Sapka az kell! :)

LOVE

(Az okostelefonomon van egy olyan funkció, hogy fotózásnál megfordítható és láthatóvá válik, mit fényképezek. Így készült ez a kép is, Lehel látta, hogy Őt fotózom, odajött, megnézett minket a kijelzőn, majd széles mosoly után lelkesen mutat az arcomra és szerelmetes hanján így szólt: Apa!" :) Nagyon-nagyon... :)

Véletlenek...

Tegnap fodrásznál voltam. Épp úgy mint (majdnem) három éve.
Tegnap otthon hagytam Lacival egy másfél éves kisfiút, épp úgy mint (majdnem) három éve.
Tegnap, amikor kijöttem a fodrásztól, a telefonomra ezt a youtube videót kaptam (a címzés szerint Lacitól, a videó címe pedig "Mamitlanul1"):

A vicc az egészben, hogy a videó (majdnem) három éve készült, amikor fodrásznál voltam és természetesen Leó vasal rajta buzgón... Mondanom sem kell, megzavarodtam, hogy akkor most ki is van a képen és szégyen vagy nem szégyen, de a konyhaablakban lévő adventi kivilágítás tűnt az első biztos támpontnak, aminek segítségével eligazodhattam a tér-idő útvesztőjében. (később derült ki, hogy Laci semmilyen üzenetet nem küldött, ez valami rendszer-vicc csak nekem, csak tegnap... :)))

Jól szeretni

Néha borzasztóan elégedetlen vagyok magammal "anyailag"... mert jól tudom, mit kéne, hogyan kéne, de nincs erőm, türelmem, kreativitásom, meg még ki tudja mim... Ilyenkor nagyon aggódom Leó miatt, mert tudom, hogy kevesebbet adok neki abból, ami járna és olyat is kap tőlem, ami majd abba a bizonyos zsákba fog kerülni a hátára... Szerencsére ez azért a ritkább eset, többnyire nem furdal a lelkiismeret, és mennek a dolgok gördülékenyen a maguk kis medrében. A hétvége óta együtt vagyunk, nem vittem oviba, mert kedden volt egy szemészeti vizsgálata, (erről majd máshol :) és meg kell állapítanom, nagyon jó kis csapat vagyunk. :) Jó együtt lenni a Srácokkal, olyan édes formájukat hozzák mindketten! Sok mindenre rájöttem, végre együtt altatom őket, Lehel cicizik, közben Leónak mesélek... eddig rémálom volt nekem ez az altatás szett, de most annyira élvezem, és nekik is olyan jót tesz. Lehel örül, mert szereti, hogy Leó is ott van, cserébe boldogan elviseli, hogy duruzsolunk mellette. Leó örül, mert nincs kirekesztve a Lehel-Mami párosból, lekenyerezve bármi/bárki mással, és mert mesélek, ezért nem akar befeküdni Lehel helyére az ölembe (kezdetben ez okozott némi nehézséget:))), hanem készségesen fekszik mellettünk a hátán, férfiasan keresztbeveti a lábát, kezeit a pocakján összekulcsolva tágra nyílt szemmel figyel, még a sötétben is látom, ahogy csillog a szeme és pereg előtte a történet... (Lajka kutya és űrhajós gazdija kalandjai, hol a Holdon, hol a Földön... :)
Szóval sokat töltött bennünket ez a hosszú-hosszú hétvége. Leó szeme újra csillog. Ma este megkérdeztem Lacit, Ő is látja-e ezt a csillogást, mert én még gyereket nem láttam ilyen csillogó tekintettel... (azt mondta, nem figyelte a szemét... :) Mindenesetre én megnyugodtam.
Megnyugodtam, mert pénteken nagyon kétségbe voltam esve. A múlt héten több ízben Leót olyannak láttam, mint még soha. Azt hiszem értelmet nyert a "nem ismerek rád!" szólam. A szomszéd kislányt kieresztett karmú macskaként ijesztgette, a zöldségesnél bottal hadonászott, fegyveres repülőt épített (bár azt hitte a puska repül ki belőle... :) és iszonyú feszültség volt benne és vadság. Aztán játszottunk és szombaton még játszott a vadászgéppel (csak én hívom annak, Ő nem tudja mi a neve), hétfőn már átépült illetve felhasználódott fagylaltoskocsinak:)
Mostanra biztos, amit akkor csak "reméltem", hogy az óvoda a ludas. Sokat verekednek, fegyverrel játszanak körülötte a csoporttársak, ami nem is csoda, hiszen Csillagok háborúja "meséket" néznek... (????) Leó szokta mondani, hogy "egy szemeteskonténerbe kellene mennie oviba, mert akkor nem tudnák bántani", vagy hogy "jó lenne, ha Lehel is mehetne vele, de Ő nem engedné, hogy Lehelt bántsák..." Persze nem gondolom, hogy ne tudná megvédeni magát, de azt látom, hogy nagyon rossz a minta, amivel találkozik és iszonyú feszültség gyülemlik föl benne. Tudom, hogy a világban sok rosszal fog még találkozni és mindentől nem védhetem meg. Meg azt is tudom, hogy jó neki az oviban, mert mindig vidáman jön haza és sok pozitív hatás is éri, köztük olyanok is, amikre meg szüksége van. Inkább csak azon kellene elgondolkodnom, hogy mit mondjak az óvónőknek, mondjak-e egyáltalán valamit. Nem is olyan régen még azon gondolkodtam, aludjon-e bent délután az oviban... Most inkább az a kérdés, nem sok-e az öt napos hét. Most úgy érzem, lehet, hogy vissza kéne venni három délelőttre... Mert ha nem változik a helyzet, kevesek lesznek az együtt töltött délutánok, hogy kipróbálja, eljátssza, visszaváltozzon...

Élesztő...

Leó játszik. Egy komplett szélmalmot épít, ahonnan természetesen a "zsák" sem hiányozhat (egy nagy nejlonzacskó), amibe a lisztet gyűjti (teletömködi dagadtra a szatyrot kisebb összegyűrt szatyrokkal). Majd beköti a "zsák" száját és viszi a pékhez, aki persze szintén Ő, hogy kenyeret süssön belőle. Közben beszámol a fejleményekről, "Mama, most éled a tészta!" :)))

Felező mázsálás...

...avagy az Egyik 19, a Másik egy híján 14. :) Szépen nőnek a Fiaink. Éljen. :)

Fél évesek

Igazán megérdemelnének egy-egy külön posztot is... de kellett nekik 5 nap különbséggel születniük... :) Tudnék róluk ódákat zengeni, hosszan áradozni és rövidebben szidni is őket... :) De most csak egy mondatban és több képben:

Leó fiú négy és fél éves: Egyre nagyfiúsabb, egyre kevesebbet kell küzdenem, hogy önálló legyen, egyre jobban tűri a kudarcot és egyre jobban szeretne egy macskát. :) Ragyogó Gyöngyszemem.

Lehel fiú másfél éves lett: Egyre kisfiúsabb, egyre többet kell küzdenem, ha nem akarom, hogy önálló legyen, :) ha ez még lehetséges, akkor egyre hangosabb és erősebb, és iszonyú haragra lobban ha egyszer kihozzák a sodrából. Drága Napsugaram.

Villanypózna, avagy munkában a Fiúk... :)

Zénó 4 éves

Dobogókő

Fivérek

Ide nem is kívánkozik kiegészítés... :)

Névnaposunk

Szeretem a határtalanul huncut életteli ragyogást a szemében. A hajlíthatatlan konokságát, a ragaszkodását, a finomságát és az érzékenységét, a humorát és ma este még a nagy hangját is... :))) Egyébként pedig nehéz hetünk volt, szerdán sírtam, mert ennyire még soha senki nem hozott ki a sodromból, mint Ő... Hiába. Szép tükör, nehéz tükör. Igyekszem fölnőni a feladathoz... Igyekszem jól szeretni.

Kiskakasok... :)

...olyan jellemző ez a kép rájuk. Igazi testvérek lettek ezalatt a másfél év alatt. Mostanra már Lehelt sem kell félteni, mint a mellékelt ábra mutatja, simán nekimegy Leónak, ha az érdekei úgy kívánják. Persze azért messzemenően respektálja Leót, (és a játékait), meg aztán van egy egészséges félelem is benne a nagyobbtól, de föltalálja magát, s ha minden kötél szakad, szalad a lábamközé. :)))