A Legkisebb...

Ma délután negyedszer láttam a monitoron azt a bizonyos szürke foltot és a benne villogó sötétebb pöttyöt. :) Nincsenek rá szavaim, amit érzek ilyenkor. Boldogok vagyunk, hogy negyedszer részesülhetünk a csodában.
Pöttömke személyében megérkezett hozzánk a várva-várt Legkisebbünk, aki tényleg olyan picike még, a mai UH szerint 8 hetes 3 napos, mindössze 19 mm-es hatalmas Csoda. :)
...és íme a kép, a maga semmitmondó valójában, amit Laci olyan büszkén lobogtatott az utcán, majd Leó mosolyogva tanulmányozott, én meg gondosan megőrzöm... :)

Fehér holló...

Leó épp ebéd utáni desszertjét fogyasztja. Pilótakeksz-szerű, így természetesen szétszedi a szokott módon, majd ragyogó tekintettel mutatja, hogy sikerült úgy szétszednie, hogy az egyik oldala teljesen krémmentes... Mivel nem látja az arcomon ennek a csodának a felismerését, kicsit sértődötten hozzáteszi:
"Mama, ez még ritkábban van így, mint a Karácsony!" :)))

Okostojás...

Az oviból hazafelé újabban Leó minden nap így kezdi a beszélgetést:
"Mama, tudod, hogy én mi vagyok?"
Tegnap épp így folytatta:
"Okostojás!"
...és az micsoda, Leó?
Mire Ő magabiztosan egzakt módon magyaráz:
"Tojás alakú, okos, olyan nagy, mint a piros kisasztalunk, amin rajzolni szoktunk, az erdőben lakik és halat eszik."
:)
(A halat eszik, onnan jöhet, hogy nemrég mondtam neki, hogy a hal okosít... :)

Beteges...

Megtalált minket a betegség újra. Leó második hete van itthon, köhögős nyavalyával, ami egy hét után a fülére is ráment, így antibiotikumot is kap. Bobóka szintén. Ráadásul én is beteg vagyok, voltam. Fizikailag is ki vagyok merülve, ezt főleg akkor érzem, amikor lent vagyunk és húzom őket a szánkón, vagy Lehelt cipelem hazafelé(meg a hátizsákot meg a szánkót meg a homokozószettes szatyrot...)... A hét végére valahogy elfogyott az erőm, meg a türelmem, pedig mind jobban vagyunk már, csak valahogy lelkileg estünk szét. Szerencsére itt a hétvége, Laci teljesértékű (még) és igencsak kitesz magáért, hogy szétesőben lévő kis családját egyben tartsa... :)