2015

Január

Február

Március

Április

Május

Június

Július

Augusztus

Szeptember

Október

November

December

Klastrompuszta

Van valahol egy hely, egy titkos hely, amit csak mi ismerünk és ami csak nekünk olyan fontos... Már a gyerekek is tudják, miért látogatunk el néha egy erdőbe és keresünk meg egy fát, amit a "Noel fájának" hívunk. Idén a szüleim is elkísértek minket, így készülhetett egy családi kép is, 2015. decemberében.

...és ide másolom a bő két éve készült képeket is, hogy lássuk, mennyit nőttek a gyerekek... Főleg Lorin... :)

This moment

Karácsony....

Lorin néhány napig félt a fürdéstől, ha betettem a kádba zokogott, mikor kivettem, felém nyúlt, majd megöleltük egymást és megnyugodott... Jobban mondva, Ő ölelt meg... Még sosem ölelt meg engem egy 14 hónapos... Nem is tudom, melyikünknek nagyobb élmény... :) Legalább egy percig öleljük egymást ilyenkor mozdulatlanul, elszáll a félelem és a bánat, határtalan béke és melegség árad szét helyette... Ilyen ölelést kívánok Nektek Karácsonyra! Boldog Karácsonyt!

Betlehem

Idén először sikerült egy betlehemet is készítenem házilag. Néhány éjszakát elbíbelődtem a szereplőkkel, de megérte, mert a gyerekeknek (és Lacinak is) nagyon tetszik, ráadásul abszolút leesés- és ütésálló, sőt, a szereplők akkor örülnek a legjobban, ha a kis kezek játszanak velük... :)

Szemek fénye...

...nem egészen egy hét leforgása alatt a kétszer hozták rám fiaink a frászt. Először Lehel, aki hadonászott egy fűzfavesszővel, ami visszapattant és a szemébe csapott, ma pedig Leó, akinek Lehel rúgott a szemébe (még most sem tisztázott körülmények között), de az eset után órákkal is sírt a fájdalomtól, így Laci elvitte az ügyeletre... Hála Istennek nincs komoly baj, csak egy kis karcolás a szaruján, kapott cseppet, meg kötést, rendbe jön. De ma hosszú órák teltek el, amíg nem lehettem biztos abban, hogy nincs nagyobb baj.

A Nagyovis

Leó Csillag utolsó ovis évéhez érkezett. Az Óvónői megállapították, ilyen makacs gyereket még nem láttak pályafutásuk alatt, és feladták az arra irányuló próbálkozásukat, hogy Leót éneklésre-versmondásra-többiek előtti "szereplésre" bírják. "Amit Leó nem akar, azt nem fogja megcsinálni." A tanítónéninek üzenik, törje be, ha tudja. :) Azért ez nyilván nem olyan vicces, izgulunk is az iskola miatt... Mert, hogy a gyerek zseniális, legalábbis mi elfogultan annak látjuk... :) Szeretnénk ha jó kezekbe kerülne.
Őt is megviselte Lorin betegsége, azaz inkább az én zilált lelkiállapotom, és hogy gyakorlatilag nem jutott rá figyelem. Várjuk már nagyon a téli szünetet, hogy újra lehessen tölteni a hiányokat... :)

A Kisovis

Drága Lehelünk élvezi az ovit, főként, ha nem kell ottaludni. Az óvónők szerint beszokott, már akkor sem sír, ha elveszíti Leót szem elől, bár mindig megkérdezi, hol van (ha Leó épp úszni megy, vagy focizni), de játszik tovább... és van egy barátnője, akinek tudja a nevét (Panna)! :) ...és szereti itthon énekelgetni az ovis énekeket, most épp a "Mikulás, mikulás, kedves mikulás..." és a "Három lábú görbe szék..." kezdetűek a kedvencei, nekem meg az a kedvencem, amikor a dalban elérkezik ahhoz a részhez, hogy kit szeretsz, Ő kapásból rávágja, "Mamát!"... :)
Mint nagytesóval rendelkező fejlett immunitású kiscsoportos, még csak egyszer volt beteg a szezonban és az is kiderült, hogy fülgyulladással sem muszáj feltétlenül orvoshoz rohangálni, elég, ha van itthon hagyma, meg egy fásli... :) Ami már kevésbé örvendetes, hogy újra rosszul hal, remélem, ha oldódik ez a mostani hurutos köhögése, újra jobb lesz a helyzet...

14 hónapos kis Beteg...

A hónapforduló betegségben telt, Lorin első komoly, magas lázzal járó betegséggel küzdött meg hősiesen. Kicsit meg is ijedtünk, mert bő egy hétig tartott a magas láz, éjjelente hányás és nemalvás tarkította a képet, napközben pedig ha ébren volt, szakadatlan sírt. Közben egy felső őrlője is előbújt, így igen keveset cicizett és azt is csak nagy kínok között. Így aztán minden együtt volt, hogy kimerítsenek minket a tünetek... :( De mostanra visszakaptuk a gyönyörű mosolyú szőke Lorinunkat! Úgy hiányzott az éneklése, a mosolygása, az, ahogyan azt mondja "Nem!" és hozzá ingatja a fejét és rázza a kezét, vagy ahogy hallom közeledni csattogó tenyereit a parkettán, vagy ahogy ül és nyújtja a kezét, vegyem föl, vagy menjek oda, vagy épp mutat valamit... Isten hozott nálunk újra kicsi Lorin! :)

Ki mit mond...

...Leó: Áll a kanapé kartámláján derékból kissé előre hajolva, kezeit előre nyújtva mozdulatlanul és közben így szól: "Dinócsontváz vagyok! Valaha egy dinó voltam!" :)
...Lehel: Leó kiabál a WC-ről, menjek kitörölni a fenekét. Hangosan bosszankodom, hogy ekkora gyereknek ugyan miért kéne, hogy én töröljem, meg, hogy az iskolában ki fogja majd... Erre Lehel odaszól, mert megint úgy érzi, Leó pártját kell fognia: "Majd az iskolanéni!" :)
...Lorin: Hihetetlen tempóban nyílik ez a kislány, nem, hogy saját akaratának tudatára ébredt már, de ennek hangot is ad, így 13 hónaposan! Mondja, hogy "NEM!" :) ez mindenképpen mérföldkő... :) (...és közben rázza a fejét és tiltakozik a kezével...:)

...és máris 13 hónapos

Ő az első gyerekem, akiről nem készült 12-hós összefoglaló, mert addig halogattam, míg 13 hónapos lett... :(((
Most aztán gyorsan rögzítem az akkori adatokat: Súlya 9.60kg, magasságáról jelenleg nincs adat, pótolni fogom...
Szeme már nem kék, viszont bármely színben pompázhat a fényviszonyoktól függően... :) Haja egyre szőkébb és egyre hosszabb! :) A fiúk nagyon szurkolnak neki, hogy csak nőjön, nőjön, nem tudom, honnan a lelkesedés... :)
Mozgásban egyre ügyesebb, szélsebesen mászik, szinte egyedül ül már a labdán is, bútorok mellett föláll (ez 13 hónapos produkció, egyévesen még nem csinálta). Kilenc foga van, így az éjszakák végre nyugalmasabbak. Enni háromszor eszik egy nap, kétszer nagyobb mennyiséget (ez is 13 hós produkció:), cicizni annyiszor cicizik, mint eddig. Inni szinte semmit, de ezt már a fiúknál megszoktam.
Mindent utánoz. Így énekel, mondókázik hibátlanul ismételve a dallamot, az énekekben a hangmagasságot is tökéletesen eltalálja(!), orrot fúj zsebkendőbe, mutogatja a "fujjaaszélafákat"-ból a "reccs"-et, :) tapsol, lányosan sóhajtozik, kacag, bújócskázik megállás nélkül, gyakori szavakat ismétel: gyere, labda, szoknya. Erre a háromra van saját szava, utánam próbálja mondani. Játékokat ki-be pakol nagy lelkesedéssel, legozik, érti, hogy kérem, tedd bele, vedd ki, rakd rá (legoelemet), ruhadarabokat a megfelelő helyre illeszti saját magán (zoknit a lábára, bodyt a fejére próbálja húzni). Mikor pelenkázom, tartja a lábát... Nagy kedvence a morzsaseprűhöz tartozó kislapát gumis szélének rágcsálása, a mosogatógép kinyitása és kipakolása (ha nem én vagyok a gyorsabb...) és persze a konyhaszekrények nyitogatása és edények kipakolása, fedőkkel való kopácsolás, rágcsálás... :) szóval otthonosan mozog a konyhában, nem szeretném kedvét szegni. :) Még mindig szerelem a labda, de nagyon szívesen lapozgat könyveket, újabban hasra fekszik közben és a lábaival kalimpál hátul, úgy figyel... :) Két testvére nem épp kesztyűs kézzel bánik vele, de Ő mégis odavan értük, ahogyan az lenni szokott, akkor teljes a boldogság, ha mindhárman együtt, de legalább egymás mellett játszhatnak. Még mindig bújós, érzékeny, nagyon lány... Mama legkedvesebb leánya. :)

Nincs egy rongyom... :)

Az Egyszem... :)

...lány unokája és az én Apukám nagyon egymásra találtak ezalatt a két nap alatt, míg nálunk voltak a szüleim. Annyira varázslatos ez a korszak, mindenkit beszippant és hipp-hopp kialakul a "Lorinfüggés"... persze ezért nem csupán az életkora okolható... :)

Lehellélek

Esti pizsamábabújás közben...
"-mama, tudod mit szeretnék ajándékba?
-nem, micsodát?
-egy sárkányvárat
-ej ha, és mondd csak, sárkánnyal együtt? (kérdezem, hogy nyújtsam egy kicsit a beszélgetést, mert úgy élvezem, hogy beszélgetünk, nem is sejtem, hogy közben a lényegre tapintok...)
Ő megáll, nagyra kerekíti gyönyörű szemeit (jaj ezt úgy szeretem) és kicsit halkabban megkérdi:
-Legoból van?
-A sárkány? Hát persze... Te Lehel, lehet, hogy félsz a sárkánytól?
-Ühüm...
-Képzeld, egy kicsit én is.
-De van egy jó hírem... Sárkányok NINCSENEK." (Tudom, hogy teljesen felesleges ilyesmit mondani,m mert ugyanúgy fél majd utána is, igazából csak az ezt követő másodpercekért mondom, mert amit ilyenkor látok rajta, arra egész életemben emlékezni fogok:
Még jobban elkerekedik a szeme és egy kicsit megnyúlik az arca a csodálkozástól, nagy levegőt vesz és úgy kérdezi megdöbbenve, hitetlenkedve:
"Nincsenek?!" :)
Mert hát persze, hogy vannak, hiszen a mesében vannak, legoból is van, így aztán ma reggel csinált egy kardot, én voltam a sárkány, Ő meg Szent György lovag, Lorin a királylány és reggeli előtt le is győzött hősiesen, aztán oviba menet végig meséltem egy sárkányról nekik, amit majd folytathatok, mert jóóó hosszú lett, még az oviban öltözés közben is tartott és néhány gyerek is körénk gyűlt... :) Remélem "odabenn" is megküzd a sárkányával, mert második éjszakánk lett rémséges... Kicsi Lovagom... :)

Édes November

Gyönyörűm

Kicsike Lány... :)
Még mindig a hatása alatt vagyok annak a szónak, hogy LÁNY... :) azóta is... amikor a 12 hetes ultrahangon nézegették és azt mondták, hogy persze nem lehet tudni, de ha mondani kéne valamit, hát lány... Lacinak meséltem arról, hogy milyen lánynak látom Lorint, Ő pedig visszakérdezett, honnan tudod? Hát.... :) A szemében látom! :) és persze belelátok mindenfélét magamból is biztosan, de talán nem tévedek nagyon, hiszen végtére is az én lányom és azóta ismerem, amióta beköltözött hozzám. :)
...és amilyennek látom: Finom lány. Nem a "csajos", nem a csillogó, nem a rikító rózsaszín, de nem is a finomkodó, törékeny borsószem királykisasszony. Az Ő finom lánysága belülről fakad. Tehet bármit (és tesz is, hiszen harmadik és nem mellesleg két bátyja van), az finoman lányos lesz Tőle. :) Drága kicsi Tündérkém, olyan kíváncsi vagyok, milyen leszel kétévesnek, aztán tizenkétévesnek... :)

Három

Mindig irigykedem, mikor testvérfotókat látok, ahol az összes gyerek rajta van, mindegyik látszik, sőt, mindnek látszik az arca, és ha még mindegyik mosolyog is, de legalábbis nem grimaszol, na az már gyanús... :) Nálunk nagyon nehéz műfaj a testvérfotó, bár ez néha még sikerül, de a családi az mostanában kizárt... A fiaink direkt szabotálják... Ez azért most aranyos, mégha beállított is kissé... :)

Itt következik egy rakoncátlanabb, kevésbé beállított:

Majd mikor néhányan a kamerába néznek:

Majd, amikor senki... :)

...és aki nincs a képen, az Ünnepelt... és még az árnyéka sem látszik... :(

Miért nem akarok űrhajós lenni...

Fiaink rajonganak az űrhajókért, a világűrért és minden ezzel kapcsolatos ismeretet szivacsként szívnak magukba. Leó általában kilövést rajzol, sokszor el is játszották már az űrhajó megépítésétől kezdve a kilövésen, a visszatérésen át a komplett történetet. Mikor megkérdezem őket, szeretnének-e űrhajósok lenni, egyik sem akar... Az indok viszont különböző... :)
Leó: Félek, hogy felrobban az űrhajó.
Lehel: Nem akarok vízbe esni. (Tudja, hogy a visszatérőegység a vízbe csapódik...:)))

Testvérek

Újra és újra megállapítom, a három gyerek az nem háromszor egy... :) Nekem legalábbis ez a legnehezebb a testvérségükben és a létszámukban, ugyanis ebből adódóan ha épp rossz napjuk, kedvük van, megkeserítik egymás életét, meg persze az enyémet... Viszont, amikor túljutunk ezeken a bugyrokon, újra és újra rácsodálkozom, micsoda ajándék, hogy vannak egymásnak!
Tegnap elnéztem a Legkisebbet, ahogyan legózott a nagyokkal...
...és ha csak ennyit írnék, az olyan lenne, mintha nálunk ilyen idill honolna, ahol a három (a 6, a 3 és az 1 éves) gyerek a legnagyobb harmóniában együtt építkezne, mi sem természetesebb ennél délután. :) Szóval a teljesség kedvéért megemlítem, hogy nem így kezdődött, hanem, hogy Leó meg Lehel duplóvárat építettek és persze Lorint nem engedték oda, nehogy szétrombolja. (Ági szívem, a kedvedért még egy korábbi momentumot is megemlítek, miszerint azért duplóztak, mert az összes többi játék büntibe vonult a délelőtti kupleráj elpakolásának szabotálása miatt... :) )
...Szóval duplóztak és látom, hogy Olyinka (becsületes nevén Lorin) dupló elemmel a kezében próbálja megközelíteni a készülő várat. Szóltam a Fiúknak, nagyon elcsodálkoztak Húguk kezdeményezésén és kíváncsiságból engedték, hogy Ő is rakja, sőt, adták a kezébe a kockákat és biztatták... (egy darabig, míg Lorin véletlenül föl nem döntötte a várat...:) Hihetetlen, de ez az idő is eljött, hogy az alig egy éves legozik. Szakszerűen illeszti, teszi a tetejére, koncentrál és persze nem jó neki akármi, amire teheti, neki csak Az jó, amire a másik kettő is pakol... :)
A másik rácsodálkozásom ma hajnalban történt. Leó éjjel valami rosszat álmodott és átszaladt hozzám, ám amikor behuppant mellél, Lorin épp akkor ébredt és mire cicit adtam Lorinnak Ő már aludt is az oldalamon, így nem vittem vissza a saját ágyába, hanem így folytattuk az éjszakát. Hajnalban Lehel mamizása hasított bele a csendbe, ugrottam, szaladtam, cicit adtam odaát is, majd mikor már a kezemet fogva visszaaludt, hallom Lorint sírni. Lehel kezét megpróbáltam lefejteni az enyémről, de nem engedte még, viszont ugyanebben a pillanatban Lorin titokzatos módon elhallgatott. Így maradtam még, míg Lehel teljesen vissza nem aludt, akkor lopóztam csak át, ahol a következő kép fogadott: Leó feküdt közvetlenül a Lorinnak paplanból épített barikádon (mert az ágyunk melletti oldalon nincs rács a kiságyán) és aludt, Lorin pedig ül mellette a kiságyban és nézi Őt. :))) Reggel megkérdeztem Leót, mi történt, mondta, hogy meghallotta, hogy sír Lorin (pedig máskor ágyúdörgésre sem ébred) mellé feküdt és megsimogatta, Lorin pedig megnyugodott, mert látta, hogy nincs egyedül. (A történeti hűség és Ági barátnőm kedvéért ismét megjegyzem, hogy Lorint nem sikerült már visszaaltatnom és ekkor még csak háromnegyed hat volt, de hát ne legyünk telhetetlenek... :)

Szívószál

Tegnap este gondoltam egyet és azt mondtam a Fiúknak, ma nincs szívószál a tejhez. Minden nap kétszer isznak tejet szívószállal, így most naponta négy szívószál landol a kukába, de ha Lorin is bekapcsolódik, úgy már hat fog... Meghökkentek, majd hozzátettem, ezután minden héten tartunk egy szívószálmentes napot, Ti így járulhattok hozzá a Földünk védelméhez... Leóval épp előtte nap nézegettük a különböző szeméttípusok útját, az ujrahasznosítást, így rögtön értette, miről beszélek. csillogó szemmel kapcsolódott az óvodai ismereteivel: "Mama, Gabi néni szerint a jegesmedvéket fenyegeti legelőször a veszély!" ... :) Majd megkérdezte, miért csak egy nap, inkább mostantól soha többé ne használjunk szívószálat!" Ezen meglepődtem, mert nagyon szeretik, de annál büszkébb voltam a vállalásukon, amiben természetesen Lehel is azonnal készségesen partner lett... :) és még sokmindenről beszélgettünk vacsora közben, a globális felmelegedéstől kezdve, a fogyasztói társadalomig, legalábbis elmeséltem nekik miért nem fogok az almás telefonomon többé szoftvert frissíteni... :)

Az Öreg Bölcs... :)

Uzsonnáznak a gyerekek. Leó kér valamit, de nem várja meg a válaszom, vagy legalábbis úgy tesz, mint aki nem hallja, csak elrohan, hogy megoldja. Nagyot sóhajtok és az orrom alatt dünnyögök valami okosságot arról, hogy ez a gyerek nem hallgat az okosabbra...
Mire Lehel két harapás között azonnal a védelmébe veszi a bátyót és odaveti nekem:
"Nem baj, majd én figyelek rá.!"
(direkt visszakérdeztem, hogy kire is figyel, hát Leóra... :) Na így már nyugodt vagyok én is. :)

"Én is óvodás vagyok!"...

...mondja Lehel büszkén, amikor meglátja az óvoda ajtaján a kitett rajzon az új kicsik jelei között a sajátját. :) Kishajó. :) Eddig nem sírt, boldogan ment, még Ő biztatta Leót, aki nem akaródzott, hogy dehát Leó, én is ott leszek... Benn még nem játszik, csak az óvónőhöz tapadva, vagy mostanában már nélküle szemlélődik... Általában alszik is... Ma volt az ötödik napja, (múlt héten kezdte, de egyelőre még csak három nap a penzum), a héten pedig itthon tartottam taknyosság miatt, csak tegnap és ma volt munkanapja, de ma reggelre kifújt a lelkesedés és az itthoni öltöztetése is két embert igényelt... Jól időzített, mert odabenn épp felügyelői látogatás volt ma, az összes óvónő, néhány jegyzetelő főiskolás és két védőnő volt "csak" jelen, mikor Laci leadott egy üvöltve tiltakozó Lehelt.... :((( Szegénykém. Egyébként nagyon oda vannak érte, "olyan baba még" mondja Szandra néni, a keze, a feje tényleg nagyon baba (kutacsa is van, és tényleg lassan érő típus)... Az óvónők mesélték, hogy tegnap átjött a nyusziék dadusa és mikor megpillantotta Lehelt, odaszaladt hozzá és ismeretlenül összepuszilgatta... Mikor elment, Lehel próbálta durcás arccal letörölgetni magáról a puszinyomokat... :)
Remélem hétvégén jól kipiheni magát, beszippantja a mamiélményt és hétfőn újra büszke óvodásként lépdel majd bátyja mellett be az óvodába... :)

A kicsi NŐ...

...ül a szőnyeg közepén, két kezével a saját hajába kapaszkodik és visít... :)

Egy éves Lorin!

Kedves lénye, mosolya, bújása, kacagása, rajongása, ragaszkodása, huncutsága, szépsége, kicsi tenyerei csattogása, illata, könnyes szeme, ásítása, mammamma-mamázása, utánzása, cuppogása, sóhajtása... Lorin... Már egy éve, hogy idekinn is szeretgetjük, csodáljuk, növesztgetjük! :) Isten éltessen!
(majd írok száraz tényeket is, meg mittudmárt, meg ünneplős képet is rakok föl, ez most csak egy kis sóhaj volt így az évfordulón...:)

Pöttömlány és a Szomorú szemű Óvodás

A szúnyogok támadása... :)

Kedvenc játékuk Lacival, a "szúnyogjáték" néven futó fogócska, ahol néha Apa az üldöző "szúnyog" és a fiúk menekülnek kacagva, néha meg ők lesznek a szúnyogok és Apa a menekülő... :) Nézni is öröm, nem beszélve a jótékony hozadékáról, igazi sportértéke van... ;)

A "Hordozó" és a "Hordozott" esete...

Éppen nagy az összhang Fiaink között. :) Szeretem az ilyen pillanatokat... Ma mikor a kikötőben sétáltunk, rájuk szóltam, hogy óvatosan szaladgáljanak, mert belepottyanhatnak a vízbe... meg azt is hozzá tettem, hogy persze én azonnal utána ugranék a vízbeesettnek, hogy kihúzzam. Lehel rögtön kontrázott, hogy persze, Ő is azonnal utánaugrana... :) Lecsillapítottam a kedélyeket, megbeszéltük a vésztervet, hogy a másikuk nem ugrál sehová, hanem kiabál Apának (aki Lorint tolta babakocsiban és a diskurzus miatt jócskán lemaradtunk mögötte). Majd Leó csillogó szemmel, komoly hangon érett nagyfiúként így szólt: mama, ha Te nem lennél itt és Lehel beleesne a vízbe, én is utána ugranék. De jó, hogy így szereted a testvéredet, hogy rögtön utána ugranál, mondom én, mire Ő ártatlan hangon még hozzáteszi: "Persze, csak előbb azért levetkőznék!" Az én érző lelkű, praktikus nagyfiam... :)

Micsoda nap!

Az idei nyaralás kétségkívül legnagyobb szenzációja a tegnapi "csakafiúk" nap volt, amikor is Laci és fiacskái útrakeltek Toulon városába... Nem is akár hogyan, TGV-vel. :) A fiúkkal egész úton madarat lehetett fogatni, nem is csoda, ha ilyen kilátásuk volt... :) Majd Toulonban hajóval körbementek a haditengerészeti kikötőben és látták többek között a francia flotta repülőgéphordozóját... Kerek volt a nap.
Mindeközben Lorin "itthon" mászva jött ki utánam a konyhába! :) Már néhány napja látom, ahogy próbálgatta, most jött el az idő, hogy rögtön jónéhány métert megtéve megörvendeztessen minket új tudományával! :)
...és még mindig nincs vége... Lehel dadogása... Néha javult, majd megint romlott, majd újra javult... Néhány napja újra javuló tendenciát éreztem, tegnap pedig néhány megakadást leszámítva teljesen folyékonyan beszélt! Ma délutánra pedig tökéletesen eltűnt a dadogás! Olyan furcsa hallgatni, hogy folyékonyan beszél, érzem rajta a nagy megkönnyebbülést, velünk pedig madarat lehetne fogatni! :)

Vonulunk

Ha jó passzban vannak a gyerekek, elég jó a hangulat az utcán, ahol vonatost játszva összekapaszkodva haladnak, vagy épp beépítenek egy "teherbabakocsit" maguk a szerelvények közé és úgy haladunk, de olyan is megtörténik, hogy Leóval emelgetteti magát Lehel és úgy jönnek, bár így nem haladunk, vagy a briósról Lehel arcára ragadt cukordarabokat Leó útközben nemes egyszerűséggel lenyalogatja... Szóval jó a hangulat és nézőközönségünk is akad bőven... :)

...elment a vonat...

...amikor Lehel vidámit...

Először minden szöveg nélül tettem föl a képet, de nem állom meg, hogy le ne írjam, nem csak cukinak tűnik, de hogy mennyire az is... ez a Kislány! Tegnap délután még elvonatoztunk a szomszéd "városkába" :), és csak este, jócskán belecsúszva már az alvásidejébe értünk haza, el is volt fáradva, de ha egyszer Lehel valakinek bohóckodik, akkor nem lehet nem nevetni... legfeljebb nem ilyen édesen... :)

Fiúk a habokban...

Leó szenvedélyesen vetette bele magát a tengerbe, bár érkezésünk első napján még jóval hűvösebb volt az idő is, a víz is, de ez sem szegte kedvét. Ma pedig sikerült beszerezni két pipát, búvárszemüveget és egy bodyboard-ot is, potom pénzért egy szezonvégi leárazáson, így sikerült fokozni az élvezeteket. :) A tengeralatti világ lenyűgözte, még most is meséli, milyen halakat látott Apival... :)
Lehel pedig fél bemenni, meg fél, hogy elviszi a hajóját a hullám, meg úgy általában mindentől... Mintha csak az ilyenkorú önmagamat látnám a Velencei tó partján... :) De azért Lacinak sikerült becsalnia és a nyakbakapaszkodás ellenére a végére már mosolyt is láttunk Lehelünk arcán... Meglátjuk hova jutunk a nyaralás végére... :)