Kornél

A történet ott kezdődik, hogy Lehel négy hónapos lett és még mindig nem nyúlt háton fekve sem a tárgyakért, bár a kezeit már jó ideje nézegette. Ráadásul volt ez a szem mizéria, illetve, hogy én néha láttam egy kis aszimmetriát az oldalhasználatában. Így aztán bejelentkeztünk Kornélhoz és a Gézengúzhoz is egy kivizsgálásra, mert ha vinni kell rendszeresen és egyeznek a vélemények, inkább utóbbi helyre hordtam volna a közelsége miatt... A Gézengúznál megvizsgálta egy neurológus és alapvetően mindent rendben talált, minimális aszimmetriát ugyan érzékelt, bár ezt az egyik vizsgálat a jobb, a másik a bal oldalon jelezte... (?) Majd végül ráírták a papírra, hogy nyaki és vállövi hipotónia, mivel olyan, mit a "palacsinta" ez a gyerek és felhúzva nem emeli a fejét. A javallat pedig heti kétszer úszás (sok ezer forintért) és heti egyszer gyógytorna (sok ezer forintért)... Az illetékesekkel majd vegyem fel a kapcsolatot (de csak szeptemberben, mert addig úgy is szabadság van), hogy addig (majd egy hónap) mit is csináljak a gyerekkel, arra kitérő válaszokat kaptam.
Még mielőtt megkövezne valaki, nem, nem sajnálom a pénzt a gyerekem egészségére. DE. Dühös lettem, mert ha van baj, akkor miért nem történik egy hónapig semmi? Vagy ha nincs, akkor miért kell majd sok-sok pénzért sok-sok programra hurcolnom? Azt, hogy jó szakemberek-e nem tudom megítélni. De azt, hogy gyanúsan a pénz áll az első helyen, azt igen. Ami önmagában nem is dühítene, csak azzal együtt, hogy a babák egészsége szorul a második helyre...
Így aztán vártam nagyon Kornél véleményét. Korai fejlesztő központ, Biatorbágy, így ingyenes azok számára, akik korai fejlesztésre szorulnak (ami alanyi jogon jár egyébként). Kornél megnézte hason, kb. fél perc múlva mondta, hogy nem hipotón, aztán labdán, majd megmutatta, hogyan játsszak vele. Szerinte teljesen egészséges, csak a motivációja kevés. Föl kell hergelni, hogy nagyon akarjon nyúlni, mozogni. Egy hónap múlva pedig újra megnézi, hogyan fejlődik.
A háziorvosunk azonban kekeckedett, a Gézengúzos orvosi papírt lobogtatta, miért nem viszem a gyereket úszni... Így elmentünk a Kornél által adott neurológushoz is, aki "megpörgette" Lehelt, majd közölte, nem hipotón, viszont lassú egy kicsit a fejlődés, valószínűleg alkati dolog lehet, kérdezzük meg a nagyszülőket, melyikünk volt ilyen... De azt még hozzátette, hogy a fogyatékosok is négy hónapos koruk után kezdenek csak nyúlni a dolgok után... Első körben megnyugodtunk, aztán meg persze álmatlanul forgolódtunk... Engem személy szerint az nyugtalanított a legjobban, hogy minimális Lehelnél az önindította manipuláció. Mintha nem érdekelné a dolog, vagy könnyen elterelődik a figyelme. Most azt gondolom, nincs baja. Az összes többi területen szépen fejlődik, a finommozgása pedig több dolog miatt késhet. Egyrészt egész álló nap mozizik, nézi Leót (tegyük hozzá iszonyú érdeklődéssel, majd kiugrik hozzá a kiságyból:), ez ugyebár nem kedvez a sajátmozgásnak. Ha pedig el is kezd babrálni, egy-egy hanginger gyorsan eltereli a figyelmét. Igazán hatékonyan csak akkor tud(na) világot felfedezni, mikor Leó alszik, de van, hogy ilyenkor Ő is bóbiskol. :) Ez a nyugalom egyébként az alacsony ingerküszöbe miatt is kellene neki, hogy el tudjon mélyülni a tevékenykedésben... Ami megnyugtat, hogy amikor igazán belemerül, vagy épp játszunk és beszégetünk, pont azt a huncut fényt látom a szemében, mint anno Leónak... Adja Isten, hogy még sok bajom legyen a kis csibész megfékezésével! :)

Óvoda

Zászló, Kornél, elengedés, megnyugvás

Juj de sok minden történt röpke két nap alatt... :) Tegnap óvodai játszódélelőttön voltunk Leóval, ma délelőtt Kornélnál Biatorbágyon Lehellel, délután pedig én ovis szülőértekezleten. Mindről külön posztot kell írnom, mert igazán van miről, de most túl fáradt vagyok és csak úgy zsong a fejem, a lelkemről nem is beszélve... :)
Így most röviden csak a hírértékű tények:
Leó jele a zászló lesz az oviban, ahol nem hétfőn, hanem majd októberben kezd.
Kornél teljesen egészségesnek találta Lehelt. :)))
Így ami Lehelt illeti, megnyugodtam.
Délután viszont durván sokkolt, hogy el kell engednem Leót, vadidegen emberekre kell rábíznom, akiket méregettem és persze az összes többi óvónőt nagyságrendekkel szimpatikusabbnak találtam, mint akiket nekünk "adott" a sors. De muszáj leszek megbízni bennük, rájuk bízni, aztán majd elválik, bírnak-e, tudnak-e. Olyan jó lenne látni, hogy megszeretik Leót. Ez az egyetlen, ami megnyugtatna. A többiről pedig majd később, most egyelőre csak képekben. :)

"Innentől idáig ér!" avagy mekkora ez a fiú?! :)

Kétalvó :)

A nagy...

A kicsi...

A Balatonnál sej haj de MÁS :)

Szép volt, jó volt, mind jól éreztük magunkat, nagy szerencsénk volt az idővel is, a vízzel is, meg a nyaralásukból hozzánk csapódó szüleimmel is... :)))

Fatal error in Vienna

Tavaly nyáron kétszer voltunk hosszúhétvégén Bécsben és valamiért azt gondoltuk, de jó lesz nekünk most is... Hát nem. Arról, hogy hogyan érezzük magunkat, talán elég, ha annyit írok, Leó naponta 3-4szer sírja el magát (és nem csak ha fáradt, hanem derült égből villámcsapásként is), hogy "hazaakarokmenni, mikormegyünkmárhaza". Pedig eddig Ő volt az, aki minden utazásnál azért sírt, hogy nehogy hazamenjünk... Hőségriadó van errefelé is, ami nem kedvez sem a játszóterezésnek, sem a városban való kutyagolásnak. Lehel nem cicizik, csak a jól ismert hónaljtartásban, amit padokon egész nehéz kivitelezni, bár utóbb kivételt tett és ringatva állva karban hajlandó volt... :) Leó pedig ismét dúl-fúl, ezúttal üvölt és üt, ha nincs kedvére valami. (Pedig már épp írni akartam, hogy sokkal jobb a helyzet). Így aztán szülői szerepünkben meghasonlottunk, alapjainkban megrendültünk, végleg letettünk arról, hogy magunknál "normálisabb", "egészségesebb" felnőtteket nevelhetünk gyermekeinkből és végső elkeseredésünkben felvettük büntetési repertoárunkba a testi fenyítést. Az már csak hab a tortán, hogy elfelejtettünk homokozószettet hozni, és hihetetlen, de ebben a városban nincsenek játékboltok, vagy legalábbis mi minden igyekezetünk ellenére elkerültük őket... Ami vicces, hogy a városban minden túrista nálunk tudakozódik, tessék mondani, hol van a Mariahilferstrasse... merthogy arra senki nem gondol, hogy vannak olyan elvetemült szülők, akik ebben a kánikulában a Balaton vagy a strand helyett egy nagyvárosba viszik a gyerekeiket "nyaralni"... és bár a látvány, amit nyújtunk kétségkívül megmosolyogtató (vékonyka mami szentségelve araszol az ikerbabakocsival, mert hogy beakad a kereke a villamossínekbe és az útpadkába, míg napbarnított mackó apuka pedig erősen verejtékezve, lógó nyelvvel, de hősiesen karjában egy hófehér édesen alvó kis puttóval, igyekeznek Bécs belvárosában, "Herzliches glückwünsch-ök és Gratulieren-ek záporában :))... mégis iszonyú lelkifurdalásom/sunk van, amiért ezt így benéztük... Remélem a most következő 3 nap Balaton kárpótol mindannyiónkat mindenért... :)

Kicsi Budhánk 4 hónapos

Az utóbbi időben középpontba került, mert nem nyúl még a tárgyakért. De a szeme rendben, holnap pedig megnézi egy neurológus, talán Kornél is látja majd mihamarabb. Remélem nincs semmi baj, gondolkodom az okokon, arra jutottam, talán számít, hogy egész álló nap szájában az ujja. Így aztán kevés ideje jut arra, hogy testsémát alkosson. Mert az világosan látszik, hogy fogalma sincs még arról, hogy a kezecske, amit lát (és buzgón tanulmányoz), az hozzá tartozik, Ő mozgatja... :( Remélem csak késésről van szó. Meglátjuk.
No és nézzük mi az, amit csinál. :)
Lelkesen mosolyog mindenkire, de a legszebbeket persze én kapom... :) Ha kicsit nyűgös, elég, ha hallja a hangom, ha lát is, megnyugszik, sőt mosolyog is egyet örömében (majd folytatja a nyűgösködést...:) iszonyú csiklandós, ha az arca oldalát és a nyakát simogatom, szinte mindig hangosan kacag, ha a hasát puszilgatjuk, hangtalan kacajra nyitja a száját... :))) Türelmes, békés, nyugodt, visszafogottan érdeklődik a világ dolgai iránt, a hangos hangokra rendkívül érzékeny, jobban mondva a hangokra, ugyanis azt szereti a legjobban, ha csak suttogok... :) Ha hang, akkor legyen az valamilyen zenei, énekeljek, vagy mondókázzak, az jöhet... :))) (Leónak csak ritkán énekeltem és soha nem mondókáztam, akkoriban azt hittem, hogy a zenei múltam dacára nekem nincs ehhez érzékem, de most Lehelnek folyamatosan dalolok valamit, vagy mondókázok... most jöttem rá, mások az igények, én csak megfelelek nekik...:) Kedvenc színe a piros (Leónak anno a zöld volt, ja és még most is:)
Testileg pedig... Szőkülő hajú, kékülő szemű, még mindig fogatlan (téves riasztás volt no :) pehelysúlyú (8,79kg), hatalmas (69,5cm) fiatalember... :) A fogzásra való tekintettel pedig ringatva-énekelve altatom, álmában szoptatom, nappal 20 percenként ébred, éjjel 1,5 óránként találkozunk... Ez a rész nem könnyű, főleg, hogy általában nem is cicin, hanem ringatva alszik csak vissza. De ezzel együtt is egy nagyon cuki, szeretni való, vidám és gömbölyű kicsi Napsugár! :)))
...és egyre inkább látom benne magam... Mondtam már?

Vannak emberek...

...akikkel ha csak egy levegőt szívok, jó. :) Ha beszélgetünk is, napokig a hatása alatt vagyok... Mi a "titkuk"? Nem tudom. Talán, hogy azt mondják, amit gondolnak. Azt gondolják, amit éreznek. És Ők Igazakat éreznek. Ha kérdeznek, minden porcikájukkal figyelnek, hallgatnak. Rám kíváncsiak. Igaziból. Hátborzongató. Ha beszélnek, önmagukat adják "finomítatlan" verzióban. Így lesznek egyszerre nagyon erősek és mégis sebezhetők. Így lesznek iszonyúan szerethetők és vonzók, irigylésre méltók... Nem szentek ők, "csak" Igazak. Pénteken egy ilyen baráttól búcsúztunk.
Isten Veled Tamás!
Örülök, hogy megismerhettelek! Köszönöm a TALÁLKOZÁST! Megtisztelő és könnyfakasztó, hogy az utolsó pillanatokig olvastál! Ahogy elmentél, megszelidítetted nekem a halált! Olyan egyszerű, olyan természetes, olyan ünnepélyes... olyan... mint a születés.
Köszönöm!

Azok a felemás szemek...

Lehel kicsit aszimmetrikus, mind a szemét, mind a kezét illetően és ezt kedden az oltást beadó orvos is megjegyezte, illetve még mindig nem nyúl a tárgyakért, ami mögött első körben a szemészeti problémákat kell kizárni. Így nem vártam tovább, szerencsére kaptunk egy időpontot ma délelőttre egy gyermekszemészhez. Hála Istennek, mindent rendben talált a felemás szemecskékkel, bár tény, hogy aszimmetrikus egy kicsit, de emögött semmilyen szervi ok nincsen, csupán "kozmetikai" problémáról van szó, amit kinő, vagy legalábbis az arányok változásával kevésbé lesz szembetűnő. A doktornő megjegyezte, hogy az én bal szemem is kisebb mint a jobb... Na tessék, nem is tűnt föl eddig... :) VISZONT... és itt lettem kissé dühös és egyszerre hálás is, hogy most jó helyen vagyunk... Mivel Laci is ott volt és említette a saját szemproblémáját, a doktornő az Ő szemét is megnézte és javasolta, hogy térjünk vissza Lehelre 1-1,5 éves korában, hogy örökölte-e Lacitól a tompalátást... Ekkor gyorsan megmutattam neki Leó eredményét, ami épp nálam volt (ugyanis kb két éve részt vettünk Leóval egy ingyenes szemészeti szűrővizsgálaton, ahol bemérték és közölték minden ok, én meg pipáltam magamban a szemészetet). A doktornő rápillantott és közölte, ez viszont "cilinderes", azaz szeptemberben menjünk vissza Leóval, megnézi. Elvileg minden szemüveges szülő gyerekét iskolás korig évente ajánlatos szűrni, mert nagyobb eséllyel öröklődik a hajlam és ebben az életkorban még nem tudnak szólni, hisz nem is tudják, hogy nem stimmel valami, a korrekció meg egyre nehezebb... Laci is így járt anno... No de mostmár tudjuk és visszük... Csak "nem értem" miért az ingyenes szűrővizsgálat, ha az eredményt nem értelmezik, nem figyelmeztetnek, csak a nyájas doktornő magánrendelési kártyáját nyomják az anyák kezébe, hamis biztonságérzetet adnak, ami BŰN, ha gyerekek szemének egészségéről van szó... De nem dühöngök tovább, csak örülök, hogy most jó kezekben voltunk és annak még jobban, hogy Lehel szeme nemcsak gyönyörű (kék), de egészséges is! :)))
(Ja, és a fenti képet nagyítsa ki mindenki, aki teheti... megéri... :)))

Breaking news

Tegnap délután egy kacagás alkalmával épp beláttam Lehel szájába és egy pici fehér pöttyre leltem. Aztán meg is tapogattam és kétség nem fér hozzá, ami eddig csak alapos gyanú volt, hogy Lehel kinövesztette első fogacskáját, a bal alsó egyes teteje kandikál. :) Persze néhány könnycseppet is hullattam gyorsan, mert olyan rövid ideig volt picibabám... Meg persze extázisba is kerültem, most, hogy másodszor is megélem ezt az első fehér gyöngyöt, ami mégiscsak mérföldkő valahol... :) Aztán gyorsan utánaszámoltam, Lehel három és fél hónapos most, Leó öt hónapos volt, az első fogacskánál, de súlyra épp úgy mint most Lehel, 8,5kg. :) Ez nálunk a fogzósúly kérem. :)