A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lambert elsők. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lambert elsők. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. május 10., hétfő

Lambó 28hónapos

Elmadadt a kétéves összegzés is. Laci röviden így jellemezte kétévesen: letagadhatna nyugodtan egy évet!" :), ugyanis nem beszélt (kivéve, hogy Mama, Apa, Pá-Pá, a védőnő kedvéért így összerakattam vele a Pá-pá Apa! kétszavas mondatot, hogy pipálhasson.... :))). Aztán eltelt két hónap és elkezdett páros lábon ugrálni és elindult a szóáradat. A magánhangzók nehezen jöttek, az a-á és az e-é megvolt, meg sok mássalhangzó és mivel nagyon jó a füle meg szégyenlős is, csak azokat a szavakat mondta, amiben ezek voltak. Aztán elkezdett utánozni mindent, mint egy kis papagáj. Így áprilisban már megjelent az "ÉN", ("én is én is, én is téjet"-formájában), illetve egyesszám első személyben beszél magáról és persze mindet kommentál, amit csinál (Felmásztam!, Hátradőltem! Piszkáltam és mindig leesik!) Május közepén pedig (hajszál pontosan mint anno Leónál) megjelent az első érzelmi közlés is: "Megijedtem!" Olyan nagyon kell vigyázni mert nagyon érzékeny, ha hirtelen mondok valamit a csendből, nagyon meg tud ijedni.... :) Kedvencem a "Szejetem Mamát!" és a hozzá tartozó ölelés... :))) Egész hosszú mondatokat is mond már: "Mit csinál Apa, nyírta a füvet a fűnyíróval!" Az "ó" és az "U", meg az "Ü" még mindig nincs egészen meg, de már sokkal érthetőbb, mint két hete... :) Újabban az időiségről is kezd alakulni valami benne, ha valamit megbeszélünk, hogy csinálunk majd, mindig sokszor megismétli, hogy "NEM MOST"... Kedvencem: -Mama, mie ez? -Csoki. -Megehetem? - Nem... -Lojin, Lehel, Leó ehet csokit, Lambo nem. Lambó még nősz-nősz, akkor ehet csoki. Nem most." :)))

2019. június 20., csütörtök

Lambi első kempingezése... :)

Négy hónapos lett ez a gyerek, épp itt volt már az ideje egy jó kis kempingezésnek! :) A Leó iskolai közösségével mentünk a Pünkösdi hétvégén Tatabányára és Tatára, ezúttal nem kerékpáron, hanem gyalogosan túrázott a csapat. Jó hangulatú hétvége volt, én a két kicsivel egy könnyített útvonalon andalogtam többedmagammal, (nem mintha ez lett volna a "papírkutya" csapat, egy anyuka kétéves ikreket cipelt egyszerre, egyet elől, egyet hátul :))), majd délután találkoztunk a nagyokkal, akik egy kemény, de gyönyörű útvonalon érték el a meeting point-ot. Este a táborban főzőcskéztünk, a szállás sátorban (Fiúk), illetve faházban (Lorin-Lambi-Én) volt, az éjszaka is jól sikerült, egész sokáig aludtak reggel a gyerekek. Másnap még lementünk a tóhoz, a gyerekek persze pancsoltak egyet, ebéd után pedig véget is ért a kirándulás. Lambert született kiránduló. :)

2019. március 6., szerda

Balatoni hétvége

Az első Lambival hatosban töltött hétvégénk. Nagyon jól sikerült. Szerencsénk volt mindennel... Ami újdonság, az új felállás (négy gyerek), jóval nagyobb feltűnést keltett. És nem azért mert extrémek lettünk volna bármiben, pusztán a gyerekek száma az, ami mindenhonnan csodálkozó, mosolygó, meglepődött vagy akármilyen pillantásokat eredményezett, de a feltűnés az sehol sem maradt el. Érdekes élmény. Mindenesetre mi nagyon boldogok vagyunk így hatosban. :) (Milyen kár, hogy nincs hatos képünk... :( csak ötös...

2019. február 19., kedd

Hello

Hello. Lambert vagyok, két és fél hetes. Tegnap rámosolyogtam az Anyukámra és azt mondtam neki, hogy: Ööööö.