Újszülöttből csecsemő

Igen, már hat hetes is elmúlt Lehel, így hivatalosan belépett a csecsemőkorba. Méghozzá 6,5kg-val sikerült ezt a határt átlépnie. :) Legújabb beceneve Budha, amit nem is magyaráznék, lásd a képet. :)
Milyen a mi kis Budhánk hathetesen? Legelőször is pihe-puha kis (nagy) csomag, ölbencipelődve tölti nappali órái javát, éjszaka többnyire jól alszik, csak cicizni kel föl 2-3 óránként. Hajnalban 5 körül azonban indul az erőlködős kakisorozat, így akkor már nehezebb visszaaltatnom. De akkor én már többnyire éberebb vagyok, így az ágya fölé görnyedve pocakját simogatom, lábát emelem és figyelem a kis testet, mire hogyan reagál. Mert igen, vannak már megfejtett preferenciák: mint pl. hogy este-éjszaka hason jobban szeret aludni, de hajnaltól délig csak háton jó neki. Hasára fektetve pedig először az arcán alszik el, majd csak utána gördíti fejecskéjét oldalállásba. :) Szereti, ha a buksija hozzáér valamihez, illetve fogdosós Ő is, de csak az ujjam jó neki, vagy bármilyen más "élő" bőrszövet, textília vagy egyéb tárgy nem... Hasfájáskor cicit kér, de a tejet nem, így a kisujjam szokott jó szolgálatot tenni olykor... Ha nagyon fáradt, becsukott szemmel keservesen sír, de segíteni kell neki elaludni általában. Néha a sling, néha a koala-pozíció, máskor a körberakás párnákkal a nyerő, van, hogy a cici. Van, hogy a századik variáció után már épp feladom és leteszem egy pillanatra, csak míg hozzákészülök a következő ötlet megvalósítására és láss csodát, elalszik. :) Még írhatnék, de az idő gyorsabban megy, mint ahogyan írni tudok, mert azóta hét hetes lett a Picike, így ott folytatom... :)))

Biciklista

Mondták már többen is, milyen könnyű a futóbicikliről a pedálosra való váltás, de ezt azért nem hittem volna... :) Leó ma életében először ült pedálos kétkerekűn és tessék... Már rég mondogatja, mennyire szeretne egy pedálosat, a megállapodás szerint, amit az Édesapjával kötött, ha lekerül a pelus, jön a nagyfiús bicó. :) Addig is marad a rózsaszín kölcsönjármű vendégségben... :)

De jó....

Ma délután vendégségben voltunk, késő estig. Hazafelé a kocsiban elaludtak a gyerekek. Csak füleltünk a sötétben és hátulról két szuszogás hallatszott párhuzamosan, egy lassú és egy gyors... :) Olyan nagyon jó... :)))

Átmenet

Van, hogy még egészen babás pillanatai vannak, a fejecskéje még babásan nagy, de a pocakja eltűnt, a végtagjai vékonyak (leós viszonylatban persze:), még látom a mosolyában és a csillogó szemében az "ártatlan" pici Leót, de már komoly nagyfiú is... Egy dolog nem változik, nekem gyönyörű... :)

Aludj el szépen Kislehel! :)

Lehelt hasfájós szenvedésében mégiscsak elnyomta az álom... :)

Aludj el szépen Nagyleó! :)

Érzem már egy ideje, hogy alakulóban van Leónál az altatással kapcsolatos igénye. Kezdetben volt a cicin elalvás, aztán (egy jó fél éve) jött a mese alatt elalvás, aztán elég volt, hogy ott fekszem mellette és mindketten csendben vagyunk, amíg el nem alszunk... meg utána is. :) Mostanában viszont a délutáni elalvás horror. és nem is attól függ, mennyire fáradt. Ott fekszem mellette, de játszik velem, azaz csiklandoz, nyomogat, hengeredik és minden egyebet, ami nem visz közelebb a célhoz. Mintha egyáltalán nem lenne álmos. De hogy aki képes minden nap legalább 2 órát aludni délután, sőt esetenként hármat is, az ne mondja nekem, hogy nem fáradt. Azt érzem, én vagyok fölösleges, vagy inkább zavaró tényező mellette. Tegnap altatás alatt épp azon gondolkodtam, hogyan lehetne arra rávenni, hogy én kimegyek, de Ő ne tegye, hanem maradjon szépen az ágyában, amikor Lehel fölsírt a szomszéd szobában. Felpattantam, egy "Lehel felébredt"-et vetettem csak oda neki, mert biztos voltam benne, hogy akkor ma újra nem alszik délután, és átrobogtam Lehelhez. Már legalább öt perce gyönyörködtem a Picike mosolygós pofijában, amikor feltűnt, hogy Leó sehol, sőt, se mamizást, se sírdogálást, egyáltalán semmit nem hallok odaátról. Hoppá! :) Még vártam egy fél órát, míg be mertem kukkantani és betakargatni az EGYEDÜL elalvó nagyfiamat! :))) 37 hónap kellett hozzá... :) Nem tudom hogyan tovább, de bizakodom, lesz ez még rendszeres! :)

Óvodáról újra

Képünkön Leó a közeli waldorf óvoda udvarán tüsténkedik. Ott, ahol az óvónénik szimpatikusak és vérprofik, a hely zseniális, Leó pedig jól érzi magát. Egyetlen bökkenő van csupán, nem vették föl. Hivatalosan helyhiány miatt, nem hivatalosan pedig, mert nem lesz még 4 éves szeptemberben. Esetleg keresztfélév jöhet szóba januártól, ha lesz üres hely, addig várólistán vagyunk. Beadtuk a jelentkezést természetesen a körzeti oviba is, ami az egyetlen mifelénk, ahol nem lehet bemenni, óvónővel megismerkedni, sőt azt sem lehet tudni, hogy felvétel esetén melyik épületbe (három van a lakótelepen) kerülne a csemete. Ezek mellett nincs beszoktatás sem. Így jobbnak láttuk még egy közeli oviba bejelentkezni, amit legalább megnézhettünk, óvónőkkel beszélhettünk. Nem vagyok elragadtatva, de legalább tudom, mire számíthatok. Na, így aztán tegnap elmentem Lacival egy családi napközibe. Egy fiatalabb velemkorú és egy idősebb óvónő vigyáz 7 gyerekre egy kertes házban. A helyszín vállalható, bár a szoba, ahol a gyerekek vannak kicsit kicsi, de van udvar és ami a legfontosabb, az óvónő nagyon szimpatikus volt. Így esetleg opció, hogy Leó nem megy még óvodába szeptembertől, amíg föl nem veszik a Waldorfba, addig 2-3-szor egy héten délelőttre, ha tetszik majd neki, elmehetne ide "Blankanénihez". :) Mert a gyerektársaságot napról napra jobban igényli. A játszótéren minden adandó alkalmat kihasznál már, hogy kapcsolódjon. Néha kicsit kellemetlen is, mikor hívatlanul próbál az iskolás korú focizó fiúkhoz beállni játszani és mivel nem passzolják neki a labdát, Ő beáll a kapuba, hisz előbb-utóbb úgyis odagurul végül... :) Persze kérdés, hogy ez az igény nem elégíthető-e ki a hétvégi barátok gyerekeivel illetve a játszótéri találkozásokkal, vagy a waldorf heti egy kisovival, ahova együtt járunk majd szeptembertől. Megfosztom-e őt valamitől, amit csak a gyerekekkel "összezárva" mami biztonsága nélkül tapasztalhat meg, illetve ha igen, akkor számít-e ez az egy év. Nem tudom a választ. Arra sem tudom, fogom-e bírni itthon télen is(!) két gyerekkel. Csak bízom benne, hogy igen, meg abban is, hogy minden könnyebb lesz hamarosan. Meg abban is, hogy majd Leó megadja a választ. :)

Lehel 5 hetes

Egyre többet vannak nyitva azok a nagy -egyelőre- kék szemecskék, ilyenkor vizsgálódik, összeráncolt homlokkal gondterhelten, komolyan. :) Néha eööööö-zik egyet és sokat szenved és sír a pocakja miatt. Ha fönn van, gyakorlatilag sírdogál, hol erősebben, hol gyengébben, attól függően, akad-e két erős kar, hogy "koalában" hordozza. A héten leálltam a szójával is, hátha. Szerdán rémisztő sugárhányást éltünk át, mindketten megijedtünk, amikor evés után egyszer csak orrán-száján ömlött vissza a tej. Szerencsére azóta nem ismétlődött meg az eset (KOPP-KOPP-KOPP), de minden etetésnél görcsöl a gyomrom. Valószínűleg sok levegőt nyelhetett, mert cicizés közben is vonaglott és sírt, vörös fejjel... :((( Mindenesetre annyira "Leheles" volt, ahogyan reagált a dologra, a következő evészetet a szokásos három-öt perc helyett egy teljes óráig végezte és egyetlen kortyot sem hallottam, olyan óvatosan, visszafogottan cumizgatott csak... :) Csak a harmadik szoptatáskor mert már újra nagyobb (hallható) kortyokban nyelni, és még két napnak kellett eltelnie, hogy újra hozza az ötperces formáját... De még ma is óvatosabb azért... :) Én viszont teljesen elbizonytalanodtam, az igény szerinti szoptatásában, mert hogy nem tudom, mikor van rá "igény"... A kezdés kevésbé problematikus, nagyjából két óránként kért eddig, volt hogy kicsit hamarabb, volt, hogy három óra lett belőle... De, hogy mikor elég, abban teljesen bizonytalan vagyok. Egyrészt ez az öt perc volt eleinte nagyon hihetetlen, főleg, hogy utána is tátogott még, bár Ő engedte el a cicit, mikor újra beindult a tej. Néhány perc múlva még próbálkoztam ilyenkor, de újra elengedte, mikor indult a tejecske, így megnyugodtam, főleg látva a heti mérlegelési adatokat... :) De most nem merem még kínálni, nehogy túlegye magát... Illetve elbizonytalanodtam, hogy az evések utáni menetrend szerinti másfél órával kezdődő keserves sírás tényleg hasfájás-e, vagy inkább éhség. Már próbáltam ilyenkor is etetni, de úgy éreztem, kevés lelkesedéssel és alig evett, közben erőlködött... Na de a hányás óta az "alig" evett, új értelmet kapott, már nem merek nyilatkozni a mennyiségről, ami tökéletesen megbecsülhetetlen...
Hát ilyen dilemmáim vannak ezzel a 6,15kg-os nagyfiúval. :) Centiket nem tudok, csak, hogy hatalmas és igen hosszú... :)
Lassan az összes picibaba ruhát elpakolhatom, most 3-4 hónaposokat hord, amiket Leó anno július-augusztusban... pedig Ő sem volt épp picike... és persze sóhajtozom is eleget, vajon végleges-e a búcsú, vagy egyszer még előhúzhatom a legkisebb body-kat mosni-vasalni? :)
Megjelentek a szőke pihék is a buksiján, gyanítom, Ő sem marad sokáig barna... :) A kék szemekből még bármi (barna) lehet, nem, mintha lenne valamilyen preferenciám... :) De érdekes lenne egy kék szemű szőke kis Lehel viking... :))) Sárgának még mindig sárga, nem tudom, mikorra kellene kifehérednie... Viszont ma az Édesapja mellkasán kinyomta magát fekvőtámaszba... :)
Szépen lassan óvatosan nyiladozik, már nem ijed meg a föléje lógatott színes állatoktól a játszószőnyegén, sőt, érdeklődéssel szemléli őket. A hangomra többnyire látványosan megnyugszik, szereti a hálószobánkat, ahol alszik, úgy érzem, fontos neki az állandóság és a rendszer, legalábbis érzékenyebb a változásokra, mint Leó volt. Annyira várom már, hogy "kikeljen" ez a pici Élet ebből a "tojásból" is és végre láthassam is Őt, ne csak érezzem... :) hogy aztán gyönyörködve elveszhessünk egymás tekintetében... :))))

Nagyobbik Csillagom

Leó... Édes, okos, huncut, érzékeny, ragaszkodó, mondhatni mamifüggő, testvérféltékeny. Azaz egy normális hároméves. Még egyedül sem mindig könnyű jó irányba terelni az akaratot, szelíden elengedni, vagy puhítani a kemény "ütközési felületeket" (mert Leóval keményen konfrontálódni nincs értelme), humorral kreatívan csitítani, de következetesnek és szelíden hajlíthatatlannak lenni ott, ahol annak kell. Egyszóval művészet a gyereknevelés. Leóé biztosan az. :) Sajnos nem megy mindig, bár jól tudom, a kiabálásnak nemcsak hogy nincs értelme, még hergel is, olaj a tűzre. De a kialvatlanság miatt hamar elfogy a türelmem, tehetetlennek érzem magam és nagyon dühösnek. Ilyenkor megindulunk a lejtőn, én ideges leszek, Leó pedig egyre vadabb és csitíthatatlanabb. Önrontó kör. Aztán valahogy megnyugszunk mindketten, végiggondolom, mi is idegesített föl ennyire és nem találok SEMMIT, csak csupa (ilyenkor utólag nyugodtan nézve) megmosolyogtató apróságot... és azon kapom magam, már megint tanít valamire... meg, hogy mennyire szeretem! :) meg, hogy mennyit okosodott, változott, igazi kisgyerek már Ő! Az én nagyobbik Csillagom. :)

Most pedig következzenek a variációk egy témára, avagy így szoptatunk mi :)

Egy rosszabb verzió:
-"Mami, (mondja huncut mosollyal a szemében, miközben feláll mellettünk az ágyon, mikor Lehelt szoptatom és tudom, most semmi jó nem következik...) ugye most nincs itthon Api, mert dolgozik?!" "Akkor nem tud kivinni innen..." és már ugrál is az ágyon. Átugrik mindkettőnket és élvezettel figyeli, ahogy bennem egyre feljebb megy a pumpa...
-"Leó! (mondom végső elkeseredésemben és kijátszom az utolsó adumat) Ha nem fejezed be, bezárlak kulccsal a vendégszobába!" (mert csak annak a szobának tudom, merre van a kulcsa :)
- "Vagy bezárhatsz a dolgozószobába, vagy az énszobámba is, azokon is van ajtó!" (Hangzik a segítő válasz, mert a nagyfiam érzi, mami ma fogytán van az ötleteknek...)
És szerencsére nem tudok annyira ideges lenni, hogy itt ne zökkenjek ki és ne nevessek egy nagyot... :)

Egy nevetősebb verzió:

4 hetesünk 1 hónapos lett :)

Nem akarok puffogtatni közhelyeket, de rohan az idő. :) Friss méréseink szerint 58cm, és 5730g Lehelünk van jelenleg. Mivel csak hetente mérjük, ma egy száraz pelenka kapcsán kicsit aggodalmaskodtam, jól éreztem, hogy nem evett ez a gyerek... Mire Laci ma este mérlegről lekapva csemeténket megjegyezte, "szerencsére". :) A hasfájása köszöni szépen, még mindig jól tartja magát, dacára a tejfehérje mentes diétámnak, az Infacol nevű csodaszernek és a védőnőnk által favorizált szélcsőnek (ami igen, Az, aminek elsőre gondoljuk :). Így aztán sok a sírás (Lehel), a sipítás (Leó) és a kiabálás (Jómagam) mostanság mifelénk. Mindezek ellenére mégis kialakulóban valamiféle rendszer Lehel és a mi napjainkban is. Reggel nagyjából egyszerre kelünk, 7 és 8 között, Lehel csak késő délelőtt alszik újra el, főként, ha babakocsiban a játszón vagyunk, otthon már korántsem biztos. Amíg mi reggelizünk, Ő hason(!) tornázik, újabban a fejét is átfordítja, ha nagyon megembereli magát... :) Ha minden jól megy, alszik, míg Leót ebédeltetem, sőt, ha tökéletes napunk van, akkor még akkor is alszik, míg Leót altatom. :) Ha nem, hát szimultán etetem őket, majd szimultán altatok. Ha rossz napom van, egyik sem eszik, de Leó biztosan nem és egyik sem alszik, viszont mindhárman üvöltünk. Na ilyenkor gyorsan lemegyünk a játszótérre, hogy legalább a szomszédainkban aludjanak a babák. Ott megnyugszom, mert Lehel elalszik végkimerüléstől, Leó kedvére locsolhat én meg lerogyok egy padra és átgondolom a történteket és megállapítom, nem olyan vészes a helyzet. :) Lehel délután általában kisebb nagyobb cicimegszakításokkal alszik, vagy (újabban) hasfájósan sír, este 7-8 körül ébren van még egy picit, ha sikerül úgy időzíteni, ennek az időszaknak a végén fürdetjük, majd következik az éjszaka. Itt írhatnám azt is, alszik reggelig, de biztos olyanok is olvassák a blogot, akiknek volt már picibabájuk, így nem írom... :) bár majdnem igaz... :) Ideális esetben nyöszörög másfél-két óránként, én megszoptatom, majd alszunk tovább, Ő fel sem ébred igazán. Kevésbé ideális esetben hajnal 4-5 körül vörös fejjel nyögdécsel és sír, és egy bő órát igényel, míg visszaalszik. A legrosszabb felvonás pedig, hogy 1 és 5 között zajlik ez a rész. De ez ritkaság.
Nagyon szeretem ezt a kis hurkagyurka gömbölyű kisembert! :) (Titkos becenevén Hörcsi, még jó, hogy Ő nem érti, remélem nem haragszik majd meg, ha egyszer ezt elolvassa...) Türelmes, nyugodt kis Életke, olyan nagyon édes, amikor épp "jelen van" és megismeri a hangom, mikor ölbe veszem, rám néz és elcsodálkozik... "Aha! Hát Ő lenne az!" mondják a hatalmasra nyitott kerek szemek... :)))

Kedvenceim

Három hetes Lehel

A háromhetes nagyember. :) Hasfájós, éjszaka nemalvós, nyögdécselős. De ma rám mosolygott, így kész vagyok szemet húnyni az elmúlt (és elkövetkező) éjszakák fölött... Szépen lassan nyílik, néha úgy érzem, már van, hogy megismer, legalábbis a cicit már hozzám köti, mert ha én kézbe veszem és éhes, azonnal tátogni kezd. :) De igazi kis vegetatív lény még, legtöbbször a "minek is piszkáltatok ki a pocakból" szemrehányást látom az arcán, amikor körülötte sipítás van, vagy épp a pocakjában zűrzavar. Egy kiadós "durrogtatás" után azonban elárad az arcocskáján az a földöntúli boldogság, ami csak az ilyen picik kiváltsága... :) A héten megjelentek, vagy legalábbis láthatóvá váltak amiket eddig csak sejteni lehetett, a szemöldökök és a pici pillák is! :) Ami pedig a méreteket illeti... Nos, a képen jól látható, így három hetesen lassan kinövi a háromhós ruhákat. Pontosan 5150 g-mot mértünk csütörtök este, azaz pont 1,5 kilót hízott egyenletes ütemben, hozva a heti felet. :) Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan nem lesz "picibabám".

Fiaink a Munka ünnepén...

...avagy képekben arról, hogy éreztük magunkat Dunaalmáson a hosszúhétvégén. :)

Gondolatok testvérügyben

Előrebocsátom, az itt következő gondolatok nem az enyémek (én újabban csak vegetálok), viszont Leó fiam gondol helyettem is... :)
"Jó dolog, mikor az ember testvére kibújik a pocakból... Még jobb dolog, mikor az ember testvére megnő és játszani is tud."
"Mami, azt akarom, hogy csak az én mamám legyél!"