Nagyon ránkfért már ez a hosszúhétvége. Két napot Balatonon voltunk, kettőt itthon és megnyugtató a tudat, hogy csak néhány nap és itt az újabb szünet. :) Füreden borfesztivál volt (vagy nem, de valami), volt színpad néptáncosokkal, illetve egy mini kovácsműhely. Mindkettő lenyűgözte a Gyerekeket. Olyannyira, hogy az ott kapott kis minipatkójukat itthon kijavították egyenesebbre... :) Kettőt pislogtam és már égett a tűz a rögtönzött kemencében és izzott a patkó, kopogott a kalapács, közben pedig, hogy kihasználják a tüzet, főztek egy kis koszlevest, vagy legalábbis vietforraltak és Lehel bőszen kevergette... :) Szeretem az ilyen itthoni napokat. :)
2018. október 23., kedd
2018. október 12., péntek
21. hét
Régen írtam erről a pici Életről idebenn... :) Aki már nem is olyan kicsi. A kép persze nem friss, még a 21. héten készült Malagában. :) Most pedig már a 24. hetet tapossuk. Orvosi szempontból minden ok, én kicsit nagynak érzem mindenem, de ettől nagyobb bajom ne legyen, úgyhogy próbálok nem hisztizni ilyen hülyeségeken. Ha sokat idegeskedek és rohangálok sokat keményedik, de ez nem a fizikai aktivitás miatt van, mert Spanyolországban napi tíz km felett mentünk, és egyszer sem keményedett a hasam. Tegnap míg a kocsiban ültem és mentem a városba a dokihoz, nagyjából hárompercente keményedett, amin azért meglepődtem... Felrémlett előttem egy autóban szülés képe valahol a hegyen a hóban , a vízmosásban, amerre Laci szokott csapatni és levágni az utat... :)))
Közben már azt is tudjuk, hogy Kisfiú, meg azt is tudom, hogy nagy és erős, de nagyon érzékeny, rögtön reagáló, bújós pici manó, szerintem "könnyű" icipici lesz majd, már amennyiben az anyukája kiegyensúlyozott lesz... :)))
Sok most itt a feladat, főleg Leóval meg Lehellel iskolán/Óvodán kívüli programok, foglalkozni valók, meg Lorin is képes újabban kétéveseket megszégyenítő véget nem érős sírással tudtomra adni, hogy Ő is teljesen és kizárólagosan óhajt... Nem tudom, hogy az ovikezdés (amit egyébként nagyon jól vett), vagy már a közeledő kistestvér-sztori az oka... Próbálok mindenkinek azt adni, amire szüksége van, meg közben utolérni magamat és fejlődni szervezettség tekintetében. Néha elkeseredem, hogy ez kilátástalan és nem fog menni, mert hát már most sem megy, néha kicsit bizakodóbb vagyok. És vannak pillanatok, amikor nem gondolok semmire, csak az érzésekre figyelek... és az nagyon jó. :)

2018. október 6., szombat
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)