Kis Zsivány

Íme, sikerült lencsevégre kapnom Leó "Kiszsivány" arcát is... :) Hú de nagyon szeretem!

Leó beteg

Csütörtök este belázasodott, ma megmutattam a doktornőnek, mivel napközben is 39 fölött volt jóval a láza. Vírus, nem kell antibiotikum, hurrá, de lehetséges, hogy influenza, ajjaj. :( Nagyon rosszul viseli az orrszívást, a befújást, a lázmérést, a kúpot, a Nurofent, a Bármit, pedig az orvosi javallat-listát igencsak megkurtítottam, de még így sem egyszerű. Amiért viszont nem tudok elég hálás lenni, az a CICI, így csupa nagybetűvel. :) Nem tudom, mi lenne, ha nem lenne, mert ha lázas és a poharat kiüti a kezemből, csak a ciciből hajlandó nagy kortyokat inni. Ráadásul ez a legjobb orvosság is, tele mindenféle ellenanyaggal, úgy tűnik ezt Ő is tudja... :) Nem is beszélve arról, hogy a legnagyszerűbb nyugtató, fájdalomcsillapító, ringató, édesgető, szeretgető... :) és talán ennek is köszönhetően, ma este 36.8-at mértem, annyira bízom benne, hogy éjszaka nem kell már lázat csillapítani...
Képünk a lábadozó Leót örökíti meg, aki "szerelésterápiában" részesült, Nagypapával ugyanis (nem csak gyógyító céllal) összeszerelték a legújabb játékpolcát. :)

Dunába esett...

...de csak a kesztyűje lett vizes... :)
Apa és Fia, ma a megáradt Duna parton sétáltak kődobás céljából, ám ez utóbbi nem volt egyszerű, hiszen a föveny vízalatt volt. De Leót ez nem tarthatta vissza, az útról szedett köveket, hosszas keresgélés után. Amikor elfogytak a kövek, jöttek az elszáradt levelek, amiket kő híján szintén alkalmasnak talált a vízbedobásra. Ebből lett aztán kisebb probléma, mert a levél nem repült olyan jól, mint a kő, így Leó kénytelen kelletlen egyre közelebb merészkedett a vízhez, míg végül egy célzás után előrepottyant a Dunába... Szerencsére a sekély parton csak kesztyűig merült, mindenesetre én jobb, hogy nem láttam. :) Szerencsére képünk még száraz kesztyűvel készült, mivel az Apja a kritikus pillanatban kivételesen nem a fotózással foglalatoskodott... :)

Elmosogatott...

Reggel mosogatok a konyhában, Leó szokás szerint ilyenkor kisszékét odatolva figyel, majd odébbáll. Kisvártatva elmegyek a kiskonyhája előtt, ahol ez a látvány fogadott. Elmosogatott... :)

Kire ütött ez a gyerek?

E kép láttán mosolyoghatnékom támadt.... :)

Drága Csillag...

Hú, előrebocsátom, hogy a szokásosnál is áradozósabb kedvemben vagyok... :) és kiről másról, mint erről a drága Csillagról, aki annyi szeretetet és vidámságot ad nap mint nap. :) Gondoltam leírom, mivel örvendeztet mostanában.
Tegnap reggel átvonultunk a nagyágyra Lacihoz. Én kómásan lehajtottam a fejem, párna híján a lepedőre. Leó sarkon fordult, majd kisvártatva visszatért, kezében a párnámmal, majd a fejem alá dugta...
Reggelente Ő ébred elsőnek, én csak konstatálom, hogy fenn van és alszom tovább. Ő ilyenkor teljes csendben (!), hang nélkül helyezkedik, mellém kucorodik, és néz. :) Azaz vár, figyeli, mikor nyitom ki a szemem. Ma mikor kinyitottam, olyan volt, mint akit bekapcsoltak azzal, hogy kinyílt a szemem.. :) Felvidult az arca, nagy levegőt vett és elkezdett duruzsolni, megmutatta a kezében lévő új kedvencét (amiért kiosonhatott míg én aludtam) és elkezdődött a nap... :)
Úgy tűnik, egyre inkább képes empátiára... :) Mert figyelmes, kedves kis lény, akit nagyon lehet szeretni és nagyon jó annak, akit Ő szeret! :)

21 hónapos Leó

Igazi 21 hónapos kisfiú. Nagynak még kicsi, kicsinek már nagy. Minden örömét, minden tudományát, minden sikerét és bánatát megmutatja. Egyre többet játszik egyedül, mint a nagyobbak. Élvezi, hogy egyre több dolgot képes egyedül megcsinálni. De még nagyon igényli a fizikai jelenlétemet.
Újabban lelkesen utánozza Lacit... Ahogy a gép előtt ül, vagy a kanapén fekszik... Fölveszi ugyanazt a testhelyzetet és arckifejezést (!) és azt játssza, hogy Ő Apa... Ma a konyhában matattam, mikor feltűnt a nagy csend. Bementem a nappaliba, ahol Leó lezseren hevert a kanapén, pont úgy, mint kicsivel azelőtt Laci és flegmán nézett rám... :)
Szeretem, ahogy mondja, "Mamma!". :) Szeretem, ahogy kis testével egészen hozzámbújva cicizik és közben mindkét karjával átölel. :) Szeretem, ahogyan szavak nélkül kérdez... Széttárja karjait és kérdőn felvonja szemöldökét. Miközben a "Hol?" kérdésnél O-betűt formáz szájával, a "Ki?" kérdésnél pedig (ha Ő maga tudja jól a választ) zsiványan mosolyog hozzá. Szeretem, ahogy nevetés közben eltűnnek a szemei, vagy legalábbis csak egy keskeny csík sejteti őket... :) Szeretem, ahogyan érdeklődik és ahogy mindenben boldog mosollyal keresi a játékot, a tréfát. Úgy örülök, hogy boldog... :)

Cuppanós

Ó végre elérkezett az első cuppanós puszi adásának ideje és a másodikat már én kaptam! (Az elsőt a maci, aki Leó buksiját védi a faltól alvás közben...) Vasárnap reggel történt pedig, hogy Leó leheveredett az ágyhelyettesítő matracára és elkezdte cuppogva puszilgatni a maci orrát... Ez persze önmagában még nem bejegyzésgyanús, viszont ha számbavesszük azt a körülményt, hogy Leó ezidáig SOHA SENKINEK és semminek nem adott puszit (pedig a legszebb kislányokat vonultattuk fel neki, sőt némelyik még puszizkodni is hajlandó volt), legjobb esetben is csak az arcát jött tartani, ha pusziról volt szó... :) De most megtört a jég! Leó pusziérett. Éljen! :)

Duna (Apa írása)

Ha kettesben megyünk a levegőre, leggyakrabban lesétálunk a Dunához. Lehet kavicsot dobni a vízbe. Meg persze a kacsák, a sirályok, a hajók. De azért az a csobbanás.. Van valami mágikus ebben a folyóban.

Akkor és most...

Szombaton családi látogatást tettünk Tatabányára Andiékhoz. Pont egy éve jártunk náluk, a képeken látszik, mennyit változtak azóta a gyerekek... :) Ami viszont nem változott, hogy egész úton hazafelé Lacival felváltva dícsértük Kristófot és Esztit... és mivel esetleg Ők is nézik a blogot, csak zárójelben jegyzem meg, hogy én még ilyen csoda gyerekeket nem láttam! :))) Nagyon jó volt Veletek! Leó még álmában éjszaka is dobálta a labdát Kristófnak!!! :))) (legalábbis a kezeit úgy mozgatta és hozzá olyan hangot adott, mint az emeleteságy tetején...)

Carpe diem

Bam-Bam (Apa írása)

Újév napján Leóval elindultunk a hóban, szánkót húzva egy olyan helyre a hegyoldalban, ahonnan két dunaalmási templomtorony is jól látszik. Egy igazi csodáért mentünk, meghallgatni a déli harangszót, Leó egyik kedvencét. Odaértünkkor, a kis Oroszlán le is ült a szánkóra és várta a pillanatot. Csak néhány perc volt délig, de ólom lábakon lépdeltek az óra mutatói.

Annál nagyobb volt a gyönyörűség, amikor megszólalt a "bam-bam, bam-bam". És ebben a percben minden a helyére került. Leó együtt élt a hanggal, én pedig a látvánnyal.

Aztán bekövetkezett az elkerülhetetlen: a harangszó abbamaradt. Leó hol a Duna előtt csendben álló templomtoronyra, hol rám nézett kétségbeesve, majd kitört belőle a zokogás. Vigasztalhatatlanul gyászolta a múló pillanatot. Én hosszú másodpercekig csak álltam, és néztem ezt a kis Embert, ahogy ÉL. Aztán letérdeltem elé a hóba, átkarolta a nyakam, és zokogott tovább, közben mondogatta, hogy "bam-bam". Majd a "bam-bam" közé bekerült a "mamma-mamma" is. Itt nem volt mit mondani, csak kuporogtunk ott csendben a fák alatt. Aztán elindultunk a hóban kézen fogva, szánkót húzva vissza Mamihoz.

Szilveszter Dunaalmáson

Hó, csönd, hideg, pici meleg házikó, forralt bor, kakaó, anyatej, halászlé, virsli, süti-hegyek, köztük gluténmentes kuglóffal (külön köszönet érte!:), szóval minden adva volt, hogy a két gézengúz csemete és szüleik jól érezzék magukat. :) Jó volt, mindenkinek köszönöm! Jöjjön itt most néhány kép, annyi van, hogy olyan nehezen tudok választani közülük! Virág és Leó külön-külön is cukorfalatok, de így együtt meg hujjujujj! :)

Stage diving

Íme, így szilveszteri buliztak Dunaalmáson a gyerekek... :) Közben elgondolkodtunk azon, hova tűnt, a mi óvatos Kisfiúnk... :) Bár az is lehet, hogy óvatosan ugrált, mert másnap, mikor nem voltam ott, hátranézett, konstatálta és nem ugrott...