Ebédeltem!

Messze vagyunk még attól, hogy Leó önállóan elfogyassza ebédjét. Bár, ha jobban belegondolok, a cicivel remekül elboldogul és még mindig onnan eszik-iszik, szilárdat csak kóstolgat, de akkor aztán mindent beborít vele... :) Sokaktól hallottam már, hogy engedjem, hadd vegye a kezébe az ételt, majd beteszi a szájába, eleinte csak kíváncsiságból, aztán meg rájön az ízére... Hát addig minden jól megy, míg Leó a kezébe veszi az ételt... Csak még egyetlen falat sem került a kezéből a szájába. Ismerkedik vele, morzsolgatja, hozzákeni ehhez-ahhoz, majd egy idő után már elkezd kellemetlen lenni neki a kezén egyre nagyobb felületet beborító ragacs, amitől egyre idegesebben próbál szabadulni. Végső esetben a hajába, a terítőbe, a ruhájába, a zoknijába is jut belőle, meg persze a földre és a jóból mami sem maradhat ki. :)

A kis Ügyfél :)

Leó ma sikert sikerre halmozott az okmányirodában, ahová elkísértük, hogy első személyi igazolványát elkészíttesse. :) Először a neve, majd Ő maga nyűgözte le az okmányiroda munkatársait, akik nem győztek integetni neki, hogy rávegyék, belenézzen a kamerába... :) Végül így sikerült. És mielőtt bárki rossznak minősítené a képet, gondoljon csak a saját igazolványképére! ;) Egyébként az igazolvány 3 évig lesz érvényes, tehát már kiscsoportos óvodás lesz Leó, mire újat kell igényelnünk. :)

Tavasz

Végre-végre itt a jó vagy legalábbis a jobb idő és nem kell az overál meg a sírós öltöztetés. Annál több fejtörést okoz viszont ez az idő, hogy mit is adjak a gyerekre. A sapi sok, a csupasz fejecske megnyírbált hajjal meg kevés... Még szerencse, hogy Lacinak jónéhány fejkendője van.... :) Szerintem nagyon-nagyon cuki benne, kár, hogy letépi a fejéről... :)

iHaj

Túlvagyunk az első hajvágáson. Szigorúan házi módszerrel, egy konyhai ollóval lenyisszentettük a szemébe lógó tincseket. Eleinte még próbáltuk megadni a módját, és fésűt is akartunk használni a művelethez, de hamar rájöttünk, hogy mindannyiunk testi épségének érdekében, jobb, ha rövidre fogjuk a műveletet. :) Laci így szakszerűen két ujja közé fogta a csemeténk felső taréját, én meg nyissz-nyissz, pörgettem a nagyollót. Íme az eredmény. (Két napba tellt, mire megbocsátottam magamnak, hogy elcsúfítottuk gyönyörű gyermekünket... persze a képet nézve, nincs nagy baj...:)

Gyite paci, gyite L(e)ó! :)

A hintaló nagy kedvenc, sajnos csak mértékkel engedhetjük neki, mert Kornél letiltotta. Viszont Leó feltalálja magát, ha kell, egyedül is "lovagol", huzogatja a szőnyegen, vagy mellé áll és úgy hintázik vele előre-hátra. Ma este pedig a Nyírpapától tanult kocsitolásos technikát kipróbálta a lóval is, működik. :)

A legújabb tudomány

Talán már több hete, hogy Leó először fölhúzta magát állásba a kiságy(ai)ban. :) Eleinte még a bal lábát, amelyik tényleg a balabbik :) rosszul tartotta, nem a talpára lépett vele, csak a lábfején spiccelve támaszkodott, mint egy balerína. Aztán már mindkét lábára jól állt, szépen előrenéztek a lábacskák, ahogyan kell. Most pár napja pedig már bárhol felhúzza magát pillanatok alatt, odajön hozzám és csak a kezemben kapaszkodik, s máris áll. A visszaülés még picit nehezebben megy, de alakul. :)

1 híján 1, avagy Leó 11 hónapos

Ma azon kaptam magam, hogy egyre inkább a múltba merülök, azon gondolkodom, mit csináltunk tavaly ilyenkor, meg aztán 11 hónapja... :) Hiába, mindjárt itt az egyéves évforduló, ideje elkezdeni az ünneplést! :)) De előtte még lássuk, milyen is Leó 11 hónaposan!
Mozgás: Nagymozgásban újdonság, hogy felhúzza magát állásba és ma megtanult vissza is ülni! :) Én úgy látom, hogy többnyire jól tartja a lábát, vagy legalábbis egyre jobban, de hétfőn megmutatjuk Kornélnak, remélem Ő is így látja majd. A kapaszkodási reflexe, ami miatt Biatorbágyra járunk, még mindig megvan, ahogy én figyelem, a jobb kezében és a bal lábában erősebben. Finommozgásban újdonság, hogy pár napja folyamatosan mutogat mindenre, illetve az egyszerűbb formákat már be tudja dobni a megfelelő nyílásba, a sajtba meg az egeret oda-vissza. :) (a két utóbbi két játék volt, természetesen továbbra sincs egerünk! :)
Beszéd: Kiabálni nagyon tud, iszonyú hangerőre képes! Ami a beszédet illeti az eddigi mamama-bababba-mememmmmem-eken kívül szerintem próbál utánozni neki tetsző hangokat, úgy mint vau-vau meg ilyenek. Viszont láthatóan sokmindent megért, kérésre megmutatja az órát, odahozza a labdát (ez a kedvencem, mikor egyik kezébe megfogja a labdát és úgy mászik vele oda hozzám, majd odaadja a kezembe. :) Kedvence a katicabogár és a kutya, már a nevük hallatán is felderül az arca. Imádom, mikor a "hol van a...?" kérdést követően körbekémlel! :))))
Kognitív dolgok: A tárgyállandóság felé komoly lépéseket tett, begurul a labda a kanapé alá, kérdezem, hol a labda, mutatja, hogy ott alatta... :) Kedvenc szórakozása egyébként, hogy a játékait bedugja a kanapé alá, aztán hasraveti magát és bekukucskál. Talán a szeparációs szorongása is mérséklődött egy hajszálnyit, bár továbbra is árnyékként követ, csak már nem kétségbeesetten, hanem jókedvű árnyékként. :))) Ami furcsa, hogy valamelyik éjszaka nemsokkal lefekvés után olyan keservesen felsírt, és rá nem jellemző módon teljesen felébredt. A sírás erőssége alapján úgy éreztük, biztosan fáj valamije, de végül úgy 10 perc múlva megnyugodott és el tudtam altatni. Végül arra jutottunk, biztosan rosszat álmodott, ami a tudomány mai állása szerint lehetetlen ugyan... :)
Testileg: 81 cm és 11,45kg. Szőke, hátul göndörödő tincsekkel. Masszív kis vasgyúró. :) A bőre rendbejött, sehol egy ekcéma, a doktornő feloldotta a tehéntej-fehérje tilalmamat, mától sajtot eszem, és figyeljük Leót, ha semmi visszaesés, 1 éves kora után tejet is ihatok, aztán Ő is kaphat tejterméket! Hurrá!
Lelkileg: Huncutsága fokozódott, ha ez még lehetséges. Akarata egyre erősebb, ha keresztezzük terveit, nem hagyja szó nélkül. :) Még mindig derűs, nyugodt, szeretni való, illatos, puhabőrű, érzékeny. Kedvencünk. :)

Azok a szemek...

Tiszta Apja ez a gyerek, igen aláírom, DE! De nézzük csak meg jobban a szemeit! :) Néha elkapom egy-egy ilyen pillantását, vagy azt a jellegzetes szemöldök-összehúzós homlokráncolását, amit már egészen piciként is csinált! Persze teljesen mindegy, hogy kire hasonlít, vagy hasonlít-e egyáltalán valakire, hiszen Ő Leó, néha angyali, sokszor huncut, de úgy tökéletes, ahogy van! Szeretjük! :)

Mint a nagyok

Régen írtam már az evésről, pedig gyakran kérdezik. :)
Felhagytam ama törekvésemmel, hogy "kiváltsak" egy szoptatást és azzal is, hogy az előírt mennyiségekben gondolkodjam. Ezzel együtt abbahagytam a pürék készítését, a külön főzőcskét, a grammokban való porciózást. Mert nem ment, Leó 30-40 g-mot evett, aztán ha a fejem tetejére álltam, akkor sem volt hajlandó többre. Nem erőltettem, csak másnap újrapróbáltam. Ennek vége. :) Az új koncepció: minden alkalommal, amikor mi eszünk, Ő is odaül az asztalhoz és azt kapja, amit mi/én. Mivel én sem ehetek glutént és most miatta tehéntej-fehérjét sem, így kevés kivételtől eltekintve bármit megehet, ami az asztalra kerül. Mindhárman élvezzük az evést, Ő boldog, hogy kóstolgathat, mi meg élvezzük a családi "feelinget". Fogalmam sincs mennyit eszik, csak adom neki, amíg tátja a száját. Amikor nem kér többet, azt elég egyértelműen jelzi, eltolja a kezemet, vagy elfordítja a fejét. Ebben elég következetes, mert kicsivel később sem fogadja szívesebben a falatot. :) Egyéb tekintetben pedig cicizik kb 5-ször naponta, meg éjszaka jópárszor. Nem bánom, szeretem. :)

Talpra magyar! :)

Leó személyisége fejlődőben... :) Ezt bizonyítja az is, hogy az eddigi csöndes csemete, néhány nap leforgása alatt határozott, saját erős akarattal és elképzeléssel bíró, dobhártyaszaggató hangerőre is képes emberke lett. :) Tegnap este fürdés után pedig szerintem már módosult tudatállapotban, ismertette világnézetét a ház összes lakójával nem épp piano-üzemmódban. :)

Egy húron pendülők...

Egy hete már, hogy Virág és Leó újra láthatták egymást, mi felnőttek pedig újra élvezhettük a társaságukat és persze ettünk-ittunk, jól mulattunk mindeközben. :) A gyerekek között nem egészen két hónap a korkülönbség, méretre egyformák, de Virág minden találkozáskor előrukkol valami újdonsággal Leó számára. Most például megmutatta, hogyan tipeg egy már egyéves nagylány! :) Annyira jó őket együtt látni!

Na azért! :)

Ez a videó pedig vacsi után készült, mikoris mindkét szülő teljes bevetéssel Leóra összpontosított. :) Eredményesen. :) De azért elképesztő, hogy este nyolckor még kacagásra bírható ez a pici ember úgy, hogy ma újra semmit sem aludt napközben...

Ti meg csak esztek?!

Ez a kis videó rejtett kamerával készült, vacsora közben. Előzményként annyi megemlítendő, hogy mielőtt Mami elkezdte kanalazni a levesét, előbb megetette Leó fiát. És persze megjegyzem, hogy a lejátszás előtt, aki teheti csavarja minimumra a mikrofonját! :)

Ajándék lónak

Ma hozzánkköltözött egy hintaló! :) Eredetileg még Karácsonyra kaptuk a "Turul"-nagyszülőktől :) (Ildi, Laci, ugye nem baj, ha az egyszerűség kedvéért így nevezlek Benneteket?!), de sajnos amit kinéztek Leónak, nem volt megrendelhető. Ma viszont vendégségben jártunk Virágéknál (erről külön poszt szól majd, mert olyan nagyon jó volt! :) és ott Leót rápattintottuk a kék lovacskára. Rövid időn belül rájött a mozdulatra és egészen belefeledkezett a hintázásba, mert elszántan brümmögött is hozzá... :) Persze az is lehet, hogy mindeközben nyitott szemmel aludt, mert ma sajnos a nappali alvást teljes mértékben mellőzte a fiú. A paci viszont olyan nagyon tetszett neki, hogy hazahoztuk. :) Megjegyzem Virág is tetszett neki, csak Őt nem adták. Még... :) (A pacit egyébként meg elcseréltük, mert Ők pirosat akarnak, nekünk meg a kék tökéletes...)

Baba-Mama

Délutáni "tejcsatlakozáskor" egy hajtincsem véletlenül Leó hajára hullott és amit láttam, attól mosolyoghatnékom támadt... A szín alapján ugyanis nem lehett megmondani, melyik hajszál kihez tartozik. :))) Olyan érdekes ez, mert én sokkal szőkébb voltam gyereknek, Laci meg soha nem volt szőke. További mosolyognivalóm, a súlyunk. Azon az áprilisi hajnalon, mikor szülni mentünk, Leó meg én együtt voltunk 60 kilók. Ez azóta sem változott, ketten együtt azóta is mindig 60 kilók vagyunk. :) Tegnap rámszóltak, hogy a síró Leót ne ölbevéve vigasztaljam, mert mostmár nagyfiú, próbáljam játékkal elterelni a figyelmét, hiszen ez már az elszakadás időszaka. Ezen kicsit elgondolkodtam (persze csak miután felháborodtam). Nem sorolom fel most, miért fontos MINDEN életkorban (különösen az elszakadást megélő babánál) az ölelés, a testi kontaktus. Rövid válaszom az effajta bírálatra, azért veszem föl, mert még nem tud az ölembe ugrani... :)

Tükör

Újabban Leó megbabonázva nézi az arcomat. Teljesen lenyűgözi, ha eltúlzott mimikával beszélek hozzá, de akkor is az arcomat fürkészi, ha éppen vele történik valami, vagy elgurul a labda és hasonlók. :) Újabb egyetemi tanulmányaim telítődnek meg élettel... :) Már olvasni is érdekes volt a "szülői tükrözésről", de megélni egyenesen borzongató, jó értelemben... :) Mert hihetetlen érzés, hogy ez a kis ember az én arcomról olvassa le saját pillanatnyi érzéseit, és az én arckifejezésem által töltődik meg tartalommal az Ő érzésvilága.

Balesetek

Tegnap kiderült, Leó ereiben is csak vér csörgedezik... Szegénykém megbotlott a szőnyegben és arcra esett, ami önmagában még nem lett volna olyan vészes, viszont a fogai több helyen felhasították a száját, így patakokban folyt ki a vér... Brrrrr! Tudom, hogy lesznek még durvább esetek is, ez most csak egy kis alapozás a szülőknek meg persze Leónak is. :(

Ami a lábat illeti..

Újra Biatorbágyra vitt minket a szerencse, a korai fejlesztő központba, mert meg akartuk mutatni Kornélnak Leó lábát. A bal lábát ugyanis még mindig elég kiflin tartja, gondoltam ez az utolsó alkalom a felállás előtt, hogy korrigáljunk, ha még lehet. Amit Kornél nagyobb problémának érzett viszont, hogy még mindig megvan Leónál a kapaszkodási/fogó-reflex, bár már egy hónapja mászik. És tényleg, mind a lábán, mind a kezén (ez utóbbit mi észre sem vettük) behajlítja a nagy/mutató ujját. (A képen remekül látszik, amit a lábával művel... :) Szerencsére nincs nagy baj, de érdemes foglalkozni vele, jobban mondva kordában tartani ezt a reflexet, hogy a fejlődés további menetét ne befolyásolja negatívan. Így hetente egyszer Kornélhoz járunk majd csoportra, a kifliség miatt meg Angélához, szintén csoportra. Ez így rendben is lenne, csak kicsit aggaszt, hogy az egyik fél kilenckor, a másik fél tízkor kezdődik, reggel, csúcsforgalom, minimum egy órát rá kell szánni, Leót felébreszteni, ráadásul az eddig egyetlen fixidőpontos nappali alvása is ilyenkor lenne... :( De bízom benne, hogy menni fog, meg tudom, hogy szükséges.