Balatoni nyár

Bár az idővel nem volt szerencsénk, csak egy kicsit zavart az, hogy a pulcsi és a sapka szinte állandó kellékei voltak a napjainknak... :)
mert a Balatonnál (is) együtt lenni jó! :)))
Sok-sok ELSŐ élményt éltünk meg így négyesben újra.

Először "túrázott" a család, Leó kedvéért elmentünk Badacsonyba hajóval, majd föl a hegyre, ami ugye egy igazi vulkán volt hajdan, begyűjtöttünk egy kőzetet is, mi felnőttek pedig jót sportoltunk... :) Bár csak Lehelt kellett manducaban cipelnem fölfelé (majd lefelé), Leó már a lábán jött a megüresedett babakocsiban foglalt helyet, Őt Laci tolta fölfelé hátán hátizsákkal... :)

Leó először vetemedett arra, hogy a szájához emeljen egy FAGYIS tölcsért és nem átallotta kisebb húzódozást követően meg is kóstolni... Innentől kezdve pedig felpörögtek az események... :) Kedvencétel repertoárja tovább gyarapodott a Fiatalembernek.. :)

Lehel fiúnk mozgáskoordinációjának és idegrendszerének fejlettsége épp akkor érte el azt a bizonyos szintet, ami a "simogatás" összetett mozgásához szükséges, mikor a Balaton partján összefutottunk egy pici fehér kutyával... Így Lehel odament és megsimogatta. :))) Előtte még soha senkit... De azóta már én is kaptam ebből a nagyon finom simogatásból... és hogy tényleg egy minőségi ugrásról van szó, az is bizonyítja, hogy mióta Lehel megtanult tapsolni, altatás alkalmával, mikor cicizik, veri a mellkasomat. Aznap este előbb simogatott, majd ahogyan a kérgi irányítás kikapcsolt, már csak ütögetett, majd mikor elaludt, elernyedtek a kis kezek... :) Még hogy egy GYESes Nyanya nem él tudományos életet... hmmm... :)

Lehelnél maradva, kis csupasz lábacskáival először gázolt a Balatonba (vérmérsékletéből adódóan csak majdnem bokáig, bár valószínűleg ennek köszönhető, hogy Ő most nem köhög annyira, mint Leó... :)

Leó pedig először pecázott igazi pecával igazi (élő) vízben... és bár nem fogott semmit, de mint megtudtuk, zsemle helyett legközelebb csontikukacokkal kell próbálkoznunk. Bár azt gondolom, ez még egyelőre nem az Ő műfaja (szerencsére, mert nem szívesen segédkeznék a kukacok felszúrásában...), maradunk inkább a műanyag pecánál és halnál. :)

A Kornél-féle szigorú tiltás ellenére, úgy ítéltem meg, hogy aki képes a hinta-palintát anyja által megkezdett hangmagasságban tökéletes intonációval és ritmussal 14 hónaposan elénekelni, annak nagyot nem árthat, ha pár percre hintába ültetem... :) Így Lehel először hintázott nagy boldogan. :)
Mi pedig sokadjára csodálkoztunk rá, hogy Leó milyen nagyfiú, Lehel mennyire társa már mindenben, hogy mennyire szépek Ők nekünk és hogy milyen jó, hogy vannak egymásnak... :)

Gurulni jó!

Félelmetes

Leó fél. Most épp a vulkántól. Néhány hónapja, hogy Lacival megnéztek egy videót, amin egy vulkánkitörés elsodort egy házat. Utána napokig magyarázta megállás nélkül a vulkánt (amit persze lerajzoltatott az apjával és a legapróbb részletekig mindent pontosan elmagyaráztatott magának, majd Ő is lerajzolta és elmagyarázta nekem vagy százszor. Eljátszotta ezerszer. Tudom, ez csak a felszín, a benne életkorából (is) adódóan munkáló szorongás most épp a vulkántól való félelemben ölthet testet. Igen ám, de szegénykém az utóbbi egy-két hónapban, szinte minden éjszaka felriad (holott eddig ez csak a betegségek előtti éjjelen volt jellemző, ebből tudtam mindig, hogy közeledik a cudar) és bár van, hogy a kis elemlámpájával csendben átszalad és bebújik mellém, de többnyire ordít, azaz kiabálva mamizik, míg meg nem jelenek. Ezt a kiabálást nem feltétlen kapcsolom össze a szorongással, rossz álommal, mert sajnos Leó természetétől nappal sem áll távol az oroszlánüvöltés, ha valami nem a kedve szerint alakul. Fogalmam sincsen, hogy szoktassam le erről, főleg, hogy én is szoktam kiabálni... Kis tükröm kíméletlenül. :) Iszonyú heves, magas lángon égő, szenvedélyes, temperamentumos apjafia, anyjafia, ez ok. Na de éjjel? Már nem merek a szomszédok szemébe nézni. Ugyanakkor meg nem tudok rá igazán haragudni, hiszen csak engem akar, a biztonságot, hiszen igazán fél ilyenkor a sötétben egyedül. Amint meghallja a hangom elhallgat, bújik, majd alszik tovább, kivéve mondjuk tegnap éjjel, mikor még vagy jó másfél órát feküdt mellettem némán, nyitott szemmel... Nem tudom, hogyan tudnám még Őt erősíteni nappal és biztonságot adni neki éjjel. Azaz persze kézenfekvő, hogy vegyem őt is magam mellé éjjelre, de ezt csak végső esetben tenném, visszalépésnek érezném, már több mint egy éve alszik egyedül (ma este kérte először, hogy ez ne így legyen). Egyelőre marad az éjszakai szaladgálás, kiegészítve néhány aprósággal, amiket egyébként ösztönösen alkalmaz... Soha nem volt ugyanis átmeneti tárgya, szerintem azért, mert nem volt szüksége rá, éjjel-nappal vele voltam. Mostanában azonban az elalváshoz (bár ott fekszem mellette), de már nem a csupasz bőrömet fogja meg:), hanem "fültakarót" kér (egy picike babapárna, amit a felül lévő fülére kell gondosan rátakarnom), illetve akkurátusan egész testét befedő takarózásba kezd. Ezek nélkül nincsen alvás. Még 30 fokban sem...
Ha valakinek van ötlete ilyen típusú kiabálással kapcsolatban, kérem ne tartsa magában! Köszönöm! :)

El fogunk késni... :)

az ovis szülinapi zsúrról, mert háromra ott kellett volna lennünk, de én mondtam, hogy csak négyre megyünk... viszont még mindig a gyerekeim képeit bőrözöm, ahelyett, hogy pakolnék, szoptatnék és ébresztenék. De íme néhány kép a jelenből és múltból. majd este elmélkedem is, hogy milyen szépek meg hasonlóak és mennyire különbözőek. :)

Legkedvesebbik

fényképem a mai napról, bár lehet, az egész idényről... :)

Dunaalmás 2.0 avagy együtt lenni jó :)

Dunaalmási pillanatok

Volt ma szép számmal olyan pillanat, amiért már megérte kimennünk Dunaalmásra. :)
Láttam végre újra Leó szemét mosolyogni. Lehel arcában felfedeztem a szivárvány újabb színeit (ez külön posztot érdemelne, hogy mennyire döbbenetes élmény egymás mellett látni két ilyen egyéniséget, akik olyan nagyon különbözőek és ezt olyan csodás megtapasztalni... egészen odáig meg vissza vagyok mindkettőtől...:)))
...nem utolsó sorban pedig rájöttem, a ribizli kizárólag csak bokorról fogyasztva esik jól annyira, hogy megállás nélkül ismételjem a tép-töm-tép-töm mozdulatsort... :) vagy ha meg is szakítom, csak annyira, míg átballagok a cseresznyefa alá. Mondjuk az emeleti ablakból is remekül lehet cseresznyézni... :)))

Bobóka 14 hónapos :)

Elszánt, határozott, nagyhangú, bújós, szelíd, elégedett, csupaderű kisnagyember. Szeretem, ahogy elszántan járkál a lakásban, mint akinek nagyon fontos dolga van, odamegy a könyvespolchoz, kihúz egy kisvakondos könyvet, sikoltva megörül neki, majd fülig érő szájjal hozza megmutatni, rábök az ujjával a főszereplőre és tudományosan hozzá is teszi sajátnyelvén "kisvakond" (amit képtelen vagyok lekottázni..:). Szeretem, ahogyan ölelgeti, harapdálja, majd melléfekszik a kutyának nevezett ikeas kékfarkasnak. Szeretem, hogy szereti Leót, bármennyire is undok legyen vele néha a megnevezett... Szeretem, ahogy megérteti maghát, ahogy beszél a tekintete, ahogy mutogat, ahogy az ölembe ül (ha valami/vaklaki más volt ott előtte, azt egyszerűen kiteszi), majd mutatóujjával egyre erősödő mértékben kezdi ütögetni a pólóm alól kilátszó csupasz mellkasomat "agyál" felkiáltással, ha cicizni szeretne... :)

Egyébként pedig jön-megy, próbálkozik szavakkal, de az ÁJÁ még mindig joly-joker, jó sok fogat növeszt most egyszerre, jó magas és nagyon nehéz. :)

Pufievők :)

Egy gyerekről nem olyan nehéz spontán képet készíteni, na de kettőről, ha azt akarjuk, hogy egyszerre legyenek a képen... muszáj pufit adni nekik, akkor megülnek egy pillanatig egymás mellett... s hogy nem lett spontán, na mindegy... :) azért cukik... :)

Sárkányszelidítő

Leó játszik, szól a zene, majd egy mese, ahol épp levágják a sárkány összes fejét. Leó meglepődve érdeklődik, miért kell levágni a fejeket? Majd kifejti: "Ha itt lenne egy sárkány, én azt csinálnám, hogy kinyitnám neki az ajtót és azt mondanám neki (fölemelt mutatóujjal, parancsoló szigorú tekintettel) Sárkány, menj ki! Aztán mikor leér, (a lépcsőházba) a lenti ajtót már nem nyitnám ki neki, hanem azt mondanám neki: Sárkány őrizd a házat!"
Én erre csak azt mondom, ejha... :)))

Leó szerint... :)

"-Nagyon rossz lehet valahova beszorulni, ugye?
-Igen, kellemetlen tud lenni.
-Szerintem nem kell szorongani."

...ugorj cica az egérre...
"-A cica megeszi az egeret?
-Megeshet.
-Nem értem, miért vadászik a Nagyobb a Kisebbre?
-Mert a kicsi nem tudja megenni a nagyot.
-Ha nagy leszek, a szám is megnő majd?
-Igen.
-De nem ennyire, ugye?" (és mutatja az ívet egészen a füléig) :)))

Legény a gáton

Volt a napokban még egy áradás, ami még közvetlenebbül érintett bennünket, a nappali radiátora elkezdett csöpögni. Azaz először csöpögött, majd pár nap múlva már óránként kellet cserélni alatta az edényt, beleértve természetesen az éjszakát is. Szerencsére pont most voltak itt a szüleim, így az éjszakai "beosztásban" még két önkéntes vállalt oroszlánrészt. A nappali vízkiöntést, és főleg a vödör ide-oda hurcibálását a legkisebb önkéntes is boldogan vállalta... :) Tegnap megoldódott a probléma, egy kisebb vagyonért leszedték a rossz radiátort, leengedték, majd újratöltötték a rendszert és két dugót is nyomtak a csövekbe... de ez már egy másik történet, itt most csak az önkéntesek munkáját szeretném hálásan megköszönni! :)

Áradás

Néhány napja állandó programot jelent esténként az áradás szemrevételezése. Reméljük nem leszünk árvízkárosultak és nem telepítenek ki bennünket. A legrosszabb lehetőség szerint ugyanis nekünk is szállás után kell néznünk a hétvégén, jövő hét elején... De ez azért nem valószínű... Addig pedig vidáman, kicsit azért borzongva szemléljük ezt a nagy vizet itt közvetlenül a szomszédságunkban... :)

Először...

...hangzott el Leó szájából a mondat reggel, a szokásos "Ma ÉN NEM MEGYEK óvodába!" helyett: "Ma van kedvem óvodába menni, csak várjuk meg, míg felébredek..." Vissza is kellett kérdeznem, mert nem hittem a fülemnek... :)))
Gyanítom köze van a dolognak az új baráthoz, Csanádhoz. :) Az utóbbi időben egyre többet emlegeti Csanádot, tegnap pedig örömmel jegyezte meg: "Egyre több gyereknek tudom a nevét az oviban!"
"Kinek tudod a nevét Leó?"
"Ágoston, Benedek, Csanád"
Harmincan vannak... :)))

Mélázós...

Nincsen nekem sok barátnőm... Őket is nagyon hanyagolom, iszonyú rossz kapcsolattartó vagyok... Ők meg nem véletlenül a barátnőim, mert hát ők is... :) A múlt hét azonban bővelkedett találkozásokban és ami miatt különleges volt, hogy mit volt mit tenniük, gyerekeink is találkoztak... :) Valószínűleg ők nem lesznek barátok-barátnők, de nekem olyan megható volt látni együtt őket... :)
A képen látható gyerekek balról jobbra: Lehel-Lily-Buda-Lehel

Leó játszik

Szerintem zseniális, ahogyan a világot modellezi ez a Kisember. Tegnap délután családostól bicikliztünk a környéken és láttuk a közeli hőerőmű kéményét, amit persze Laci el is kellett, hogy magyarázzon a kis Szivacsunknak. :) Ma reggel első játékának témája természetesen a kémény volt, csővezetékkel, házzal, emberekkel, ahogyan annak lennie kell... :)

Leó (terv)rajzol :)

Mostanában, mielőtt nekilátna az építkezésnek, először nagy komolyan félrevonul, leül a kis asztalához és tervrajzot készít. Azután a rajz alapján fölépíti a művet. Van, hogy egész összetett rajzot rajzol és utána tényleg azt rakja / építi föl. Ma sátrat épített a kanapéra, a rajzon a kanapé három párnája, a sátor fala és maga a mester látható... :) (ja és persze az újabban elmaradhatatlan aláírás, amit ha kérdezek mi van rajta, azt mondja, hogy leó, megmutatja, hogy egy o-betű és egy e-betű, majd elfordítja a papírt és az e-betű megfelelő részében megmutatja a hiányzó l-let is...:)


...és persze humora is van ennek a gyereknek. A képen a régi "hepehupás út" és a megépítésre váró "jó út" látható... :)