40. hét

Nem gondoltam volna, hogy Lorin bennmarad és betöltjük a negyvenedik hetet is... Most örülök igazán, hogy nem utazott el az orvosom. A héten kétszer is mennünk kellett már vizsgálatra, kedden még a magánrendelésre, péntek reggel pedig a kórházba. Ez utóbbi már nagyon nem esett jól, nem jó szülőszobára járni úgy, hogy az ember nincs benne a sűrűjében... :) Észrevesz mindenféle idegesítő ketyerét és iszonyú zavarólag hat az a ridegség és medikalizált világ... Ráadásul Lorin az utóbbi hetekben olyan furcsán fekszik, hogy a CTG nagyon nehézkes, mert a szívhangot szinte képtelenség megtalálni, majd pedig néhány másodpercnél tovább detektálni... Ezért Erzsike bevitt egy szülőszobára, lefektetett egy ágyra és úgy sikerült a vizsgálat. Az egyetlen szépsége a dolognak, hogy Lehel pont abban a szobában született... :) Most mégis olyan rossz volt így ott feküdni. Egyre inkább érzem az időnyomást kívülről, belülről pedig azt, hogy még NEM. A dokim megvizsgált, egy cm-es a méhszáj, de még vastag, így szerencsére orvosilag sem indokolt a beindítás. Hétfőn reggel találkozunk újra, megkérdeztem, meddig engedik a terminustúllépést, azt mondta, ha a gyerek jól van, egy hetet várhatunk. De egyáltalán nem volt megnyugtató, ahogyan mondta, tudom, hogy orvosilag nem szeretik az ilyesmit és már tegnap vizsgálat közben is (bocsánat az érzékenyebb lelkű olvasóktól) megpiszkálta a méhszájat ("előrébb hozta"?), mindenesetre nagyon kellemetlen volt, utána pedig vérezgetett is egy kicsit, ebből gondolom, hogy tényleg jól belebabrált... Szóval még rá is nagyon dühös lettem... és kicsit megingott az a fene nagy bizalmam. Kicsit egyedül érzem magam, mert mindenkinek megremeg a térde az orvosi protokoll előtt. Én nagyon szeretném megvárni, hogy ez a pici virágszál magától bomoljon ki...
A jó a "rosszban" viszont, hogy kicsit fölrázta bennem a helyzet a védelmező anyaoroszlánt. :) Egyre nő odabenn a bizalom Lorinban és a saját testemben és az emberileg lehetséges végsőkig el fogok menni, hogy minden úgy történjen, ahogyan szeretnénk...

39. hét is betöltve...

Nehéz hét áll mögöttünk. Én lelkileg szétcsúsztam, olyan lassan és nehézkesen megy a készülődés-hangolódás, pedig ez a pici lány a pocakomban olyan készséges és ügyes. Többnyire hulla fáradt vagyok, mert Lehel a héten 5 napon azaz éjszakán keresztül nem aludt hajnal négy és fél hét között, csak cicizni vágyott és ha lecsukódtak véletlenül a szemei, kipattintotta gyorsan... Szerintem érzi, hogy hamarosan nem leszek mellette és próbál őrködni... Olyan nehéz őt elengednem. Ma viszont aludtunk mind, gondolom Lehel annyira fáradt volt, hogy nem ébredt föl, csak nyekergett sokat éjszaka, és csak hatkor óhajtott egy rövidke találkozót velem... Így most mindent szebbnek látok és nagyon bízom abban, hogy visszatér a jó alvókája, míg én a kórházban leszek...
Lorin kicsi lány készülődik, úgy érzem már nem vagyunk messze... :) A jóslófájások egyre erősebbek és hosszabbak no meg szinte egész nap vannak néha rendszeresen 10 percenként, néha ritkábban, de állandóan, sokszor éjszaka is felébredek rá. Lorin most lehet nagyjából három és fél kilóhoz közel, mert nehéz már följönnöm a lépcsőn, a feje pedig egyre lejjebb, mert nehéz mennem is. Hogy mennyire van lenn a hasam én ezt soha nem tudom megmondani... :) A csütörtöki vizit szerint a méhszáj elsimulóban, de még nincs (nem volt) nyitva, a streptococcus szűrés negatív, azaz nem kell antibiotikum vénásan szülés közben... Csupa jó hír. :)
A szülésre-születésre felkészítő relax szöveget Lorinnak is mondjuk Lacival... :) Úgy szeretem ezeket a beszélgetéseket. Bár most kicsit nehézkesebb megszervezni egy nyugodt zavartalan félórácskát, erre rendszerint éjszaka, mikor már mindenki alszik, kerül sor valamikor 11 és éjfél között... :) Én tegnap kétszer bele is aludtam, de ez nem von le semmit a szépségéből... Sőt....:)))
Lassan-lassan alakulok itt belül is, kezd szűnni bennem a nemakaromafájdalmat érzés és jön helyette valami megmagyarázhatatlan beletörődős béke... :) ...és olyan jó arra gondolni, hogy hamarosan a karomban tarthatom, puszilgathatom és gyönyörködhetünk benne, és ők hárman lesznek, és nagycsalád leszünk...

Jóhírek szülés-ügyben

Tegnap volt a hetente esedekes orvosi látogatásunk Siklósnál, aki úgy kezdte, van egy jóhíre számomra... Nem utazik! :) Azaz, ha Lorin is a bátyjaihoz hasonlóan kivárná a kiírás napját, hát akkor is szülhetek nála! Nagyon megkönnyebbültem. Nem is gondoltam, hogy belül ennyire szorongok emiatt... 

Aztán lett még egy pozitívum, megnéztük Lorint UH-on és tökéletesen átlagos paraméterekkel rendelkezik, azaz se túl nagy, se túl kicsi, pont jó! :)... és most 3 kg körül van, ez is megnyugtató. 

Holnap töltjük be a 38. hetet, most úgy érzem, megvárjuk a kiírás hetét. Nekem kicsit lassabban megy most a fölkészülés mint a fiúknál, mind a teendőket tekintve, mind lelkileg. De tegnap elkezdődött belül valami, a hétvégén pedig a külsőségekben is előrelépünk, szóval közeleg már a cél, 14 nap a hivatalos dátumig és lesz egy kislányunk is! 

Most már egy kis csöndre és elvonulásra vágyom... :)

 

Lorinnal a 36. héten...

...is túl. :)
A héten jelenésem volt a kórházban az utolsó vérvételen, ami nem esett jól. :) és nem csak a korai kelés miatt, de az udvarig tartó (soha nem látott) sor miatt sem, ami háromnegyed órás sorban ácsorgást jelentett csak míg sorszámhoz jutottam... A legdöbbenetesebb az volt, hogy rajtam kívül minden kismama derűs és nyugodt volt, csak én bosszankodtam magamban. Lehet, hogy tényleg öreg vagyok már... :) Ma pedig a mostantól heti rendszerességgel történő orvosi viziten jártam, ahol megtudtam, hogy a vérképem tökéletes, átestünk az első CTG-vizsgálaton, ahol Lorin aludt (mit neki a túró rudi, amit direkt neki vittem, hogy mozgásra sarkalljam... :), viszont a nem egészen fél óra alatt két szép keményedést is produkált a pocakom... (Olyan ismerősen alakulnak ezek a jóslófájások, esténként van, hogy rendszeres, 10-20 perces keményedések is vannak már) Erzsike megrázta szegény Lorint, aki kisvártatva felébredt és mozgásba lendült, így mindenki elégedettségével zárulhatott a vizsgálat. Siklós most a terhességem alatt másodszor meg is vizsgált, a méhszáj még teljesen zárva van, Lorin feje lenn, minden rendben... Én pedig kezdek meggyógyulni a taknyosságból, már érzek némi erőt is a végtagjaimban és ha még nincs is nagy lendületem, de azért ma is tettem ezt azt, holnap pedig kimosom a babaruhákat és átrendezem a szekrényeket, hogy csak a Loriné legyen a pelenkázó komód... :)

Lorinpocak 34 hetes

Megnéztem a kis számlálómat a blogon, mert időzavarba kerültem, hol is járunk és teljesen ledöbbentem, hogy már a 34. hét. Kicsit be is pánikoltam, hogy még nem vagyok kész semmivel, nem csináltam listát mi van, mi nincs, csak úgy érzésre gyűlnek a holmik, de úgy szégyellem magam, hogy nem teszek bele több energiát a gyönyörű ruhácskák kiválasztásába, vagy legalább már a valószínűleg utolsó pocakosságom utolsó heteibe... Mert szeretem ezt az állapotot nagyon. Szerencsés vagyok, hogy nekem nem olyan nehéz még itt a célegyenesben sem. Viszonylag könnyen mozgok, csak lusta vagyok és nehézkes és rettentő nehezen veszem rá magam, hogy mozduljak a gyerekekkel (mondjuk ki a levegőre). De ha lendületbe jövök, megy... :)
Elkezdtem intenzívebben befelé figyelni... Sokszor kapom magam azon, hogy megpróbálom elképzelni, milyen lesz, ha már Lorin is idekinn lesz, hogy fogom altatni a fiúkat, ha épp egy sírós hasfájós csecsemővel a karomon kell majd mászkálnom, vagy éjszaka megint visszajön majd a gyomorgörcs, mikor a legkisebbet szoptatom és remegve várom, hogy az éjszaka csöndjébe mikor harsan fel egy velőt rázó "Mamiiii!" kiáltás valahonnan a másik szobából. A legjobb mindenkinek az volna, ha együtt aludnék az összes csemetével, Laci is tudna nyugodtan aludni meg mi is. Csak épp nem férünk el a gyerekszobában négyen. Úgyhogy egyelőre úgy fest, marad az éjszakai gyomorgörcs és a szaladgálás.
A gyerekek is készülnek, olyan megható látni... Leó minden játéknál oszt valami szerepet Lorinnak is (hol a felsővezetéket fogja majd szerelni, hol sikítva fog szirénázni, de mindig gondol rá...:) Lehel pedig, aki látszólag mit sem tud az egészről, vagy legalábbis a dinnye pocakomat nem azonosítja semmiféle babával, pedig minden nap elmondom neki... nos Lehel minden reggel, mikor kivonul ébredés után a kanapéra, széles mosollyal előveszi a babanaplós könyvemet és végigmutogatja benne az összes UH-képen, majd fényképen látható babát és mamát, miközben elégedetten szürcsöli a közben kézhez kapott rizstejét... :)
...és most végigfutottam mit is írtam eddig és megint elszorul a szívem, mert megint nem Lorinról írok... Mert nem tudok róla külön mit mondani, olyan drágán belesimul a hármasunkba, hol négyesünkbe... mert olyan nagyon együtt vannak Ők hárman a szívemben, csak mióta Lorin odabenn van, talán tényleg még több a szeretet mindegyikük felé. Kettő kint, egy bent. De olyan elválaszthatatlanok most nekem, hogy talán nem is lényeges most az, hogy bent vagy kint. Végtelenül szeretem őket... és ha erre gondolok, elszállnak a szorongások is... :) Hát így vagyunk a 34. héten.

Lorinnal a 31. héten

...és hipp és hopp itt a harmadik trimeszter, ezt nem csak a naptárból tudom, de az egyéb jelekből is... Mint például, hogy napközben menetrend szerint rám tör az a bizonyos ellentmondást nem tűrő álmosság, ragadnak le a szemeim és egy pillanat alatt elaludnék... Éjszaka viszont nem alszom jól, vagy mondjuk úgy nagyon felszínesen már... Vagy, hogy elviszem Leót úszni, az összepakolt úszócuccos táskát meg otthon felejtem... vagy a bérletét... :) Vagy, hogy lent érzem Lorin fejecskéjét... Vagy, hogy van már előtejecske... :) Vagy, hogy nehezemre esik babakocsit tolva a biciklis Leót követve kilométereket gyalogolni... és még sorolhatnám. Olyan jó lenne már babaruhákat pakolászni jobbról-balra, aztán vissza, de még igencsak hiányos a kezdő szett... (Bár 3 éves méretünk már van...:)
Lorinunk jól van, továbbra sem egy izgága típus, sokat alszik, keveset mozog (a fiúkhoz képest), azt hiszem, ma éreztem először csuklani, a bal oldalamat támasztja, feje már jól lent van, ezt Siklós is megerősítette a mai UH alapján. Sőt, 1750g a saccolt súlya, (30hetes 6napos paraméterekkel) ami nagynak számít, így inkább a 4kiló körüli súlyra számolhatok. Bár én úgy érzem, nem lesz akkora mint Lehel volt... :)
Ha most kívánhatnék, egy kényeztető napot kívánnék, úsznék, heverésznék, a gyerekeinkben gyönyörködnék és málnaturmixot innék (amit nem én csinálnék meg!!!:).

Titokzatos Lorin kislány...

Még sosem voltunk egyikőjükkel sem "babamozin". Most eljött az ideje, főleg a fiúk miatt, de mi is nagyon vártuk már, hogy lássuk, még ha ezek a furi 4D-s képek néha kicsit bizarrak is... :) A fiúk az első néhány percet élvezték, aztán inkább már jönni akartak haza játszani... :) Lorin végig aludta a vizsgálatot, először csak mindkét kezével, majd a külső pocakrázásra már a lábaival is eltakarta az arcát. :) Énlányom... :)))

Lorinpocak 24 hetes

Olyan gyorsan rohan az idő a gyerekekkel is, pocakkal pedig ha lehet, még jobban... Néha bevallom fogalmam sincs hanyadik hétben is járok, ilyenkor előveszem a blogot és lesek egy kicsit a kis számlálómról. :) Már néha keményedik a hasam, de a dokim szerint ez normális, én is annak érzem, csak meglepődöm, hogy ilyen gyorsan eljött ez az idő is... Néha eszembe jut már a szülés, meg főleg Lehel, mint a kis Középsőnk, nem tudom mit tartogat a számunkra, mennyire fog megváltozni, hogyan tudok majd mindőjüknek azt adni magamból, amire szükségük van és persze főleg annyit, amennyit szeretnének, szeretnék. Meg persze egészen odáig vagyok, hogy lesz nemsokára egy kis rózsaszín csomagom is, hogy megint szoptathatok fogak nélküli újszülöttet, aki még nem tekerget/babrál a másik kezével közben, legfeljebb megkapaszkodik kicsi kezével az egyik ujjamban... :) Hmmm... :)
Lorin pedig szépen fejlődik, (legalábbis a pocakom napról-napra láthatóan nagyobb), már csuklik is néha, és szorgalmasan mocorog. :) Néha csücsül odabenn és lefelé rugdos, amit nem szeretek túlzottan, de ha ilyenkor szólok neki, hajlandó abbahagyni... :) (Már most látom, hogy a sok L-betűs gyerekeim nevét folyton cserélni fogom... tegnap mikor kértem Lorint, hagyja abba a "kapu" döngetését, fölsoroltam előbb a fiúk neveit, mire eljutottam a Lorinhoz... szegény...:)

Kicsilány...

Pénteken voltunk a kórházi ultrahangon, amire sajnos Laci nem tudott bejönni, mert épp Lehelnek támadt sürgős üvölthetnéke, velem meg a TAJ-kártyámat kerestették a kétperces vizsgálat közben(!), így csak korlátozott számú pillantást sikerült vetnem a monitorra, a körülmények miatt azt is csak kissé zaklatott állapotban, mert úgy vártuk már, hogy láthassuk Pöttömkénket és erre tessék... Végül aztán a doki közölte "hibátlan", majd kérdésemre kijelentette, kislány. Illetve odavetette, a monitoron még épp megjelenő kis arcocskájáról csinálhatok egy képet, ha szeretnék. Így elkészült Pöttömke élete legrosszabb fényképe, nekem mégis olyan nagyon kedves és gyönyörű... :)))
De persze a bosszankodásnak helye nincs, hiszen minden rendben vele és ez volt a legfontosabb! A mérések szerint 20 hetes, 5 napos volt pénteken, ami 6 teljes nappal több, mint az első UH becslése... Ez nekem kicsit soknak tűnik, hát vagy nagy babánk lesz, vagy hamarabb jön majd néhány nappal. Részemről ez utóbbit támogatom. :)
A mozgolódások gyakoribbá váltak, ha figyelek rá, vagy beszélek hozzá, a nap szinte bármely szakában tetten érhetőek a finom puha kis tornagyakorlatok odabentről. Tegnap végre Laci is elcsípett belőlük kettőt! :)
A névadás pedig rekord idő alatt sikerült, nem is csoda, hiszen 5 éve már, hogy mint egy mantrát ismételgetjük magunkban, ha lányunk lesz, Lorin lesz... :) Így hát fogadjátok szeretettel Ujvári Lorint, a legkisebb kicsi lányt! :)

Hajgumik, csattok, pónik, rózsaszín...

...és még sorolhatnám, mennyi minden lesz másképp ezután, ha tényleg igaz, amit Siklós csütörtökön látott... :) Miszerint egy KISLÁNY lakik odabenn! :)
Amióta beköltözött, lányos érzéseink vannak mindkettőnknek, csak hát annyira furcsa három fiú után, olyan hihetetlen. Ha a doki fiút mond, biztosan csalódtam volna egy kicsit, de aztán tudom, hogy nagyon megszeretgettem volna magamban azt a kisembert... De most lányt mondott és bár számítottam rá (csak nem is mertem beleélni magam), hirtelen szakadt rám a felismerés: LÁNY. ...és az ismeretlenen kicsit beszorongtam, egész éjjel csak forgolódtam és annyi minden jutott eszembe... Aztán sikerült kijutnom a lányság bűvköréből és megérkeztem Hozzá (akinek már természetesen neve is van, csak még nem mondom, mert megvárjuk a pénteki UH-t az előterjesztéssel... :)... és rájöttem, hogy azon kívül, hogy lány, Ő is a miénk és pont olyan mint a fiúk, csak épp lány, sőt, most épp ott tartok végre, hogy annak ellenére, hogy bár nem látom még magam lányos anyukaként, tudom, hogy semmire sem vágytam jobban, mint egy lányra! :) A mi kislányunk.
Még pár nap és máris itt a félidő. Pocakfotót illene már föltennem, mert hát van miről, hatalmas méretű ugyanis... :) Ő pedig odabenn igen csendes, olyan édes kis alkalmazkodó finomlélek, de érzem azt is, hogy erős is, csak nem szokta kimutatni a foga fehérjét. :) Várjuk nagyon a pénteki UH-t, szeretem látni ezt a változást a méretekben, amikor már nem is fér ki egy képernyőre... :) Döbbenet...

Milyen jó...

Milyen jó, hogy már pocakban is egyéniségek... Emlékszem, amikor Noel meghalt, attól is tartottam, hogy ha újra terhes leszek, még azok az emlékek is el fognak veszni, amik a pocaklétével kapcsolatosak, mert a testvérei majd felülírják... A pszichológusom vigasztalt, ne aggódjak ezen, mindegyik pocak más... és igaza lett! :)
Mind a négy egészen más már itt benn is és ez olyan csoda, különösen hálás vagyok ezért, mert így egy kicsit Noelt is ismerhettem.
Ami miatt most ezt a bejegyzést írom, az viszont Pöttömke, aki elkezdett érezhetően mozgolódni odabenn. Még nem érzem minden nap, csak ha lefekvés után ébren bírok maradni egy kicsit és várni és figyelni... :) Negyedszer is ugyanolyan csoda. :) Ő pedig Lehelesen finom, de határozottabb, mint Noel és Leó, és gyorsan reagál rám, mint Leó... eddig ennyit sikerült megtudnom róla... Kíváncsian várom a folytatást. :)

Tenyeremben...

Eddigi terhességeim legszebb pillanatai közé tartoznak, amikor hajnalban kibotorkálok pisilni és félálomban önkéntelenül is megtapogatom a pocakomat és egy összegömbölyödött kicsi kincset tapintok egészen fent szinte a gyomrom helyén... (gondolom felkucorodnak minél magasabbra, a szívemhez...) :) Eddig ezt csak nagypocakkal éreztem, de tegnap éjjel, mikor az altatásból magamhoz tértem, a hátamon feküdtem, a kezem a hasamon volt és a tenyeremben egy tenyérnyi kis dudor gömbölyödött... :))) Még soha nem fogtam ilyen picike babát! Hihetetlen volt! :) Még mozogni sem éreztem eddig, bár már csak néhány nap lehet hátra a "nagy találkozásig". Csak azt sajnálom, hogy félálomban voltam így nem is tapogattam ki "részletesen", csak mosolyogtam magamban, meg simogattam és aludtunk tovább. :)

Kettő kinn, egy benn... :)

Az első nem hivatalos pocakfotónk. :)
Hiába a bő felső, már látszik a gömbölyödő pocak. :)) Azért az kicsit váratlanul ért, mikor két hete a metrón egy fiatal hölgy fölpattant, ellentmondást nem tűrő hangon közölte, üljek le... Annyira meglepődtem, hogy megköszönni is elfelejtettem... Aztán azon gondolkodtam, honnan is... jelvényt nem hordok, kabát volt rajtam... Aztán rájöttem, hogy a kapaszkodásnál kikandikálhatott a kismamanadrágom és a gyakorlott szemek kiszúrták... :)

A fejét fogja... :)

Pöttömkénket kedden alaposan szemügyre vették a kombinált teszt alkalmából. Most csináltunk először ilyesmit a hajlott koromra való tekintettel, ezeddig megelégedtünk a kórházi futószalagos tarkóredő 60%-os "biztonságával". Emberi számítás szerint Pöttömke nagy valószínűséggel egészséges. Olyan jó volt gyönyörködni benne! Nagyon sokat mozgott, kétszer ásított/vagy kiabált, mindenesetre jó nagyra tátotta a száját... :) és egyszer megfogta a buksiját is... :))) Talán kicsit elege volt már a macerából. Kisfiú vagy kislány, nem lehetett látni, a doktornő mégis mondott valamit, amiről mondta, hogy ne híreszteljük, így nem is teszem... :) Néhány hét múlva úgyis kiderül. De legkésőbb fél év múlva már biztosat tudunk... Nyugalom! :)
A pontos szülési dátum is előrébb csúszott egy-két nappal, bár ahogy Siklóst ismerem, ez nem nagyon fogja érdekelni. Mindenesetre én örülök, hátha mégis egy-két nappal hamarabb megérkezik és akkor nála szülhetek. Mára pedig minden számítás szerint is megkezdtük a második trimesztert, sehol a kellemetlen tünetek (kivéve ha a vakmerő és felelőtlen kismama éjjel kettőkor akar fogat mosni... :))), a fészekrakási láz jegyében kitakarítottam tegnap a mikrót, ma jön az előszoba... csak lassacskán, hosszú még az idő... :) Szóval jól vagyunk, már mindenki alszik is, nyílik az orgona, fura, hogy nem szülök hamarosan... :)

Pöttömkénk...

Múlt héten végre az eddig szabadságon lévő szülészorvosom is látott minket, így megindult a vizsgálati lavina, a szokásos első trimeszteri köröket kell lefutnom az elkövetkező egy hétben. (Jajdenemakaródzik...:)
Az első uh mérése alapján október 4. a terminus napja, aminél reméljük egy kicsit hamarabb megszületik Pöttömkénk, mert Siklós doki aznap utazik... :( Bár nem vagyok hamarabb szülő típus, de talán most másképp lesz..
A biztonság kedvéért csinált egy ultrahangot és hihetetlen volt látni, hogy a két hete még kicsi folt, most emberkeformájú, integető kezű gyönyörűség lett... :)))

A Legkisebb...

Ma délután negyedszer láttam a monitoron azt a bizonyos szürke foltot és a benne villogó sötétebb pöttyöt. :) Nincsenek rá szavaim, amit érzek ilyenkor. Boldogok vagyunk, hogy negyedszer részesülhetünk a csodában.
Pöttömke személyében megérkezett hozzánk a várva-várt Legkisebbünk, aki tényleg olyan picike még, a mai UH szerint 8 hetes 3 napos, mindössze 19 mm-es hatalmas Csoda. :)
...és íme a kép, a maga semmitmondó valójában, amit Laci olyan büszkén lobogtatott az utcán, majd Leó mosolyogva tanulmányozott, én meg gondosan megőrzöm... :)