Reggeli idill

Laci ma csúszni indult, de délelőtt még maradt ideje arra is, hogy a Fiával együtt pogácsát süssön reggelire. Mondanom sem kell, Leó nem csak a közös szerelésekkor ragyog, a konyhatündér szerepében is remekül érzi magát, főleg, ha Apival együtt tüsténkedhet... :)

Nagyfiú

Tegnap feltöltöttük az aktuális képeket a gépre, mikor pedig lapozgattam őket, ennél megálltam és nem hittem a szememnek. Mintha nem is Leót látnám, vagy legalábbis nem az én még mindig babás fej-test arányú Leómat, hanem egy igazi óvodásforma nagyfiút... :) Mostanában, hogy hamarosan egy új pici lény tölti be a lakást babaillattal, sorra jönnek elő bennem a képek a pár hetes Leóról és olyan döbbenetes, hogyan lett abból a piciből ilyen nagy... :) Néha az az érzésem, valahol elveszítettem már a fonalat, megvan az eleje, meg itt a vége, de a közepe valahogy kiesett... Persze ilyenkor ha belenézek a huncut szemeibe, látom ott azt a középrészt is... mikor pár hónaposan is ezekkel a csibészül csillogó szemekkel mosolygott a világra.
Mindenesetre nem könnyű most neki és ez csak nehezebb lesz... :) Néha félálomban még azt suttogja nekem, "Mama, nem akarok nagyfiú lenni". Érzi és tudja, ha Lehel megszületik végérvényesen és visszavonhatatlanul Ő lesz a nagy, vagy legalábbis a nagyobb. Mint ahogyan azt is, hogy egyre többféle elvárásnak kell(ene) eleget tennie. De Ő nem akar a WC-be pisilni, nem akar egyedül aludni, nem akar nem cicizni, de legfőképpen nem akar elengedni majd, mikor mennem kell a kórházba. Ma azt mondta, jobb lenne, ha Lehel itt bújna ki a nappaliban. :) Szerintem is, de én azért nyugodtabb leszek majd a kórházban. :) Van még 10 hetünk a felkészülésre. Meglátjuk. :)

Jókedvre derítő

A hő fölfelé száll...

Némi magyarázat a képhez. :) Leónak el kellett mesélni, hogy a böngészőben lévő hőlégballon hogyan működik... Kisvártatva a konyhájában ez a kép fogadott. Megkérdeztem mit csinál, majd Ő elmagyarázta nekem, melyik lábosban mi van és hogy az alsó melegíti a fölötte lévőt, az pedig az azon lévőt, és így tovább... :)

Lehel 29 hetes

Soron kívüli találkozóm volt tegnap a szülészorvosommal, egy kellemetlen fertőzést sikerült ugyanis összeszednem. Ami kicsit aggasztó, hogy megrepesztheti a burkot, ami megnyugtató, hogy máris kezelés alatt állok, a kórság gyógyítható, én magam pedig úgy érzem, minden rendben van és lesz! :) Viszont így kicsit előrébb csúszott az UH, így máris szolgálhatok néhány paraméterrel a már nem is olyan csöpp Lehelről. :)))
Néhány napja érzem, hogy már lenn van a feje, mert a lábait fönt és oldalt, a kezecskéit pedig lenn érzem, illetve megkezdődött az éjszakai WC-látogatós időszak. :) No és az UH szerint is lenn van a fejecske, a pocakom pedig Erzsike mérése alapján 5cm-t nőtt két hét alatt... :) (BPA:79, OFD:94, APD:79, TAD:86, FL:55, azaz 29 hetesnek megfelelő paraméterekkel rendelkezik, illetve a becsült súlya 1600g-körül van).
Egy-két hete van már előtejecske is. Leó köszöni szépen, nem kéri, csak a cicit. :))) Kíváncsi vagyok nagyon, hogyan osztoznak majd meg a későbbiekben rajtam... :) Lehel változatlanul rajong a Bátyóért, egy reggel ébredés után Leó a pocakomnak támasztott fejjel ébredezett, mire Lehel belülről simogatni kezdte. Vagy legalábbis olyan finoman ütögette, hogy az már majdhogynem simogatás volt... :)))

Ez itt a reklám helye!

Szeretettel ajánlom figyelmetekbe egy barátom oldalát, ahol gyönyörű, minőségi használt és új baba-és gyerekruha vásárolható "ínyencek" számára... :) Érdemes bekukkantani! A részleteket itt találjátok:
www.ruhabongeszde.blogspot.com

Alvós

Utrecht

Karácsonyi ajándékom Lacitól, hogy ezt a hétvégét Utrechtben töltjük családilag. Hogy miért pont most és miért pont itt? Nóri barátnőm friss családos lett, háromhetes gyönyörűséges pici leányzóval gazdagodtak. Én magam meg hamarosan nem vállalok majd sokkal hosszabb utat, mint a játszótér távolsága... Így ha (most még) nem is háztűznézőbe jöttünk, de a közelükben lakunk és hála a lazaságuknak, minden nap együtt lehetünk egy kicsit. :)))
Leó persze csak úgy ragyog és habzsolja az új élményeket, mint ahogyan az lenni szokott, ha máshol vagyunk... Így most Párizs, Bécs, Nyíregyháza után, feltétlenül Utrechtbe akar költözni... :)

Csimpaszkodó

Utrechti szobánkban este altatás céljából fekszem Leó mellett az ágyon. :)
"Mami, itt hogy lehet a plafonon csimpaszkodni?"
"Nem lehet, mert nincs kapaszkodó."
"Miért nincs?"
"Mert nem szereltek föl."
"Az a bácsi, aki ezt a házat tervezte, nem tudta, hogy fog jönni egy kisfiú repülővel és csimpaszkodni akar. Azért nem szereltek föl biztos." :)))

Hoppá

Ma volt a napja az első WC-be csurgatásnak. Ahogy este a kádba engedtük a vizet, Leó már csupaszon volt, mikor szólt, "Mami, pisiltem". Ez már eddig is sokszor előfordult, hogy pár cseppet pisil ilyenkor, a többit csak akkor, ha majd a kádban lesz, hiába megyünk közben a WC-re. Ma is szaladtunk, de most hallottunk némi csurdogálást is, Ő diadalmasan nézett előbb rám, majd a fütyijére, majd a kagylóba. Aztán persze rendeltetésszerűen használta az összes fellelhető kelléket, a papírt, a kefét, az öblítőt, majd szaladt kezet mosni. :)
Az ünnepi alkalomhoz kép is dukál, de mivel a témában nincs (még) képünk, így ajánlom figyelmetekbe a szimbólumában mégis rokon témájú legfrissebbet, "Leó a kis csatornaszerelő". Néhány hete ugyanis megszállottan csatornaszereléssel és tisztítással foglalatoskodik. Mint látható, nem is eredmény nélkül. :)

Pingu hangján mondjad mami!

Leó kedvence, amikor az állatai, babái, esetleg egy-egy játékának a "hangján" beszélek, beszélgetek vele. :) Mára már szállóigévé vált nálunk a "Pinguhangjánmondjadmami", mert ezt napjában 1000-szer, kb 2 másodperc alatt darálja el olyan hangsúllyal, mintha az egész egyetlen szó volna. Szerintem idegenek meg sem értenék, mit mond... :) Néha nagyon fárasztó nekem ez a "szinkronizálás", főleg ha nem is pinguról, vagy kisvakondról van szó, hanem a dömperről, a bicikliről, vagy egy vezetékről... :) Tegnap arra gondoltam, hogy lassan sokkal többet beszélek "pingu hangján", mint a sajátomon... Így a végén még mikor Lehel megszületik, hozzá is kénytelen leszek "pingu hangján" beszélni, hogy rámismerjen...

Hej óvoda, óvoda

Pénteken megnéztük családilag AZ óvodát, ami messze a legszimpatikusabbnak tűnt ezeddig. A benyomásainkat ha röviden kellene összefoglalni: BORZALMAS. De arra nagyon jó volt az élmény, hogy kikristályosodjon bennünk, mi is az, amit szeretnénk, vagy amihez közelíteni szeretnénk a valóságot, és mi az, amit semmiképpen nem. :)
Leó igen kreatív gyerek, tud és szeret játszani, a szónak a minőségi értelmében, aminek nem sok köze van magához a játékszerekhez. Utánoz, szerepjátékokat játszik, kreatívan épít magának kuckót, házat, kiskonyhát, erőművet, vagy bármit, amivel kapcsolatban impulzusok érték. Ezt a kincset szeretnénk megőrizni, mert erre van a legnagyobb szüksége. Hasznosabb ez most, mint a kötelező matematikafoglalkozások, a "játékos" angolórák, vagy az úszásedzések. Nem akarjuk, hogy az iskolára "készítsék" föl, mert arra majd megérik magától. Azt szeretnénk, hogy ne vegyenek el belőle, hanem az óvoda adjon neki szociális tapasztalatokat, őt jól értő és szeretni tudó óvónéniket. Talán ez a két legfontosabb dolog. Nem gondolom, hogy ez csak egy Waldorf óvodában lenne lehetséges. Meglátjuk. :) Ha kell, persze Waldorf óvodába fog járni, bár ettől én eleinte egy kicsit idegenkedtem. Most tovább gyűjtjük az információkat, benyomásokat.

Nagyfiú

Lehel 28 hetes

Amik eszembe jutnak róla... nagy, erős, de kedvesen finom, bátor. A hangokra talán kevésbé érzékeny mint Leó, viszont a Bátyó hangos viháncolásainál, futkározásainál mindig jelzi, hamarosan Ő is csatlakozni kíván... :)
Megkezdődött a harmadik trimeszter. Még mindent bírok, guggolni, hajolgatni, hála az egykor ruganyos és hajlékony testemnek, bár a tegnapi mérlegelés alapján napok kérdése és megdöntöm a mindenkori súlymaximumomat, avagy annyi leszek, mint amennyivel Leót szültem. Azaz 12 kg-nál járok. Mindig megmosolyogtat, amikor a mérlegen 6-tal kezdődik a súlyom a 4 helyett... :)))
Várom már a tavaszt, hogy láthassam végre ezt a Kisembert, érezzem milyen kettőben gyönyörködni, szeretgetni, figyelni. Persze félek is, leginkább attól, Leó hogy fogadja majd. Azaz efelől nincs kétségem, tudom, hogy résen kell majd lennünk, Lehel védelme érdekében. :) A napsütésben a minap kigomboltam a kabátomat és kicsit Lehelhez beszéltem a játszótéren, hogy megmutassam neki a napocskát. Nos Leó sanda nézése mindeközben igencsak beszédes volt... És ez úgy elszomorít. Persze tudom, teljesen jogos és nem várhatom tőle, hogy örüljön, mikor azt látja, hogy Mami valaki mással beszél úgy, ahogy eddig csak vele... és ez még csak a kezdet. Vannak persze szívmelengető közeledései is, mikor simogatni jön, vagy puszit ad Lehelnek a pocakra, de ez a ritkább. Általában ignorálja a témát, úgy tesz, mintha nem hallaná, mikor Lehelről beszélünk. Meglátjuk. Van még nem egészen három rövid hónapunk. :)

Levél Apinak

A konyhában teszek-veszek, félfüllel hallom csak a következőket:
"Itt az én kis füzetkém, most beleírok valamit Apinak." Majd hibátlanul szótagolva (?) folytatja: "Fo-lya-ma-to-san ma-radj itthon Api!"

Nem akarok!

Leó nem akart ma doktornénihez menni. Hiába a szülők összes szürkeállományának megmozgatása, hiába az anyai érzelmi támogatás, Ő bemenekül az asztal alá és onnan üvölt NEMAKAROOOOK! Majd az asztal alatti helyet nem találta elég biztonságosnak, hiszen a minap Laci onnan húzta ki, egy hajvágás erejére, amihez szintén nem volt kedve, így bemenekült a szobájába, mondván: "Építek magamnak egy házat, bekerítem magam, mert nem akarok elmenni." Ezzel bebújt az ágya végébe és maga köré rakta a hajdani szoptatóspárnát. A helyzet kritikusnak tűnt, Laci meg is kérdezte, maradjon-e, illetve vigye-e el, mert úgy tűnt, nyers erő híján nem boldogulunk, végül mégiscsak kettesben abszolváltuk a látogatást, amit persze még egy hangos húszperces sírás előzött meg, de mire a rendelőbe értünk, megbékélt sorsával és ráért még a lámpákat is szemrevételezni. Meg is állapította, hogy három nem világít és öt világít. Utánaszámoltam és tényleg. :))) Mondanom sem kell, odabenn bátor kisoroszlánként hősiesen helytállt, a dokinénitől kapott matricát pedig büszkén ragasztották föl Lacival, míg én délután a kisebbik gyermekünket cipeltem el a doktori vizitre, őt még egyelőre zokszó nélkül. :)

Szökőkút

Altatás, sötét, mindenki (értsd: Leó, Api, Mami) a helyén (Leó matracán a megfelelő sorrendben) hever. Kisvártatva elhangzik egy mondat, minden este ugyanúgy, ugyanekkor: "Api, mesélj nekem egy szökőkútról, ami egész télen nyitva van és a Mammut plázában van és nagyon magasra spriccol."
Tegnap Leó "árammművet" (erőművet) épített a dömper, a szennyeskosár, két kisszék, a hintaló, a nadrágja, egy kartonpapírdarab és jónéhány kábel felhasználásával. (Néha azt gondolom, hogy a játékok is csak olyanok neki, mint az összes többi berendezési tárgy, csak arra jók, hogy építsen belőlük valamit:). Aztán elmagyarázta, hogy régen (?) hogyan folyt az áram, és hogy most hol folyik, a kör végén pedig természetesen mi más, mint egy szökőkút csöve volt, amit az áram működtetett. :)

Lehel 27 hetes

Sokat nőtt és erősödött odabenn Lehelünk az elmúlt időszakban. Ha a hasamra nézek, olyan nagy már, persze ha úgy nézem, hogy egy picibaba, akkor még olyan pici... :) De tény, hogy művel már kevésbé finom dolgokat is odabenn, néha fel is szisszenek, mikor az erejét próbálgatja. :) Kedvencem, mikor Leót altatom és az ölemben cicizik, Lehel akkor a legaktívabb, nem ritkán ellenem dolgozik így, de nem bánom, olyan jól szórakoznak együtt... :) Tegnap Leó az ujjaival dobolt a hasamon, pár perc múlva Lehel belülről pontosan Leó kezei alatt kezdett dörömbölni, hasonló ritmusban, egymás után legalább 10-15-öt kopogtatott vissza Leónak. Ilyen lelkes választ mamiként egyszer sem sikerült egyik pocaklakó gyerekemnél sem kiváltanom, ehhez nyilván szükség van egy nagytestvérre. :)))
Ami pedig engem illet, türelmetlen és feszült vagyok és gyakran kiabálok Leóval mostanság, ami nem kedvez egyikünk hangulatának sem, majd következik a "milyen anya vagyok én" önmarcangolás, ami szép kerekké teszi a történetet bezárva az ördögi kört. Fizikailag tökéletesen vagyok, a terheléses vércukrom jobb nem is lehetne, csak némi vasra, meg türelembogyókra lenne szükségem, még inkább pedig Laci pótolhatatlan jelenlétére... :)

Mostanában

Mostanában kicsit ziláltak vagyunk, azaz én magam szét vagyok csúszva, Leó pedig lelkesen asszisztál. Így aztán nemhogy évösszegzésféleségre, de még néha arra sincs kapacitásom, hogy Lehel pocakbeli korát fejben tartsam... A kis számláló nélkül ott legalul, bizony komoly gondjaim lennének. Írni persze volna miről... Külön posztot érdemelne Leó karácsonyi ajándéka, miszerint (bár tudtán kívül), de egyedül töltötte az éjszakát (számszerint hármat), átlagosan egy hajnali ébredéssel. Azóta már visszaállt a régi rend, mert talán az utolsó fogacska indult útnak, vagy csak megérezte, hogy átvertem... :)
És persze megkezdődött 2012, ami nemcsak Lehel érkezését, de Leó óvodás létét is elhozza majd. Így aztán mostmár nem halogathatjuk tovább az információgyűjtést, a döntést. Persze minden kérdőjeles bennem, terveim szerint csak szeptemberben menne Leó oviba, de nem tudom, addigra hogyan áll majd Lehellel a kis trónbitorlóval. Nyilván nem akarom úgy a mély vízbe dobni, hogy az itthoni léte sem stabil, csak bízom benne, hogy az a négy és fél hónap elég lesz mindannyiunk számára, hogy újrarendeződjünk. Ha pedig óvoda, akkor melyik. Sajnos nekem is és Lacinak is elég sok negatív sajátélményünk van ebből a műfajból, így nem is csoda, ha zsigeri bennünk az ellenállás. Mindenesetre eddig az interneten kutakodva találtunk egyet, ami mérföldkövekkel jobbnak tűnik a többinél. Jövő héten személyesen is megnézzük, én remélem, hogy együtt lesz mód még legalább egy-kettő szemrevételezésére is, mielőtt döntenénk. Addig is gondolkodom a szempontjaimon, rangsorolom őket és gyorsabban dobog a szívem, ha arra gondolok, hogy Leó egyszer majd óvodás lesz, és ezzel elkezdődik a saját élete nélkülem.