Miért nem akarok űrhajós lenni...

Fiaink rajonganak az űrhajókért, a világűrért és minden ezzel kapcsolatos ismeretet szivacsként szívnak magukba. Leó általában kilövést rajzol, sokszor el is játszották már az űrhajó megépítésétől kezdve a kilövésen, a visszatérésen át a komplett történetet. Mikor megkérdezem őket, szeretnének-e űrhajósok lenni, egyik sem akar... Az indok viszont különböző... :)
Leó: Félek, hogy felrobban az űrhajó.
Lehel: Nem akarok vízbe esni. (Tudja, hogy a visszatérőegység a vízbe csapódik...:)))

Testvérek

Újra és újra megállapítom, a három gyerek az nem háromszor egy... :) Nekem legalábbis ez a legnehezebb a testvérségükben és a létszámukban, ugyanis ebből adódóan ha épp rossz napjuk, kedvük van, megkeserítik egymás életét, meg persze az enyémet... Viszont, amikor túljutunk ezeken a bugyrokon, újra és újra rácsodálkozom, micsoda ajándék, hogy vannak egymásnak!
Tegnap elnéztem a Legkisebbet, ahogyan legózott a nagyokkal...
...és ha csak ennyit írnék, az olyan lenne, mintha nálunk ilyen idill honolna, ahol a három (a 6, a 3 és az 1 éves) gyerek a legnagyobb harmóniában együtt építkezne, mi sem természetesebb ennél délután. :) Szóval a teljesség kedvéért megemlítem, hogy nem így kezdődött, hanem, hogy Leó meg Lehel duplóvárat építettek és persze Lorint nem engedték oda, nehogy szétrombolja. (Ági szívem, a kedvedért még egy korábbi momentumot is megemlítek, miszerint azért duplóztak, mert az összes többi játék büntibe vonult a délelőtti kupleráj elpakolásának szabotálása miatt... :) )
...Szóval duplóztak és látom, hogy Olyinka (becsületes nevén Lorin) dupló elemmel a kezében próbálja megközelíteni a készülő várat. Szóltam a Fiúknak, nagyon elcsodálkoztak Húguk kezdeményezésén és kíváncsiságból engedték, hogy Ő is rakja, sőt, adták a kezébe a kockákat és biztatták... (egy darabig, míg Lorin véletlenül föl nem döntötte a várat...:) Hihetetlen, de ez az idő is eljött, hogy az alig egy éves legozik. Szakszerűen illeszti, teszi a tetejére, koncentrál és persze nem jó neki akármi, amire teheti, neki csak Az jó, amire a másik kettő is pakol... :)
A másik rácsodálkozásom ma hajnalban történt. Leó éjjel valami rosszat álmodott és átszaladt hozzám, ám amikor behuppant mellél, Lorin épp akkor ébredt és mire cicit adtam Lorinnak Ő már aludt is az oldalamon, így nem vittem vissza a saját ágyába, hanem így folytattuk az éjszakát. Hajnalban Lehel mamizása hasított bele a csendbe, ugrottam, szaladtam, cicit adtam odaát is, majd mikor már a kezemet fogva visszaaludt, hallom Lorint sírni. Lehel kezét megpróbáltam lefejteni az enyémről, de nem engedte még, viszont ugyanebben a pillanatban Lorin titokzatos módon elhallgatott. Így maradtam még, míg Lehel teljesen vissza nem aludt, akkor lopóztam csak át, ahol a következő kép fogadott: Leó feküdt közvetlenül a Lorinnak paplanból épített barikádon (mert az ágyunk melletti oldalon nincs rács a kiságyán) és aludt, Lorin pedig ül mellette a kiságyban és nézi Őt. :))) Reggel megkérdeztem Leót, mi történt, mondta, hogy meghallotta, hogy sír Lorin (pedig máskor ágyúdörgésre sem ébred) mellé feküdt és megsimogatta, Lorin pedig megnyugodott, mert látta, hogy nincs egyedül. (A történeti hűség és Ági barátnőm kedvéért ismét megjegyzem, hogy Lorint nem sikerült már visszaaltatnom és ekkor még csak háromnegyed hat volt, de hát ne legyünk telhetetlenek... :)

Szívószál

Tegnap este gondoltam egyet és azt mondtam a Fiúknak, ma nincs szívószál a tejhez. Minden nap kétszer isznak tejet szívószállal, így most naponta négy szívószál landol a kukába, de ha Lorin is bekapcsolódik, úgy már hat fog... Meghökkentek, majd hozzátettem, ezután minden héten tartunk egy szívószálmentes napot, Ti így járulhattok hozzá a Földünk védelméhez... Leóval épp előtte nap nézegettük a különböző szeméttípusok útját, az ujrahasznosítást, így rögtön értette, miről beszélek. csillogó szemmel kapcsolódott az óvodai ismereteivel: "Mama, Gabi néni szerint a jegesmedvéket fenyegeti legelőször a veszély!" ... :) Majd megkérdezte, miért csak egy nap, inkább mostantól soha többé ne használjunk szívószálat!" Ezen meglepődtem, mert nagyon szeretik, de annál büszkébb voltam a vállalásukon, amiben természetesen Lehel is azonnal készségesen partner lett... :) és még sokmindenről beszélgettünk vacsora közben, a globális felmelegedéstől kezdve, a fogyasztói társadalomig, legalábbis elmeséltem nekik miért nem fogok az almás telefonomon többé szoftvert frissíteni... :)

Az Öreg Bölcs... :)

Uzsonnáznak a gyerekek. Leó kér valamit, de nem várja meg a válaszom, vagy legalábbis úgy tesz, mint aki nem hallja, csak elrohan, hogy megoldja. Nagyot sóhajtok és az orrom alatt dünnyögök valami okosságot arról, hogy ez a gyerek nem hallgat az okosabbra...
Mire Lehel két harapás között azonnal a védelmébe veszi a bátyót és odaveti nekem:
"Nem baj, majd én figyelek rá.!"
(direkt visszakérdeztem, hogy kire is figyel, hát Leóra... :) Na így már nyugodt vagyok én is. :)

"Én is óvodás vagyok!"...

...mondja Lehel büszkén, amikor meglátja az óvoda ajtaján a kitett rajzon az új kicsik jelei között a sajátját. :) Kishajó. :) Eddig nem sírt, boldogan ment, még Ő biztatta Leót, aki nem akaródzott, hogy dehát Leó, én is ott leszek... Benn még nem játszik, csak az óvónőhöz tapadva, vagy mostanában már nélküle szemlélődik... Általában alszik is... Ma volt az ötödik napja, (múlt héten kezdte, de egyelőre még csak három nap a penzum), a héten pedig itthon tartottam taknyosság miatt, csak tegnap és ma volt munkanapja, de ma reggelre kifújt a lelkesedés és az itthoni öltöztetése is két embert igényelt... Jól időzített, mert odabenn épp felügyelői látogatás volt ma, az összes óvónő, néhány jegyzetelő főiskolás és két védőnő volt "csak" jelen, mikor Laci leadott egy üvöltve tiltakozó Lehelt.... :((( Szegénykém. Egyébként nagyon oda vannak érte, "olyan baba még" mondja Szandra néni, a keze, a feje tényleg nagyon baba (kutacsa is van, és tényleg lassan érő típus)... Az óvónők mesélték, hogy tegnap átjött a nyusziék dadusa és mikor megpillantotta Lehelt, odaszaladt hozzá és ismeretlenül összepuszilgatta... Mikor elment, Lehel próbálta durcás arccal letörölgetni magáról a puszinyomokat... :)
Remélem hétvégén jól kipiheni magát, beszippantja a mamiélményt és hétfőn újra büszke óvodásként lépdel majd bátyja mellett be az óvodába... :)

A kicsi NŐ...

...ül a szőnyeg közepén, két kezével a saját hajába kapaszkodik és visít... :)

Egy éves Lorin!

Kedves lénye, mosolya, bújása, kacagása, rajongása, ragaszkodása, huncutsága, szépsége, kicsi tenyerei csattogása, illata, könnyes szeme, ásítása, mammamma-mamázása, utánzása, cuppogása, sóhajtása... Lorin... Már egy éve, hogy idekinn is szeretgetjük, csodáljuk, növesztgetjük! :) Isten éltessen!
(majd írok száraz tényeket is, meg mittudmárt, meg ünneplős képet is rakok föl, ez most csak egy kis sóhaj volt így az évfordulón...:)

Pöttömlány és a Szomorú szemű Óvodás