Lehelbeszéd, avagy a törékeny egyensúly...

Lehel lassan másfél éve hullámzóan ugyan, de dadog. Van, hogy teljesen megszűnik, aztán történik valami és egyre rosszabb lesz, aztán megint hetekig, gyakran hónapokig megint hullámzóan szenved szegénykém. A napokban állapítottam meg, hogy jé, milyen jó, megint jól beszél, sőt tegnapra tökéletesen eltűntek a megakadások. Erre ma fejre esett a székéről és azóta ismét akadozik. Nem durván még, de elkezdődött a romlás. :( Olyan durva, hogy ilyen kézzel fogható, számára szorongató eseményekre ennyire érzékenyen reagál. Ilyen volt, mikor December elején Leó egyik este rosszul let és hányni kezdett egy vírustól. Vagy amikor nyáron az ikrek áthívták Leót játszani. Egyik pillanatról a másikra kezdődik, nem lehet nem összekötni a történésekkel. Persze biztosan a hullámzásban is be lehetne azonosítani az okokat, csak ott jóval nehezebb, mert a kiindulási állapot nem a folyékony beszéd, így gyakran csak napok múlva érzékele, hogy romlott, vagy javult a beszéde...
Persze mindig felmerül a vigyem-e szakemberhez kérdés. Na de ki a szakember? A logopédus? Nem hinném, hiszen egyértelműen lelki tényezők befolyásolják a beszédét. A pszichológus? Nyilván segítene egy terápia, bár az ok (testvérrivalizáció) olyan jellegű, amit a fejlődésből következően kell meghaladnia és persze idővel meg is fog. Így azt gondolom, nem lenne annyi hozadéka, mint amennyit ártanék amúgy is törékeny lelkének azzal, hogy megbélyegzem, azaz, hogy nem stimmel vele valami, ezért vele járunk szakemberhez. Merthogy vele minden stimmel. Ő most így beszél és kész. Majd nem fog. (Jól emlékszem még, mikor anno én is dadogtam és a szüleim össze-vissza hurcibáltak mindenkihez, ami persze nem segített, de az átjött, hogy velem aztán biztos nem stimmel valami...) Egy durva péda, valahol olvastam arról, ha van egy (bármilyen szempontból) "fogyatékos" gyerek a családban, azzal teszek a legjobbat vele és a testvéreivel is, ha úgy kezelem őt is, mint a többieket. "Normálisnak". ...és ez nem a homokba dugom a fejem típusú hozzáállás... Most így gondolom.

Micsoda nap!

Az idei nyaralás kétségkívül legnagyobb szenzációja a tegnapi "csakafiúk" nap volt, amikor is Laci és fiacskái útrakeltek Toulon városába... Nem is akár hogyan, TGV-vel. :) A fiúkkal egész úton madarat lehetett fogatni, nem is csoda, ha ilyen kilátásuk volt... :) Majd Toulonban hajóval körbementek a haditengerészeti kikötőben és látták többek között a francia flotta repülőgéphordozóját... Kerek volt a nap.
Mindeközben Lorin "itthon" mászva jött ki utánam a konyhába! :) Már néhány napja látom, ahogy próbálgatta, most jött el az idő, hogy rögtön jónéhány métert megtéve megörvendeztessen minket új tudományával! :)
...és még mindig nincs vége... Lehel dadogása... Néha javult, majd megint romlott, majd újra javult... Néhány napja újra javuló tendenciát éreztem, tegnap pedig néhány megakadást leszámítva teljesen folyékonyan beszélt! Ma délutánra pedig tökéletesen eltűnt a dadogás! Olyan furcsa hallgatni, hogy folyékonyan beszél, érzem rajta a nagy megkönnyebbülést, velünk pedig madarat lehetne fogatni! :)

Hjaj

Lehel néhány napja dadog. Megszakad a szívem, ahogy az erőlködéstől kidudorodnak az erek a nyakán és ahogy elkeseredve feladja a próbálkozást, mondva, hogy Ő nem tudja mondani... Hirtelen jött, augusztus elején kezdődött, okokat nem tudok, legfeljebb azt, hogy középső és egy három évvel idősebb bátyja van, akihez méri magát, így aztán folyton alul marad. Tegnapelőtt beszéltem telefonon egy logopédus ismerőssel, aki megnyugtatott, hogy ez még nem dadogás, csak ha három hónapon túl is megmarad... és hogy ne maradjon meg, ahhoz az én nyugalmam szükségeltetik első sorban. Sokáig beszéltünk még a hogyanról is, nagyon nem könnyű a dolgunk, de valahogy megnyugodtam mostanra, elfogadtam a helyzetet és próbálok intenzíven jelen lenni úgy, ahogyan szüksége van rám. Három hét van még az óvodáig, kicsit több is, mert mi szeptember elején nyaralunk, ha addig nem javul, nem engedem közösségbe.

Bóbita

Lehel még nincsen jól. A verhetetlen étvágya egyelőre nem talált még vissza hozzá, sőt, inni sem iszik szinte semmit. Ma a fülét is fájlalta, holnap kénytelen leszek megmutatni dokinak. Viszont humora a régi. :) Ebéd közben kérlelem:
"-Bóbita, igyál egy kicsit!
- A Bóbita nem iszik, hanem táncol!"
...jött a válasz...

Cseppben a tenger

Az alábbi történés minden apró momentuma annyira jellemző mostanság, hogy muszáj megörökítenem... :)
Lehelt öltöztetem, rám dől, ahogy leveszem a pizsama felsőjét, mire Ő:
"Eldőltem. Fa vagyok. Dől a fa, dől a fa..." (Annyira szeretem ezt a korszakot, amikor egész testükkel élnek meg mindent.)
Leó a földön legozik előttünk, de természetesen rákontráz, csak, hogy ellent mondjon:
"Lehel, ne mondd már, hogy dől a fa, a fák azok állnak!" (ez persze fölmérgesíti Lehelt, akit nem nehéz kihozni a béketűréséből és ilyenkor mindig beindul egy véget nem érő kiabálásba torkolló "párbeszéd", arról hogy most dől-e a fa vagy áll... ezúttal azonban Lehel elé ment a dolgoknak és így felelt...)
"Dől a fa, ha mondom!"

Occá núúúl (Apa írása)

Így bő félév távlatából írom le ezt, mert olyan aranyos, hogy semmiképp sem szeretném elfelejteni. Esténként ha én altatom el a fiúkat, mesélni szoktam nekik az ágyban. Általában a napi történéseket fűzöm bele egy mese keretébe, ami legtöbbször a Kockásfülű Nyúl.
Így az ágyba igyekezve Lehel már előre hangosan kéri a mesét: "Occá núúúl, occá núúúl, .."

Lehel aggodalmak

Próbálok a tények rögzítésére szorítkozni, de háborog a lelkem, sajnálom nagyon, lelkiismeret furdalásom van, hogy nem vittem előbb orvoshoz, illetve aggódom a hogyan tovább miatt...
Lehel nem beszél még, szavakat ugyan mond, de többségében olyan nagyon rosszul, hogy akik nem ismerik talán nem is értik, sok esetben pedig én is csak a kontextusból. Mondatokat nem mond, azaz néha hosszabb monológokat is mond, de mivel azt már végképp nem értjük, így nem megfelelően (azaz kommunikatívan) reagálunk rá, így gondolom (remélem) motivávió hiányában elakadt ezen a szinten. Két és fél éves elmúlt. Kingával beszéltem múlt héten és Ő javasolta, hogy feltétlen nézessük meg a fülét. Megtörtént, meg is van a baj. Nem hall rendesen. 25 dB-es halláscsökkenés mindkét fülén úgy, hogy a vizsgálat időpontjában nem volt se taknyos, se beteg. Viszont egészen pici kora óta gyakorlatilag folyamatosan (egy-egy hét szünet maradt csak ki) szívni kellett az orrát és nagyon sokszor volt fülgyulladása is... A doktornő szerint lehet ez az ok, mert úgy hall, mint akinek egy füldugó van a fülében. A fülkürt nem vezet rendesen és folyadék is van a fülében. Egyelőre annyit mondott az orvos, hogy tanítsuk meg orrot fújni, ehhez kaptunk egy lufis orrfújó eszközt is, ami nagyon ötletes. Aztán két hét múlva kontroll. Egy hét eltellt azóta, az orrfújás még nem megy, a lufit már kicsit fel tudja fújni, viszont most újra nagyon taknyos lett, ami gondolom nem kedvez a helyzetnek... Nagyon remélem, hogy nem kell felszúrni a fülét. A másik szál a logopédis, beszéltem egy szakemberrel, ami megnyugtató volt, szerinte elég, ha a füle rendbe jön, a beszéde szépen be fog indulni, ha én nem látok/érzek nyugtalanító egyéb dolgot, várhatunk még az egyéb kivizsgálással nyugodtan. Bár az, hogy nem beszél mondatokban utalhat megkésettségre, de mivel szintén egy érzékeny anyuka volt az illető, azt tanácsolta, ez ügyben hallgassak nyugodtan a belső hangomra... :) Hallgatok. Egyelőre a fülére koncentrálunk. :)