10 hetes

Nem akarom siettetni az időt, azt sem akarom, hogy 2 kilóval könnyebb legyen, de egy hátmasszázs és plussz két kar jól jönne mostanság. :) Vagy, hogy esetleg aludjon napközben is ez a síró-rívó kis csomag. Éjszaka egyszer ébred, esetleg kétszer, tényleg nem lehet rá panaszom, (arról igazán nem Ő tehet, hogy Döncike ki tudja miért sokszor...) De nap közben csak nagyon keveset (mondjuk ma összesen másfél órát) és estére annyira elfárad, hogy az idegrendszere teljesen kisül, csak üvölt sokkos állapotban, majd hirtelen elhallgat és elájul elalszik. Valahogy el kell érjem, hogy aludjon hat körül egy picit, ha kell ringatom slingben, mert különben iszonyatos ordítás után alszik csak el este. Bár ez az utóbbi időben mind időtartamra, mind erősségre mérséklődött, de néha még így is ijesztő és szívszorító. Napközben viszont a hasa kínozza, most megint nagyon taknyos is, de nem az orrfolyós típus, hanem a lenyelős fajta, amitől (gondolom) tiszta zöld a kakija és talán azért is fájhat a hasa... 10 napos kora óta szívom az orrát. és ez nem azt jelenti, hogy azóta nem gyógyult meg... de igen, már háromszor is... Ma Leó újra taknyos lett, négy nap múlva Lorinhoz jut ez az újabb cucc... A közvetítő Döncike, pedig igazán nem nyúlkálnak a szájába, arcát nem fogdossák, csak a hasát szokták simogatni. :) Csak hát ugye a szoptatás. Mert azt ugye duplán nyomom, azaz Lehel is kap cicit és bár utána mosakszom és ruhát is váltok, de nem tudok másra gondolni... Valamelyik éjszaka megnéztem az LLL honlapját, mert emlékeztem rá, hogy írtak a tandem szoptatásról, de semmi hasznos nincs fönn mondjuk arról, hogyan szoptassunk, ha beteg az egyik, csupa ömlengő maszlag, hogy mily csodás, hogy a testvérek tejtestvérek is...
10 hete ilyenkor már első közös éjszakánkat virrasztottuk együtt Lorinnal. :) A hátam épp így fájt, de annyi mindent nem tudtam még akkor, ami azóta boldoggá tesz. :) Nem nézhettem még a szemébe és nem láthattam a tekintetét felcsillanni, ahogyan felismer és rám mosolyog. Nem tudtam még milyen jó lesz ennek a három gyereknek az édesanyja lenni. Mindegyikőjüket határtalanul szeretem. Olyan jó látni, ahogyan ők is szeretik egymást. Ahogy Dönci felhúzza a síró Lorinnak a zenélő gombát, aki tovább sír, erre Lehel elkezdi a zenére himbálni a fejét, hogy mutassa, milyen jó is ez a zene, mert, hogy mondani még nem tud mit Lorinnak, majd mikor ez sem hatásos, letörten távozik és épp belém ütközik, amikor én könnyes szemmel összepuszilgatom, és mondom neki, mennyire jó ennek a babának, hogy ilyen szerető nagytestvére van... erre persze csillogó szemmel, büszkén elvonul. :) Vagy amikor Leó és Lorin egymással szemben hasalnak és mosolyognak egymásra. Leó arca egészen új nekem ilyenkor. Még senkire nem láttam ilyen gyengéden mosolyogni. Ezek a pillanatok tényleg újratöltenek energiával... és azt is tudom, hogy még annyi mindent nem tudok. :)