Lelel, ahogy Lorin mondja. :) Olyan sokat fejlődött mostanában. A babából tényleg kezd kisfiúsodni. Ahogyan Leóval vitába száll és abszolút adekvátan (így Leónak néha igencsak bosszantóan) szúr vissza szavakkal. Ahogyan gyönyörűeket rajzol, persze témájában általában Leót utánozza, de mikor néha megjelenik saját képi világa, az nagyon Leheles... Ahogy Lorinra értőn és érzékenyen reagál, ugyanakkor határokat is szab. (Ma reggel látom, hogy Lorin levette a babája sapiját, amit persze visszarakni már nem tud, adja tehát Lehelnek, aki szó nélkül már teszi is vissza a baba fejére. Lorin persze újra leveszi, Lehel még másodszor is visszarakja, de harmadjára kerek perec elküldi a testvérét. :) Néha tud már türelmes is lenni és kivárni, míg Lorin magától odaadja az adott dolgot, sőt ha kérem, szépen kéri és meg is köszöni. :) (Persze ezt Lorin is megteszi, de azt gondolom, 18 hónaposan még könnyebb, mint 4 évesen... :) Kétkerekű biciklit hajt nagyon ügyesen, már csak a fékezést kellene begyakorolni. :) és persze irtó büszke magára, amire nagyon nagy szüksége is van! :)
A negatív oldal az óvoda és a szorongások, amiről azt gondolom, van némi összefüggés. Sajnos korai volt neki a háromésfélévesen oviba menetel. Főleg egy harminc fős vegyes csoportba, és épp ilyen csoportba... Van néhány gyerek ugyanis, akik szekálják. Nem durván, csak épp igen bosszantóan "ölelgetik", csipkedik, gyomrozzák látszólag szeretetből. Ő a csoport "babája", akit mindenki macerál. Szerintem csúfolták is, mert nem tisztán beszél, így a kezdeti beszédessége (emlékszem, még épp Marianna néni jegyezte meg nekem, hogy Lehel milyen cuki, ahogy mindent kommentál és be nem áll a szája, annyit mesél neki...), nos ugyanez az óvónő néhány hónapja hívta fel a figyelmemet egy "F"-es kódra, ami pont azt a jelenséget takarja, hogy a gyerek nem szólal meg bizonyos helyzetekben/emberek jelenlétében. Lehel ugyanis nem szólal meg az óvodába. Ez elég komoly jelzés nekem, ha nem költöznénk, akkor is kivenném ebből a csoportból. Most két hete nem jár és már nem is fog, az elmúlt időszakban pedig mindenféle taknyosságra hivatkozva itthon tartottam. Ami még az óvoda ellen szól, bár ez biztos minden óvodánál így van valamennyire, az a mérhetetlen "szemét", amit a gyerekeim hazahoznak. Itthon a játékban, a rajzokban, a beszédjükben megjelenik és csak pislogok néha, hogy ezt meg honnan... Olyan kis védtelen szivacsok és életkorukból adódóan persze mindent utánoznak. Várom a nyarat, hogy kikopjanak ezek a sallangok.
A magasságáról és a súlyáról a későbbiekben nyilatkozom. Egy biztos, szépszál legény. :) Meg az is, hogy minden nap megölel, megszorít és közben azt mondja, "Juj de nagyon szeretlek Téged!" :))) ...és én pedig Őt jujdenagyon... :) Isten éltessen kicsi Buddhánk! :)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lehel hónapról-hónapra. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. április 12., kedd
2015. április 12., vasárnap
Lehel 3 éves
Olyan sok aggodalommal figyeltük Őt az elmúlt időszakban. Az elmaradt beszédfejlődése, a füle, a bambasága, az emésztése állandó fejtörést okozott. Tavaly év végén találtunk rá a "cicás doktor bácsira" (mert egy pici cica volt a "rendelőjében" és Lehelnek így azonosítjuk azóta:), akit Lehel fülével kerestünk meg elsősorban, hogy ha lehetséges kitérjünk a mandulaműtét-fülfelszúrás buzgón alkalmazott orvosi protokollja elől. (Utóbb kiderült, hogy már nem is protokoll, csak még nem nőtt fel új generáció...) Az általa javasolt "szelíd gyógymódokat" alkalmazzuk Lehel füle javulóban, hol egészen jó, hol rosszabb, taknyosságtól függően, de gyulladás már nincs a fülében, a mandulája pedig kicsike. A beszéde pedig beindult, sőt mostanra rohamos sebességgel fejlődik Lehel minden téren! Olyan öröm vele lenni és inni a szavait végre! Összetett mondatokban beszél az érzelmeiről, a kívánságairól és úgy általában mindenről... :) Ma pl. bekukkantottam a pelenkájába, miközben játszott, biztosan nem kell-e lecserélnünk, erre Ő méltatlankodva így szólt: "Ne piszkáld a fenekemet Hékás! Nagyon csikis!" :) A kiejtése persze még hagy némi kívánnivalót maga után, de az is nagyon sokat javult az utóbbi időben! Nagyon örülünk most ennek a szülinapi ajándéknak! :))) Van néhány Leheles szó, ami olyan kedves a szívünknek, hogy most gyorsan le is írom, el ne vesszen örökre! Mint pl, hogy felcserélve mond bizonyos hangokat, így lesz a dobozból "bodó", vagy a lecsepegettből lepetyegett... :) a bácsi továbbra is Bátccc.... :)
Mozgása még mindig a kis ruganyos buldózer, ami eszembe jut róla... :) Teljes beleéléssel szalad (ha megkérem valamire, hogy hozza-vigye, így közlekedik a lakásban), ugrál a trambulinon páros lábbal, mint egy kis golyó, vagy labda. De Őt sem kell féltenem, mert nagyon óvatos. Sőt! Félős. Csúszdázni nem mer, hintázni szeret, de csak igen kis sebességgel, ahogy mondjuk a kezdő hintásokat szokták... :) (Laci szerint ez a füle miatt lehet...)
Középső testvér. Leóért rajong, követi tűzön-vízen át. Mindenben. :) Lorint is szereti már, ("Ojin baba"), simogatja, ha a földön van Lorin, soha nem kell Őt féltenem, annyira óvatosan lépdel, rá ne lépjen. A baba körüli teendőket szereti, ma reggel Ő törölte ki a fenekét... :)
Az árnyoldala a középsőségnek, hogy teljesítményhelyzetekben szorong. Mert Leó mindent jobban, gyorsabban, ügyesebben, nagyobbra, okosabban, szebben... Hát, igen, ez nem könnyű, főleg, ha mindent ugyanúgy akar Ő is. :) Jót tesz neki a délelőtt, mikor Leó oviban van. Ilyenkor rendszerint pörög és olyan intenzíven játszik, hogy vagy nem is "találkozunk", vagy ha hívom, jön és élvezzük egymás kizárólagos társaságát. :) Szeret a konyhában is segíteni, de lelkes a takarítástól is (én már kevésbé:), ha meg játszom is csak Vele, az a mennyország. :)
Amit nem tud és furcsa, hogy nem tudja még az alapszíneket. (Bár. Szerintem ez is a teljesítményszorongással kapcsolatos, mert ha magától hoz, mutat valamit, ott minimum a pirosat el szokta találni, viszont ha rákérdezek, akkor rögtön "vigyázzba vágja magát" és látom rajta, hogy most aztán nagyon el akarja találni és csak találgat. :)
Amit nem tud és nem furcsa, WC-be / bilibe pisilni-kakilni. Bár néhányszor már kifejtette, hogy nem kér pelust mert már megnőtt, ez az első pisiig működik is... :) ha szerencsénk van, pisi jön először... :) Szeptemberre óvodatiszta lesz, akárki meglássa.
Drága kicsi napsugaram! Isten éltessen!

2014. április 12., szombat
Lehel 2 éves
Döncike... olyan, mint a pocakomban volt. Finom, erős, önálló, makacs. Emlékszem, mikor beszélgetni próbáltam vele, és kértem mozduljon, soha nem tette. Azaz nem tette azonnal. Ha most kérem, tegye ezt vagy azt, soha nem teszi. Azaz nem teszi azonnal. De 5-10 perc múlva hozza, mutatja, csinálja. Néha meg is lepődöm, mert én addigra már elfelejtem a dolgot. :) Emlékszem, mikor két éve 11-én éjjel könyörögtem neki, induljon el kifelé, de ha nem, hát akkor legalább működjön együtt, mert elindítják reggel. Arra is emlékszem, megígértem neki, hogy itt kinn nem fogom sürgetni semmiben, megvárom, bevárom... Azóta is próbára tesz. :) Először nem nyúlt semmiért, aztán most nem beszél (de olyannyira nem, hogy az én nevemet sem hajlandó kiejteni, pedig tudja mondani hogy mama, vagy nem mutatja meg apa fülét, csak néz nagy szemekkel, ha "szerepeltetni" akarjuk, pedig már vagy fél éve tudja a testrészeket is.) Néha megrémít, pedig valahol ebben áll az Ő lényege. Egyébként pedig békés, tündöklően jókedvű, energikus (mostanában kocogva közlekedik a lakásban:), kreatív, hatalmas akarattal, ami mostanában ha határba ütközik, annak tízperces sikítva sírás-dühöngés az eredménye, amiben persze nem fogadja el a vigasztalást, csak maradjak elérhető közelségben és ha már "csak" sír, vegyem föl...
Szeretem a ragyogó jókedvű szemeit, ahogy minden tevékenység közben hangosan énekel (természetesen felismerhető a dallam), az erejét, azt hogy imádja Leót, hogy a játékban abszolút kompromisszumkész, a puha kis testét, a tejillatát...
Adatok: cicizik, néha mint az újszülöttek, néha csak mint a 8 hónaposak, eszik, főleg husit, tejallergiájáról friss hírünk nincs, ruhában 14 kilót mért a védőnő és 92cm-t, foga 16, cipőmérete passz, majd megmérem, de gyanús hogy fél éve nem nőtt a lába, mert az őszi cipője tökéletes rá. :) Olcsó gyerek... :))
...és a tortás képek:

2014. március 13., csütörtök
23 hónapos
Szegény Lehelnek nem jutott 22 hónapos bejegyzés, de most megpróbálom a lehetetlent és legalább 5 percet eltöltök a gép előtt... :)
Még mindig a mozgás az erőssége, újabban az ugrálást próbálgatja, a trambulinon már megy, sima talajon még inkább vicces látvány, mint ugrás, amit művel, de alakul... :))) A finommotorikája is fejlődik, tegnap miután végigsétáltatta a faállatos formaegyeztető összes szereplőjét, megszólaltatta az állathangokat (ami nála leginkább az aaaaau) (Laci épp megkérdezte, nem kellene-e neki ezt már tudnia kirakni, mire én rezignáltan bólogattam, hogy de, kb fél éve...), na akkor életében először az összeset a helyére is rakta... :)
A beszéd még mindig késik, de értésben szinte már mindent ért, főleg, ha érdekli, amit mondok... :) Bár mesélni még mindig nem tudok neki, mint anno Leónak, így a terelés eme válfaja eddig nem szerepelhet a repertoárban. Miket mond... Hol van? (Hunvan? :), Apa, Mama, Le (Leó, bár rá is az Apa hangzik el legtöbbször...) Baba, Labda, Hinta, (talán ez a legszebb és legérthetőbb az apa után) Lámpa, Cic, Alma, Sssss (a vasalásra és a csúszdára is) és nagyjából ennyi. Ja, brümmbrümm az autó és brumm a maci... Aaaaaau pedig a kutya. És szintén a napokban a Jó helyett egy hanyag Ja... Lehel, adhatok puszit? Mire rám emeli csodás szemeit, elgondolkodik, majd engedelmes mosollyal a száján kegyesen odatartja a bal orcáját és azt mondja: ja.
Járunk Kornélhoz Biatorbágyra csoportra a beszédfejlődése segítése miatt, illetve Kornélhoz Budaörse úszni (a mellkasa miatt), így egy héten kétszer utazunk, ami azért nagy szívás, mert az egyik reggel 9-kor kezdődik, a reggeli csúcsban másfél óra oda, egy vissza, a másik pedig este 18.50-kor, így a délutáni csúcsot is megcsináljuk. Elég életszerűtlen ez az egész, nem tudom meddig bírjuk még, főleg Lehel, mert kérdés a fejemben, hogy ha a gyerektől elveszek napi majd három órát, amikor a szép időben játszhatna kint és ehelyett ül az autóban, vajon ér-e az a fél óra csoport annyit, hogy a mérleg nyelve pozitívba billenjen? Próbálom szétválasztani az én ellenérzésemet (mert iszonyúan lefárasztanak ezek a programok az utazás miatt) és tényleg csak Lehel érdekeit nézni... Hjaj.
Szintén "melyik ujjamat harapjam" témakör ez a fránya tejfehérje allergia... ami ugyebár van. Szegényem, mivel mióta terhes vagyok eszem újra mindent, tiszta ekcéma. és sajog a szívem, ha ránézek. Az okosok persze rögtön az elválasztást mondják, és jönnek az olyan kérdésekkel, hogy sokat szopik-e még, illetve van-e még mennyiségi tejem... Én meg érzem, nincs miről beszélnünk... Mert bár mindkét kérdésre igen a válaszom, de szerintem nyilván nem ez a kérdés. Szerintem az a kérdés, vajon nem ártana-e többet Lehelnek, ha most elvenném tőle a cicit, mint az az egészségügyi kockázat, amit a tejfehérje okoz... Szerintem egy-két hónapról van szó... Anyai szívem így tartja helyesnek, azzal együtt, hogy fizikailag ártok neki közben... Lehet dobálni a köveket... :( A dokim egyébként annyira jó fej volt, nem merte azt mondani a szemembe, hogy válasszam el. Megbeszéltem vele, hogy keresek egy dietetikust és csináltatok magamnak egy tejfehérjementes kismamaétrendet. :) Áldását adta. Tud valaki jó szakembert ajánlani???
Egyébként pedig ez a 23 hónapos tündérfiú olyan nagyfiú már... Önálló, egyedül eszik, öltözik (egy nyári szettel már simán boldogulna egyedül is), néha Leóval játékból egymást öltöztetik... :) Egyedül önti a tejet (na ennek nem mindig örülök) és egyedül is törli föl... :) Üvegpohárból iszik, fogat mos (én még nem mosom neki) és ma pl. megsértődött, mikor az oviból kifelé jövet meg akartam fogni a kezét... (ami érdekes, mert befelé menet cipeltette magát... hát ilyenek ezek a majdnem kétévesek...:) Van, hogy nagyon elkeseredik, akkor úgy sír, hogy nem engedi, hogy hozzányúljak, ilyenkor leteszem a hátára, megsimogatom (mire rugdos dühösen:) és arrébb megyek. 5-10 másodpercen belül jön és ül az ölembe... Szegénykém... Tényleg nem könnyű ez a kétévesség, de Ő tényleg egy remek 23 hónapos... Mi legalábbis nagyon szeretjük. :)

2014. január 13., hétfő
Napfényes Lehel 21 hónapos
Elmúlt a rámtapadós nyűgössége (ahogy a tejdiétát újrakezdtem, szegényem) mintha csak a szél fújta volna el... és ittmaradt helyette egy mosolygós önálló tündérfiú. Túlzásnak hangzik? :) Nem állítom, hogy könnyű vele, mert nehéz... Főleg cipelni. De épp ma cipelés közben suttogtam a fülébe, hogy olyan jó, hogy itt van velünk! és hogy éppen Ő...
Sokat ügyesedett a finommozgása, valamelyik reggel, egyedül hagytam az asztalnál a reggeliével, mire visszanéztem, már kanalazta a fruttapurajat, ami nem a kanalazás miatt nagy szám, hanem hogy egyedül bontotta föl, ami néha még nekem sem könnyű. Beindult a beszélőkéje is végre, bár nem értjük, de nagyon cuki, ahogy komoly ábrázattal hablatyol. Az értésben szerintem még mindig egy kicsit le van maradva korához képest, de egyéb tekintetben (főleg a játékában) olyan értelmes, hogy nem aggódom ezen. Kornélhoz tervezem azért elvinni...
Akarata továbbra is töretlenül szárnyal, s ha nem vagyok épp ott és úgy, ahogyan Őkelme kívánja, olyan mérges tud lenni és olyan hangerővel és igen kifejező testmozgással adja ezt tudtomra, hogy komolyan mondom megijednék, ha legalább egy méterrel magasabb lenne és 50 kilóval több... :) (Enyhén rogyasztott térddel törzsből előrehajol, kezeivel megtámaszkodik a combján és "Ájá! Ájá! Ájá!", minden kiáltás egyre hangosabb és egyre inkább előre dől, így a harmadiknál már 90 fokos szöget zár be a törzse és a lába... :)
...és osztozkodó jótestvér... Leónak mindent megbocsát, mindent önként átenged (kivéve engem, ha épp cicizni akar, mert akkor nem engedi, hogy Leó is odabújjon...)
... és vidám napsugár, aki énekel magában, (felismerhetően énekli a sej-haj denevért!:) folyton jön-megy, játszik, utánoz és mosolyog szégyenlősen... :)

2013. december 12., csütörtök
20 hónapos Lehel
Biztosan lesz olyan idő, amikor sóhajtozva nosztalgiával, könnybe lábadt szemekkel fogok visszagondolni erre az időszakra... :) Most viszont többnyire feszült vagyok, és minden anyai érzésemre szükségem van, hogy el bírjam viselni szegény Lehelt, aki a maga 20 hónapjával az ébren töltött órák 80 százalékát üvöltéssel a földön fekve tölti... mert se süket nem vagyok, se gyerekem üvöltése felett nem tudok vállvonogatva továbblépni. Annyira szeretnék neki valahogyan segíteni és éjjel nappal azon agyalok, hogy vajon mi lehet a baj... "Csak" az életkori semmisejó-e ez, vagy valami miatt általában is rossz a közérzete? Talán a kettő együtt, ugyanis az egész testén sok kis ekcéma, ami mindig a tejfehérjét jelezte eddig, viszont az éjszakák még nem oly rémesek, ami ezzel együtt járni szokott... Mától minden esetre újra diétázom ki tudja hányadszor... ki tudja meddig.
Mindenesetre, ha tehetné bebújna a bőröm alá is... és ezzel nincs is semmi gond.. :)(a manduca második életét kezdte minálunk...) mint ahogy az is tankönyvi, hogy mindent egyedül akar, de nem minden megy, ami önmagában elég ahhoz, hogy teljesen összeomoljon, majd mikor segíteni próbálok, akkor elérkezik a világvége... Hiába, nem vagyok elég ügyes. Mindenesetre nem adom föl megpróbálni mindig a Lehetetlent, mást nem tehetek. :)
Történt előrelépés a kommunikációjában is, talán többmindent ért már meg, csak nehéz megítélni, mert olyan, mint a pocakomban, van, hogy nem reagál, pedig hallja, érti a kérést, csak néhány perc múlva... :))) annyira Lehel... :))) Mindenesetre testrészeit megmutatja, meg az enyémeket is (szem, száj, orr, fül (mindkettő), haj, láb, kéz pocak, fütyi...:) Megérteti magát, mutogat is, ha szeretne valamit.
Vannak rigolyái... tisztára mint Leó anno, csak talán finomabb kivitelben... Nem szereti, ha nem a megszokott ruháját adom rá, kesztyűről hallani sem akar, néha cipőről sem, gyümölcsöt nem eszik, ha valami nem azonnal van úgy, ahogyan azt Ő akarja, megsértődik és utána már nem lehet a kedvére tenni, reggelizni asztalnál nem hajlandó, de ha úton vagyunk akár 2 szelet kenyér is lecsúszik... és még sorolhatnám...
...Ő is tanít ám, ezt igyekszem szem előtt tartani. :) ...és persze olyan jó, hogy van!!!

2013. november 17., vasárnap
19 hónapos a Szőke Herceg... :)
A héten, hogy Leó újra oviba jár, délelőttönként kettecskén vagyunk újra. és azon kapom magam, hogy elrepült az idő, indulnunk kell Leóért és még se ebéd, se az a minimális tevékenység, amit kiterveltem aznapra, sőt gyakran még pizsamában vagyok... mindez azért, mert olyan jó vele ketten lenni...csak játszunk, mesélünk, vonatozunk, építünk, vasalunk (ez az egyetlen, ami a háztartás szempontjából hasznos elfoglaltság...:)... Szóval nem is tudom, melyikünk élvezi jobban, de az biztos, hogy én nagyon töltődöm ebben a három órában. :)
Talán nem véletlen, de a héten nagyot fejlődött a beszédértése is, már kezdtem aggódni, hogy keveset ért... :) Eszméletlen, ahogyan játszik... Folyamatosan jön-megy, tesz-vesz, részben a Leótól látott "nagyos" elfoglaltságokat utánozza, és nem is akárhogy, (erről majd teszek föl képet, micsoda palotákat épít kockából...), részben elszórakoztatja magát bármivel, kedvencek a fúrás, porszívózás (azt hiszem a porszívónkhoz érzelmileg is kötődik, szerintem ha most készíttetnénk vele családrajzot, biztosan a porszívó is rajta lenne ötödiknek...:), vonatozás, főleg az alagútban eltűnő vonatok nyűgözik le, de gyurmázik és rajzol is köröket meg egyeneseket... :) nagy kedvenc még a labdázás, ügyesen céloz, szereti bedobálni messziről dobozokba, vagy föl a szekrény tetejére, vagy ha én is beállok, az a mennyország... :) és persze itt vannak még a könyvek, kedvence a porszívós könyv mondanom sem kell.... :)
Nagymozgásban elkezdett egyensúlyozni, én meg a szívemhez kapkodni, mert ezt vagy a hintalovon teszi állva elengedett kézzel természetesen, vagy a kanapé háromcenti széles karfáján. Egyébként pedig zenemániás és irtó muzikális, a Leótól ellesett tengelye körüli pörgést gyakorolja Ő is rendíthetetlenül, de gyakran hív engem is és akkor hajlandó velem együtt más koreográfiát csinálni az együttes élményért... (Leóval anno csak pörögni lehetett... :)
Utánoz mindig mindent, különösen Leót, Leó után kútba is ugrana simán... :) szerencsére nincs a közelben... :)
Beszédben új szó talán nem jött (azaz ma mondta a menjünk helyett a "Meeny"-t), de a meglévőket egyre szebben ejti. A labda már szinte érthető... :)Én még mindig "Ájá!" vagyok, meg Laci is meg Leó is. De ha mondjuk a nadrágomat mutatja, az Mama.... :))
Ha minden rendben vele és körülötte, egy angyal... de ha nem, hát jaj nekünk és a szomszédoknak... :) Nem tudnám megmondani, melyik az erősebb, a hangja, vagy az akarata... vagy az ereje? :) Hmmmm. Valamelyik nap már sietni kellett Leóért és valamit épp nem kaphatott meg, nem volt se időm se energiám terelni (nem mintha számítana nála ez valamit...:) hát kérem szépen, földön fetrengve birkózva öltöztettem, a mérkőzés legalább három menetes volt és középtájt komolyan elgondolkodtam annak a lehetőségén, hogy esetleg felhívom Lacit, hagyja ott a munkahelyét és rohanjon Leóért, mert mi nem tudunk ma elmenni... :))) merthogy önálló és ügyes is, ami a legtöbb kontextusban igen szerencsés párosítás, ám épp akkor épp ott nem nekem kedvezett.... amit keserves erőfeszítéssel ráadtam, azt ő a következő pillanatban letépte magáról, mert hogy nekem is csak két kezem van... :) Végül a hónom alatt fogva cipeltem az üvöltő csomagomat az autóig, ahol következett még egy felvonás az ülésbepasszírozással, majd egy kellemes utazás az oviig. Mire odaértünk, már csak a szeme volt mérges... :)
Persze tudom, egy 19 hónaposról kedvezőbb képet nem is lehetne festeni... :) Mindenesetre néha elgondolkodom, hova is tűnt a finomsága, amikor cicit úgy kér ha fölemelem, hogy a mellkasomat döngeti ököllel, aztán eszébe juthat, hogy azt szoktam mondani, hogy ez fáj, inkább simogasson és erre gyorsan megsimogatja a fejemet... :))) Apropó cicizés. Kétóránként, néha pedig minden órában égető szükségét érzi. BÁRHOL, BÁRMIKOR. Így esik meg, hogy Mami 5 fokban fellibbenti a kabátját és a játszótér mellett állva diszkréten mellre helyezi a 19 hónapos fiacskáját.... Még jó, hogy már sötét van délután... :)))
Denagyonszeretem!!! :)

2013. szeptember 19., csütörtök
Nagyocska
A havi összefoglalóból kimaradt, hogy...
-mondja már, hogy AUTÓ, (meg azt is, hogy kacsa, lámpa, labda, apa (ami apán kívül néha Leót, néha mamát jelenti:)
-elhangzott az első kétszavas mondat is ("Mama adgya!", azaz "mama adjál!", szomjas volt a Lelkem és inni kért, egyébként a mamát olyan nagyon ritkán mondja, úgy tűnik a vészhelyzeteken kívül inkább csak az "Ájá"-t használja)
-üt, ölel, simogat épp kedve szerint
-megsértődik, hihetetlen kifejező arcvonások kíséretében
-jön-megy a lakásban kissé terpesztett lábakkal mókásan dobbantgatva, cammogva és élvezi a léptei ritmusát
-kikéri magának, ha kinti séta alkalmával megmerészelem fogni a kezét... :)
-néhány hete egyik napról a másikra abbahagyta az ujjszopást. pedig eddig legalább egyik keze állandóan a szájában volt... nem mintha zavart volna, inkább csak érdekes és kíváncsi vagyok a folytatásra... :)))
...és hogy oda vagyok érte meg vissza... :)

2013. szeptember 12., csütörtök
Reggelizik a 17 hónapos... :)
Szalad az asztalhoz, amint neszét veszi a reggeli ígéretének... :) Lábujjhegyen pipiskedik, szélesen mosolyog. Egy heves és határozott mozdulattal letépi nyakából a partedlit. Két kis kezébe veszi a poharát (az a bizonyos klasszikus kávés üvegpohár, a legkisebb méret, Linda, itthon is találtunk!!!:) és máris szürcsöli a rízstejcsit. Miután megitta, mondanom sem kell, csöpp sem megy mellé, kér még, amit előbb a szájához emel, de csak az elővigyázatos édesanyja megtévesztésére, majd hirtelen a magasba emeli és az egész pohár tartalmát magára locsolja, mint a fürdőkádban szokta a műanyag poharakkal. Mondanom sem kell, csöpp sem marad benne... :) Aztán nekilát a reggelinek. A tányérján lévő kis kenyérkatonákról akkurátusan lenyalogatja a tonhalkrémet, s ha mind újra csupasz, kér még rájuk két-három kört. Míg Mamája újranyomja, addig Ő elmélázik az étkezőasztal melletti falon lévő van Gogh képen, majd visszatér a tányérhoz és megkeresi összeráncolt tekintettel az újra halkrémes tetőt kapott kenyérdarabkát. Szájához emeli, megfújja alaposan, majd újra csupaszra nyalja. Aztán mutatja, befejezte az étkezést, a tányért a személyzet édesanyja kezébe nyomja és távozik az asztaltól... :)
(Ha pedig Leó már nincs az asztalnál, természetesen az Ő székébe is beleül és megeszi a maradékot. Az sem zavarja, ha csak a morzsák között válogathat... :)

2013. augusztus 14., szerda
16 hónapos is elmúlt már... :)
Csak nemrég jöttem rá, miért is volt nehezebb mostanság kétgyerekkel. Lehel nagyon nagyot változott, a megszokott rutinjaim nem működtek már, újra kellett tanulnom Őt. Nagyosodik. De legalábbis már nem kisbaba. Hatalmas az akarata, ami újabban már nem is mindig terelhető, cseréről hallani sem akar, ha pedig elveszünk tőle valamit, megsértődik... Ez nekem teljesen új. Keservesen sír, ha vissza is kapja a kincsét, ilyenkor már azértse kell neki, jól el is hajítja... :) Csak áll és összeszorított szemmel sír. Szegénykém. A szomorúságos fázisban segít persze, ha megölelgetem, de amíg dühös, nem használ. Ilyenkor csak ott vagyok és beszélek helyette, meg várom, hogy Ő jöjjön, ami meg is történik végül... :) Ha jobb hangulatban van (mert gondolom a fogzás azért jócskán ront a világképén:), persze nagyságrendekkel jobban tűri a frusztrációt és mondhatom, Leó ideális játszótársa. :) Mindig lenyűgöz az a percíz finomság, ahogyan megfigyel mindent a legapróbb részletekig és utánozza.... mindezt persze a dolgok értelmére vonatkozó tudás nélkül még. Ahogyan a játékfakanalát ugyanúgy a fazékon keresztbe teszi főzés közben, ahogyan azt tőlem látta... vagy ahogyan félelmetesen és a tőle telhető legijesztőbb módon morog, mikor Leóval ketrecbezárt oroszlánokat alakítanak a kanapén felépített bunkerban... vagy ahogy megpróbálja a labdát úgy a két lába közé venni és a lábaival hátrafelé földobni, ahogyan azt Nagyapa mutatta neki... Olyan szép ez a korszak és olyan cuki ez a gyerek! :)
Nem a legjobb ez a kép, de olyan jellemző. :) Szeret mindenre fölmászni, különösképpen a kisebb dobozokra, amikre rááll, vagy beleül. De tegnap a leengedett redőnyön beszűrődő napfényfoltra állt rá fülig érő szájjal, ma meg egy textilzsebkendőt terített le a földre, majd ráült és ott szopizta az ujját nagy élvezettel. :) Vonatozik, épít, labdázik, főz, vasal, locsol, fúr, sepreget, táncol (természetesen ugyanúgy forogva mint Leó). Bőszen mutogat, beszélni csak nagyon keveset, mondjuk annyit, hogy: Ada (adjál, adom), Hoppá, Csip, Takk(tikk-takk), Aaauaaa (vauvau), és a minden kontextusban minden más szóra pedig az ÁJÁ! (ez jelenti azt is hogy Mama, meg azt is hogy figyelj, meg azt is, hogy kutyus) Jut eszembe, teljesen oda van a kutyákért! Van egy sajátja is plüssből, ez első látásra szerelem volt, megkockáztatom, már majdnem "átmeneti tárgy"... :))) Leónak nem volt ilyenje... Enni gyakorlatilag egyedül eszik, olyan gyors a tempója, hogy én nem jutok kanálhoz mellette, azaz a kanalam nem ér be a szájába, mert Ő megelőz... :) csak annyit csinálok, hogy alátartom a tányért a kanalának, mert még keresztbe teszi azt a szájába és természetesen hatalmasakat lapátol, aminek a fele a ruhájára folyna... amit persze azonnal le kell törölnöm, különben nem hajlandó folytatni az étkezést, akármilyen éhes is egyébként... :) inni kicsit többet iszik, mint eddig, hála anagy melegnek, mondjuk egy nap legalább egy ujjnyit a poharából... :) a többit a ciciből. :) Altatom Őt is, jobb esetben cicin magától, rosszabb esetben ringatom is hozzá... Éjszaka néhányszor ébred. foga 16, súlyát és magasságát majd pótlólag... :)
Továbbra is szelíd szemű, buddha lelkű napsugár Ő. Szeretem nagyon... :)

2013. július 12., péntek
15 hónapos Bobóka
Itt szuszog mellettem ez a hosszú fekete pillás szőke pihehajú puttó testű még épp tejecskés szájú kisember, én meg őrzöm az álmát. :) ha megkérdik milyen idős, még egyévest mondok, de tegnap figyelmeztetett a Mamám, hogy már épp 15 hónapos... :)
...és tényleg. Hihetetlen tempóban nyílik és egészen elkápráztat csodás kis lényével. Bár nehezek voltak az utóbbi hetek, egy őrlő és két szemfoga bújik most egyszerre, így gyakran van ahátamon, de legalább a karomban. Egyre több mindent ért, és egész jól megérteti magát, mert egyrészt mutogat, másrészt olyan nagyon kifejező a tekintete... Érthető szavakat nem használ, de hasonló hangzókat mond az eredetihez, így kontextusban értő fülekre talál... :) A bújós csecsemőből mára bújós, de hihetetlen szociális kisfiú lett. Nagyon szereti a babákat, gyerekeket, Ő nem ölelgeti őket mint anno Leó, viszont "értőn" kapcsolatba lép másokkal... Na ez azt jelenti, hogy a múltkor pl. Egy boltban babakocsiban sírdogált egy kisfiú, Lehel odavitt neki egy labdát, majd mikor elgurult a labda, mutatta az irányt, jelezve, játszhatnánk... :))) Vagy, tegnap Leó elvette tőle a dömpert. Az ilyesmit nem hagyom annyiban, mert a szabály, hogy nem vehetik el egymástól a játékot, ha éppen azzal játszik a másik. Visszaadtuk Lehelnek a dömpert és mivel Leó tovább hepciáskodott, beküldtem a szobájába. Lehel bement utána és odaadta neki a dömpert. :) Egyébként is jellemző rá, hogy a szülői szigort és a családi feszültséget egy pillanat alatt oldja angyali mosolyával és azon kapjuk magunkat, hogy büntetés, fejmosás helyett együtt nevetünk...
Úgy tűnik, talán a tejfehérje érzékenység is a múlté, 15 hónap után elkezdhetek tejtermékeket enni-inni... Kipp-kopp :)))
A mellkasával újra voltunk ortopédián, nem javult annyit, amennyit remélhettük volna, de állítólag még mindig elmúlhat, reméljük ha nem is múlik el, de problémát nem okoz majd. Én nem látom olyan riasztónak, mint picike korában, ezért úgy gondolom, talán mégis javult a helyzet.
Emlékszem, egy évvel ezelőtt mennyire meg voltunk ijedve, hogy még mindig nem nyúl a tárgyakért... Most pedig nem győzök rácsodálkozni, mennyi mindent megcsinál önállóan, mire észreveszem miben mesterkedik, általában már túl is van a nehezén. :) kedvence a csúszdázás, ezt a kanapé karfáján gyakorolja, de csak akkor az igazi, ha én is nézem és együtt örülök vele... :) Minap egy türelmetlen és tőle szokatlanul követelőző "ájá-ájá" kiáltozásra megkerestem, a következő kép fogadott: Lehel a kanapé karfáján ül, lába befelé, háta mögött a "mélység", egyik kezével hanyagul a háttámlába kapaszkodik és igen izgatottan vigyorog. Odamegyek (csak lassan, meg ne ijesszem, nehogy azért essen le), de útközben világossá válik számomra, hogy nem véletlenül került ebbe a pozícióba és nem az a baja, hogy most nem tud lejönni, hanem valamit tervez... :) mikor odaérek, jelentőségteljesen felemeli tekintetét, majd ájázik kettőt-hármat, mint aki lendületet vesz, majd csúszik. :))) Otthoni csúszda... :) Mostanában pedig úgy csinálja pont, mint a játszótérin, föl is áll a karfára, majd lecsücsül és csúszik. (na ennek már nem örülök annyira...:) Mindenesetre nagyon jómozgású, ügyes, kedvence a csúszdázás mellett a labda, dobja, rúgja, kergeti, mikor mihez van partner, vagy kedve... Illetve az építkezés, kockákból, legóból, vagy dobozokból. De Leó játékában mindig szívesen asszisztál, ha kell, adogatja a kockákat, ha kell hát hiába üldözi a labdát, kacagva fut és másodikként ér célba és újra és újra megindul lelkesen hogy aztán újra és újra "csak" másodikként ne érje el a labdát... A külső szemlélő már épp hajlana arra, hogy beavatkozzon és "igazságot" tegyen köztük és odaadja a labdát Lehelnek, de ekkor "érthetetlen" dolog történik, Lehel visszaadja a labdát Leónak és kezdődik az ő kis játékuk előröl, Lehel kacagva kergeti Leót és a labdát, amit soha nem érhet el, mert Ő mindig "csak" a második... Irigylésre méltó... van mit tanulnunk Tőle is...
Édes Kicsi Budhám, olyan jó, hogy itt vagy velünk! :)

2013. június 12., szerda
Bobóka 14 hónapos :)
Elszánt, határozott, nagyhangú, bújós, szelíd, elégedett, csupaderű kisnagyember. Szeretem, ahogy elszántan járkál a lakásban, mint akinek nagyon fontos dolga van, odamegy a könyvespolchoz, kihúz egy kisvakondos könyvet, sikoltva megörül neki, majd fülig érő szájjal hozza megmutatni, rábök az ujjával a főszereplőre és tudományosan hozzá is teszi sajátnyelvén "kisvakond" (amit képtelen vagyok lekottázni..:). Szeretem, ahogyan ölelgeti, harapdálja, majd melléfekszik a kutyának nevezett ikeas kékfarkasnak. Szeretem, hogy szereti Leót, bármennyire is undok legyen vele néha a megnevezett... Szeretem, ahogy megérteti maghát, ahogy beszél a tekintete, ahogy mutogat, ahogy az ölembe ül (ha valami/vaklaki más volt ott előtte, azt egyszerűen kiteszi), majd mutatóujjával egyre erősödő mértékben kezdi ütögetni a pólóm alól kilátszó csupasz mellkasomat "agyál" felkiáltással, ha cicizni szeretne... :)
Egyébként pedig jön-megy, próbálkozik szavakkal, de az ÁJÁ még mindig joly-joker, jó sok fogat növeszt most egyszerre, jó magas és nagyon nehéz. :)

2013. május 12., vasárnap
Lehel 13 hónapos

Hihetetlen tempóban válik babából kisfiúvá. A leglelkesebb leórajongó. A legártatlanabb, legtisztább szemű óriásmaci, akit valaha láttam. :) A mostani életem kicsiny akkumulátora Ő... :) Igazi kis napocska. Aki még mindig kétóránként cicizik. Aki mostanság egyedül kanalazza az ételt. Akit egy "ott!" felkiáltással azonnal ki lehet zökkenteni a legnagyobb elkeseredéséből is. :) Aki egyedül fölül és lemászik a kisszékről, fülöl a dömperre, állva hintázik a hintalovon,
2013. április 12., péntek
Lehel 1 éves

...avagy a Kisfiú a kanapéról... :) mert mostanság csak kanapés képeket rakok föl, de mit tehetnék, ha kedvenc helye, ahonnan az imádott forgókat szemmel tarthatja?! :)
Lehel egy évesen...
...olyan, mint amilyen a pocakomban is volt, végtelenül finom, férfiasan erős, hatalmas. Bizalmatlan az ismeretlennel, lassan oldódik, barátkozik, de ha valakit/valamit közel enged barátságos, csupamosoly, harapdáló, huncut kisemberré változik. Jókedvű és igencsak kiegyensúlyozott (nem tudom kitől örökölte! :) Elmélyülten figyeli a világot és mostanra mindent utánoz. Ha tudna, létrára mászna és ablakot pucolna, de ezt még nem tud, így csak fölállva a falat súrolja egy ronggyal, vagy a padlót törölgeti, vagy brümmögve porszívózik, vagy lelkesen kalapál, vagy ecsettel falat fest, vagy fakanállal keverget, vagy játék késsel játék gyümölcsöket vagdos... Ismerős?! :))) Elkezdett kommunikálni is, bőszen mutogat, van, hogy kétszavas mondatokat mutogat el, azaz összefűz két mutatni valót és azt hiszem, mondja azt, hogy "ott!", meg persze hogy "Mammmma" sok-sok m-mel. Illetve van egy jolly-joker szavajárása: "Ájá!" ezt minden szó helyett mondja határozott közölnivaló esetén... :), szabadon behelyettesíthetünk bármit, vagy bárkit.
Önállóan még nem jár, csak székeket tologatva (nem tudom, hogy a küszöbökön hogy viszi át, még sosem láttam, de valahogy mindig megoldja), illetve ma reggel egyik kézzel az apja kezét fogva sétált be hozzám... :) Kapaszkodás nélkül áll, (főleg, ha közben markol valamit :) illetve guggol, sőt, guggolásból kapaszkodás nélkül fel is állt már. nincs már messze az elindulás... de nem sürgetem, úgy szeretem hallgatni a tenyerek csattogását a parkettán. :)
Naponta kétszer eszik főzelékfélét, kétszer gyümölcsöt, de inni nem hajlandó, ellenben cicizik, ha rajta múlik kétóránként. Mint egy újszülött... :) Nem tudom miért ilyen gyakran, próbálok táplálóbb főzelékeket készíteni és itatni is, de mind hiába... Ezirányú szokásához igen erősen ragaszkodik, s ha nem veszem a lapot, mikor vinnyogó kiskutyaként teper utánam négykézláb, akkor elkezd harapdálni és megeszik ruhástúl-bőröstül... :)
82cm, 12,10kg, szőke, szeme kívülről befelé haladva: kékesszürke-zöld-barna. :) hosszú, fekete pillás. Leó hangú, erős akaratú, bújós, hihetetlen kis csoda. Mostanra olyan, mintha mindig is velünk lett volna. Jó vele nagyon! :) Szeretjük!!!
2013. március 18., hétfő
...jut eszembe...
Néhány fontos dolog természetesen kimaradt a "Lehel 11 hónapos" összegzésből. :)
Nem emlékszem a tanulmányaimra, hogy mikor is jelenik meg az "inter-szubjektivitásnak" nevezett jelenség, aminek egyik dimenziója az "inter- attencionalitás", azaz megosztott, vagy közös figyelmi fókusz, vagy valami hasonló... :) Arról ismerszik meg a jelenség, hogy többé már nem a kinyújtott mutató ujjunk végét nézi, ha mutatunk neki valamit, hanem arra néz, amerre mutatunk... :))) Sőt, Lehel már saját maga is mutat dolgokat néhány napja... Ma pl. begurult valami a kanapé alá és lelkesen mutatott nekem az eltűnt tárgy felé némi "eeee" kíséretében. :) Néha pedig az ég felé mutat, de azt nem árulta még el, hogy ennek valamiféle transzcendenciára való utalás, vagy egyszerűen csak a mozdulatsor begyakorlása a célja... :)
Ami nagyon Leheles és kimaradt, az a kapcsolódása a családhoz. Olyan más, mint Leó ebben a korában. Vagy csak mert második, vagy mert mi is mások vagyunk, vagy mert Ő más, vagy az összes együtt... mindenesetre vagyok neki én, mint a víz és a levegő. eddig ez rendben is van, Leónál is így volt. De míg Leónál utánam egy nagy szakadék volt és csak jóval később következett Laci, addig Lehel majdnem annyira erősen kötődik Leóhoz és Lacihoz, mint hozzám. Sőt, Lacit különösképpen szereti! Olyan jó látni, hogy amikor este hazaér Laci, Lehel többször fülig érő szájjal mászik oda hozzá és bújik az ölébe...
Tegnap este pedig megmértük és 11,81 kilót mutatott a mérleg. Nagyon erős vagyok, hurrá! :)

2013. március 12., kedd
Utoljára "csakhónapos"

11 hónapos lett a "Picike", aki érzésre jóval 11 kiló felett van már és mostanában ráadtam a másfél-két éves méretű ruhákat, amik nem mondhatom, hogy lötyögnek... :)
Egyre kevésbé baba és egyre inkább kisgyerek már Ő is. :)
Utánoz. :) Evés után megtörli a pofiját, füléhez tartja a telefont, szakszerűen kalapál a kis piros kalapáccsal, brümmögve autókat tologat.
Játszik. Mindig, mindenhol, mindennel... és ha valami érdekeset talál, boldog mosollyal hozza és nyújtja annak, aki épp a szíve csücske. (Általában nekem, de ha Leó is jelen van, akkor neki, most pedig Nagymamának, aki a legújabb szerelem! :)))
Dobál... mindent, ami a kezébe kerül. Persze csak a hangja kedvéért, mert az vicces. :)Azért az elképesztő, hogy egy kisebb fajta pöttyös labdát miután hatalmas tenyerével átfogta, egy kézzel a háta mögé lendíti, és akkorát dob, mint egy kisebb óvodás... :)
Fölmászik... :) a trambulinra, vagy az alacsonyabb kanapéra. Bár a lemászással még gondjai vannak, ilyenkor nyüszít egyet és nyújtja a kezét, vegyem le. Egyébként pedig kisszéket tolva maga előtt lépeget, már sima felületek mellett is föláll, bútorok mellett oldalaz, állásból fenekére huppan. :)
Dühbe gurul... ha valami nem sikerül! :) Ha egy ajtót nem tud kinyitni, vagy beszorul a lapát a komód alá és nem tudja kihúzni. Ilyenkor az erőlködéstől vörös fejjel kiabál. Azt hiszem, akaratért neki sem kell kétszer sorba állnia... :)
Muzikális... Szereti a zenét, de bármilyen zenei hangra, vagy csak épp egy kopogó ritmusra dülöngélni kezd jobbra balra, vagy ha épp ácsorog,úgy egész testtel táncol. Az autóban pedig újabban ha fáradt nem elalszik, hanem keservesen sír, mondhatnám kifulladásig, de sajnos nincs kifulladás, nagyon erős gyerek, jól bírja szusszal. Tegnap egy ötven perces autóút negyvenedik percében (amit végigüvöltött) jutott eszembe a rádió, mint opció... Lehel amint meghallotta a zenét, abbahagyta a szívszaggató sírást és előbb nagy szemekkel körbepislogott, majd békésen elszenderedett... :)
Érti már, hogy "hol a labda?", lapát, kacsa, telefon, maci... sőt, néha olyan, mintha egyes egyszerűbb szavakat megismételne... de ez biztosan nem így van, csak olyan mintha... :)
Mosolyog... még soha nem láttam ilyen kedves és jóságos mosolyt!
Eszik is... ki gondolná, de olyan, mintha két pocakja volna... (mondjuk a mérete alapján simán elfér két bendő is odabenn...) ugyanis az egyik pocak csak az anyatejé, két óránként megürül... a másik pedig az egyéb ételé, ide is utántöltést vár két-három óránként. :)
Újabban sírva alszik el. Eddig cicin elaludt, ha fáradt volt, de most vagy egy hete nem megy, miután jóllakott, föláll, vagy elmászik :) és ha megpróbálom ölbe venni, ringatni, megfeszíti magát és üvölt. De mégiscsak ez az egyetlen módja az altatásnak, bár alig bírom el, olyan erővel feszíti magát ilyenkor. Néhány keserves perc után azonban mégiscsak bekapja a cicit és a következő percben pedig már békésen szuszog. Az éjszakákat inkább hagyjuk... mert itt a végén inkább valami szépet írnék még. :)
Mondjuk azt, hogy Ő a legédesebb nagypocakos angyalpofi, aki nyálas puszit ad az arcunkra, harapdál ahol ér, most pedig fölmászott rám, mert éhes és most amúgy is Ő következik... :)))
Képeket hamarosan!
2013. február 12., kedd
Tíz tíz tiszta víz...
10 hónapos lett Lehel.
Leszámítva az "Úristendemegyazidő" sóhajtozásokat, az első, amit meg kell állapítsak nagy boldogan, az értelmi fejlődés, ami szinte kézzelfogható tempóban történik mostanság. Ahogyan figyel és együtt játszik Leóval, ahogy kapcsolódik, ahogyan ért már helyzeteket és rutinosan mozog bennük, tudja, mikor mi következik, érti azt hogy "gyere" és emeli a kezeit, hogy fölvegyem, vagy épp négykézláb indul követni. Ahogyan megpróbál építeni a Leótól látott módon, kockákat egymásra rakja, néha lendületesen csattanva, ahogy én szoktam, hátha úgy rajta is marad... :) De bármit bármire is szeret rakodni, kedvence, hogy az épp magával vitt bármit (mert az egyik kezében mindig van egy játék:) próbálgatja fölrakni egy magasabb helyre, addig-addig ügyeskedik, míg fönt is marad, aztán meg az a játék, hogy leveszi. Dobál. :) Mindent kidob a kiságyból elegáns mozdulattal, vagy leejt az etetőszékéből... túlmutat ez már a gravitáció tanulmányozásán. Egyszerűen élvezi, ahogy különböző hangot adnak a dolgok földet érve, meg aztán az is nagyon érdekes, hogy melyik gurul el, melyik nem és vajon föntről megtalálja-e a szemével, vagy épp takarásba esik... :)))
Jelenlegi életfilozófiája: "Minden úgy van jól, ahogyan van." Ha így, akkor így, ha úgy, akkor úgy. Mindig elégedett, mindenben megtalálja az örömét, ha valamit elvesznek, hát sebaj, van elég érdekesség ebben a csodás világban. :))) Irigylésre méltó. :) Kíváncsian várom a folytatást. :))) Úgy szeretem még, hogy olyan nagyon bújós. Ahogyan a kis fejét ránkhajtja... mondanám, hogy a mellkasomra, de tegnap pl. Laci mellett ült a kanapén fáradtan és egyszer csak Laci combjára hajtotta a fejét... :) Nagyon nehéz visszafognom magam, hogy ne puszilgassam folyton azt a kis kerek arcocskát, pihe-puha illatos nyakicát, husi karokat-lábakat-pocakot... :)
Mozgásban új, hogy álldigál, ha talál egy alkalmas magasságot, felhúzza magát. Bár azt hittem, gyakrabban fogja csinálni, de úgy tűnik tökéletesen meg van elégedve a 20 centivel alacsonyabb magassággal is... :)
Magassága 80 cm, 11kg. Foga 6, körme 20, haja szőke dús és egyre hosszabb... :) még nem vágjuk, csak Leónak. Még baba 2 teljes hónapig! bebe-bibi! :)

2013. január 15., kedd
9 hónapos
Mérföldkő nekem a 9 hónap. Talán mert a pocaklétnyi idő, mindenesetre másodszor élem meg, hogy a kinti létben is nagyjából ennyi szükséges nekünk, hogy megszülessen valami új... :)
Leó testvérré fogadta Lehelt. Úgy is mondhatom, hogy 9 hónap kellett, hogy Lehelnek megszülessen a Leótestvére. Így mostanra lettünk igazi család, nemcsak egy család két gyerekkel... :) ...és a felszín alatt folynak ám még további változások is, de erről majd később, egy másik posztban...
Visszatérve Buddhához... a tények: 10,89kg, (így Ő a nyertese a "ki nehezebb 9 hónaposan" versenynek! :) Hosszra nagyjából 80 cm, de a pontos adatot utólag pótolom! Fogak száma továbbra is csak 6, de nagyon szenved ezügyben... meg mi is. :)
Mozgásban a mászás már régi nóta, viszont újabban ha meg tud kapaszkodni, feltérdel.
Kognitív dolgokban is sokat érett, már keresi a letakart játékokat, nemes egyszerűséggel félrerántja a kendőt és megszerzi amit akar. :) Építeni is próbál, két kockát egymásra rak(na), de a felső leesik még... :) Van már saját elképzelése is a dolgokról, ha nem tetszik valami, ennek hangot is ad, bár leginkább a testével, lábával rúgkapál, ha elviszem valahonnan ahol még maradna... :) Próbálom minél kevesebbet frusztrálni, Leó ugyanis gondoskodik az egészséges fejlődéshez szükséges napi frusztrációmennyiségről... :) de ezzel együtt nagyon békés, rugalmas, alkalmazkodó, simulékony drága Gyöngygyerek. :) Laci "nagy örömére" Ő is kezd belépni a "Mindenmami!" korszakba, bár még terelhető... :) Azt nem mondom, hogy árnyékként követ, na jó mégis. Egy lomhább árnyékként... :) De sokat színez a képen Leó jelenléte. Ha Leóval játszik, nem hiányzom neki, ha csak nem zökken ki a komfortzónájából valami miatt... Szívesen szerel-malterozik-épít-vonatozik-fest Leóval, vagy bármiben lelkesen közreműködik, amit Leó csinál. Ha nincs Leó, akkor kedvence a pecabot zsinórja, bármilyen zsinór, csörgő, illetve mindenféle rágható dolog (sok kedvence van, boldog gyerek:). Illetve ragaszkodó is, mert egyik kezével mindig magával viszi az épp aktuális játékát a felfedező útjára, így a jellemző "közlekedési hangja" a két tenyércsattogás helyett: "Csatt-Kopp, Csatt-Kopp, Csatt-Kopp"... :)
Evésről régen írtam. Sokat eszik. Részletekbe menve pedig ez annyit jelent, hogy cicizik kétóránként (kb két-három hónapja visszaállt a kétóránkénti evésre, először azt hittem, hogy fejlődési ugrás, de azóta is ugrik...:). Szemcséset pedig kétszer-háromszor kap, délben főzeléket, délután gyümölcsöt, este tetszés(em) szerint valamit. :) Adagja változó, de főzelékből elfogyaszt egy üvegeset, amit én főzök, abból meg úgy másfél decit. gondolom ez tartalmasabb. :) Legtöbbször én főzök, de kétszer-háromszor evett már üvegeset is, nem vagyok szívbajos etéren... Az, hogy cici előtt vagy után eszik, gyakorlatilag mindegy, nem változtat a mennyiségeken, kétóránként akkor is jár, ami jár... :)))
Az alvást most inkább hagyjuk. :) Ami a mikéntjét illeti, legtöbbször cicin alszik el, ha nagyon nagy a baj, akkor ringatom-szoptatom-rugózok egyszerre, ez a módszer verhetetlen, eddig még mindig bevált előbb-utóbb... :)
Szeretem. Nagyon.
2012. december 12., szerda
Lehel 8 hónapos
Néhány napja egyenes háttal ücsörög! :) ...és játszik. :) Nem tudom, hogy csak az ülő helyzet miatt, vagy tényleg minőségi ugrás történt a mentális fejlődésében is, de mintha a játéka is egyre inkább kisgyerekes lenne és nem babás. :) Kedvencei a Leókedvencek, szereti a nagydömpert, a síneket-vonatokat, és legújabb nagy szerelme az a zsinór (eredetileg ablakredőny felhúzó), ami a labdatartó kosárból lóg le a szőnyegre. Csak ül mellette, mindkét kézzel húzgálja, kóstolgatja, rágcsálja és persze sikongatva magyaráz neki/vagy nekünk... :))) Régi megunhatatlan kedvencei a könyvek, lapozgatja, csörgeti, majd kifejti véleményét az olvasottakról :) és új "szájbavalója" az a zsiráf amit direkt fogzáshoz vettem neki. Mert igen, mostanra 6 db foga van, a felső egyesek között némi szünettel... :)) Kornélnál épp tegnap jártunk és mindent rendben talált. Szerinte nemsokára mászni fog, mondta kedden, Lehel pedig szerdán, a hónapfordulóján megtette első mászó-"tempóit", így vagy másfél métert haladva előre az áhított célért. :) A mászás és ücsörgés mellett még egy újdonság, hogy négykézláb egészen felnyomja a popsiját úgy, hogy csak a keze és a lába van lenn, lábfeje kifelé néz saroknál szorosan összezárva... :) Nagyon cuki, majd teszek fel róla képet. :)
Kommunikációban is szépen fejlődik, már hallgat a nevére, illetve elszántan magyaráz, de nem az a be nem áll a szája típus, csak ha van mondanivalója. :) Ebben olyan, mint Leó volt. :)
Mára már olyan természetességgel ülünk az asztalnál négyen, mintha mindig is velünk lett volna. Leó is hiányolja már, ha nincs kint a szőnyegen vele, mert épp alszik. Bár a játékokon való osztozkodás újra felszakítja a testvérféltékenység sebeit, de ez már nem olyan elementáris, mint anno. Mégiscsak egy dömperen és nem mamin kell most megtanulni osztozni. :) Kapcsolatuk most ennek megfelelően inkább a "se veled se nélküled" hangulatot idézi, de azért édesek. Nekem különösen. :)
...és a számok, 76 cm és 10,45kg. Ezzel újra Lehel vezeti a nemlétező testvérsúlyversenyt. :) Kezd izgalmassá válni, kérem megtenni a téteket a 9. hónapra... :)))
Címkék:
Lehel hónapról-hónapra,
Lehel mozgás,
Testvérek
2012. november 12., hétfő
7 hónapos Lehel
Elérkezett a 7. hónap, és lám-lám, Lehel lett a "kisebb", ugyanis a 7 hónapos Leó (9,90kg) javára billen a mérleg... :) Lehel 9,78kg, és nagyjából 75 cm tömörgyönyör. :)
Még mindig végtelen nyugalmú és majdnem ilyen végtelen türelmű kicsi Budhalelkű... Ám az utóbbi hónapban legalább annyit változott, mint eddig összesen!
Mozgásilag továbbra sem épp ficánka, nem forog, csak álmában, vagy ha a hátára teszem, előbb-utóbb megfordul, ám négykézláb hintázik és már mindkét oldalra ki is ült, csak még nem függőleges, de hamarosan vehetjük az új etetőszéket... :))) Kis keze is sokat ügyesedett, bár még mindig nem a finom mozgás az erőssége.
A szociális dolgokban viszont előrébb jár, mint a kora. Ha megoldódik a nyelve, gügyög-gagyog, akár hosszú monológokat is, főként az arccal rendelkező plüssöknek magyaráz lelkesen. :) Igazi társasági lény, akkor van jól, ha legalább ketten-hárman vagyunk körülötte... Lassacskán megkezdődik az "anyamatrica"-korszak, már érezhető a szeparációs szorongás előszele, ha kettecskén vagyunk, igencsak zokon veszi, ha elhagyom a szobát. :) Idegenfélelem csak akkor van, ha a hely is idegen... :) Otthoni pályán szélesen mosolyog a vendégekre... :) vagy csak szívélyes vendéglátó...? :)
Leó továbbra is a szupersztár, és a leórajongást úgy tűnik a leójátékokra is kiterjeszti. Mert persze Leó munkagépei a legvágyottabb kincsek... Olyan édes, ahogy hasal és a nála kétszer nagyobb dömpert tologatja a felnyújtott kezecskéjével... :)
Szereti már a kukucsjátékot és szereti az arcunkat markolászni, megnevetteti, ahogy a hajam külön mozog a fejemen, elbűvöli, ahogy iszunk, legyen szó akár pohárról vagy palackról...
Az éjszakák újabban szörnyűek, már majdnem egy hete 45 percenként ébred, ha véletlenül egy 20 perces ciklus csúszik be két "hosszú" 45-ös közé, személyiségem színvonala meredeket zuhan lefelé, kínomban rendesen szentségelek és nem épp humánus elhallgattatásán gondolkodom... :((( Okát hiába kutatom, csak gyenge tippjeim vannak, mert fogból már négy van, bár ömlik a nyála na de hova tovább??? :) Esetleg lehet még a tejfehérje, így mától gyorsan újrakezdem az egyébként egy hete megszegett diétámat. Ha ez sem segít, kiveszek egy kis szabadságot, vagy világgá megyek, vagy mind a kettő. :)
Beindult a "hozzátáplálás". Igaziból néhány napja. A kezdeti lelkesedés után jött a kanalas antibiotikum, aminek hatására érthető okokból nem óhajtotta kinyitni a száját semmiféle kanalas löttynek, de még az ujjamnak sem szavazott bizalmat... Aztán egy hét teljes szünet után újra semmi... és akkor felhagytam a jó öreg almával-banánnal-körtével-barackkal és próbálkoztam krumplival és sütőtökkel és láss csodát, nyitogatja a kicsi száját még a kanálra is! :) A mennyiség persze továbbra sem több néhány kanálnál, de közben mosolyog és jóízűen nyammog! :)))
Hét hónapos lett Kisbudha... Őrület... Szeretem nagyon!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)