Karácsonyra...

Mindig lenyűgöznek, ahogyan beszippantja őket a játék. Megszűnik Tér és Idő. Csak Ő és a Játék. Azaz Ő a Játékban.
Hasonlóan intenzív, körülölelő, boldogító Ünnepet Mindenkinek!

Leócsillag...

...deszeretem.

Kimerültem avagy a Vakerkirály

Egy végigcsakjátszós délután-este állt mögöttünk, ami kicsit elhúzódott, mert mézeskalácsot is sütöttem és egyedül voltam a gyerekekkel, már 9 óra volt és Leó még nem vacsorázott, ellenben a nappali és a lakás legtöbb része felismerhetetlen volt a játékhegyektől. Az utolsó 10 percben a gyurma után még előkerült a festék is... majd kértem, pakoljanak. Teszek-veszek, majd azt látom, Leó betakarózva fekszik a kanapén és elmélyülten tanulmányoz egy Lehelkorúaknak való könyvet... :) Mikor ezt szóvá tettem, így szól.
"-Beteg vagyok (és tényleg), fáradt vagyok és a lábam is fáj!
-de Leó, ez a szétpakolásnál nem zavart?
-mama ezt én sem értem... Nem értem, hogy a kiskatonák miért csak annyi energiát termeltek, amennyivel szétpakolni és játszani tudtam?!..."

Cukik...

Mostanában minálunk estefelé elszabadul a pokol. Jó értelemben. :) Legalábbis a gyerekek jól érzik benne magukat. Ezt onnan tudom, mert határozottan emlékszem még a gyerekkoromra, amikor az öcsémmel elkezdtük "jól érezni magunkat", megszűnt a külvilág, talán a hangok és a szavak sem jutottak el hozzánk, csak mi voltunk meg a viháncolás. Katartikus élmény.
Legszívesebben hátradőlnék és boldogan nézném őket, irigykednék is egy kicsit és arra gondolnék, micsoda boldogság, hogy vannak egymásnak...
Ehelyett kiabálok, mert a kádból kifolyik a víz, megfáznak, ahogy csupaszon rohangálnak és Lehel összepisili az ágyat, ha nem adom rá azonnal a pelenkát... Hát normális vagyok én?!!! :)))

Esti jelenet...

"Mama, én olyan nagyon szeretlek! Annyira meg sem tudlak ölelni... Két dolog miatt nem: Egy, hogy nem vagyok olyan erős és Kettő, hogy az már fájna neked!" (...)
Tovább öltözünk pizsamába, mikor látom, hogy mosolyog...
"-Min mosolyogsz?
-most a Barátaimra gondoltam."

Mert igen, vannak az oviban BARÁTAI. Néhány hete mondta először, hogy három barátja van, na kettőt, az ikreket rögtön gondoltam, de ki lehet a harmadik... Aztán nagyot néztem, mikor három teljesen új nevet hallottam... azaz nekem kellett kitalálnom. Ma pedig már azt is tudom, hogy Ők is barátként tartják számon Leót, mert egymás kezét fogva vonultak ebéd után a kisasztalokhoz énekelni... :)
(a képeket mobillal csináltam messziről, nem is baj, megőrzi legalább az inkognitóját titokzatos barátainak... :)

20 hónapos Lehel

Biztosan lesz olyan idő, amikor sóhajtozva nosztalgiával, könnybe lábadt szemekkel fogok visszagondolni erre az időszakra... :) Most viszont többnyire feszült vagyok, és minden anyai érzésemre szükségem van, hogy el bírjam viselni szegény Lehelt, aki a maga 20 hónapjával az ébren töltött órák 80 százalékát üvöltéssel a földön fekve tölti... mert se süket nem vagyok, se gyerekem üvöltése felett nem tudok vállvonogatva továbblépni. Annyira szeretnék neki valahogyan segíteni és éjjel nappal azon agyalok, hogy vajon mi lehet a baj... "Csak" az életkori semmisejó-e ez, vagy valami miatt általában is rossz a közérzete? Talán a kettő együtt, ugyanis az egész testén sok kis ekcéma, ami mindig a tejfehérjét jelezte eddig, viszont az éjszakák még nem oly rémesek, ami ezzel együtt járni szokott... Mától minden esetre újra diétázom ki tudja hányadszor... ki tudja meddig.
Mindenesetre, ha tehetné bebújna a bőröm alá is... és ezzel nincs is semmi gond.. :)(a manduca második életét kezdte minálunk...) mint ahogy az is tankönyvi, hogy mindent egyedül akar, de nem minden megy, ami önmagában elég ahhoz, hogy teljesen összeomoljon, majd mikor segíteni próbálok, akkor elérkezik a világvége... Hiába, nem vagyok elég ügyes. Mindenesetre nem adom föl megpróbálni mindig a Lehetetlent, mást nem tehetek. :)
Történt előrelépés a kommunikációjában is, talán többmindent ért már meg, csak nehéz megítélni, mert olyan, mint a pocakomban, van, hogy nem reagál, pedig hallja, érti a kérést, csak néhány perc múlva... :))) annyira Lehel... :))) Mindenesetre testrészeit megmutatja, meg az enyémeket is (szem, száj, orr, fül (mindkettő), haj, láb, kéz pocak, fütyi...:) Megérteti magát, mutogat is, ha szeretne valamit.
Vannak rigolyái... tisztára mint Leó anno, csak talán finomabb kivitelben... Nem szereti, ha nem a megszokott ruháját adom rá, kesztyűről hallani sem akar, néha cipőről sem, gyümölcsöt nem eszik, ha valami nem azonnal van úgy, ahogyan azt Ő akarja, megsértődik és utána már nem lehet a kedvére tenni, reggelizni asztalnál nem hajlandó, de ha úton vagyunk akár 2 szelet kenyér is lecsúszik... és még sorolhatnám...
...Ő is tanít ám, ezt igyekszem szem előtt tartani. :) ...és persze olyan jó, hogy van!!!

Nálunk is járt...

Idén először van a hagyományos értelemben vett adventi naptárunk... Persze nem ennivaló van benne, hanem kicsi csillagocskák, amikre minden napra valami huncutság-játék-miegyéb van fölírva... Előrelátásból mindig előző este írom meg a következő napit, nehogy lehetetlen helyzetbe kormányozzam magunkat... :) Leó élvezi, Lehel meg bár nem sokat ért belőle, nagy örömmel szedi le minden nap a zsebeken lévő kismikulást, ami azt jelzi, melyik zseb következik... Tegnap pedig kapásból fejére húzta a megkaparintott mikusapit, pedig az új ruhadarabokhoz legalább olyan kevés bizodalma van, mint Leónak ennyi éves korában... (a téli sapkáját egy hétbe került, míg elfogadta...:) Persze egy mikulássapka az egészen máááás... :)

Kopaszok...

avagy 1 szék, 1 túró rudi, 2 kopasz gyerek... :)

Ilyenünk még nem volt...

Krupp.
Tegnapelőtt éjjel Lehel sírva ébredt és hallhatóan nem kapott levegőt, de nem az orrdugulás miatt, hanem valahol lejjebb fura zörejt hallatott minden légvételnél... Gyorsan lecibáltuk a csillagokat (karácsonyi kivilágítás) az ablakból és kinyitottuk, Lehel sapit meg kabátot kapott, később én is és pár percen belül jobban lett, majd az éjszaka további részében nem ismétlődött a fulladás.
Doki tegnap látta, valóban krupp lehetett, azt mondta szerencsénk volt, hogy ennyivel megúsztuk, lehet, hogy nem lesz több ilyen, de az is hogy igen... kaptunk biztonság kedvéért egy szteroidos kúpot... Lehel, miután kijöttünk, és leültettem, hogy fölöltöztessem, nagy szemekkel nézett rám és végigmutogatta azokat a testrészeit, amit az imént a doktornéni megvizsgált, majd tudományos arccal a felírt orvosságok listáját tartalmazó papírra bökve magyarázott egy picit... Olyan nagyon cuki volt, hogy fennhangon nevettem, a védőnő ki is jött megnézni mi történt... :)))
Ma rosszabbul van, ha teheti folyamatos testkontaktusban van velem, ami mostanra kicsit fárasztó nekem, bármennyire is jogos igény... Köhög és nagyon taknyos, de az orrából kevésbé jön, inkább lentről... Nem részletezem... Beteg. :( Gyógyulj gyorsan Kismókus!

Ezek ketten...

...nagy cinkosok és barátok újabban és hogy örül a mi szívünk ilyenkor!!!! :)

19 hónapos a Szőke Herceg... :)

A héten, hogy Leó újra oviba jár, délelőttönként kettecskén vagyunk újra. és azon kapom magam, hogy elrepült az idő, indulnunk kell Leóért és még se ebéd, se az a minimális tevékenység, amit kiterveltem aznapra, sőt gyakran még pizsamában vagyok... mindez azért, mert olyan jó vele ketten lenni...csak játszunk, mesélünk, vonatozunk, építünk, vasalunk (ez az egyetlen, ami a háztartás szempontjából hasznos elfoglaltság...:)... Szóval nem is tudom, melyikünk élvezi jobban, de az biztos, hogy én nagyon töltődöm ebben a három órában. :)
Talán nem véletlen, de a héten nagyot fejlődött a beszédértése is, már kezdtem aggódni, hogy keveset ért... :) Eszméletlen, ahogyan játszik... Folyamatosan jön-megy, tesz-vesz, részben a Leótól látott "nagyos" elfoglaltságokat utánozza, és nem is akárhogy, (erről majd teszek föl képet, micsoda palotákat épít kockából...), részben elszórakoztatja magát bármivel, kedvencek a fúrás, porszívózás (azt hiszem a porszívónkhoz érzelmileg is kötődik, szerintem ha most készíttetnénk vele családrajzot, biztosan a porszívó is rajta lenne ötödiknek...:), vonatozás, főleg az alagútban eltűnő vonatok nyűgözik le, de gyurmázik és rajzol is köröket meg egyeneseket... :) nagy kedvenc még a labdázás, ügyesen céloz, szereti bedobálni messziről dobozokba, vagy föl a szekrény tetejére, vagy ha én is beállok, az a mennyország... :) és persze itt vannak még a könyvek, kedvence a porszívós könyv mondanom sem kell.... :)
Nagymozgásban elkezdett egyensúlyozni, én meg a szívemhez kapkodni, mert ezt vagy a hintalovon teszi állva elengedett kézzel természetesen, vagy a kanapé háromcenti széles karfáján. Egyébként pedig zenemániás és irtó muzikális, a Leótól ellesett tengelye körüli pörgést gyakorolja Ő is rendíthetetlenül, de gyakran hív engem is és akkor hajlandó velem együtt más koreográfiát csinálni az együttes élményért... (Leóval anno csak pörögni lehetett... :)
Utánoz mindig mindent, különösen Leót, Leó után kútba is ugrana simán... :) szerencsére nincs a közelben... :)
Beszédben új szó talán nem jött (azaz ma mondta a menjünk helyett a "Meeny"-t), de a meglévőket egyre szebben ejti. A labda már szinte érthető... :)Én még mindig "Ájá!" vagyok, meg Laci is meg Leó is. De ha mondjuk a nadrágomat mutatja, az Mama.... :))
Ha minden rendben vele és körülötte, egy angyal... de ha nem, hát jaj nekünk és a szomszédoknak... :) Nem tudnám megmondani, melyik az erősebb, a hangja, vagy az akarata... vagy az ereje? :) Hmmmm. Valamelyik nap már sietni kellett Leóért és valamit épp nem kaphatott meg, nem volt se időm se energiám terelni (nem mintha számítana nála ez valamit...:) hát kérem szépen, földön fetrengve birkózva öltöztettem, a mérkőzés legalább három menetes volt és középtájt komolyan elgondolkodtam annak a lehetőségén, hogy esetleg felhívom Lacit, hagyja ott a munkahelyét és rohanjon Leóért, mert mi nem tudunk ma elmenni... :))) merthogy önálló és ügyes is, ami a legtöbb kontextusban igen szerencsés párosítás, ám épp akkor épp ott nem nekem kedvezett.... amit keserves erőfeszítéssel ráadtam, azt ő a következő pillanatban letépte magáról, mert hogy nekem is csak két kezem van... :) Végül a hónom alatt fogva cipeltem az üvöltő csomagomat az autóig, ahol következett még egy felvonás az ülésbepasszírozással, majd egy kellemes utazás az oviig. Mire odaértünk, már csak a szeme volt mérges... :)
Persze tudom, egy 19 hónaposról kedvezőbb képet nem is lehetne festeni... :) Mindenesetre néha elgondolkodom, hova is tűnt a finomsága, amikor cicit úgy kér ha fölemelem, hogy a mellkasomat döngeti ököllel, aztán eszébe juthat, hogy azt szoktam mondani, hogy ez fáj, inkább simogasson és erre gyorsan megsimogatja a fejemet... :))) Apropó cicizés. Kétóránként, néha pedig minden órában égető szükségét érzi. BÁRHOL, BÁRMIKOR. Így esik meg, hogy Mami 5 fokban fellibbenti a kabátját és a játszótér mellett állva diszkréten mellre helyezi a 19 hónapos fiacskáját.... Még jó, hogy már sötét van délután... :)))
Denagyonszeretem!!! :)

Ha érteném...

...miért van az, hogy ha én rászólok, rám néz huncutul és még bőszebben csinálja amit nem kéne.
Ha Laci szól rá, szégyenpírral az arcán behúzott nyakkal mosolyog, mint aki tudja, rossz fát tett a tűzre és persze azonnal berekeszti szóvátett viselkedését.
Ha én kérem, menjünk szívjuk ki az orrát, 10-ből 4-szer jön és leül önként dalolva és hagyja... de 6-szor bőszül ellenáll, le kell fognom (amit nem bírok mert ilyen erős gyereket még nem láttam) és az akció után még tíz percig vonaglik a földön és itatja az egereket és látványosan és jól hallhatóan meg van sértődve...
Ám ha az Apja hívja (aki egyébként nem oly demokratikus mint én, és a klasszikus "hátán-kezeit combközé fogva"-szívást használja), Őurasága nem túlzok mikor azt mondom, NEVETVE ugrik és önként követi a porszívóhoz, ahol MAGÁTÓL lefekszik, kis kezeit széttárja, majd a művelet végén kér még egy kis spriccolást is...

Leó mesél, Lehel mesél...

A képek fürdés után készültek, én addig regényt olvasgattam a kandalló mellett és forró teát szürcsölgettem, vagy nem is összekeverem az estéket, itt éppen Lacival moziban voltunk :)leengedtem a kádat, kiteregettem a törölközőket stb... majd hallom, ahogy Leó magyaráz, és gyorsan szaladtam a telefonomért... :) Úgy de úgy szeretem az ilyen idilli pillanatokat magambaszippantani. :)

Mindenszentek

Klastrompuszta, Noelfa...

...Mikor hat és fél éve ott jártunk Lacival, hogy méltó helyet találjunk a mi kis Szentünknek, volt bennem egy kép, amitől akkor még elválasztott egy mélységes sírgödör... miszerint évek múlva majd gyerekeinket terelgetve jövünk ide minden évben. Most volt az első ilyen év...
Szeretem ezt az erdőt, azt a négyágú fát. Azzal a szívdobogással együtt, amit minden alkalommal érzek, amikor fölfelé megyünk hozzá... vajon megvan-e még? S ha majd egyszer nem lesz már, az ugyanolyan jó lesz, mint most, amikor megpillantom. Mert elengedtem, útjára bocsátottam, visszaadtam, Rábíztam.

Sapka az kell! :)

LOVE

(Az okostelefonomon van egy olyan funkció, hogy fotózásnál megfordítható és láthatóvá válik, mit fényképezek. Így készült ez a kép is, Lehel látta, hogy Őt fotózom, odajött, megnézett minket a kijelzőn, majd széles mosoly után lelkesen mutat az arcomra és szerelmetes hanján így szólt: Apa!" :) Nagyon-nagyon... :)

Véletlenek...

Tegnap fodrásznál voltam. Épp úgy mint (majdnem) három éve.
Tegnap otthon hagytam Lacival egy másfél éves kisfiút, épp úgy mint (majdnem) három éve.
Tegnap, amikor kijöttem a fodrásztól, a telefonomra ezt a youtube videót kaptam (a címzés szerint Lacitól, a videó címe pedig "Mamitlanul1"):

A vicc az egészben, hogy a videó (majdnem) három éve készült, amikor fodrásznál voltam és természetesen Leó vasal rajta buzgón... Mondanom sem kell, megzavarodtam, hogy akkor most ki is van a képen és szégyen vagy nem szégyen, de a konyhaablakban lévő adventi kivilágítás tűnt az első biztos támpontnak, aminek segítségével eligazodhattam a tér-idő útvesztőjében. (később derült ki, hogy Laci semmilyen üzenetet nem küldött, ez valami rendszer-vicc csak nekem, csak tegnap... :)))

Jól szeretni

Néha borzasztóan elégedetlen vagyok magammal "anyailag"... mert jól tudom, mit kéne, hogyan kéne, de nincs erőm, türelmem, kreativitásom, meg még ki tudja mim... Ilyenkor nagyon aggódom Leó miatt, mert tudom, hogy kevesebbet adok neki abból, ami járna és olyat is kap tőlem, ami majd abba a bizonyos zsákba fog kerülni a hátára... Szerencsére ez azért a ritkább eset, többnyire nem furdal a lelkiismeret, és mennek a dolgok gördülékenyen a maguk kis medrében. A hétvége óta együtt vagyunk, nem vittem oviba, mert kedden volt egy szemészeti vizsgálata, (erről majd máshol :) és meg kell állapítanom, nagyon jó kis csapat vagyunk. :) Jó együtt lenni a Srácokkal, olyan édes formájukat hozzák mindketten! Sok mindenre rájöttem, végre együtt altatom őket, Lehel cicizik, közben Leónak mesélek... eddig rémálom volt nekem ez az altatás szett, de most annyira élvezem, és nekik is olyan jót tesz. Lehel örül, mert szereti, hogy Leó is ott van, cserébe boldogan elviseli, hogy duruzsolunk mellette. Leó örül, mert nincs kirekesztve a Lehel-Mami párosból, lekenyerezve bármi/bárki mással, és mert mesélek, ezért nem akar befeküdni Lehel helyére az ölembe (kezdetben ez okozott némi nehézséget:))), hanem készségesen fekszik mellettünk a hátán, férfiasan keresztbeveti a lábát, kezeit a pocakján összekulcsolva tágra nyílt szemmel figyel, még a sötétben is látom, ahogy csillog a szeme és pereg előtte a történet... (Lajka kutya és űrhajós gazdija kalandjai, hol a Holdon, hol a Földön... :)
Szóval sokat töltött bennünket ez a hosszú-hosszú hétvége. Leó szeme újra csillog. Ma este megkérdeztem Lacit, Ő is látja-e ezt a csillogást, mert én még gyereket nem láttam ilyen csillogó tekintettel... (azt mondta, nem figyelte a szemét... :) Mindenesetre én megnyugodtam.
Megnyugodtam, mert pénteken nagyon kétségbe voltam esve. A múlt héten több ízben Leót olyannak láttam, mint még soha. Azt hiszem értelmet nyert a "nem ismerek rád!" szólam. A szomszéd kislányt kieresztett karmú macskaként ijesztgette, a zöldségesnél bottal hadonászott, fegyveres repülőt épített (bár azt hitte a puska repül ki belőle... :) és iszonyú feszültség volt benne és vadság. Aztán játszottunk és szombaton még játszott a vadászgéppel (csak én hívom annak, Ő nem tudja mi a neve), hétfőn már átépült illetve felhasználódott fagylaltoskocsinak:)
Mostanra biztos, amit akkor csak "reméltem", hogy az óvoda a ludas. Sokat verekednek, fegyverrel játszanak körülötte a csoporttársak, ami nem is csoda, hiszen Csillagok háborúja "meséket" néznek... (????) Leó szokta mondani, hogy "egy szemeteskonténerbe kellene mennie oviba, mert akkor nem tudnák bántani", vagy hogy "jó lenne, ha Lehel is mehetne vele, de Ő nem engedné, hogy Lehelt bántsák..." Persze nem gondolom, hogy ne tudná megvédeni magát, de azt látom, hogy nagyon rossz a minta, amivel találkozik és iszonyú feszültség gyülemlik föl benne. Tudom, hogy a világban sok rosszal fog még találkozni és mindentől nem védhetem meg. Meg azt is tudom, hogy jó neki az oviban, mert mindig vidáman jön haza és sok pozitív hatás is éri, köztük olyanok is, amikre meg szüksége van. Inkább csak azon kellene elgondolkodnom, hogy mit mondjak az óvónőknek, mondjak-e egyáltalán valamit. Nem is olyan régen még azon gondolkodtam, aludjon-e bent délután az oviban... Most inkább az a kérdés, nem sok-e az öt napos hét. Most úgy érzem, lehet, hogy vissza kéne venni három délelőttre... Mert ha nem változik a helyzet, kevesek lesznek az együtt töltött délutánok, hogy kipróbálja, eljátssza, visszaváltozzon...

Élesztő...

Leó játszik. Egy komplett szélmalmot épít, ahonnan természetesen a "zsák" sem hiányozhat (egy nagy nejlonzacskó), amibe a lisztet gyűjti (teletömködi dagadtra a szatyrot kisebb összegyűrt szatyrokkal). Majd beköti a "zsák" száját és viszi a pékhez, aki persze szintén Ő, hogy kenyeret süssön belőle. Közben beszámol a fejleményekről, "Mama, most éled a tészta!" :)))

Felező mázsálás...

...avagy az Egyik 19, a Másik egy híján 14. :) Szépen nőnek a Fiaink. Éljen. :)

Fél évesek

Igazán megérdemelnének egy-egy külön posztot is... de kellett nekik 5 nap különbséggel születniük... :) Tudnék róluk ódákat zengeni, hosszan áradozni és rövidebben szidni is őket... :) De most csak egy mondatban és több képben:

Leó fiú négy és fél éves: Egyre nagyfiúsabb, egyre kevesebbet kell küzdenem, hogy önálló legyen, egyre jobban tűri a kudarcot és egyre jobban szeretne egy macskát. :) Ragyogó Gyöngyszemem.

Lehel fiú másfél éves lett: Egyre kisfiúsabb, egyre többet kell küzdenem, ha nem akarom, hogy önálló legyen, :) ha ez még lehetséges, akkor egyre hangosabb és erősebb, és iszonyú haragra lobban ha egyszer kihozzák a sodrából. Drága Napsugaram.

Villanypózna, avagy munkában a Fiúk... :)

Zénó 4 éves

Dobogókő

Fivérek

Ide nem is kívánkozik kiegészítés... :)

Névnaposunk

Szeretem a határtalanul huncut életteli ragyogást a szemében. A hajlíthatatlan konokságát, a ragaszkodását, a finomságát és az érzékenységét, a humorát és ma este még a nagy hangját is... :))) Egyébként pedig nehéz hetünk volt, szerdán sírtam, mert ennyire még soha senki nem hozott ki a sodromból, mint Ő... Hiába. Szép tükör, nehéz tükör. Igyekszem fölnőni a feladathoz... Igyekszem jól szeretni.

Kiskakasok... :)

...olyan jellemző ez a kép rájuk. Igazi testvérek lettek ezalatt a másfél év alatt. Mostanra már Lehelt sem kell félteni, mint a mellékelt ábra mutatja, simán nekimegy Leónak, ha az érdekei úgy kívánják. Persze azért messzemenően respektálja Leót, (és a játékait), meg aztán van egy egészséges félelem is benne a nagyobbtól, de föltalálja magát, s ha minden kötél szakad, szalad a lábamközé. :)))

Őszi nyaralás

Fél éve várjuk, számoljuk vissza a hónapokat, a heteket, a napokat. Az indulás napján Leó hajnalban fölállt mellettem az ágyon és megkérdezte, "Ma megyünk nyaralni?" Majd hurrázva ugrott egyet és visszafeküdt aludni... :)
Nyaralást dokumentálni nem könnyű... Nem is próbálkozom, inkább csak képeket teszek majd föl, bár sajnos a gépet otthon felejtettük, így csak mobilképek lesznek... :(
Az otthoni Őszbe küldünk most egy kis nyarat... :)

AAAAAADhU/KhUeNLwGVIQ/s400/IMG_0838.JPG" />

Nagyocska

A havi összefoglalóból kimaradt, hogy...
-mondja már, hogy AUTÓ, (meg azt is, hogy kacsa, lámpa, labda, apa (ami apán kívül néha Leót, néha mamát jelenti:)
-elhangzott az első kétszavas mondat is ("Mama adgya!", azaz "mama adjál!", szomjas volt a Lelkem és inni kért, egyébként a mamát olyan nagyon ritkán mondja, úgy tűnik a vészhelyzeteken kívül inkább csak az "Ájá"-t használja)
-üt, ölel, simogat épp kedve szerint
-megsértődik, hihetetlen kifejező arcvonások kíséretében
-jön-megy a lakásban kissé terpesztett lábakkal mókásan dobbantgatva, cammogva és élvezi a léptei ritmusát
-kikéri magának, ha kinti séta alkalmával megmerészelem fogni a kezét... :)
-néhány hete egyik napról a másikra abbahagyta az ujjszopást. pedig eddig legalább egyik keze állandóan a szájában volt... nem mintha zavart volna, inkább csak érdekes és kíváncsi vagyok a folytatásra... :)))
...és hogy oda vagyok érte meg vissza... :)

Változások...

Nagy munkálatok vették kezdetét lakásunkban a múlt héten. Helyet cserél a hálószoba és a gyerekszoba, illetve a fürdőszoba és az előtte lévő előszobarész megújul... Ez némi bonyodalmat és újragondolást okoz a kiholalszikezután témában, illetve beindított némi gyászmunkát a változásra érzékeny családtagok lelkében (LeómegÉn:).
Az eddigi felállás:
Hálószoba mostanság: Lehel, meg én, majd Leó éjszakai nyughelye volt.
Gyerekszoba: Leó nappali alvóhelye.
Szegénylaci Lehel születése óta szivacson alszik valamelyik tőlünk távol eső szobában attól függően, vannak-e vendégek minálunk...
Még jó, hogy ennyi szobánk van.
Jelenleg:
Hálószoba Leó kívánsága szerint bezöldült, átkerült oda az emeletes ágy, meg Lehel ágya nagyfiúsítva, ránézésre szuper kis gyerekszoba, remélem gazdáik aludni is fognak benne... mert egyelőre az éjszakai alvás a kiürített exgyerekszobában összetolt szivacsokon történik (Én és a gyerekek), mert ez a szoba várja a festését, a mostani tapéta leszedésével együtt... hogy aztán megújulva felnőttháló lehessen belőle. Laci így visszaköltözhet az ágyba, én meg a gyerekek igénye szerint költözöm esetleg a gyerekszobába szivacsra.
Szombaton elutazunk, a munkálatok oroszlánrésze akkor történik majd, hála némi nagyszülői segítségnek. Mire visszajövünk, remélhetőleg már az új felállás szerint folytatódhatnak a mindennapok.
Azért nekem hiányozni fog ez a régi gyerekszoba, a sárga fal, a cicás bordűr, amit még Noellel a pocakomban választottunk és festettünk együtt, ahol icipici Leót altattam, ahol Leóval együtt aludtam, ahol icipici Lehelt állva ringattam, miközben Leó a lábamra tekeredve a szőnyegen aludt el... és még sorolhatnám...

Megy a hajó a Dunán

A hajó sajnos nem a miénk... a Kiskapitány annál inkább. :)

Reggelizik a 17 hónapos... :)

Szalad az asztalhoz, amint neszét veszi a reggeli ígéretének... :) Lábujjhegyen pipiskedik, szélesen mosolyog. Egy heves és határozott mozdulattal letépi nyakából a partedlit. Két kis kezébe veszi a poharát (az a bizonyos klasszikus kávés üvegpohár, a legkisebb méret, Linda, itthon is találtunk!!!:) és máris szürcsöli a rízstejcsit. Miután megitta, mondanom sem kell, csöpp sem megy mellé, kér még, amit előbb a szájához emel, de csak az elővigyázatos édesanyja megtévesztésére, majd hirtelen a magasba emeli és az egész pohár tartalmát magára locsolja, mint a fürdőkádban szokta a műanyag poharakkal. Mondanom sem kell, csöpp sem marad benne... :) Aztán nekilát a reggelinek. A tányérján lévő kis kenyérkatonákról akkurátusan lenyalogatja a tonhalkrémet, s ha mind újra csupasz, kér még rájuk két-három kört. Míg Mamája újranyomja, addig Ő elmélázik az étkezőasztal melletti falon lévő van Gogh képen, majd visszatér a tányérhoz és megkeresi összeráncolt tekintettel az újra halkrémes tetőt kapott kenyérdarabkát. Szájához emeli, megfújja alaposan, majd újra csupaszra nyalja. Aztán mutatja, befejezte az étkezést, a tányért a személyzet édesanyja kezébe nyomja és távozik az asztaltól... :)
(Ha pedig Leó már nincs az asztalnál, természetesen az Ő székébe is beleül és megeszi a maradékot. Az sem zavarja, ha csak a morzsák között válogathat... :)

Tüzes videó

Erdei videó

A Csillagszeműről...

...akinek bársonyos lepkeszárny-finom a lelke... :)
Tegnap sétáltunk eső után, Leó nagyon fáradt volt, mert nem aludt délután és kicsit lemarad. Onnan kiabált előre, hogy talált egy csigát, ami már nem él. Mellettünk közben elsuhant egy ember, aki az orra alatt cinikusan mormolva fontosnak tartotta a tudtomra hozni, hogy bizony az a csiga élT, ("működött!"). Én meg jobbnak láttam nem reagálni Leónak, amíg a "Besúgó" hallótávolságon kívül nem került. bár ma már biztosan visszakiabálnék valami olyasmit, hogy gyorsan taposd agyon, ha még mozog...! :) Aztán persze megkérdeztem Leót, mi történt a csigával... Állítólag véletlenül rátaposott, megvizsgáltuk együtt, még mozgott és tényleg csak a házának a széle volt megtaposva (ha el akarta volna taposni, amit nem feltételezek, mert egy akkor nem szólt volna lelkesen, hogy itt egy csiga, kettő, akkor jobban célzott volna, három, ismerem a fiamat). Szegény Leó annyira nekikeseredett a csiga sorsán, hogy sírva kérdezte, hogy mi lesz vele, nem fog uyge meghalni... Szerencsére több csiga is volt ott, így biztosítottam, hogy a mamája biztosan beengedi a házába és ha összebújnak, el is férnek, míg rendbe jön a háza csigubigunak. :) Megnyugodott, de megkérte, Apának ne meséljük el az esetet... (Ez meg aztán különösen SZÉP szerintem... :)))

Csobánka

Rég tervezünk egy kirándulást, aminek ma neki is vágtunk, de mivel pontosan nem tudjuk a tanösvény helyét, ezért nagy valószínűséggel ma egy másik kiránduláson találtuk magunkat és nem a tervezetten... :) No de sebaj, Csobánka erdei ösvényei is csodaszépek, még ha kicsit kaptatósabbak is, mint amire készültünk. Csak mentünk, mentünk, majd letelepedtünk kekszezni, aztán visszafelé mentünk... :) de ahogy mondják, az Út maga a cél, így mindenféle hiányérzet nélkül ültünk végül vissza az autóba egy jó kis erdei túra után... :)))

Tűz, tűz!

Ma először jutott eszünkbe, hogy a parton tüzet rakjunk. Mondanom sem kell, nem csak a Kis Tűzoltónk élvezte. Olyan erejük van a Szimbólumoknak... Mind a négyünket a hatalmába kerített valami megmagyarázhatatlan béke, ahogyan hallgattuk a tűz ropogását és a hullámok hangját.

Magabiztos

-Leó, tudod, hogy merre van a Jobbra?
-Igen! Csak azt mondd meg, melyik a bal.
:)

Ő az...

...aki miatt én az éjjel nem aludtam... és ha ez az első éjjel lett volna... Úgy tűnik, a sajt korai volt. Egyik karja ekcémás, éjszakáink rémesek. Tegnap éjjel pedig annyira készen voltam, hogy fölébresztettem Lacit (aki a lakás másik végében vendégszobában alszik, hogy legalább Ő tudjon pihenni), csak azért, hogy ventillálhassak. Így történt, hogy járkáltam előtte körbe körbe, ölemben Lehellel, és ontottam magamból a dühöt, máskülönben szegény Lehel kapta volna a szidalmakat. De legalább ettől fölébredtem, az empátiám is visszatért és tudtuk folytatni az éjszakát ott, ahol abbahagytuk. Régen voltam ennyire kipurcanva. Ennek megfelelően a mai nap sem én nyertem a "legtürelmesebb anya"-díjat... Talán majd holnap... :)

Dokumentálva

Van ez a tejfehérje-érzékenység Lehelnél. A helyzet jelen állása: Én, a szoptató anya már mindenféle tejterméket fogyasztok, kivéve a tejet, mert ez utóbbi két alkalommal való "próbafogyasztását" összefüggésbe vélem hozni két háromnegyedórás vigasztalhatatlan üvöltéssel. Eredetileg pedig arra gondoltam nagyon tudományosan, hogy Lehelnél majd csak akkor vezetem be a kezdetben joghurtot, túrót, ha én már tejet is ihatok, ám ember tervez, Lehel közbeszól... Napok óta szinte semmit nem eszik, pár kanál után megáll. tegnap sajtot eszegettem és majd kiugrott a bőréből, hogy neki is adjak... Hát adtam. Aztán ha azt adtam, gondoltam nagyobb bajt már nem okoz, ha gyorsan megkóstolja a joghurtot is (legalább ennyi legyen az előzetes tervekből...:))) Annyira szeretem nézni az arcukat az ELSŐ kóstolásnál. :) Kár, hogy nem volt nálam a fényképezőm, így csak én láthatom még azóta is magam előtt a hatalmas kerek szemeket, az enyhén felvont szemöldököt, az előbb összehúzott, majd széthúzott kicsi szájacskát... :) Nagyon cuki volt, kézzel is megpróbálta, amikor pedig csupafehér lett minden, visszatért a kanálhoz, persze előbb megtöröltette a kezeit. :) (Ma mustárt evett... kell tartanom egy fényképezőgépet az étkezőasztalon, közvetlenül a papírtörlő mellett...:)

Párbeszéd

Nyár elejei a történet, mikor még jártunk lovagolni, azaz lovon vitetni Leót pénzért. :) Mert kb annyi történt, hogy 500m-t sétált alatta a ló, míg az "oktató" (aki minden alkalommal más volt) vezette a lovat és közben "ismerkedő" kérdésekkel bombázta a gyermeket, saját személyiségétől függően "beszélgették", vagy hallgatták így végig a fél órát. Na de nem is erről akartam írni, hanem volt egy cuki párbeszéd, ahol mi szülők könnyesre röhögtük magunkat ott a ló háta mögött (mert persze, hogy az egész család zarándokolt ilyenkor büszkén, a poroszkáló poronty után...:) Annyira benne van ebben Leó eszenciája...
(...)-Leó, mi a kedvenc színed?
- Zöld.
-Mi a kedvenc ételed?
-Palacsinta
-Hát a fagyi?
-Azt nem szeretem. (Nyár eleje volt még, akkor még soha nem evett...:)
-és mi a kedvenc állatod?
(na itt egy kicsit cikinek kezdtem érezni a helyzetet, mert tudtam, mi a "jó válasz" és sejtettem, Leó nem fogja eltalálni...
-Béka.
(Szerencsétlenségünkre az oktató tovább feszegette)
-és a lovat szereted?
-Nem. (na itt már az oktató is nevetett)
-Vicces gyerek vagy Te Leó...
Volt még egy rész, ahol ragadozó állatra kellet példát mondania, Leó pedig magabiztosan vágta rá újra: Béka. Majd az értetlenkedő oktatónak meg is világosította, hiszen megeszi a szúnyogot. :)

Nagylelkű...

Történt ma, hogy a délutáni alvásból mindketten csaknem egyszerre, csaknem egyforma "IGEN ERŐS" nyűgösségi szinten ébredtek. Egy ideig sírdogáltak a gyerekszobában, próbáltam szoptatni Lehelt a kis fehér IKEA-ás fotelban, ami szűknek bizonyult hármónknak, így javasoltam, menjünk ki a kanapéra, ott senvedjünk tovább... :) Igen ám, de mindkettő csak és kizárólag rajtam óhajtott "kivivődni"... Nem volt szívem egyikkel sem keménykedni, így aztán bal csípőre a 18 kilós, jobb csípőre a 12 kilós (áprilisi adat:) (bár utólag lehet inkább fordítva csinálnám... és hajrá. (...) Este mikor Leót altattam, a szokásos mese közben ahol mindig az aznapot mesélem neki el, azért pedagógiai célzattal ennél a kivivős résznél a lehető legkönnyedebb stílusban félvállról hozzátettem, hogy egyszer meg fogok rokkanni... Úgy tűnik talált, süllyedt, mert a következőt fűzte hozzá, miután tisztáztuk mit is jelent pontosan a megrokkanás... " Mama, ha legközelebb mind a ketten bent sírunk és nem akarunk saját lábon kimenni, akkor engem ne vegyél majd föl, én majd kimegyek sírva." Mondom én, hogy nagy szíve van... :)))

Én a sárkány (Apa írása)

Reggeli beszélgetés Leóval:
- Api képzeld, nagyon érdekeset álmodtam.
- Mit álmodtál Leó?
- Sárkány volt benne.
- És nem féltél?
- Nem, mert csak füst jött a szájából, láng nem.
- És egyedül voltál?
- Ott volt Lehel, meg Mami is.

Igen, előző este mese helyett arról beszéltem - kedve ellenére - miért nem viselkedünk úgy, ahogy azt ő tette.  :)

Hatalmas apróságok

Mióta Bécsben jártunk Lehelestül, Leóval néhány napig harcoltam, de csak én. (!) Lehelt másnap megölelte és megpuszilta. Magától. Nem nekem. Ilyet azelőtt még sohasem csinált, azóta pedig már többször is. Sőt olyanon is egyre gyakrabban kapom, hogy Ő is csillogó szemekkel nézi Lehelt és együtt nevetünk a Legkisebb legújabb káprázatain... A reggeli testvérölelés közben pedig valami "szeretlek"-félét hallottam, összevont szemöldökkel vissza is kérdeztem csöppet sem leplezve meglepődésemet: Leó, te azt mondtad, hogy szereted Lehelet?
"Igen mama, szeretem, csak azt nem szeretem, amiket csinál..." :)))
Tegnap délután szülinapi zsúron voltunk. :) Az elsőn. Leót meghívták az ikerbarátai az oviból. Leó rendkívül izgatott volt és nagyon várta a találkozást... Azt hiszem kezd kamaszodni... :) mert az érzelmeit máris kezdi leplezni, és nagyon zavarba tud jönni... De iszonyú nagy szíve van, tele szeretettel és ezt olyan jó látni... Azt meg olyan nehéz, amikor csalódnia kell... Együtt csomagoltuk az ajándékokat, ő választotta ki a papírt, ami szerinte gyönyörű volt... :) megígértette velem, hogy saját kezűleg Ő viheti le az autóhoz, meg aztán a cimbiknek is ő fogja odaadni. Úgy vigyázott a csomagokra, mint valami kincsre. Mikor megérkeztünk, csak a szülők üdvözöltek, mert a cimbiknek jobb dolguk volt (nagyon rég találkoztak és ez az ő életkorukban megtépázza a kapcsolatot, meg aztán ők az unokatesóikkal játszottak éppen)... Leó így egyedül ugrálóvárazott, de hamarosan feloldódott és összeszedte bátorságát és megkérdezte az egyikőjüket, játszik-e vele valamit... a válasz "nem" volt... Tudom, hogy nem kell és lehet megóvni a csalódásoktól... Ő rezzenéstelen arccal tűrte, bár tudom, belül pityergett egy kicsit. Még szerencse, hogy nem az a bánatában elbújós típus, később újrapróbálta a csatlakozást újra a ragyogó szemeivel... :))))
Hazafelé történt... valami olyasmi, aminek még most is hatása alatt vagyok. Adva van az én testvérféltékeny, elkényeztetett, néha üvöltöző, hisztiző nagyobbik fiam. A zsúrról hazafelé még a hangja is megváltozott. Úgy viselkedett, mint egy kisiskolás, vagy méginkább, mint egy kis felnőtt. Lehel ugyanis valahogyan kiszbadította a karjait a kötésből és előre dőlve az ablakot, illetve az ajtónyitót ütögette kezével (ezt is csak Leótól tudom, mert én vezettem és csak hárman voltunk), megállni hirtelen nem tudtam, mert leállósáv nélküli autóúton mentünk... Leó megvizsgálta Lehel kötését, megállapította, hogy a derekánál be van kötve, "csak" a keze bújt ki és elintézte, hogy Lehel ne matasson az ajtónyitónál (mert persze hogy az Ő oldala nem volt gyerekzárral bezárva), bekapcsoltatta velem a zenét és elkezdett táncolni Lehelnek, mert tudta, hogy a kicsi utánozni fogja a mozdulatait és hazáig szórakoztatta a testvérét. (Az első lehetőségnél persze megálltam...) Leszámítva az ijedtséget, meg a bűntudatot, amiért nem jól kötöttem be Lehelt, olyan volt, mintha egy időkapu nyílt volna ki előttem, azaz inkább egy kis ablak, amin a jövőbe láttam volna, és láttam benne a néhány évvel komolyabb, érettebb Leófiút. Bár akinek van szerencséje kettesben, Lehelmentes övezetben lenni vele, valami hasonlóról számol be... :) Talán hamarosan változnak az arányok, többször lesz alkalmam csodálni a "nagyfiamat"... :)

Kukoricázik...

Eggyel hosszabb a lista... :)

Bécs...

Hétfőn "szülitegnapelőttes" voltam, aminek alkalmából Bécsben jártam Lacival, mondhatnám szinte kettecskén, mert csak Lehel volt utaskísérőnk, akivel mindössze annyi teendő volt a nap során, hogy csodálnunk volt muszáj (mert annyira cuki:), na és este megfürdettem Lindáéknál. :) Nagyon jó volt csavarogni egy kicsit, no és gluténmentes sütit enni és TEJeskávét szürcsölni. Még ha meg is lett a böjtje, mert másnap Leóval nem bírtam (gondolom van némi harag benne, hogy őt itthon hagytuk), Lehel pedig szerintem még nem bírja a tejet, mert másnap a délutáni alvás után háromnegyed órát sikított végig szinte levegővétel nélkül. De még így is nagyon jó volt, köszönöm Laci, köszönöm Mama!

16 hónapos is elmúlt már... :)

Csak nemrég jöttem rá, miért is volt nehezebb mostanság kétgyerekkel. Lehel nagyon nagyot változott, a megszokott rutinjaim nem működtek már, újra kellett tanulnom Őt. Nagyosodik. De legalábbis már nem kisbaba. Hatalmas az akarata, ami újabban már nem is mindig terelhető, cseréről hallani sem akar, ha pedig elveszünk tőle valamit, megsértődik... Ez nekem teljesen új. Keservesen sír, ha vissza is kapja a kincsét, ilyenkor már azértse kell neki, jól el is hajítja... :) Csak áll és összeszorított szemmel sír. Szegénykém. A szomorúságos fázisban segít persze, ha megölelgetem, de amíg dühös, nem használ. Ilyenkor csak ott vagyok és beszélek helyette, meg várom, hogy Ő jöjjön, ami meg is történik végül... :) Ha jobb hangulatban van (mert gondolom a fogzás azért jócskán ront a világképén:), persze nagyságrendekkel jobban tűri a frusztrációt és mondhatom, Leó ideális játszótársa. :) Mindig lenyűgöz az a percíz finomság, ahogyan megfigyel mindent a legapróbb részletekig és utánozza.... mindezt persze a dolgok értelmére vonatkozó tudás nélkül még. Ahogyan a játékfakanalát ugyanúgy a fazékon keresztbe teszi főzés közben, ahogyan azt tőlem látta... vagy ahogyan félelmetesen és a tőle telhető legijesztőbb módon morog, mikor Leóval ketrecbezárt oroszlánokat alakítanak a kanapén felépített bunkerban... vagy ahogy megpróbálja a labdát úgy a két lába közé venni és a lábaival hátrafelé földobni, ahogyan azt Nagyapa mutatta neki... Olyan szép ez a korszak és olyan cuki ez a gyerek! :)
Nem a legjobb ez a kép, de olyan jellemző. :) Szeret mindenre fölmászni, különösképpen a kisebb dobozokra, amikre rááll, vagy beleül. De tegnap a leengedett redőnyön beszűrődő napfényfoltra állt rá fülig érő szájjal, ma meg egy textilzsebkendőt terített le a földre, majd ráült és ott szopizta az ujját nagy élvezettel. :) Vonatozik, épít, labdázik, főz, vasal, locsol, fúr, sepreget, táncol (természetesen ugyanúgy forogva mint Leó). Bőszen mutogat, beszélni csak nagyon keveset, mondjuk annyit, hogy: Ada (adjál, adom), Hoppá, Csip, Takk(tikk-takk), Aaauaaa (vauvau), és a minden kontextusban minden más szóra pedig az ÁJÁ! (ez jelenti azt is hogy Mama, meg azt is hogy figyelj, meg azt is, hogy kutyus) Jut eszembe, teljesen oda van a kutyákért! Van egy sajátja is plüssből, ez első látásra szerelem volt, megkockáztatom, már majdnem "átmeneti tárgy"... :))) Leónak nem volt ilyenje... Enni gyakorlatilag egyedül eszik, olyan gyors a tempója, hogy én nem jutok kanálhoz mellette, azaz a kanalam nem ér be a szájába, mert Ő megelőz... :) csak annyit csinálok, hogy alátartom a tányért a kanalának, mert még keresztbe teszi azt a szájába és természetesen hatalmasakat lapátol, aminek a fele a ruhájára folyna... amit persze azonnal le kell törölnöm, különben nem hajlandó folytatni az étkezést, akármilyen éhes is egyébként... :) inni kicsit többet iszik, mint eddig, hála anagy melegnek, mondjuk egy nap legalább egy ujjnyit a poharából... :) a többit a ciciből. :) Altatom Őt is, jobb esetben cicin magától, rosszabb esetben ringatom is hozzá... Éjszaka néhányszor ébred. foga 16, súlyát és magasságát majd pótlólag... :)
Továbbra is szelíd szemű, buddha lelkű napsugár Ő. Szeretem nagyon... :)

A Parton

Jó itt lakni... :) még ha meleg van is. Vagy főleg akkor. :)

Gyereket nevelni...

...nem mindig méznyalás. :) (Mondta nekem Laci a minap, mikor arról mesélt, hogy egy újdonsült apa barátja a néhány napos "kifogástalanul viselkedő" kislányát méltatta...:)
Vannak pihe könnyű napok, és persze nehéz időszakok, meg olyanok is, amikor azt gondolom, egy gyerek is több, mint amennyit elbírok... Most épp nehéz. Leó gondolom a hőség miatt rég nem látott tombolásokkal szórakoztat, Lehel pedig vagy már belépett abba a bizonyos korszakba, vagy a szájában gyarapodó fogak is benne vannak a mókában, nem tudom, de nehezen elviselhető... Sír. Mit sír, üvölt, van, hogy kétpercenként, többnyire vigasztalhatatlanul. Őrlők és szemfogak is bújnak egyszerre, ha pedig mind kint lesz, ami már látszik, akkor 16 fogacska lesz a szájában! Hurrá! Akkor már csak az "újraközeledés" fázisának nehézségeivel kell hadakoznom. Azért sem könnyű, mert kevesebbet ért még a szavakból, mint anno Leó, viszont sokkal több csibészséget lát, mint anno Leó és persze sokkal több frusztrációt is kell elviselnie, így a kis Buddhalelke ide vagy oda, néha nagyon dühbe jön, földhöz vágja a játékait, vagy engem harap. Próbálom jól szeretni. Egyébként onnan is gondolom, hogy nagyobb itt a baj, mert tegnapelőtt éjjel fél egykor még egy klasszikus gyereknevelési könyvet tartottam a kezemben... :) Ma gyorsan visszacsúsztattam a helyére és próbálok LAZÍTANI. :) A tapasztalatom szerint ugyanis én vagyok a kulcs. és ez most nem nagyképűség, főként a fentiek ismeretében ugyebár... :) Ha nyugodt tudok maradni, pikk-pakk elcsitulnak a dolgok. Na nem Lehel természetesen, de mondjuk Leó igen és ez azért már fél siker. :) Ez nekem sajnos nem könnyű, mert alapból szorongok, így a napirend igazából nekem szükséges, hogy ne essek ki a komfortzónámból. :) De most kitaláltam, hogy trenírozom magam egy kicsit és minden nap megcsinálunk valamit, amit amúgy akkor nem szoktunk. Ma pl. pancsoltunk együtt a kádban délben. (Ne mosolyogjon meg senki, milyen laza anyuka vagyok!:) Előtte pedig NEM főztem ebédet, hanem játszótereztünk, így másodszor ettünk egymás után tésztát, Lehel levesét pedig tonhalkonzervvel dúsítottam! :) EJHA! :) Legalább tudom magamról, hogy az evés az egyik parám, így a mai nap ennek elengedésében zajlott. Este pedig fölrúgtuk az "esti szettet" is, mert 9.40-kor levonultunk családilag, hogy megnézhessük az akkor éppen látható Nemzetközi Ürállomást, mely fényes csillagként ragyogott föl házunk fölött néhány percre... :) Most aztán föl van adva a lecke holnapra programilag... :)))

Gravitáció (Apa írása)

Leó tegnap megkérdezte, hogy ha feldobunk valamit, az miért esik le. Így eljött az idő, hogy beszélgessünk a gravitációról. Előkerült a földgömb, a fém búgócsiga meg a mágneskockák. Aztán jöttek a csillogó szemek, meg a kiapadhatatlan gyermeki érdeklődés. Na ezek azok a pillanatok, amiket szívesen megmutatnék a gyerekvállalásról érdeklődőknek. Nem hiszem, hogy maradna bennük kétség. :)

Névnaposunk

...jut eszembe... Drága Barátaim, mind, akik köszöntöttetek (volna) a névnapomon, én meg azt sem mondtam bakfitty, Dunaalmáson hédereztünk családilag, telefonjaink lemerültek, töltőnk nem volt... De éjjel hazajöttünk (mint ma reggel kiderült Isteni gondviseléssel, mert az autónk megadta magát), így hamarosan újra kapcsolódom a Világhoz és remélhetőleg Hozzátok is! Azért tehát KÖSZI! puszi. Bocsi Lehel, a poszt Rólad szól természetesen... :)

Azok az Ujvári Fiúk... :)

...nekem gyönyörűek. Fagyisan, fagyitlanul... :)

Tetőtől talpig...

A tesós képeknél, már csak a csupasz tesós képeket szeretem jobban... :) Sajnos ezekből a legtöbb nem publikus. Viszont cukik, és olyan jellemző, hogy Lehel nyüszít, ha csak megközelítem a naptejes flakonnal, ellenben ha Leó kenegeti, az nyami... :)