Kicsilány...

Pénteken voltunk a kórházi ultrahangon, amire sajnos Laci nem tudott bejönni, mert épp Lehelnek támadt sürgős üvölthetnéke, velem meg a TAJ-kártyámat kerestették a kétperces vizsgálat közben(!), így csak korlátozott számú pillantást sikerült vetnem a monitorra, a körülmények miatt azt is csak kissé zaklatott állapotban, mert úgy vártuk már, hogy láthassuk Pöttömkénket és erre tessék... Végül aztán a doki közölte "hibátlan", majd kérdésemre kijelentette, kislány. Illetve odavetette, a monitoron még épp megjelenő kis arcocskájáról csinálhatok egy képet, ha szeretnék. Így elkészült Pöttömke élete legrosszabb fényképe, nekem mégis olyan nagyon kedves és gyönyörű... :)))
De persze a bosszankodásnak helye nincs, hiszen minden rendben vele és ez volt a legfontosabb! A mérések szerint 20 hetes, 5 napos volt pénteken, ami 6 teljes nappal több, mint az első UH becslése... Ez nekem kicsit soknak tűnik, hát vagy nagy babánk lesz, vagy hamarabb jön majd néhány nappal. Részemről ez utóbbit támogatom. :)
A mozgolódások gyakoribbá váltak, ha figyelek rá, vagy beszélek hozzá, a nap szinte bármely szakában tetten érhetőek a finom puha kis tornagyakorlatok odabentről. Tegnap végre Laci is elcsípett belőlük kettőt! :)
A névadás pedig rekord idő alatt sikerült, nem is csoda, hiszen 5 éve már, hogy mint egy mantrát ismételgetjük magunkban, ha lányunk lesz, Lorin lesz... :) Így hát fogadjátok szeretettel Ujvári Lorint, a legkisebb kicsi lányt! :)

Hajgumik, csattok, pónik, rózsaszín...

...és még sorolhatnám, mennyi minden lesz másképp ezután, ha tényleg igaz, amit Siklós csütörtökön látott... :) Miszerint egy KISLÁNY lakik odabenn! :)
Amióta beköltözött, lányos érzéseink vannak mindkettőnknek, csak hát annyira furcsa három fiú után, olyan hihetetlen. Ha a doki fiút mond, biztosan csalódtam volna egy kicsit, de aztán tudom, hogy nagyon megszeretgettem volna magamban azt a kisembert... De most lányt mondott és bár számítottam rá (csak nem is mertem beleélni magam), hirtelen szakadt rám a felismerés: LÁNY. ...és az ismeretlenen kicsit beszorongtam, egész éjjel csak forgolódtam és annyi minden jutott eszembe... Aztán sikerült kijutnom a lányság bűvköréből és megérkeztem Hozzá (akinek már természetesen neve is van, csak még nem mondom, mert megvárjuk a pénteki UH-t az előterjesztéssel... :)... és rájöttem, hogy azon kívül, hogy lány, Ő is a miénk és pont olyan mint a fiúk, csak épp lány, sőt, most épp ott tartok végre, hogy annak ellenére, hogy bár nem látom még magam lányos anyukaként, tudom, hogy semmire sem vágytam jobban, mint egy lányra! :) A mi kislányunk.
Még pár nap és máris itt a félidő. Pocakfotót illene már föltennem, mert hát van miről, hatalmas méretű ugyanis... :) Ő pedig odabenn igen csendes, olyan édes kis alkalmazkodó finomlélek, de érzem azt is, hogy erős is, csak nem szokta kimutatni a foga fehérjét. :) Várjuk nagyon a pénteki UH-t, szeretem látni ezt a változást a méretekben, amikor már nem is fér ki egy képernyőre... :) Döbbenet...

Milyen jó...

Milyen jó, hogy már pocakban is egyéniségek... Emlékszem, amikor Noel meghalt, attól is tartottam, hogy ha újra terhes leszek, még azok az emlékek is el fognak veszni, amik a pocaklétével kapcsolatosak, mert a testvérei majd felülírják... A pszichológusom vigasztalt, ne aggódjak ezen, mindegyik pocak más... és igaza lett! :)
Mind a négy egészen más már itt benn is és ez olyan csoda, különösen hálás vagyok ezért, mert így egy kicsit Noelt is ismerhettem.
Ami miatt most ezt a bejegyzést írom, az viszont Pöttömke, aki elkezdett érezhetően mozgolódni odabenn. Még nem érzem minden nap, csak ha lefekvés után ébren bírok maradni egy kicsit és várni és figyelni... :) Negyedszer is ugyanolyan csoda. :) Ő pedig Lehelesen finom, de határozottabb, mint Noel és Leó, és gyorsan reagál rám, mint Leó... eddig ennyit sikerült megtudnom róla... Kíváncsian várom a folytatást. :)

Tenyeremben...

Eddigi terhességeim legszebb pillanatai közé tartoznak, amikor hajnalban kibotorkálok pisilni és félálomban önkéntelenül is megtapogatom a pocakomat és egy összegömbölyödött kicsi kincset tapintok egészen fent szinte a gyomrom helyén... (gondolom felkucorodnak minél magasabbra, a szívemhez...) :) Eddig ezt csak nagypocakkal éreztem, de tegnap éjjel, mikor az altatásból magamhoz tértem, a hátamon feküdtem, a kezem a hasamon volt és a tenyeremben egy tenyérnyi kis dudor gömbölyödött... :))) Még soha nem fogtam ilyen picike babát! Hihetetlen volt! :) Még mozogni sem éreztem eddig, bár már csak néhány nap lehet hátra a "nagy találkozásig". Csak azt sajnálom, hogy félálomban voltam így nem is tapogattam ki "részletesen", csak mosolyogtam magamban, meg simogattam és aludtunk tovább. :)

Kettő kinn, egy benn... :)

Az első nem hivatalos pocakfotónk. :)
Hiába a bő felső, már látszik a gömbölyödő pocak. :)) Azért az kicsit váratlanul ért, mikor két hete a metrón egy fiatal hölgy fölpattant, ellentmondást nem tűrő hangon közölte, üljek le... Annyira meglepődtem, hogy megköszönni is elfelejtettem... Aztán azon gondolkodtam, honnan is... jelvényt nem hordok, kabát volt rajtam... Aztán rájöttem, hogy a kapaszkodásnál kikandikálhatott a kismamanadrágom és a gyakorlott szemek kiszúrták... :)

A fejét fogja... :)

Pöttömkénket kedden alaposan szemügyre vették a kombinált teszt alkalmából. Most csináltunk először ilyesmit a hajlott koromra való tekintettel, ezeddig megelégedtünk a kórházi futószalagos tarkóredő 60%-os "biztonságával". Emberi számítás szerint Pöttömke nagy valószínűséggel egészséges. Olyan jó volt gyönyörködni benne! Nagyon sokat mozgott, kétszer ásított/vagy kiabált, mindenesetre jó nagyra tátotta a száját... :) és egyszer megfogta a buksiját is... :))) Talán kicsit elege volt már a macerából. Kisfiú vagy kislány, nem lehetett látni, a doktornő mégis mondott valamit, amiről mondta, hogy ne híreszteljük, így nem is teszem... :) Néhány hét múlva úgyis kiderül. De legkésőbb fél év múlva már biztosat tudunk... Nyugalom! :)
A pontos szülési dátum is előrébb csúszott egy-két nappal, bár ahogy Siklóst ismerem, ez nem nagyon fogja érdekelni. Mindenesetre én örülök, hátha mégis egy-két nappal hamarabb megérkezik és akkor nála szülhetek. Mára pedig minden számítás szerint is megkezdtük a második trimesztert, sehol a kellemetlen tünetek (kivéve ha a vakmerő és felelőtlen kismama éjjel kettőkor akar fogat mosni... :))), a fészekrakási láz jegyében kitakarítottam tegnap a mikrót, ma jön az előszoba... csak lassacskán, hosszú még az idő... :) Szóval jól vagyunk, már mindenki alszik is, nyílik az orgona, fura, hogy nem szülök hamarosan... :)

Pöttömkénk...

Múlt héten végre az eddig szabadságon lévő szülészorvosom is látott minket, így megindult a vizsgálati lavina, a szokásos első trimeszteri köröket kell lefutnom az elkövetkező egy hétben. (Jajdenemakaródzik...:)
Az első uh mérése alapján október 4. a terminus napja, aminél reméljük egy kicsit hamarabb megszületik Pöttömkénk, mert Siklós doki aznap utazik... :( Bár nem vagyok hamarabb szülő típus, de talán most másképp lesz..
A biztonság kedvéért csinált egy ultrahangot és hihetetlen volt látni, hogy a két hete még kicsi folt, most emberkeformájú, integető kezű gyönyörűség lett... :)))

A Legkisebb...

Ma délután negyedszer láttam a monitoron azt a bizonyos szürke foltot és a benne villogó sötétebb pöttyöt. :) Nincsenek rá szavaim, amit érzek ilyenkor. Boldogok vagyunk, hogy negyedszer részesülhetünk a csodában.
Pöttömke személyében megérkezett hozzánk a várva-várt Legkisebbünk, aki tényleg olyan picike még, a mai UH szerint 8 hetes 3 napos, mindössze 19 mm-es hatalmas Csoda. :)
...és íme a kép, a maga semmitmondó valójában, amit Laci olyan büszkén lobogtatott az utcán, majd Leó mosolyogva tanulmányozott, én meg gondosan megőrzöm... :)