Szenzációk

Lehel ma életében először beállt játszani az oviban.

Nóri néni nem vitte ki a gyerekeket az udvarra.


...és a kettő között van összefüggés! :) Azt gondoltam, egy Waldorf óvoda történetében nem történhet meg, hogy a gyerekeket nem viszik ki. Ma mégis megtörtént! "Csupán", mert egy Kisgyerek, aki szeptember óta a "helyén" ült a benti játékidő alatt, ma, mikor már épp pakolás volt a kimenetel előtt, elkezdett játszani a többiekkel... Erre Nóri néni habozás nélkül lefújta a pakolást, a kimenetelt, és mosolyogva csak annyit mondott, ma nem megyünk ki.
Még most is könnyes a szemem, ha erre gondolok! Adjon Isten ilyen pedagógusokat a gyerekek mellé!

Lehel és az óvoda...

Nem tudom, lehetne-e ettől ideálisabb körülményeket teremteni Lehel ovis életéhez, mint amit itt találtunk. Szegénykém most különösen nehéz időszakát éli, úgyhogy mindent meg is érdemel és nagyon szurkolunk neki, hogy sikerüljön kapcsolódnia a többiekhez. Van rá egy éve. Mert kiscsoportba került, azaz az új (kis) ovisok öten vannak, zömében háromévesek, Lehel a legnagyobb és mind fiúk. :) Egy évig maradnak fönt a nagyoktól térben is elkülönítve, csak az udvaron vannak együtt (amit Lehel nem is szeret) és majd csak jövőre kerülnek be a nagyok közé, mikor új kicsik jönnek majd a helyükre. Nóri néni szerint Lehel érzelmileg abszolút bevonódik a többiek játékába, figyeli őket, együtt nevet velük, csak még fizikailag nem kapcsolódik hozzájuk. (Ott ül, ahol a beszoktatáson velem együtt ült, azt mondja, ott jó neki...:) Viszont a művészeti tevékenységekben nagy örömmel részt vesz, a pakolásban is élen jár (csak újabban itthon sztrájkol ezen a téren :), a múltkor pedig, amikor a nagyok már bementek, Benivel együtt várat épített a homokozóban. Beszélni nem beszél. Gyanítom, ez az előző óvodából jön, biztos vagyok benne, hogy csúfolták a nehezen érthető beszéde miatt, mert ott az elején még beszélt, csak aztán "némult" meg szegénykém. Most sokkal érthetőbb már a beszéde, csak most meg megint nagyon dadog, így értem, miért olyan nehéz ez a része neki. De olyan jó helyen van, olyan jó lűátni, hogy ragyog az arca, mikor csütörtökönként kijön a kis cipóval a kezében (ez a kedvenc napja, mert kenyeret sütnek...:). Jól érzi magát, reméljük ez csak fokozódni fog! :)

Ovivég

Véget ért egy hosszú, négy éves periódusa az életünknek. Nevezetesen a Leó óvodás évei. Ha újra kezdhetnénk, máshogy csinálnánk, (más ovit választanánk, de legalább Lehelt nem engedtük volna még), persze utólag kár sopánkodni. Az óvónénikért mindenesetre hálásak lehetünk. Letudtuk az évzárót is, Leó hősiesen helyt állt, illetve forgott a kör közepén, a megbeszélt koreográfiának megfelelően, míg a kedvenc dalát énekelték, utána összekapaszkodott a tekintetünk, harapdálta a szája szélét egy kicsit, de kibírta... :) Az első év volt, hogy a ballagás után még szeretett volna oviba menni, amíg a barátai is mentek, így ráhúzott még két hetet. ...és úgy tűnik nem csak nekem volt hiányérzetem, ami a búcsúzást illeti, mert mikor javasoltam, hogy készítsünk valami búcsúajándékot a legkedvesebb cimboráinak, lelkesen hozta az eddig féltve őrzött vulkánkövecskéit és majdnem az összeset szétosztogatta. Csináltunk névre(azaz jelre)szóló kis kincseket belőle (hihetetlen, de Leó, aki tudtommal a társai nevét alig képes megjegyezni, rögtön vágta a kiválasztott 12 gyerek jelét és Ő maga rajzolta rá a papírra, majd Ő választott személyre szólóan anyagot is a csomagoláshoz :)). Az utolsó ovis napjának reggelén bementem vele és az udvaron megkereste egyenként az érintetteket, hogy odaadja nekik a kis kincset.
Kicsit én is elérzékenyültem, hogy utoljára megyek ma érte, bár a két kicsivel a nagyért menés ebéd utáni mindennapi köre cseppet sem fog hiányozni... :)

"A sikertörténet folytatása..."

...pedig, hogy Lehelt fölvették a Nagykovácsi Waldorf óvodába! Ráadásul egy csoporton belüli kicsi (6 fős) csoportba, akik az emeleten lesznek, de az udvaron közösen lesz a nagycsoport (30 fő), illetve kirándulni is együtt mennek. Egy évig tart ez a kicsit elkülönített lét, addig nem is kell minden nap, csak heti háromszor menni és persze csak délelőtt. Mindezt pedig (ha emberismeretünk nem csal) szívünknek kedves pedagógusokkal, emberekkel. Úgy érezzük, pont erre van most szüksége Lehelnek. Amit az idén elszúrtunk ezzel a neki még túl korai ovikezdéssel, ráadásul zsúfolt csoporttal, talán majd a következő nyugis év helyrehozza.
Így ezzel még egy probléma került megoldásra... Már csak a hol fogunk lakni kérdéskör nyomaszt, bár nyilván nem lehetünk elégedetlenek, hogy egy hónap alatt erre nem sikerült megnyugtató megoldást találni... :) Ez több körös mérkőzés lesz.

"Lehel megy az óvodába...

...lötyög a tej a hasába,
inc, finc, Lőrinc,
Te vagy oda kinn!" :)

...és tényleg. Az ovis évzárón Lehel megállapította, hogy az óvodának van egy játszótere (Ti. udvara), s ettől a pillanattól fogva igen belelkesedett, a következő héten pedig reggelente sírt, hogy Ő is akar Leóval óvodába menni. Így történt, hogy szerdán bevittem egy órára. :) Mikor odaértünk, persze bemenni már nem nagyon akart, erősen belém kapaszkodott. De aztán Leó észrevett minket és mint valami forgószél, már vitte is Lehelt mellőlem kézen fogva játszani, be a homokozóba, adta a kezébe a játékokat, így aztán Lehel hamar feloldódott. Szóltam neki, hogy kimegyek a kerítésen kívülre és a környéken sétálok, amíg kinn lesznek az udvaron, mikor bejönnek, itt leszek. Kintről persze le sem vettem a szemem róla, végig együtt játszottak Leóval, olyan jó volt látni... :) A hab a tortán, hogy benn aztán még ebédet is kapott, s bár csak a levesből evett, a krumplifőzeléket becsületesen végigülte, nem jött ki hozzám, pedig vadidegen gyerekekkel együtt ült az asztalnál. Marianna néni szerint vele könnyebb lesz, mint Leóval... :) Én nem akartam hiú ábrándokat kelteni, így nem bólogattam bőszen, csak megjegyeztem, hogy máshogy nehéz, de hihetetlen jelenség, biztosan nagy kedvencük lesz nekik is... :)
...ami pedig azt a bizonyos tejet illeti... :) Jó néhány korty csúszik még belőle ébredéskor. Nyilván, ha benn alszik majd az oviban, nem megyek majd be megszoptatni... :D

Leó huszár

Hihetetlen, de jövőre már két "Kiscsákót" fogunk hazahozni az oviból március idusán. :) Leó már nagyon várja, hogy Lehel is vele tartson, Lehel még visszafogott ezügyben, de a vegyescsoport számtalan előnye közül most talán ez az egyik legkedvesebb nekem, hogy együtt lehetnek ovisok. Jó lesz. :)

Akinek a jele a zászló.... :)

Jól szeretni

Néha borzasztóan elégedetlen vagyok magammal "anyailag"... mert jól tudom, mit kéne, hogyan kéne, de nincs erőm, türelmem, kreativitásom, meg még ki tudja mim... Ilyenkor nagyon aggódom Leó miatt, mert tudom, hogy kevesebbet adok neki abból, ami járna és olyat is kap tőlem, ami majd abba a bizonyos zsákba fog kerülni a hátára... Szerencsére ez azért a ritkább eset, többnyire nem furdal a lelkiismeret, és mennek a dolgok gördülékenyen a maguk kis medrében. A hétvége óta együtt vagyunk, nem vittem oviba, mert kedden volt egy szemészeti vizsgálata, (erről majd máshol :) és meg kell állapítanom, nagyon jó kis csapat vagyunk. :) Jó együtt lenni a Srácokkal, olyan édes formájukat hozzák mindketten! Sok mindenre rájöttem, végre együtt altatom őket, Lehel cicizik, közben Leónak mesélek... eddig rémálom volt nekem ez az altatás szett, de most annyira élvezem, és nekik is olyan jót tesz. Lehel örül, mert szereti, hogy Leó is ott van, cserébe boldogan elviseli, hogy duruzsolunk mellette. Leó örül, mert nincs kirekesztve a Lehel-Mami párosból, lekenyerezve bármi/bárki mással, és mert mesélek, ezért nem akar befeküdni Lehel helyére az ölembe (kezdetben ez okozott némi nehézséget:))), hanem készségesen fekszik mellettünk a hátán, férfiasan keresztbeveti a lábát, kezeit a pocakján összekulcsolva tágra nyílt szemmel figyel, még a sötétben is látom, ahogy csillog a szeme és pereg előtte a történet... (Lajka kutya és űrhajós gazdija kalandjai, hol a Holdon, hol a Földön... :)
Szóval sokat töltött bennünket ez a hosszú-hosszú hétvége. Leó szeme újra csillog. Ma este megkérdeztem Lacit, Ő is látja-e ezt a csillogást, mert én még gyereket nem láttam ilyen csillogó tekintettel... (azt mondta, nem figyelte a szemét... :) Mindenesetre én megnyugodtam.
Megnyugodtam, mert pénteken nagyon kétségbe voltam esve. A múlt héten több ízben Leót olyannak láttam, mint még soha. Azt hiszem értelmet nyert a "nem ismerek rád!" szólam. A szomszéd kislányt kieresztett karmú macskaként ijesztgette, a zöldségesnél bottal hadonászott, fegyveres repülőt épített (bár azt hitte a puska repül ki belőle... :) és iszonyú feszültség volt benne és vadság. Aztán játszottunk és szombaton még játszott a vadászgéppel (csak én hívom annak, Ő nem tudja mi a neve), hétfőn már átépült illetve felhasználódott fagylaltoskocsinak:)
Mostanra biztos, amit akkor csak "reméltem", hogy az óvoda a ludas. Sokat verekednek, fegyverrel játszanak körülötte a csoporttársak, ami nem is csoda, hiszen Csillagok háborúja "meséket" néznek... (????) Leó szokta mondani, hogy "egy szemeteskonténerbe kellene mennie oviba, mert akkor nem tudnák bántani", vagy hogy "jó lenne, ha Lehel is mehetne vele, de Ő nem engedné, hogy Lehelt bántsák..." Persze nem gondolom, hogy ne tudná megvédeni magát, de azt látom, hogy nagyon rossz a minta, amivel találkozik és iszonyú feszültség gyülemlik föl benne. Tudom, hogy a világban sok rosszal fog még találkozni és mindentől nem védhetem meg. Meg azt is tudom, hogy jó neki az oviban, mert mindig vidáman jön haza és sok pozitív hatás is éri, köztük olyanok is, amikre meg szüksége van. Inkább csak azon kellene elgondolkodnom, hogy mit mondjak az óvónőknek, mondjak-e egyáltalán valamit. Nem is olyan régen még azon gondolkodtam, aludjon-e bent délután az oviban... Most inkább az a kérdés, nem sok-e az öt napos hét. Most úgy érzem, lehet, hogy vissza kéne venni három délelőttre... Mert ha nem változik a helyzet, kevesek lesznek az együtt töltött délutánok, hogy kipróbálja, eljátssza, visszaváltozzon...

Először...

...hangzott el Leó szájából a mondat reggel, a szokásos "Ma ÉN NEM MEGYEK óvodába!" helyett: "Ma van kedvem óvodába menni, csak várjuk meg, míg felébredek..." Vissza is kellett kérdeznem, mert nem hittem a fülemnek... :)))
Gyanítom köze van a dolognak az új baráthoz, Csanádhoz. :) Az utóbbi időben egyre többet emlegeti Csanádot, tegnap pedig örömmel jegyezte meg: "Egyre több gyereknek tudom a nevét az oviban!"
"Kinek tudod a nevét Leó?"
"Ágoston, Benedek, Csanád"
Harmincan vannak... :)))

Kirándulás

Leó ma nélkülünk kirándult, nem is akárhol, a repülőtéren jártak az ovival. Ráadásul oda jutottak be, ahová civileket nem engednek be, így mi szülők is izgalommal vártuk az estét, hogy a fényképek közt mazsolázhassunk... :) Szuper nap volt a mai, Leó nagyon élvezte az első hátizsákos-szendvicses kirándulását... :)

Ovis anyák napja... :)

Kaptam egy leókéz-virágú, leóláb-levelű gyönyörű tulipánt, ölelést és puszit, verset a nyílt színen nem, itthon viszont néhány napja mondókázik! Igen, Leó! MONDÓKÁZIK! Elképesztő. Kedvence, a "Megy a hajó a Dunán..." Tervezem, hogy titokban fölveszem, és orvul közzéteszem.... :)))

Ovis szülinap :)

Téli szünet

A folyamatos betegeskedés kimerítette az energiáinkat. A gyerekekét is meg a miénket is. Szeretnénk most egy hosszabb lélegzetvételnyi szünetet, amikor nem kell gyógyszer, nem kell orrszívó, nem kell éjszakai műszak, amikor kicsit fölpillanthatunk és észrevehetjük, hogy de jó is nekünk.... :) mert mostanság (és már elég régen) minden napunk a túlélésről szól és így nem lehet huzamosabban élni. vagy legalábbis minek. Nos, ezért úgy döntöttünk, hogy Leó most kap egy hosszabb téli szünetet az oviból, és legközelebb áprilisban megy majd. Addig meggyógyulunk, megerősödünk és lejátsszuk a játszmáinkat, mert most újra nagyon dolgunk van egymással... :)))
Kicsit szomorú vagyok, hogy meg kellett hozni ezt a döntést, mert olyan jó neki az ovi, olyan jó, hogy rajtunk kívül tartozik még valahová, ahol szeretik és ahol (kis túlzással ugyan, de) vannak barátai is... :) De a mérleg másik serpenyőjében nyomósabbak az érvek. Így szünetelünk. :) Remélem jó lesz! :))

"Beszokott"...

...mondta valamelyik nap az óvónéni, mikor ebéd után érte mentem... és tényleg. Reggel nem marasztalja már Lacit, hanem ad egy puszit az óvónéninek, aztán megy kezet mosni és játszani. Az óvónénik szerint remek óvodás lesz belőle és ezt olyan jó hallani! :) Már most is egy tündér, mondják, de most még van egy kis "egykebetegsége", de az élet ezt nagyon hamar orvosolja majd.. :)))
Azt hiszem, nagyon jól érzi magát odabenn. Persze mikor érte megyünk felragyog az arca és rohan és ugrik a nyakunkba... Aztán otthon minden alkalmat megragad, hogy kifejtse, többet ne vigyem az oviba, mert...
-"Nézd Mama, én csak idáig érek (mutat rá az asztal szélére), és az óvodásoknak idáig kell érniük (mutat egy jó fejjel magasabb dologra), én kicsi vagyok még az ovihoz."
-"Mama, nagyon rosszul tetted, hogy ma elhoztál oviba, mert én ma nagyon fáradt vagyok és nagyon rossz állapotban vagyok (mondja, mikor vigyorogva mesélve elhagytuk az ovit és épp az autósülésébe kötöm be)."
-"Mami én ma olyan fáradt vagyok (mondja ébresztéskor reggel alvást színlelve mozdulatlanul), hogy itt megvárom veled a következő éjszakát!"
...és hogy nekem milyen, hogy van egy ovisom... :) Ma reggel megkaptam az óvónénitől a könyvtárcímet, ahová feltöltik az aktuális képeket a gyerekekről és az utolsó mappában már Leó is szerepel... Persze mondanom sem kell, ahogy hazaértem rárepültem a gépre és rögtön pásztáztam a sok-sok képet és olyan kicsit sírós-nevetős büszke boldogság öntötte el a szívemet amikor felfedeztem a csálén álló sapkájú nagyszemű Leómat a többi gyerek között... :) A képek egyébként a Hajógyári szigeten készültek, madárbemutatón jártak... Azt hiszem jobb lesz megtanítanom Leót a sapkafelvételre, mielőtt beköszönt a cudar... :)))

Süni csoportos

Pillanatképek szavakkal:
A teremből Leó kiabálása hallatszik. Laci benéz és azt látja, hogy a szőnyeg közepén Leó lábujjhegyen megragadja a csoport legnagyobb fiújának kezét (akitől még lábujjhegyen állva is jó fél fejjel alacsonyabb) és két centiméterről az arcába ordítja: "Nagyfiú, én is olyan nagy vagyok, mint Te!" Az óvónők helyeselnek, "Igen Leó, tényleg nagyon magas vagy, majdnem akkora vagy, mint az Ádám..."
Jár két hároméves szőke ikerfiú a csoportba, olyanok, mint két tojás. No és ördögfiókák természetesen... Az egyik épp Leót kezdi ütögetni, mert egy játékot szeretne elvenni tőle. (Leó újabban nem üt vissza, csak közli, hogy van ebből még egy a polcon, játsszon azzal...:) Az óvónő rákiabál! "Bende!" Mire a terem másik végében békésen játszó ikerpárja kapja fel a fejét... "Akkor Ágoston!" :) ...és mindenki nevet.
Ma reggel Ágoston épp bekakilt, mire Szandra néni (a dadus) nagy szeretettel és melegséggel a hangjában, tapintatosan bevezeti a fürdőbe, "mindenkivel megesett már ilyesmi" és máris zuhanyozza a kisfiút.
Az óvónőkről...
Zenghetnék ódákat arról, milyen vér profik. olaszos temperamentumúak, hangosak, energikusak, van egyfajta jókedvű hömpölygés odabenn, ami magával ragadja az embert. De ami a legfontosabb, szeretik, jól szeretik a gyerekeket. nincs kétségem afelől, hogy Leónak minden javára válik, ami ott benn történik majd vele... és olyan jó így elengedni őt. :)))
Leó délben hazajön...
és hozza magával ezt a vidám nyüzsgést, föl van pörögve és huncut. Persze rögtön jön és megölel, majd közli, mennyire szeret, majd mesél. :) majd ebédel még egyszer. :) hazait is. :) Majd nem tudom elaltatni. (A háromból kétszer marad el az alvás, no ez durva, mármint kibírni egy fedél alatt vele estig, mert hulla fáradt, nulla ingerküszöbbel). De máris beazonosítottam két szófordulatot, amit biztosan az óvónőktől jön (és ez olyan furcsa és egyszerre jó érzés:)))
Ütögeti a kezemet az asztalnál. Mire én szóváteszem, hogy ez fáj. Folytatja. "Leó, szeretsz Te engem?!" "Igen mama, szeretlek. Ez a Te szerencséd!" :))
Ebéd után megengedem, hogy válasszon magának desszertet a "kekszes fiókból". Kisvártatva egy csokival bevont ostyával robog felém. Én döbbenten jegyzem meg, hogy eddig nem szerette a csokoládét, mire Ő: "Ó mama, most már megbarátkoztam vele!" :)))
Ma volt az első igazi (fél)napja az oviban. Laci reggel elvitte, reggeli után otthagyta, már ebédeltek, mire visszament érte. Hirtelen nem is látta, hol van, majd észrevette a csillogó szemű Leót az asztalnál az óvónéni mellett... :)

Óvoda 2.0

Pénteken hivatalosan is kijelentkeztünk az oviból. Tanulság, aki első látásra nem szimpatikus, másodikra sem lesz az... avagy kutyából nem lesz szalonna... avagy egy lélek nélküli óvónőre nem bízzuk rá a gyereket. De azért megpróbáltuk.
Most egy hét kihagyás következik, aztán Leó újrakezdi óvodás létét az Almáskert Óvoda Süni csoportjában. :) Reméljük több szerencsével. :) Bővebben szerda este. :)

Így készül a "rossz gyerek". (Apa írása)

Ma panaszkodtak Leóra az óvodában, hogy rossz, mert több gyereket is ütögetett, meg megfogott a közös játék alatt.
Hát ez bizony nem szép dolog, most gondolkodhatnánk, hogy miért ilyen csibész ez a kölök.
De szerencsére hamarabb visszaértem az ovihoz, és egy fa mögül láttam az eseményeket. A teraszon az óvónéni felhívására a gyerekek fogócskázni kezdtek. Leó nézte egy darabig, aztán beszállt, és ekkor történtek az incidensek, bár legfeljebb értetlenséget váltott ki az érintett gyerekekből.

Az óvónéni ugyanis elfelejtett egy fontos dolgot. Leónak - az új gyereknek - elmondani, hogy mi ez a játék, mi az a fogócska.
Mikor Leót kérdeztem az esetről, ő annyit mondott, hogy minden gyerek elkezdett rohangálni, hangosan kiabáltak és egymást ütögették.

A történet akár vicces is lehetne, csak az a baj, hogy az óvónéni részéről nem ez az első ilyen hiba. Azután pedig ez alapján ítél, skatulyáz.
Sajnos úgy tűnik, dacára a szép óvódának és az egyébként szimpatikus pedagógusoknak, nem beszélve a óvodavezetőről, nekünk sikerült kifogni az újonnan érkezett, oldschool, felszínes óvónőt, aki bár profin nyomja a "szettet", de mégis hiányzik belőle valami fontos. És erre lenne a legnagyobb szüksége ezeknek a kis embereknek.

Első nap az oviban

Nem mondhatom, hogy hűdenagyon készültünk rá. Nem számoltuk a napokat, nem bizonygattuk, hogy nagyon jó lesz ott neki, de persze vigyáztam, hogy a félelmeimről se beszéljek előtte... :) Rég tud már Ő mindent. Tudja, hogy nem leszek ott, tudja, hogy az első napokban Apa ott lesz, tudja, hogy ebéd után hazajön, tudja, hogy a WC-be kell majd pisilnie és szót fogadni az óvónéninek... :) Egyetlen félelme a kakitéma. Valami miatt nem mer a WC-be kakilni, holott a pisi szinte 100%-os sikerrel a megfelelő helyre csorog. A kakit is megpróbálja, de két hete még egyszer sem sikerült. Végül mindig kér egy pelenkát. Nem erőltetem persze, ez most valamiért fontos neki. Tegnap este lefekvéskor csak ennyit mondott az ovival kapcsolatba, "Jó, de valaki adjon majd rám egy pelenkát, ha kakilni kell..."
Reggel fél nyolckor keltettük. Kis hancúr a nagyágyban (mert éjszaka mostanában átkocog hozzám és ott alszik tovább), majd "reggeli" (ez az egyik félelmem, mert Leó 10 előtt nem éhezik meg), öltözés és máris menetkész volt a fiatalember. Fogta az oviszsákját és a kiszsiráfját (mert egy érzelmileg fontos tárgyat engedélyeztek) és kötelességtudóan, vagy megadóan, de alapvetően optimistán és magabiztosan várta sorsát. :) A kiszsiráfról csak annyit, hogy Leónak nem volt "átmeneti tárgya", azaz semmi efféle érzelmi töltetű bigyó, amivel aludni és magukkal hurcolni szoktak a gyerekek. Talán mert nonstop kéznél voltam... :) Mikor azonban mondtam neki, hogy bevihet valamit ha akar, rögtön túláradó szeretettel ragadta el Lehel játékkosarából ezt a bébijátékot... :))) és "nem fogok sírni, mert Ő ott lesz velem" felkiáltással masírozott kifelé egyik kezében a zsiráf, másikban a zsák. :) Az ajtóban még megsimogatott és addig dobta a puszikat, amíg be nem csukódott az orra előtt az ajtó... :)
A vidám indulás után magabiztos megérkezés, átöltözés Api segítségével, majd Laci kiment a teremből, Leó befelé ment volna, ha nem tör rá két túlbuzgó óvónéni, mindkét karját megragadva, arcába egy kosárnyi játékot nyomva, "gyere Leó játszani!" felkiáltással... Na Leó erre elpityeredett. Az Óvónők erre még kétségbeesettebben invitálták, Leó erre még kétségbeesettebben próbált menekülni. "Apuka jöjjön be!" Apuka bement, Leót az ölébe vette, aki azonnal megnyugodott és azzal a lendülettel ugrott is ki Laci öléből és ment játszani. Legközelebb csak az udvaron találkoztak. Ott kétszer szaladt oda hozzá Leó egy kis "tankolásra" aztán elviharzott. Ebédelni viszont nem volt hajlandó, az óvónők már épp befeszültek volna, de Laci megnyugtatta őket, sebaj, otthon is van ebéd...
Kíváncsian várjuk a holnapot. :)
Hja, kis adalék. Ma este az altatásnál háromszor kellett "megszülnöm". :) Ez persze lehet még a testvértéma is, mostanában többször játszottuk el, hogy kibújik a pocakomból, de ma különösen sokszor... Végül így rekesztette be a játékot az ölelésemmel takarózva: "Mama, most még a pocakodban vagyok, még nem akarok megszületni, most inkább alszom. Majd reggel megszületek, mikor igaziból reggel lesz. Jó? Addig mesélj! Azt hallom idebenn is, ugye? Mesélj a Dunaalmási napomról, azt nagyon szeretem..."
Szóval majd reggel... :))) Olyan büszke vagyok rá! :)

Visszaszámlálás

Még három teljes nap, és Leó oviba megy. Hirtelen döntöttünk így, valamikor a héten, mert az eredeti ok, amiért visszatartottuk volna még októberig, a szobatisztaság, olyan gördülékenyen és gyorsan alakul, hogy amiatt fölösleges tovább várnunk. Továbbá még az ovi is beszoktató-üzemmódban működik, talán szerencsésebb, ha még most csatlakozik Ő is. Azt nem mondom, hogy várja és mikormehetekmár kérdésekkel bombázna, de tudja, hogy megy és nem elutasító. Csak ahhoz ragaszkodik, hogy ebéd után hozzam el és hogy itthon karalábélevessel várjam... :))) Én izgulok, főleg amiatt, hogy nem tudom, mi lesz, ha majd nem akar és befeszül. De remélem erre nem kerül sor és most amúgy is túl fáradt vagyok ahhoz, hogy előre izguljak és gondolkodjak. Így mindenféle "A" és "B" terv kidolgozása nélkül elengedem hétfőn Lacival, hátha nagyon jó lesz. :)

Óvoda