körbeforgatja a fejét mindkét irányba, hogy mindent jól megnézzen, szereti a színes dolgokat, főleg a halacskás zuhanyfüggönyt, mosolyog rám és torokhangokat hallat, ha meglát, volt már, hogy öt órát átaludt éjszaka, szeret már fürdeni, kinőtte a 0-3 hós szettet is, súlya a hatodik hét betöltésekor kereken 6 kg volt. :) ...és persze elfogult vagyok, de egyre gyönyörűbb... :) Nagy szerencsém pedig, hogy úgy tűnik csecsemőként is szeret a mellkasomon aludni (bár már nem tudom olyan magasra húzni, hogy a lába ne érjen a lábamra...:), mert ezt úgy szeretem... :)

Azok a kedves részletek...

Igyekszem magamba szívni és elraktározni az apróságokat, amik idővel a feledés homályába tűnnek, de most, hogy újra egy újszülött van a háznál, megelevenedtek a régmúltból... :)
Picibaba cicizik... :) de nem talál "fogást" rajta... :) Óriásira nyitja a száját, szájában a cici, de valami mégsem jó. Próbálkozik még egyszer, majd megpróbálja még hatalmasabbra nyitni a száját, de hiába... Leó itt keservesen sírva fakadt, Lehel próbálkozott még néhányszor, majd dühösen sírva fakadt, ez a Lorin lány pedig csak próbálkozott és újra meg újra, míg én áttettem a másikra vagy megfordítottam, vagy végül rájöttem, hogy ilyenkor segít, ha a felső szájpadlásához közelítem a cicit... :) Lorin szinte soha nem esett kétségbe vagy lett dühös... A nyugalmát nem tőlem örökölte... :)
Fulldoklik a sok tejtől, mert még nem bír akkorát nyelni, vagy csak gyorsabban jön mint ahogy nyelni tudja a mennyiséget, vagy nem tudja összehangolni a nyelést a levegővétellel... Lorinnal sokszor megtörténik, hogy félrenyel és köhög, majd keservesen legörbül a szája és igen fájdalmas arcot vág, majd végre egy nagy levegőt vesz három beszippantással, ilyenkor sissegek a fülébe megnyugtatásképp és gyorsan a szájához érintem a cicit, (jelzésként, hogy még meg van :) különben ugyanis keservesen sírni kezdene... :) Ha éberebb, akkor rafkós módon ilyen esetekben egyszerűen kiköpi a cicit, ha nem bír lépést tartani, kicsit kifújja magát, nyel, lélegzik néhányat, majd újra "alámerül és úszik tovább" azaz folytatja a műveletet... :) Okos lány. A fiúk ilyet nem csináltak. :)
Megtéveszt... :) Ugyanis hasfájás esetén is igen hasonlóan viselkedik, mint mikor éhes, nyujtogatja a kis nyelvét, az öklét a szájába dugja és ha cici vagy valami hasonló kerül a közelébe azonnal rácuppan és olyan erővel szívja, mint egyébként nem, viszont ha megindul a tej, akkor kiköpi, sírvafakad, vagy egyszerűen csak öklendezik tőle... Csak néhányszor dőltem be, mert Lehel is ezt csinálta... :)
Ágyut is durrogtathatnak mellette... ha cicizik vagy alszik éppen, az sem számít, ha szemébe süt a nap, vagy ketten kiabálnak a közvetlen közelében, vagy felettünk épp fúrják a vasbetont...
Utálja a fürdést, majd később már csak a törölközést, ahogy ruhát érez a testén megnyugszik... :)
Megnyugszik ha ritmikusan sissegek, ha gombócba csomagolva, rugózva teszem ezt, az pedig szinte minden helyzetben nyerő, kivéve pocakfájás esetén, mert akkor koalafogás dukál természetesen rugózással itt is, vagy ha nagyon nagy a baj, akkor rugózva járkálással igazán megnyugtató... :) (rosszabb erőnlét esetén a rugózás kis szerencsével kiváltható labdán ülve vagy trambulinon állva...:)

Ki érti ezt?!

Van nekünk egy Editünk, aki hetente egyszer eljön és három órán keresztül játszik és játszik és játszik a Fiúkkal... :) a múltkor, mikor búcsúztunk, és fizettem, Leó elkerekedett szemekkel figyelt. Majd megkérdezte: "Mama, ezt nem értem, ha mi elmegyünk valahová, nekünk is szoktak fizetni?!" .... :)

Négy hetes Kisasszony

Vannak már pillanatok, amikor teljes egészében jelen van. :) Hatalmasra nyitja gomb szemeit és az arcára vannak írva a gondolatai... "Nahát, hova kerültem, hát Te meg ki vagy?" Engem viszont megismer (Leó állítása szerint Őt is...:), és szebbnél szebb mosolyokkal örvendeztet, ami néha már érzésre túlmutat a "gázmosoly"-on és mintha már nekem, vagy legalábbis az éppen aktuális jóérzésnek szólnának. Felismer már helyzeteket is, tudja, mikor, hogy fogom emelni, letenni, mikor a szoptatós párnára kerül, máris megnyugszik... :) A fürdés továbbra sem a kedvence, olyan nagyon érzékeny, megijed, ha "hirtelen" rálötykölök egy kis vizet, nagyon-nagyon óvatosan és fokozatosan szoktam a kezét, majd karját vizezni, akkor szép lassan elkezdi nyitni a kis kezét és látom rajta, hogy egy-egy pillanatra el is lazul, de olyan kis bizalmatlan, nem meri még elengedni magát... Ismerős?! :) Mintha nem is a migyerekünk volna... :))) Nagyon Leós nekem. :) Egyébként pedig gyönyörű, gömbölyű, eszméletlen cuki fejeket képes vágni, kedvencem, mikor csücsörít a szájával, vagy sírás előtt másodpercekkel legörbül a szája és irtó bánatosan néz, vagy felcsillan a szeme, amikor meglát és olyan kis huncut arcot vág, hogy rögtön arra gondolok, mi lesz itt két év múlva... :))) Néha kifejezett kommunikációs céllal torokhangot hallat, ezen mindig meglepődöm, hogy ilyen korán, nem emlékszem, a fiúknál volt-e ilyesmi...
Napjainkban nincs rendszer, nagyvonalúan úgy szoktam fogalmazni, hogy vannak "A" és "B" napok, az előbbin nem alszik, csak 10-20 perceket, esetleg egy órácskát a nap közepén és irtó sokat sír, így gyakorlatilag karban abszolválja a napot és ezeket a nehéz napokat rendszerint egy "B" nap követi, amit néhány ébredéstől és egy-két ébren töltött órától eltekintve végigalszik... szerencsém van, ha épp aznap főzök. :)
A méreteket illetően Ő is óriás bébi, ma meg is ijedtem, hogy a babakocsi mózesébe alig fért be mellé 10 deka sajtos rúd... :) 5350g volt négy hetesen, azaz heti fél kiló ugrik rá még mindig. A lábai már egy hete csecsemősen teltek és hurkásak, ma este fürdésnél pedig láttam, hogy karban is úszógumikat növeszt... :) Sajnos ez egyben azt is jelenti, hogy meg kell válnunk a legkedvesebb picike ruháktól és hamarosan a 0-3 hós overált is le kell cserélnünk egy nagyobbra... Most Ő a szívem csücske, meg a másik kettő. :) Hjaj. De jó nekem... :)

Lorin születése

A történet még valamikor vasárnap kezdődött, mikor este Lacival az utolsó napokban szokássá vált esti sétánkat tettük. Ezúttal nem kellett megállni a fájások miatt, de még az órát sem néztük, mert nem voltak fájások, se gyengék, se erősek... Ráadásul olyan könnyednek és energikusnak éreztem magam, hogy legszívesebben futottam volna egyet... Laci meg is jegyezte, milyen gyorsan megyek... Ez a furcsaság folytatódott éjszaka is, ugyanis aludtam. Egyben mélyen több órán keresztül. Mikor felébredtem, fölálltam és semmim sem fájt... Önkéntelenül megfogtam a hasam, meg van-e még, mert mintha terhes sem lennék... Így indultunk reggel hétre az Istvánba CTG-re. Kakaót szürcsölgettem és énekelgettem, Laci meg is jegyezte, úgy látja , ma sem szülünk... :)
A CTG engem igazolt, vihar előtti csend volt, olyan egyenes vonalat húzott a fájáserősség mutatója, mint még soha... Lorin pedig megnyugtatóan mocorgott, szívhangja tökéletes volt, így biztos voltam benne, hogy a dokim nem fog beindítást javasolni. Aztán jött a vizsgálat, ahol kiderült, négy centis a méhszáj, majd Siklós hozzátette, ez egy délutáni gyerek, Erzsike pedig már vette is elő a burokrepesztős kedves kis eszközt... Itt gyorsan közbeszóltam, távoznék a vizsgálóasztalról szülésbeindítás nélkül, tennék az udvaron egy sétát, beszélnék az "illetékesekkel", hangolódnék, majd kilencre visszajövök és megmondom, hogy döntöttünk. Siklós azért elmondta, hogy melegen ajánlja az indítást, mert túlléptük a terminust és innentől kezdve sokszorosára nő az esélye, hogy a baba nincs jól odabenn, hiába a negatív vizsgálati eredmények... Kérdeztem a szülésindítás kockázatáról, de azt mondta, a négycentis méhszáj esetében nem rosszabbak az esélyeim, mintha magától indulna be...
Már a vizsgálóasztalon tudtam, hogy fogok dönteni, mégis szükségem volt erre a kitérőre, hogy visszaszerezzem a kontrollt a történések felett... Hogy aztán átadhassam újra... :) Kimentünk a kocsihoz, próbáltam Lorinra hangolódni kínkeservesen, az órát nézve közben, elmondtam neki, ma születik és nagyon várom, segítek, jöjjön csak bátran... Nem reagált. Én mégis erőt merítettem belőle és elindultunk vissza a kórházba, ahogy az autó a sorompó alatt gurult, arra gondoltam, nemsokára Laci egyedül gurul itt kifelé és akkor már láthatjuk az arcocskát, amire olyan régen várunk!!! :) Kaptunk egy borzasztó szobát, negyed tízkor Siklós burkot repesztett, majd vártunk. Laci elszaladt reggelit venni magának, Erzsike közben átköltöztetett egy másik, az előzőhöz képest minden igényt kielégítő szobába, majd nagyjából fél óra múlva megérkeztek az első hullámok. Lassan, finoman, bizonytalanul. Rendületlenül koncentráltam és hangolódtam, bíztam benne, hogy a lelki-mentális ráhangolódás segíti majd a testi folyamatot. Laci még mesélt valamit, de nekem már nem volt kedvem csevegni, csak figyeltem a hullámokat egy labdán ülve, lélegeztem és újra megéltem azt a harmóniát a testemmel, Lorinnal és az egész születés folyamatával, amit már Lehel születésénél is megtapasztalhattam és olyan nyugalmat és erőt kaptam belőle újra... Mivel rajtam volt a CTG, ezért néhányszor tettem egy pisikört, bár inkább csak alibiből, mint szükségből, hogy megmozgassam magam. Meglepően könnyebb volt az erős összehúzódások elviselése állva... A CTG-vel ugyanis föltettek az ágyra, de ülhettem... na ezt a részt nem szeretem, de ezúttal Laci nem csak lelki támasz volt, megkértem ugyanis, ha jön a hullám, támassza a derekamat jó erősen. Ő pedig hősiesen kicsavarodva órákon keresztül támasztott rendületlenül, mikor kértem... Olyan sokkal könnyebb volt így. Mivel nem vizsgáltak meg, csak egyszer, olyan fél 11 körül és akkor még csak öt centis volt a méhszáj, azaz mindössze egy centit haladtunk másfél óra alatt, gondoltam, hogy nem számíthatok olyan villámszülésre, mint Lehelnél... Ráadásul amikor már igen határozottá és hárompercesre váltottak a fájások, még akkor is viselhetőek voltak, hála Lacinak, és a légzésnek, úgy gondoltam messze még a vége, mozognék egy kicsit, újra megszabadultam a ketyerétől és tettem egy kitérőt. Ott azonban két hullám összeért és éreztem, Lorin most azonnal kibújik... :) Szerencsére a dokim épp arra sétált és meghallotta a hangomat, így egy kéz benyúlt értem és kihúzott, mondván, "WC-ben nem szülünk, mars vissza az ágyra..." Egyébként alternatív-bababarát szülészet... :)) A vissza"szaladás" érdekes élmény volt... :) Aztán még tíz percet kellett csak várnunk, a második nyomás után megsimogathattuk a kis hajas buksit, a harmadik után pedig végre magamhozszoríthattam ezt a pici lányt... Mint eddig mindig, most is hihetetlen volt a találkozás, mikor kézzelfogható, síró, hideg kezű, magzatmázas pici valósággá válik hirtelen a 9 hónapon át bennem növekvő csoda... Hálás vagyok, hogy újra átélhettem... Ajándék a születése és ajándék maga ez a pici lány, érzékeny, finom kis csoda! Köszönöm!

A Nagyfiú

A Középső, (avagy Lehel szomorú)

A Picilány nyaka és kacsója... :)

A nap fénypontja...

... Hogy a lábammal még épp elértem a paplant és magunkra tudtam húzni... :) A mellkasomon ugyanis Lorin szuszogott, a jobb karomra Lehel dőlt rá, a balon pedig Leó. Így ha akartam volna, se tudtam volna mozdulni, de miután betakargattam négyünket, végül én is elaludtam, csak előbb még kigyönyörködtem magam a három szuszogi közelségén... Most voltunk így először együtt. :)

Három, Kettő... :)

2 hetes

Szeretem az időt hetekben számolni... :)A változás a szemünk előtt zajlik. Egyre gömbölyűbb, már alakulnak a hurkák combtájékon, az arca szépen kerekedik, szépen lassan nyílik kifelé ez a kis Gyöngyszem leányka. Érzékeny, finom kicsi lány. Leóra emlékeztet sokmindenben, de szerencsénkre a hangokra nem oly nagyon érzékeny, mint Leó. Lassacskán kezdek fölfedezni valamiféle ritmust a napjaiban, reggel 7 körül, amikor a többiek ébrednek, Ő cicizik egyet és visszaalszik kilencig, majd délelőtt ébren van (kivéve, ha lemegyünk sétálni, mert akkor a babakocsiban elalszik) és 11-12 körül alszik el újra, de akkor délután fél négy-négyig, természetesen cicizni fölébred néhányszor (néha meg én etetetem meg álmában, hogy ne akkor ébredjen, mikor a fiúkat altatom... :) Aztán megint két-három óra aktivitás után este még egy fél óra szunyókálás, majd vacsora körül fölélénkül, hogy együtt "viháncoljon" a fiúkkal este... :) Éjszaka pedig eszik-alszik. :) Változó, hogy mennyit és mikor van, hogy 2 óránként, van hogy három, de négyre is volt már példa... Mamabarát. :) Két hetes, 4300g, nem jók már rá a legkisebb rugik, amiket a kórházból hazajövet kimostunk és most került vissza a szelrényébe, máris dobozolhatom... :( Hjajjjj. :)

Újszerű hétköznapok

Keddtől négyesben voltunk, a három gyerek, meg én. Nagyon izgultam, hogy fog menni főként az alvás, ami már kettővel sem volt egyszerű, de így utólag úgy látom, mindenki ügyesen megállta a helyét új szerepében... :)

Leó hihetetlen nagy változáson ment keresztül, vagy csak épp hipercukor formáját hozza, nem tudom, de nagyon jó nagytestvér. Úgy érzem, rá kifejezetten jó hatással van, hogy kevesebb időm-energiám van rá.

A két fiú együtt pedig jó kis páros, a legjobb játszótársai egymásnak, mióta pedig babázok mellettük, ha lehet, még szorosabb lett a kapcsolatuk.

Ami nehéz, az az éjszaka. Különösen, hogy betegek lettek, Leó kezdte torokfájás, taknyosság, hőemelkedés, Lehel folytatta ugyanezt, csak nála egy napig magas láz is volt, s most szegény Lorin zárja a sort egyelőre csak szürcsögve, reméljük láz nélkül. Pedig kétségbeesetten próbáltam mindent megtenni, hogy Lorint elkerülje a vírus, az éjszakai egyiktől a másikig rohangálás közben még felsőt váltottam és kezetmostam, de úgy tűnik, hiába... Úgy sajnálom szegény kis szürcsögő 11 napost, akinek az orrát kell már szívnom és csak reménykedhetem, hogy nem lesz rosszabb... Azért bizakodom, mert ügyesen szopizik, vér profi, pedig alig kap levegőt... Csöppentek az orrába anyatejet és tengeri sót, és bízom a legjobbakban. Ráadásul tudom, hogy ettől már csak könnyebb lesz, kezdésnek elég kemény volt a három beteg gyerek...

Egy hetes! :)

Lorin babánk tegnap volt egy kerek hetes. :) Egyre gyönyörűbb, ahogyan simulnak a kis ráncok, ahogyan gömbölyödik a pofi (és valóban, fél kilót hízott /3870g/ szerda óta... de ezt rezignáltan vettük tudomásul Lacival, mikor fürdés előtt lekaptuk gyorsan a mérlegről, nehogy többet mutasson... :) Azért jó, hogy úgy tűnik nála sem kell aggódnom a gyarapodás miatt... :) Nagyokat alszik, főleg a levegőn, nagyokat cicizik, néha abbahagyja és nézelődik érdeklődve nagy kék szemecskéivel, néha pedig sír egy kicsit. Apa karjai rá is jó hatással vannak... :)) A hajacskája olyan finom selymes... Az illata pedig hmmmm... Mondjam még?! Bele vagyok szerelmesedve teljesen... ha egy picit is nem figyelek, akkor meg nő és csak nő... Óh jajj... :)
és tudom, a poszt fényképért kiált. Hamarosan. :)

Érzelmek a tetőfokon...

Még emlékszem, Lehel születése utáni napokban, főként amikor hazajöttünk mennyire a mennyekben jártam, azaz csoszogtam a fáradtságtól... :) Igen, a hormonok. :) Most is érzem az eufóriát, boldogan gyönyörködöm a Lányunkban, olyan leírhatatlanul csodás és kivételes ez az újszülött kor és olyan gyorsan elszáll, nem győzöm beszippantani és elraktározni magamban minden másodpercét... és a mélységeket pedig Döncivel együtt élem meg, én is sírok, mert megszakad a szívem, csak magamhoz szorítom és peregnek le előttem a képek, amikor Ő volt az én újszülöttem, életünk első közös képei, emlékei... Mert ahogyan sejtettem, Őt viseli meg leginkább a "baba" érkezése. Már a kórházi napok alatt is nagyon haragudott rám, aztán amikor kiderült számára, hogy hazajövök, kicsit megenyhült, de aztán világossá vált az is, hogy bizony a baba is velünk marad és maminak most már nem Ő a babája, hanem ez a kis nyikorgó csomag, akinek első hangjára ugrik mami és hagyja őt és mindenkit faképnél...
Éjjel sokszor ébred és keservesen sír, ha épp nem Lorint szoptatom, szaladok hozzá és teszem amit szeretne... néha elég, ha a kezét megfogom, néha cicit kér. Sajnos valamelyik éjjel épp cicizés közben ébredt meg Lorin a másik szobában, így Lehelt felnyaláboltam és vittem át, hogy a legkisebbnek adjak cicit... Szegény Lehel érthetően annyira kiakadt, hogy háromnegyed óráig sírt Laci karjaiban... Ezért elhatároztam, hogy mégsem adok neki cicit, mert ez még rosszabb, hogy el kell vennem, mintha nem is adnék... Így jutottunk el tegnap éjjel odáig, hogy a sötét nappaliban zokogtunk mindketten a kanapén... Végül megadtam magam, mondtam neki, ha visszamegyünk az ágyba kap cicit ha neki ez ilyen fontos... meg azt is mondtam, hogy nagyon szeretnék neki adni, csak ha közben fölsír a baba, muszáj leszek elvenni tőle és a babának adni, mert Ő éhes és nem ehet még palacsintát... Nem bíztam benne, hogy megérti, amit mondok, de mikor visszaértünk az ágyba nem kért cicit, csak megfogta a kezem és álmában sem engedte el csak szorongatta erősen...

Isten hozott Kicsilány! :)

Kisbaba (Apa írása)

Eddig Lehel volt a kicsi. Most ezt újra kell értelmezzük. :)

Hazajöttünk!

Végre itthon! :) Képek még továbbra sincsenek (mert helyette ágyakat szedtünk szét és szereltünk össze, szobákat rendeztünk át így az első este, Mama, Apa köszönjük!), csak két boldog és lestrapált szülő és három csodálatos gyerek!!! :) ...és megkezdtük az Életet ötösben... Kerek! :)

Anyátlanul (Apa írása)

Lorin születése napján - látogatásból hazaérve - ülnek a fiúk egymás mellett az előszobában. Át kellene öltözni, de csak ülnek anyátlanul. Leó odahajol Lehelhez:

-       -  Lehel, azt a kisbabát a kórházból haza fogjuk hozni. 

Lorin kórházi félhomályban

Minden kedves ránkgondoló és nekünk szorító rokonnak, barátnak, ismeretlenül is ismerő blogolvasónak köszönöm, hogy gondolatban velünk voltatok az utóbbi napokban! :) Sokan kértetek már képeket, szégyen, de nincs még tisztességes, csak néhány általam is hozzáférhető kórházi homályos rajtam fekvő... Ezekből most teszek föl, aztán majd lesz jobb is... :)

Lorin...

Minden részletében kislány. :) Még a keze is! :) A fiaink hatalmas férfikezei után mindig meglepődtem, mikor kislánykéz került a kezembe. Sose gondoltam volna, hogy nekünk is lesz... :) A pofija nagyon karakteres, tegnap a szemembe nézett és mosolygott ez a Tündérkislány... Nagy zsivány lesz, már most látom! Sok tekintetben Leóra emlékeztet, érzékeny finom lélek Ő is, bújós és ragaszkodó, folyton ciciző, eddig csak rajtam alvó Kisember. Nagyon új még neki ez a világ, mindenen meglepődik, a saját kezén is, vagy, hogy folyik a szájába a tej... Úgy szeretem újra átélni ezt a csodát! :) A hasfájásról, a kialvatlanságról és a Fiúk nehezen viselhető hiányáról majd máskor... :) Most csak annyit, hogy mindenki remekül állja a sarat, remélhetőleg egy napunk van már csak hátra a kórházban, aztán kezdődhet nagycsaládos életünk! :)

Lorin (Apa írása)

Kislányunk Lorin megszületett hétfőn 13:08-kor, 3650g-mal. Jól vannak Judittal együtt. Nagy most itt a boldogság!! :)

40. hét

Nem gondoltam volna, hogy Lorin bennmarad és betöltjük a negyvenedik hetet is... Most örülök igazán, hogy nem utazott el az orvosom. A héten kétszer is mennünk kellett már vizsgálatra, kedden még a magánrendelésre, péntek reggel pedig a kórházba. Ez utóbbi már nagyon nem esett jól, nem jó szülőszobára járni úgy, hogy az ember nincs benne a sűrűjében... :) Észrevesz mindenféle idegesítő ketyerét és iszonyú zavarólag hat az a ridegség és medikalizált világ... Ráadásul Lorin az utóbbi hetekben olyan furcsán fekszik, hogy a CTG nagyon nehézkes, mert a szívhangot szinte képtelenség megtalálni, majd pedig néhány másodpercnél tovább detektálni... Ezért Erzsike bevitt egy szülőszobára, lefektetett egy ágyra és úgy sikerült a vizsgálat. Az egyetlen szépsége a dolognak, hogy Lehel pont abban a szobában született... :) Most mégis olyan rossz volt így ott feküdni. Egyre inkább érzem az időnyomást kívülről, belülről pedig azt, hogy még NEM. A dokim megvizsgált, egy cm-es a méhszáj, de még vastag, így szerencsére orvosilag sem indokolt a beindítás. Hétfőn reggel találkozunk újra, megkérdeztem, meddig engedik a terminustúllépést, azt mondta, ha a gyerek jól van, egy hetet várhatunk. De egyáltalán nem volt megnyugtató, ahogyan mondta, tudom, hogy orvosilag nem szeretik az ilyesmit és már tegnap vizsgálat közben is (bocsánat az érzékenyebb lelkű olvasóktól) megpiszkálta a méhszájat ("előrébb hozta"?), mindenesetre nagyon kellemetlen volt, utána pedig vérezgetett is egy kicsit, ebből gondolom, hogy tényleg jól belebabrált... Szóval még rá is nagyon dühös lettem... és kicsit megingott az a fene nagy bizalmam. Kicsit egyedül érzem magam, mert mindenkinek megremeg a térde az orvosi protokoll előtt. Én nagyon szeretném megvárni, hogy ez a pici virágszál magától bomoljon ki...
A jó a "rosszban" viszont, hogy kicsit fölrázta bennem a helyzet a védelmező anyaoroszlánt. :) Egyre nő odabenn a bizalom Lorinban és a saját testemben és az emberileg lehetséges végsőkig el fogok menni, hogy minden úgy történjen, ahogyan szeretnénk...

Önderítés...

Nehezen indult a nap. Leó tegnap nem aludt délután és ilyenkor nagyhalál van, annyira nyűgös. Mióta az ovi megkezdődött, megint nagyon nehezen alszik el, tök mindegy mennyire fáradt, sírdogál, hogy le akar csukódni a szeme, de Ő nem akarja... és persze hogy nem akarja, mert fél. Fél, hogy rosszat álmodik, illetve ilyenkor előjönnek a szorongások, amik mostanában elég erősek. Az oviban ugyanis van egy nagyon beteg gyerek, (róla nem akarok írni) akinek halálfélelme van... Lelkileg nagyon megterheli az óvónőket is, iszonyú nehéz helyzet, én nem is tudom, hogyan lehet ezt jól kezelni az óvónőknek. Mindenesetre Leó a kis érzékeny lelkével azonnal levette a lényeget... Annak örülök, hogy legalább elmondta nekem, ha nem is egyszerre. De ettől még nem tudok segíteni neki, tanácstalan vagyok és persze engem is felkavar a dolog. No és az ilyen reggeleken pedig türelmetlen és kiabálós. De legalább békében váltunk el... Félek, mi lesz, ha kórházban leszek, nem fogja tudni senki elaltatni Leót délután és az maga lesz a katasztrófa...
Persze bizonyára kissé túlzás azt gondolnom, hogy nélkülem megáll itthon az élet... :) Nem ártana ezt is elengednem, hogy csak Loriné legyek most egy kicsit... :)
Hát akkor jöjjenek a tegnap délutáni fagyizni menős kézenfogós képek, hadd örvendezzen egy kicsit a szívem... :)

39. hét is betöltve...

Nehéz hét áll mögöttünk. Én lelkileg szétcsúsztam, olyan lassan és nehézkesen megy a készülődés-hangolódás, pedig ez a pici lány a pocakomban olyan készséges és ügyes. Többnyire hulla fáradt vagyok, mert Lehel a héten 5 napon azaz éjszakán keresztül nem aludt hajnal négy és fél hét között, csak cicizni vágyott és ha lecsukódtak véletlenül a szemei, kipattintotta gyorsan... Szerintem érzi, hogy hamarosan nem leszek mellette és próbál őrködni... Olyan nehéz őt elengednem. Ma viszont aludtunk mind, gondolom Lehel annyira fáradt volt, hogy nem ébredt föl, csak nyekergett sokat éjszaka, és csak hatkor óhajtott egy rövidke találkozót velem... Így most mindent szebbnek látok és nagyon bízom abban, hogy visszatér a jó alvókája, míg én a kórházban leszek...
Lorin kicsi lány készülődik, úgy érzem már nem vagyunk messze... :) A jóslófájások egyre erősebbek és hosszabbak no meg szinte egész nap vannak néha rendszeresen 10 percenként, néha ritkábban, de állandóan, sokszor éjszaka is felébredek rá. Lorin most lehet nagyjából három és fél kilóhoz közel, mert nehéz már följönnöm a lépcsőn, a feje pedig egyre lejjebb, mert nehéz mennem is. Hogy mennyire van lenn a hasam én ezt soha nem tudom megmondani... :) A csütörtöki vizit szerint a méhszáj elsimulóban, de még nincs (nem volt) nyitva, a streptococcus szűrés negatív, azaz nem kell antibiotikum vénásan szülés közben... Csupa jó hír. :)
A szülésre-születésre felkészítő relax szöveget Lorinnak is mondjuk Lacival... :) Úgy szeretem ezeket a beszélgetéseket. Bár most kicsit nehézkesebb megszervezni egy nyugodt zavartalan félórácskát, erre rendszerint éjszaka, mikor már mindenki alszik, kerül sor valamikor 11 és éjfél között... :) Én tegnap kétszer bele is aludtam, de ez nem von le semmit a szépségéből... Sőt....:)))
Lassan-lassan alakulok itt belül is, kezd szűnni bennem a nemakaromafájdalmat érzés és jön helyette valami megmagyarázhatatlan beletörődős béke... :) ...és olyan jó arra gondolni, hogy hamarosan a karomban tarthatom, puszilgathatom és gyönyörködhetünk benne, és ők hárman lesznek, és nagycsalád leszünk...