Végtermékek :)

FIGYELEM! Az alábbi poszt alkalmas a finomabb lelkületű olvasóim nyugalmának megzavarására... :)
Leó tegnap "Á"-val kardozott az oviban. A mosdóban. Pisilés közben. Jobban mondva a pisisugár volt a kardjuk. Az arcán lévő karmolásnyomok pedig némi nézeteltérésről árulkodnak. Az óvónéni csak ennyit mondott Lacinak: "ezek nagyon nagy barátok lesznek, csak ezt az évet bírjuk ki addig valahogy..." :))
Tegnapelőtt este, esti szett, Leó épp a kádban játszik, én szokás szerint a lakásban rohangálok jobbra-balra, pakolok, eszek, stb. Egyszer csak hallom Leót, hangjában némi türelmetlenség! "Mami, gyere!" Viszonylag hamar szólt, máskor tovább szokott játszani, így kissé feszülten szólok vissza, "mindjárt!" Kisvártatva újra: "Mami, mikor jössz már?" Még épp lenyelem a vacsorám utolsó falatjait és visszakiabálok: "számolj el húszig és ott leszek!"... Mire odaérek, Leó épp gyurmázik kezében egy hatalmas kakival... (Szorulása volt a napokban, gondolom a meleg víz megoldotta a problémát, Ő meg a kezével felfogta a kakit, hogy a vízbe azért mégse pottyanjon bele, de csak nem jöttem, ezért elkezdett játszani... jobb híján a kakival...)
Mára átkereteztem a történeteket és vállon veregetem magam, milyen jó, hogy nem kapcsolódik szorongás sem a pisihez, sem a kakihoz. Hurrá! :)

Leó nevel...

Érdekes látni, ahogyan az életkor függvényében változik a játszótéri jelenet, aminek Leó révén tanúi lehetünk. :) Az biztos, hogy a mait, még sokáig fogjuk emlegetni... :) Fölvillantok néhány állomást, csak hogy lehessen látni az irányt, honnan hova... :)
Kezdetben Leó baba volt a játszótér réme, mert a neki tetsző gyerekeket mindenképpen meg akarata ölelni. Mókás volt, ahogy kitárt karokkal vette üldözőbe a nála másfél fejjel nagyobb lányokat-fiúkat.
Ezt követte a nagylelkű Leó, aki kedvesen átengedte játékait, sőt, ha atrocitás érte, csak nagy szemekkel nézett.
Aztán jött a harcias Leó, aki oroszlánüvöltött, ha valaki elvette az "övét". Aztán már nem csak üvöltött, de ütött is. Emlékszem, mindig azzal kezdtem a mini-hegyibeszédemet, hogy BESZÉLJ Leó! Mondd el neki, amit szeretnél...
Többnyire beérett a nevelésünk... Vagy kicsit túllőttünk a célon? Mert Leó a tőlem látott nevelési "módszerek" mindegyikét (terelt, zsarolt, érvelt, fenyegetett, majd tehetetlenségében testi fenyített) briliánsan ötvözte ma a játszón.
Leó a homokozóban épp tortát süt. Ehhez persze szinte az összes homokozójátékot maga köré halmozza, épít egy egész konyhát belőlük, a talicskából lesz a sütő. Ha valaki arra jár és el akarna venni valamit, Leó előzékenyen megfogja a "legcsoffadtabb", neki legkevésbé szükséges játékot és kedves hangon indítványoz: "Tessék, Te ezzel játsszál!" Többnyire elégedetten távoznak a gyerekek a kezükbe nyomott ezzel azzal... :) Ám egyszer csak egy nagyobbacska (Leónál jó fél fejjel nagyobb:) Fiú közeledik és határozott mozdulattal elveszi a SÜTŐT (azaz a talicskát). Leó persze utánaszalad és rákiált! "Kisfiú! Ha nem adod vissza a talicskámat, én kiborítom, téged meg felviszlek egy létrán arra a házra (mutat rá a közelben lévő tízemeletesre) és ledoblak. Az neked nagyon fájni fog!" A "kisfiú" csak nézett egy ideig meglepetten maga elé, majd szerencsétlenségére tovább tolta a talicskát. Leó erre elérkezettnek látta az időt, hogy megbüntesse két jól irányzott fenékre csapással az engedetlenkedőt...

Nagyobbik Csillagom

Leó... Édes, okos, huncut, érzékeny, ragaszkodó, mondhatni mamifüggő, testvérféltékeny. Azaz egy normális hároméves. Még egyedül sem mindig könnyű jó irányba terelni az akaratot, szelíden elengedni, vagy puhítani a kemény "ütközési felületeket" (mert Leóval keményen konfrontálódni nincs értelme), humorral kreatívan csitítani, de következetesnek és szelíden hajlíthatatlannak lenni ott, ahol annak kell. Egyszóval művészet a gyereknevelés. Leóé biztosan az. :) Sajnos nem megy mindig, bár jól tudom, a kiabálásnak nemcsak hogy nincs értelme, még hergel is, olaj a tűzre. De a kialvatlanság miatt hamar elfogy a türelmem, tehetetlennek érzem magam és nagyon dühösnek. Ilyenkor megindulunk a lejtőn, én ideges leszek, Leó pedig egyre vadabb és csitíthatatlanabb. Önrontó kör. Aztán valahogy megnyugszunk mindketten, végiggondolom, mi is idegesített föl ennyire és nem találok SEMMIT, csak csupa (ilyenkor utólag nyugodtan nézve) megmosolyogtató apróságot... és azon kapom magam, már megint tanít valamire... meg, hogy mennyire szeretem! :) meg, hogy mennyit okosodott, változott, igazi kisgyerek már Ő! Az én nagyobbik Csillagom. :)

Most pedig következzenek a variációk egy témára, avagy így szoptatunk mi :)

Egy rosszabb verzió:
-"Mami, (mondja huncut mosollyal a szemében, miközben feláll mellettünk az ágyon, mikor Lehelt szoptatom és tudom, most semmi jó nem következik...) ugye most nincs itthon Api, mert dolgozik?!" "Akkor nem tud kivinni innen..." és már ugrál is az ágyon. Átugrik mindkettőnket és élvezettel figyeli, ahogy bennem egyre feljebb megy a pumpa...
-"Leó! (mondom végső elkeseredésemben és kijátszom az utolsó adumat) Ha nem fejezed be, bezárlak kulccsal a vendégszobába!" (mert csak annak a szobának tudom, merre van a kulcsa :)
- "Vagy bezárhatsz a dolgozószobába, vagy az énszobámba is, azokon is van ajtó!" (Hangzik a segítő válasz, mert a nagyfiam érzi, mami ma fogytán van az ötleteknek...)
És szerencsére nem tudok annyira ideges lenni, hogy itt ne zökkenjek ki és ne nevessek egy nagyot... :)

Egy nevetősebb verzió:

Itt az idő!

Kisgyerekes szülőktől már rengeteg vicces(nek tűnő) történetet hallottam arról, hogy a rosszcsont gyermek milyen kifinomult érzékkel talál rá a legalkalmasabb időben a legalkalmasabb helyen a legalkalmasabb "közönség" előtt a legalkalmasabb módszerre, hogy szüleit végérvényesen leégesse és cikiben hagyja... Nos, elérkezett az idő, hogy a nevetők táborából a cikiben maradt szülők táborába soroljam magam ezentúl... Leó ugyanis ma előrukkolt az első igen kellemetlen helyzettel. Ennek örömére új címkét indítok, így a "rosszcsontságok" címszó alatt olvashatóak a jövőben Leó best of szülőégető eljárásai... :)
Az első: Ma a homokozóban egy kisfiúra rászólt az anyukája, ne szórja a homokot. Ismerve Leót, tudtam, hogy ezek után ő sem lesz rest, és segít majd a homokszórásban... De ami ezután következett, azt én sem hittem volna. Leó először is letesztelt, hogy én engedem-e a homokszórást, majd miután én balga még magyarázatot is fűztem a dologhoz, (belemegy a nénik, gyerekek szemébe,) Leó egy nagyot lapátolt, majd a hozzá legközelebb ülő nagymama fejére szórta a homokot. A nagymama szerencsére igen kedves és békés természet volt, így megőrizte emberi méltóságát, egy hang nélkül rázta ruhájából, szeméből, füléből, hajából a homokot, miközben jobbnak látta elhagyni a homokozót... Én miután megdöbbenésemből magamhoz tértem, nem győztem bocsánatot kérni tőle, majd azon gondolkodtam, hogy ilyen esetben vajon a gyerek erőteljesebb megfenyítése is hozzátartozik-e az illő bocsánatkéréshez? Mindenesetre ettől végül eltekintettem... Hazafelé viszont jobbnak láttam kellő alapossággal beszélgetni az esetről a Fiatalemberrel, akit szemlátomást az zavart a leginkább, hogy elfogyott a narancsleve... A nap további gyöngyszemei: nemsokkal ezután Leó rájött, ha ujjacskáját elég mélyen a szájába dugja, viszontláthatja az elfogyasztott ebédjét, majd délután legalább egy kisebb vödörnyi homokot elfogyasztott a játszótéren, annak ellenére, hogy már fuldokolva köhögött, hiszen Mami, aki nem tanul a tapasztalatból, a "nem szabad!" szavakkal biztatta... :)