Hazafelé...

...jövet az óvodából, Leó egyszercsak megjegyzi:
"Mama, én már többször is beszéltem az Úristennel!"
Legalább annyira meglepődtem ezen, mint múlt héten azon, hogy a hónapok óta skandált "tehervonatotszeretnék a szülinapomra" kérés hirtelen átváltozott és sárkányvár lett belőle, ahol egy varázsló is van. Egy hete játszik non stop a várral és a magától megépített sárkányvárral és varázslóval, ettől függetlenül pedig sokat bűvészkedik. Kicsit mintha elkezdődött volna egy új korszak, egy új világgal, amibe észrevétlen a misztérium is helyet kap.
Visszakérdezek sután:
"...és csak nem a tehervonatot kérted Tőle a szülinapodra?"
"Nem, dehogy, tegnap még csak a sárkányvárat, ma már a kaput is, holnap pedig az egész legovárost fogom!"
"...és mondd csak, hogy csinálod? Hogy beszélsz Vele?"
"... de hát Te is tudsz... A felnőttek tudnak!" :)
(Drága Leóm, van néhány dolog, amit a felnőtteknek újra meg kellene tanulniuk a gyerekektől... :)

Cseppben a tenger

Az alábbi történés minden apró momentuma annyira jellemző mostanság, hogy muszáj megörökítenem... :)
Lehelt öltöztetem, rám dől, ahogy leveszem a pizsama felsőjét, mire Ő:
"Eldőltem. Fa vagyok. Dől a fa, dől a fa..." (Annyira szeretem ezt a korszakot, amikor egész testükkel élnek meg mindent.)
Leó a földön legozik előttünk, de természetesen rákontráz, csak, hogy ellent mondjon:
"Lehel, ne mondd már, hogy dől a fa, a fák azok állnak!" (ez persze fölmérgesíti Lehelt, akit nem nehéz kihozni a béketűréséből és ilyenkor mindig beindul egy véget nem érő kiabálásba torkolló "párbeszéd", arról hogy most dől-e a fa vagy áll... ezúttal azonban Lehel elé ment a dolgoknak és így felelt...)
"Dől a fa, ha mondom!"

this moment

(...SouleMama nyomán...)

Lehelnek lenni...

...nem könnyű mostanában. Rejtélyes tüneteket produkál, eddig főként a hasára panaszkodott, mostanában pedig a kezei gyakran a szájában vannak, ha tehetné könyökig dugná be, közben folyik a nyála és fájdalmas arcot vágva mondja, hogy fáj, belül, a foga. Megnéztük többször is belül a száját, semmi, doktornő is látta, semmi. Étvágya jó, bár az utóbbi hetekben extrém nyűgös. Most épp egy kicsit taknyos. Nem tudok másra gondolni, mint hogy a szíve nehéz szegénynek. A testi panaszait pedig az irigyelt baba panaszai szerint alakítaná? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy nagyon érzékeny, nagyon hangos, nagyon nagy szívű... A kis középső. Aki hol "baba", hol "nagyember". Aki, bár tudja, hogy Lorin miatt kerül sokszor eggyel hátrébb a sorban, mégis szalad, ha sír a Picike, leguggol hozzá és mondja: "Pöttöm, ne sírj!", aztán fut hozzám és mondja: "Mama, sír a baba!" Aki félistenként tiszteli és szereti a Bátyját és megsemmisül, ha az leszidja valamiért. Tegnap mondtam Leónak, hogy figyeljen rá egy kicsit jobban, ne bántsa meg, mert nincs jól. Reggel elmesélte Leó, hogy este mondta Lehelnek, hogy szereti és megölelte, Lehel pedig hozzábújt... Ilyenkor szeretném egy kicsit meggyorsítani az időt, hogy hamarabb legyen könnyebb neki egy kicsit... :)
A képen pedig az "Érintettek" épp a legnagyobb egyetértésben merülnek el a játékok tanulmányozásában... :) Ami pedig jó és ki ne maradjon, azok a szerencsés körülmények. Mégpedig, hogy mennyire jó, hogy Leó délelőtt oviban van és Lehel a kompetens nagy szerepében is próbálgathatja magát, csak Ő a Nagy és a Picike.

Leó huszár

Hihetetlen, de jövőre már két "Kiscsákót" fogunk hazahozni az oviból március idusán. :) Leó már nagyon várja, hogy Lehel is vele tartson, Lehel még visszafogott ezügyben, de a vegyescsoport számtalan előnye közül most talán ez az egyik legkedvesebb nekem, hogy együtt lehetnek ovisok. Jó lesz. :)

this moment

(...SouleMama nyomán...
{this moment} ~ A Friday ritual. A single photo - no words - capturing a moment from the week. A simple, special, extraordinary moment. A moment I want to pause, savor and remember.)

5 hónapos a Kisvirág

Egy kemény hét áll mögöttünk, bebizonyosodott, hogy Lorin sem bírja a tejfehérjét. De, hogy mennyire stramm csaj, az is bizonyítja, hogy a pocakfájás miatt nappal csak minimálisat aludt, éjszaka még így is csak kétszer-háromszor ébredt, igaz sírva, ami szintén nem szokása. Mostanra rendeződni látszik a helyzet, búcsút intek újra a kefireknek sajtoknak tejeknek jégkrémeknek... (Ez utóbbi annyira mélyen érintette egyébként a mindig velem rezdülő Leót, hogy bár amúgy emlegetni szokta a "következő gyerekünket", most kifejtette, ez olyan durva, hogy szerinte ne legyen már több gyerek itthon... :)
Lorin. Reggelente Lórika a papagáj, mert papagájként rikácsol hason, s ha megfordítom, széles mosollyal elégedetten rámmosolyog kissé hunyorogva a hirtelen fénytől... Kommunikációs céllal, vagy csak úgy önszórakoztatásként elkezdte a hangját próbálgatni ugyanis... Kedvencem, amikor csücsöríti a száját és úgy fújja ki a levegőt a bugyborékoló hanggal együtt... :) Ha ezt én produkálom neki, cinkos vigyorral az arcán azonnal Ő is megismétli... :) Érzékeny, mint Leó, de türelmes , mint Lehel. Nem csiklandós annyira, mint a fiúk, de a nyakát puszilgatva azért kaphatunk egy kis visszafogott jólnevelt kacagást. :) Figyel, fülel, fogdos, babrál, cukin néz, a testvéreire teli szájjal nevet. Kétfogú, szőkülő hajú, kékszemű, nyolc kilós csillagocska. Tele van a szívem Vele...
...és az öthónapos arcai...

Most már Lorin is eszkimó... :)