A nap fénypontja...

... Hogy a lábammal még épp elértem a paplant és magunkra tudtam húzni... :) A mellkasomon ugyanis Lorin szuszogott, a jobb karomra Lehel dőlt rá, a balon pedig Leó. Így ha akartam volna, se tudtam volna mozdulni, de miután betakargattam négyünket, végül én is elaludtam, csak előbb még kigyönyörködtem magam a három szuszogi közelségén... Most voltunk így először együtt. :)

Három, Kettő... :)

2 hetes

Szeretem az időt hetekben számolni... :)A változás a szemünk előtt zajlik. Egyre gömbölyűbb, már alakulnak a hurkák combtájékon, az arca szépen kerekedik, szépen lassan nyílik kifelé ez a kis Gyöngyszem leányka. Érzékeny, finom kicsi lány. Leóra emlékeztet sokmindenben, de szerencsénkre a hangokra nem oly nagyon érzékeny, mint Leó. Lassacskán kezdek fölfedezni valamiféle ritmust a napjaiban, reggel 7 körül, amikor a többiek ébrednek, Ő cicizik egyet és visszaalszik kilencig, majd délelőtt ébren van (kivéve, ha lemegyünk sétálni, mert akkor a babakocsiban elalszik) és 11-12 körül alszik el újra, de akkor délután fél négy-négyig, természetesen cicizni fölébred néhányszor (néha meg én etetetem meg álmában, hogy ne akkor ébredjen, mikor a fiúkat altatom... :) Aztán megint két-három óra aktivitás után este még egy fél óra szunyókálás, majd vacsora körül fölélénkül, hogy együtt "viháncoljon" a fiúkkal este... :) Éjszaka pedig eszik-alszik. :) Változó, hogy mennyit és mikor van, hogy 2 óránként, van hogy három, de négyre is volt már példa... Mamabarát. :) Két hetes, 4300g, nem jók már rá a legkisebb rugik, amiket a kórházból hazajövet kimostunk és most került vissza a szelrényébe, máris dobozolhatom... :( Hjajjjj. :)

Újszerű hétköznapok

Keddtől négyesben voltunk, a három gyerek, meg én. Nagyon izgultam, hogy fog menni főként az alvás, ami már kettővel sem volt egyszerű, de így utólag úgy látom, mindenki ügyesen megállta a helyét új szerepében... :)

Leó hihetetlen nagy változáson ment keresztül, vagy csak épp hipercukor formáját hozza, nem tudom, de nagyon jó nagytestvér. Úgy érzem, rá kifejezetten jó hatással van, hogy kevesebb időm-energiám van rá.

A két fiú együtt pedig jó kis páros, a legjobb játszótársai egymásnak, mióta pedig babázok mellettük, ha lehet, még szorosabb lett a kapcsolatuk.

Ami nehéz, az az éjszaka. Különösen, hogy betegek lettek, Leó kezdte torokfájás, taknyosság, hőemelkedés, Lehel folytatta ugyanezt, csak nála egy napig magas láz is volt, s most szegény Lorin zárja a sort egyelőre csak szürcsögve, reméljük láz nélkül. Pedig kétségbeesetten próbáltam mindent megtenni, hogy Lorint elkerülje a vírus, az éjszakai egyiktől a másikig rohangálás közben még felsőt váltottam és kezetmostam, de úgy tűnik, hiába... Úgy sajnálom szegény kis szürcsögő 11 napost, akinek az orrát kell már szívnom és csak reménykedhetem, hogy nem lesz rosszabb... Azért bizakodom, mert ügyesen szopizik, vér profi, pedig alig kap levegőt... Csöppentek az orrába anyatejet és tengeri sót, és bízom a legjobbakban. Ráadásul tudom, hogy ettől már csak könnyebb lesz, kezdésnek elég kemény volt a három beteg gyerek...

Egy hetes! :)

Lorin babánk tegnap volt egy kerek hetes. :) Egyre gyönyörűbb, ahogyan simulnak a kis ráncok, ahogyan gömbölyödik a pofi (és valóban, fél kilót hízott /3870g/ szerda óta... de ezt rezignáltan vettük tudomásul Lacival, mikor fürdés előtt lekaptuk gyorsan a mérlegről, nehogy többet mutasson... :) Azért jó, hogy úgy tűnik nála sem kell aggódnom a gyarapodás miatt... :) Nagyokat alszik, főleg a levegőn, nagyokat cicizik, néha abbahagyja és nézelődik érdeklődve nagy kék szemecskéivel, néha pedig sír egy kicsit. Apa karjai rá is jó hatással vannak... :)) A hajacskája olyan finom selymes... Az illata pedig hmmmm... Mondjam még?! Bele vagyok szerelmesedve teljesen... ha egy picit is nem figyelek, akkor meg nő és csak nő... Óh jajj... :)
és tudom, a poszt fényképért kiált. Hamarosan. :)

Érzelmek a tetőfokon...

Még emlékszem, Lehel születése utáni napokban, főként amikor hazajöttünk mennyire a mennyekben jártam, azaz csoszogtam a fáradtságtól... :) Igen, a hormonok. :) Most is érzem az eufóriát, boldogan gyönyörködöm a Lányunkban, olyan leírhatatlanul csodás és kivételes ez az újszülött kor és olyan gyorsan elszáll, nem győzöm beszippantani és elraktározni magamban minden másodpercét... és a mélységeket pedig Döncivel együtt élem meg, én is sírok, mert megszakad a szívem, csak magamhoz szorítom és peregnek le előttem a képek, amikor Ő volt az én újszülöttem, életünk első közös képei, emlékei... Mert ahogyan sejtettem, Őt viseli meg leginkább a "baba" érkezése. Már a kórházi napok alatt is nagyon haragudott rám, aztán amikor kiderült számára, hogy hazajövök, kicsit megenyhült, de aztán világossá vált az is, hogy bizony a baba is velünk marad és maminak most már nem Ő a babája, hanem ez a kis nyikorgó csomag, akinek első hangjára ugrik mami és hagyja őt és mindenkit faképnél...
Éjjel sokszor ébred és keservesen sír, ha épp nem Lorint szoptatom, szaladok hozzá és teszem amit szeretne... néha elég, ha a kezét megfogom, néha cicit kér. Sajnos valamelyik éjjel épp cicizés közben ébredt meg Lorin a másik szobában, így Lehelt felnyaláboltam és vittem át, hogy a legkisebbnek adjak cicit... Szegény Lehel érthetően annyira kiakadt, hogy háromnegyed óráig sírt Laci karjaiban... Ezért elhatároztam, hogy mégsem adok neki cicit, mert ez még rosszabb, hogy el kell vennem, mintha nem is adnék... Így jutottunk el tegnap éjjel odáig, hogy a sötét nappaliban zokogtunk mindketten a kanapén... Végül megadtam magam, mondtam neki, ha visszamegyünk az ágyba kap cicit ha neki ez ilyen fontos... meg azt is mondtam, hogy nagyon szeretnék neki adni, csak ha közben fölsír a baba, muszáj leszek elvenni tőle és a babának adni, mert Ő éhes és nem ehet még palacsintát... Nem bíztam benne, hogy megérti, amit mondok, de mikor visszaértünk az ágyba nem kért cicit, csak megfogta a kezem és álmában sem engedte el csak szorongatta erősen...

Isten hozott Kicsilány! :)

Kisbaba (Apa írása)

Eddig Lehel volt a kicsi. Most ezt újra kell értelmezzük. :)

Hazajöttünk!

Végre itthon! :) Képek még továbbra sincsenek (mert helyette ágyakat szedtünk szét és szereltünk össze, szobákat rendeztünk át így az első este, Mama, Apa köszönjük!), csak két boldog és lestrapált szülő és három csodálatos gyerek!!! :) ...és megkezdtük az Életet ötösben... Kerek! :)

Anyátlanul (Apa írása)

Lorin születése napján - látogatásból hazaérve - ülnek a fiúk egymás mellett az előszobában. Át kellene öltözni, de csak ülnek anyátlanul. Leó odahajol Lehelhez:

-       -  Lehel, azt a kisbabát a kórházból haza fogjuk hozni. 

Lorin kórházi félhomályban

Minden kedves ránkgondoló és nekünk szorító rokonnak, barátnak, ismeretlenül is ismerő blogolvasónak köszönöm, hogy gondolatban velünk voltatok az utóbbi napokban! :) Sokan kértetek már képeket, szégyen, de nincs még tisztességes, csak néhány általam is hozzáférhető kórházi homályos rajtam fekvő... Ezekből most teszek föl, aztán majd lesz jobb is... :)

Lorin...

Minden részletében kislány. :) Még a keze is! :) A fiaink hatalmas férfikezei után mindig meglepődtem, mikor kislánykéz került a kezembe. Sose gondoltam volna, hogy nekünk is lesz... :) A pofija nagyon karakteres, tegnap a szemembe nézett és mosolygott ez a Tündérkislány... Nagy zsivány lesz, már most látom! Sok tekintetben Leóra emlékeztet, érzékeny finom lélek Ő is, bújós és ragaszkodó, folyton ciciző, eddig csak rajtam alvó Kisember. Nagyon új még neki ez a világ, mindenen meglepődik, a saját kezén is, vagy, hogy folyik a szájába a tej... Úgy szeretem újra átélni ezt a csodát! :) A hasfájásról, a kialvatlanságról és a Fiúk nehezen viselhető hiányáról majd máskor... :) Most csak annyit, hogy mindenki remekül állja a sarat, remélhetőleg egy napunk van már csak hátra a kórházban, aztán kezdődhet nagycsaládos életünk! :)

Lorin (Apa írása)

Kislányunk Lorin megszületett hétfőn 13:08-kor, 3650g-mal. Jól vannak Judittal együtt. Nagy most itt a boldogság!! :)

40. hét

Nem gondoltam volna, hogy Lorin bennmarad és betöltjük a negyvenedik hetet is... Most örülök igazán, hogy nem utazott el az orvosom. A héten kétszer is mennünk kellett már vizsgálatra, kedden még a magánrendelésre, péntek reggel pedig a kórházba. Ez utóbbi már nagyon nem esett jól, nem jó szülőszobára járni úgy, hogy az ember nincs benne a sűrűjében... :) Észrevesz mindenféle idegesítő ketyerét és iszonyú zavarólag hat az a ridegség és medikalizált világ... Ráadásul Lorin az utóbbi hetekben olyan furcsán fekszik, hogy a CTG nagyon nehézkes, mert a szívhangot szinte képtelenség megtalálni, majd pedig néhány másodpercnél tovább detektálni... Ezért Erzsike bevitt egy szülőszobára, lefektetett egy ágyra és úgy sikerült a vizsgálat. Az egyetlen szépsége a dolognak, hogy Lehel pont abban a szobában született... :) Most mégis olyan rossz volt így ott feküdni. Egyre inkább érzem az időnyomást kívülről, belülről pedig azt, hogy még NEM. A dokim megvizsgált, egy cm-es a méhszáj, de még vastag, így szerencsére orvosilag sem indokolt a beindítás. Hétfőn reggel találkozunk újra, megkérdeztem, meddig engedik a terminustúllépést, azt mondta, ha a gyerek jól van, egy hetet várhatunk. De egyáltalán nem volt megnyugtató, ahogyan mondta, tudom, hogy orvosilag nem szeretik az ilyesmit és már tegnap vizsgálat közben is (bocsánat az érzékenyebb lelkű olvasóktól) megpiszkálta a méhszájat ("előrébb hozta"?), mindenesetre nagyon kellemetlen volt, utána pedig vérezgetett is egy kicsit, ebből gondolom, hogy tényleg jól belebabrált... Szóval még rá is nagyon dühös lettem... és kicsit megingott az a fene nagy bizalmam. Kicsit egyedül érzem magam, mert mindenkinek megremeg a térde az orvosi protokoll előtt. Én nagyon szeretném megvárni, hogy ez a pici virágszál magától bomoljon ki...
A jó a "rosszban" viszont, hogy kicsit fölrázta bennem a helyzet a védelmező anyaoroszlánt. :) Egyre nő odabenn a bizalom Lorinban és a saját testemben és az emberileg lehetséges végsőkig el fogok menni, hogy minden úgy történjen, ahogyan szeretnénk...