A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Betegség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Betegség. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. május 21., szombat
Betegecskék
"Füles" család vagytok, mondta a "cicás doktorbácsink" és kezembe nyomta a családi kiszerelést a fülgyulladásra való homeós bogyóból. :) Továbbra sem hiszek a homeós bogyóban, de a gyerekeink imádják és segít, mikor óránként kell fülbe csöppenteni, hagymát fejre fáslizni, mert közben adhatok egy kis bogyót és máris mindenkinek jobb lesz a kedve... :) Lehelnek ezúttal gennyes fülgyulladása volt, a doktorbácsinknak hála, megúsztuk az antibiotikumot. Lorin is szenvedett mindkét fülével, de ezúttal nála is elmaradhatott az antibiotikum, csak a 15 hónapos oltásával üldöz a védőnő, amit újra le kell mondanom, mert megint taknyos... Egyébként pedig egy finom lányos simogatás Lorin-módra csodákat tesz... főként egy kis hagymával kombinálva... :)))
2016. február 4., csütörtök
Betegségek jönnek-mennek...
...de a blog nem maradhat képek és hírek nélkül, mert közben meg annyi minden történik velünk! :) Ígérem, hamarosan beszámolok a fejleményekről, addig is egy gyógyuló kisasszony pofijában gyönyörködjön, aki teheti! :)
2016. január 12., kedd
Elég nagy a baj...
...második liter kakaómat bontottam ma fel délután négykor, illetve az imént betettem egy mesefilmet a gyerekeknek, míg megcsinálom Lehelnek a tavalyról megmaradt borogatást a tüdejére... :( Igen, betegek megint, megint nem alszom éjjel, meg persze ők sem. Kicsit sűrűn követik egymást mostanság a betegségek...
2015. december 13., vasárnap
14 hónapos kis Beteg...
A hónapforduló betegségben telt, Lorin első komoly, magas lázzal járó betegséggel küzdött meg hősiesen. Kicsit meg is ijedtünk, mert bő egy hétig tartott a magas láz, éjjelente hányás és nemalvás tarkította a képet, napközben pedig ha ébren volt, szakadatlan sírt. Közben egy felső őrlője is előbújt, így igen keveset cicizett és azt is csak nagy kínok között. Így aztán minden együtt volt, hogy kimerítsenek minket a tünetek... :( De mostanra visszakaptuk a gyönyörű mosolyú szőke Lorinunkat! Úgy hiányzott az éneklése, a mosolygása, az, ahogyan azt mondja "Nem!" és hozzá ingatja a fejét és rázza a kezét, vagy ahogy hallom közeledni csattogó tenyereit a parkettán, vagy ahogy ül és nyújtja a kezét, vegyem föl, vagy menjek oda, vagy épp mutat valamit... Isten hozott nálunk újra kicsi Lorin! :)
2015. május 18., hétfő
Kinek higgyünk? avagy "Anyám borogass!"
Előrebocsátom, hosszú lesz, mert fel voltam háborodva, mert szorongtam és mert ezen okokból jól esett csapkodni a klaviatúra billentyűit. :)
Csütörtök.
Talán az egyik legnehezebb nekem a szülői feladatokból, a döntés...
Dönteni óvodáról, iskoláról, sportról, nevelési elvekről és gyakorlatról, miegymásról... Most éppen terápiás javaslatok közül kell választanunk. úgy, hogy a két orvos nemcsak a terápiát képzeli homlokegyenest másképp, de még a diagnózis sem azonos. Az egyik, tüdőgyulladást, fülgyulladást és torokgyulladást állapít meg és egy erős antibiotikumot ír, a másik (24 óra elteltével) tisztának hallja a tüdőt, a fület sem látja gennyesnek, csak borogatást és homeós bogyót javasol. Már épp fellélegzek, milyen jó, hogy mégsem kell antibiotikum (hozzáteszem, nem vagyok megrögzött ellenzője), mire két órán belül 39-40 közötti lázra vált a hőemelkedés... Kaparom a falat, de nem csillapítom, helyette autóba pakolom a beteget és elhurcolom egy oviból testvértbegyűjtő körre. Hazaérünk, itatom, 3 órát alszik, majd lejjebb megy magától a láz, most játszik, jobban van, várjuk haza Lacit, aki hazafelé beugrik a gyógyszertárba, hogy a közben kikevert borogatós krémet hazahozza. Ő egyébként hajlik az antibiotikumra, mivel 10 napja beteg Lehel, én most valamiért újra hajlok a szelíd gyógymódra, bízva Lehel erőiben, meg az anyai megérzésemben.
Péntek.
Délben ismét 40 közeli láza lett, majd fél egykor elkezdett csillapíthatatlanul sírni. Csak hurcoltam az ölemben, Ő meg sírt és könyörgően kiabálja, hogy Mama, Mama... Próbáltam nyugodt maradni, de csak azt vártam, érjen haza Laci (aki a Gondviselőnek köszönhetően haza kellett hogy jöjjön az itthon hagyott telefonjáért), és kicsit átvegye Szegénykét, míg kikeverem az antibiotikumot. Nem akartam már semmilyen szelíd gyógymódot követni, csak vádoltam magam, miért nem adtam be előbb, csak azt akartam, hogy legyen végre vége a szenvedésének. Bevette a gyógyszert, lázat azért nem csillapítottam, elaludt és újra láztalanul ébredt. Este a fájlalt fülében hatalmas mennyiségű fülzsír színű trutyit találtunk. Akkor még csak tipp volt, másnapra, mikor véres volt a váladék már bizonyosság, hogy kifakadt a füle. Többet nem lett lázas, se hőemelkedése nem volt.
Szombat.
Boncolgattuk a történéseket, mi lett volna ha... Végül, mivel nem tudtuk, mit kell ilyenkor tenni, felhívtuk az ügyeletet, akik azt mondták (mást nem is mondhatnak telefonon), hogy menjünk be vele. Fül-orr-gége ügyelet, ahol egy szimpatikus doki halál nyugalommal megnézi, majd közli, nagyon szép a füle, már most alig látszik a heg, teljesen elmúlik 10 éves kor alatt, semmiféle maradandó károsodást nem okoz és hát így volt ez régen is... Ha most kezdtük el szedni az antibiotikumot, az bizonyos szempontból már felesleges, de ha már szedjük, úgy szedjük be az egészet.
Hétfő.
Visszaviszem kontrollra a doktornőnkhöz a három gyereket (a harmadik csak kedvtelésből jön, mert minket jobban "kedvtel" mint az üres lakást...:), két órát várakozunk odakinn, míg ránk kerül a sor, a doktornő némi rángást produkál, amikor Lorin a vizsgálat után sírva fakad, gondolom már nagyon fáradt volt (legalább annyira mint Lorin), majd közli, Ő nem tudja megmondani, hogy repülhetünk-e (két nap múlva tervezzük ugyanis), azt sem, hogy van-e lyuk a fülén még vagy nincs, egy kis fülzsírt lát, meg egy kis folyadékot a dobhártya mögött. Meg a bal tüdőn egy kis érdes légzést, mielőtt "átlélegezte volna". Utána tiszta. Tájékoztatom, hogy a jobb tüdején volt (?) szerdán a gyulladás, a fülében amit lát az pedig alvadt vér. Vállat von és visszaküld az ügyeleten lévő dokihoz.
Tanulság.
Biztos mindenkinek van ehhez hasonló, sőt még szörnyűbb kálváriája, az egészségügyben bolyongva beteg gyerekével. Találni kell egy Embert, az Emberünket, akiben bízunk. Meghozni a döntéseket, ami a Sajátunk. Csak miénk a felelősség. Fel kell nőni hozzá. Egyébként pedig hiszek ebben a borogatós, nem lázcsillapítós úgynevezett "szelíd gyógymódban". Meg az Őrangyalokban. :)

2015. május 6., szerda
Betegecskék
Hétfő reggel a két kicsi otthon maradott 39-es hővel indította a napot. Lorin láza cicizés után lement (nem mértem, csak érzésre), majd újra föl, majd újra cicizett és újra le majd újra föl, de egyre kevésbé föl... Szerdára pedig egészségesnek nyilvánítottam. Lehel ennél rosszabbul volt, magas láz (nem nagyon mérem,m de a valaha is mért legmagasabb rekordot is megdöntötte 40,6-tal). Ja, és délutántól éjszakáig hányt. Szegényem, két kép villan be a nehéz részből, mikor a mosdó felé hajolva kakis pelenkában lázasan áll és várja, hogy majd jobb lesz, vagy legalább, hogy majd jövök...(mert én épp Lorinnal a karomon takarítottam a romokat, hogy legalább a közlekedési útvonal tiszta legyen...) Aztán este megérkezett Laci és megmentett minket, megfogta Lorint, megnevettette Döncit, engem meg megnyugtatott a jelenléte...
A másik, ahogyan bágyadtan, komoly ábrázattal félpucéran ül egy párnán, kezében "A" tállal és néz maga elé, mint egy kis felnőtt...
Utálom a hányós vírust, s ha mindez magas lázzal társul, no attól pánikba esem. Szívszaggató, mikor vízért könyörög szegény kis meggyötört test és én nem adhatok neki, csak kettő darab kortyot, aztán jó tíz percig semmit... Szerencsére kedden már nem volt hányás csak láz, ma pedig egyik sem, talán csak egy kis hőemelkedés. De ma már újra játszik, úgyhogy legbiztosabb jele ez a gyógyulásnak. :) Hála Istennek, úgy tűnik ennyivel megúsztuk!

2015. február 3., kedd
Találós kérdés
Ötből négy taknyos.
Ötből kettő jelenleg is lázas, egynek hőemelkedése van.
A legfrissebb betegünk a képen látható.
A lányok viszonylag jól vannak.
Hány éves a kapitány?
(és vajon el tudunk-e menni vasárnap síelni???)
Ötből kettő jelenleg is lázas, egynek hőemelkedése van.
A legfrissebb betegünk a képen látható.
A lányok viszonylag jól vannak.
Hány éves a kapitány?
(és vajon el tudunk-e menni vasárnap síelni???)
2014. augusztus 19., kedd
Az igazi férfi...
Szegény Lehel sebéről kiderült, ótvar. Azóta az a bizonyos első már meggyógyult, azaz még látszik egy hatalmas folt, de a combja belső részén úgy egy hete elkezdődött egy ugyanolyan, majd a hátán is, a combján lévő mára pedig óriási (kb 5cm-es átmérőjű) büdös hám nélküli borzadály. Tegnap dokinál jártunk, és megkezdtük az antibiotikum-kúrát, egyrészt szájon át, másrészt krém formájában. áztatni nem áztatom, de mivel a combja belső részén van, elkerülhetetlen, hogy víz érje (csakúgy, mint mondjuk a köldökcsonkot...). Elvileg áztatni kéne és lekaparni a kemény páncél réteget és úgy bekenni fertőtlenítővel és krémmel. Amit teszünk, hogy ha van felpuhult rész, ami fürdés után könnyen lejön, azt Laci (a másik hős férfi) leszedi, aztán gyorsan Betadin, meg az antibiotikumos krém. Meg szájon át is kap antibiotikumot, tekintve, hogy szóródott a testén a cucc. Bekötni nem kötöm, hogy szellőzzön, csak hosszúnadrág van rajta, hogy ne kenődjön szét és ne tudjon hozzányúlni. Én persze az összes lehetséges internetes cikket elolvastam, a szövődményektől a kezelési módokig, aztán befejeztem gyorsan az olvasgatást... :) Lehel jól van, csak néha , ha ránéz a lábára, akkor terpesztve kezd járni és sántikál hozzá... :) Ezt leszámítva viszont vígan rohangál és jó a kedve. A sebkezelési procedúrát (a doki mondta, hogy készüljek, nagy üvöltés lesz), egészen jól viseli, inkább csak sírdogál, csak öltözésnél törik el komolyabban a mécses, aki viszont üvölt, hogy azonnal hagyjuk abba, az Leó, mert annyira sajnálja szegény Lehelt... :) :( Ma konkrétan láttam a villanást a szemében, hogy mindjárt megver, ha nem fejezem be azonnal Lehel babrálását... :) Ma van a második antibiotikumos nap, még nem látok javulást, de remélem holnapra már lesz...
León is volt egy pöttynyi gyanúsan kör alakú seb, amit tegnap fürdés után Laci le is kapott, majd bekentük azt is, remélem, Ő ennyivel megússza, mert oroszlánság ide vagy oda, Ő nagyon nyúlbéla... Rám ütött ebben is. (Tegnap csokis volt a szája, Laci letörölte azzal a kommenttel, hogy nini, itt egy seb, hát majdnem szörnyet halt a "fájdalomtól"... :)

2014. március 28., péntek
A legcukibb...
gyermekünk jelenleg Lehel... :) Mert bár lázas volt, hang nélkül (na jó egy kis kacagást megbocsátunk, mikor Apa a rénszarvas fülével csiklandozta a pocakját...) végigülte a több mint két órásra nyúlt vizsgálatomat (Pöttömkével kombinált tesz, erről hamarosan). A hatalmas képernyőt nézegette, Lacival megbeszélték, hogy ott a baba, majd mutogatta, hogy "baba", majd este, mikor megkérdeztük, hol a baba, a saját pocakjára mutatott.... :)))
Az elmúlt napok nem voltak viccesek, romokban hevertem a fáradtságtól. Ugyanis Lehel összeszedett valamit, aminek olyan nagyon más tünete nincs, mint hogy 40 fok feletti láza volt, enyhén piros torok és fül. De már vagy egy hete szinte semmi pisi nincs a pelusaiban, valószínűleg megváltozhatott a tej íze, mert nem nagyon szívja, mégis szopizik ezerkétszázharminchatszor/délelőtt, inni meg nem akar. Most, hogy lázas volt, ez egészen vészes lett, mert folyton a cicimen lógott szegénykém mindhiába. Ráadásul egyik reggel úgy láttam, mintha fájt volna neki a pisilés, ezért a doktornő megkért vegyek tőle vizeletmintát, erre a célra adott három spéci felragasztható nejlont... Mondanom sem kell, éjszakára, alvásba pelusba nem lehet rátenni, mert kifolyik, napközben Lehel 1db-ot pisilt, ezt elszalasztottam és a szőnyegre ment, bár kifőzött üveggel guggoltam-ültem mellette egész nap, délután pedig a kádban pancsoltak (Lehel olyan cukin állt végig) 2 órát, én meg lesben görnyedve, kezemben az üveggel, szigorúan a fütyiére fókuszálva vártam és vártam és vártam... de nem történt semmi. Azaz igen, bekattantam, egyre több víz lett kinn, mint benn a kádban és teljesen elgémberedtek a tagjaim... Ezután jött a szárazonfigyelés a nejlonnal, ez nekem kényelmesebb volt, csak azt kellett elérnem, hogy szegényem ne sírjon és eltereljem a figyelmét... Közben itattam folyamatosan, mindhiába... Este fél 11 kor került le róla a cucc üresen. Mindezek másnap megismétlődtek, csak a délelőtti egyetlen pisit szúrtam el, mert épp a fodrászomat próbáltam hívni,. hogy nem megyek... Estére teljesen megőrültem. egész nap szinte semmi mást nem csináltam, csak őrködtem a fütyije felett mindhiába... mára feladtam, mostanra nincs láza, így gyógyultnak nyilvánítom. :)
Ez a mosoly pedig... egészen új erőre kapok... Hmmm. :)

2014. február 1., szombat
Beteges...
Megtalált minket a betegség újra. Leó második hete van itthon, köhögős nyavalyával, ami egy hét után a fülére is ráment, így antibiotikumot is kap. Bobóka szintén. Ráadásul én is beteg vagyok, voltam. Fizikailag is ki vagyok merülve, ezt főleg akkor érzem, amikor lent vagyunk és húzom őket a szánkón, vagy Lehelt cipelem hazafelé(meg a hátizsákot meg a szánkót meg a homokozószettes szatyrot...)... A hét végére valahogy elfogyott az erőm, meg a türelmem, pedig mind jobban vagyunk már, csak valahogy lelkileg estünk szét. Szerencsére itt a hétvége, Laci teljesértékű (még) és igencsak kitesz magáért, hogy szétesőben lévő kis családját egyben tartsa... :)
2013. november 29., péntek
Ilyenünk még nem volt...
Krupp.
Tegnapelőtt éjjel Lehel sírva ébredt és hallhatóan nem kapott levegőt, de nem az orrdugulás miatt, hanem valahol lejjebb fura zörejt hallatott minden légvételnél... Gyorsan lecibáltuk a csillagokat (karácsonyi kivilágítás) az ablakból és kinyitottuk, Lehel sapit meg kabátot kapott, később én is és pár percen belül jobban lett, majd az éjszaka további részében nem ismétlődött a fulladás.
Doki tegnap látta, valóban krupp lehetett, azt mondta szerencsénk volt, hogy ennyivel megúsztuk, lehet, hogy nem lesz több ilyen, de az is hogy igen... kaptunk biztonság kedvéért egy szteroidos kúpot... Lehel, miután kijöttünk, és leültettem, hogy fölöltöztessem, nagy szemekkel nézett rám és végigmutogatta azokat a testrészeit, amit az imént a doktornéni megvizsgált, majd tudományos arccal a felírt orvosságok listáját tartalmazó papírra bökve magyarázott egy picit... Olyan nagyon cuki volt, hogy fennhangon nevettem, a védőnő ki is jött megnézni mi történt... :)))
Ma rosszabbul van, ha teheti folyamatos testkontaktusban van velem, ami mostanra kicsit fárasztó nekem, bármennyire is jogos igény... Köhög és nagyon taknyos, de az orrából kevésbé jön, inkább lentről... Nem részletezem... Beteg. :( Gyógyulj gyorsan Kismókus!

2013. szeptember 25., szerda
Őszi nyaralás
Fél éve várjuk, számoljuk vissza a hónapokat, a heteket, a napokat. Az indulás napján Leó hajnalban fölállt mellettem az ágyon és megkérdezte, "Ma megyünk nyaralni?" Majd hurrázva ugrott egyet és visszafeküdt aludni... :)
Nyaralást dokumentálni nem könnyű... Nem is próbálkozom, inkább csak képeket teszek majd föl, bár sajnos a gépet otthon felejtettük, így csak mobilképek lesznek... :(
Az otthoni Őszbe küldünk most egy kis nyarat... :)
AAAAAADhU/KhUeNLwGVIQ/s400/IMG_0838.JPG" />

Sajnos a szerencsés kezdés rögtön az első éjszakán drámába fordult, ugyanis Leó hajnal ötig háromnegyed óránként hányt... Majd másnap láza is lett, de akkor szerencsére már csak egyszer volt rókakoma, viszont iszonyú keveset ivott, enni meg szinte semmit nem tudott... Még ma, a harmadik nap is száraz a bőre egy kicsit, gondolom, ha kórházba bemegyünk, még most is ott lennénk... Szerencsére ma estére már kicsit jobban lett, úgy tűnik Lehel nem kapta el, bár nem nagyon értem miért, hisz egymás után esznek isznak... Szegénykém úgy legyengült, hogy csak fekszik, szívszorító érzés látni, ahogy még játszani sincs kedve... Remélem holnaptól újra élvezhetjük a nyaralást, mert csodás helyen vagyunk, csodás időben... :)
A Lábadozó...
2013. május 11., szombat
Mellékhatás.... ?
Leó szerda óta beteg, magas lázzal. Az igazság az, hogy nem is mérem a lázát, csak szerda reggel mértem a biztonság kedvéért, mert melegnek éreztem és nem akartam lázasan oviba küldeni. 38.5 volt. Aztán telt múlt az idő, és annyira forró lett, hogy mérés nélkül adtam neki lázcsillapítót (Nurofent). 39 fölött ugyanis Leó magától lefekszik a kanapéra, betakarózik és nem mozdul. Jól ismerem már sajnos ezt a kis beteg arcot. Éjszaka is szükség volt lázcsillapításra, meg aztán csütörtökön is, de egyszer sem mértem, csak konstatáltam, hogy nagyon meleg. Dokihoz nem akartam vinni, gondoltam, ha majd pénteken is ilyen nagyon lázas lesz.... egyébként pedig a torkát fájlalta és nem evett semmit, csak egy-két falatot egész nap. Pénteken furcsa dolog történt. Nagyon lázas volt, de nem feküdt le, csillogó szemmel tett-vett, játszott, be nem állt a szája, irtó cuki volt, csak valahogy olyan nagyon furcsán felpörgött... A gyanúm akkor tetőzött, mikor én még reggeliztem, őt meg megkértem, hogy most ne pakoljon szét, hanem gyorsan pakoljon mindent föl a kanapéra, mert porszívózás következik. Ő pedig azonnal, szó nélkül tüsténkedett. Normál körülmények között ugyanis a játék ilyen szívtelen berekesztése legalább egy méltatlankodásnyi ellenállásba ütközik.. De most, mire befejeztem a reggelit, a kanapé megtelt játékokkal (nem kevés játék van nálunk a földön, amit ilyenkor föl kell pakolni), gyakorlatilag tetrisz-szerűen kisakkozta, hogyan lehet az összeset bezsúfolni... Ebéd után elvittem a dokihoz, kiderült, hogy a magas láz oka a vírusos hólyagos torokgyulladás és még holnap is lehet nagyon magas láza... Mikor hazaértünk, nem tűnt olyan melegnek, de azért megmértem, mert most kicsit bizonytalan voltam, kell-e adnom lázcsillapítót (csak 39 fölött szoktam), hát rekord dőlt, legalábbis "mért rekord", 40 fokot mértem. De egész nap jókedvű volt, sokat beszélő, együttműködő, semmit nem alvó, sokat játszó, izgő-mozgó.... A Nurofenre gyanakszom, meg az üres pocakjára, mert jóformán csak folyadékot vitt be, meg három napja a lázcsillapítót. (persze nem többet és nem többször a megengedettnél, de akkor is). Bár elolvastam a betegtájékoztatót, nem írnak benne hipomán túlpörgést. Azért tegnap este óta nem Nurofent kap. :) Ma csak simán kókadtan lázas nagyon... :( Remélem holnapra elmúlik ez a frányaság is!!!
2013. február 11., hétfő
Fejlemények
Ma délelőtt újra egy órát töltöttem Lehellel az orvosi rendelőben (továbbra is éljen a manduca, mert leülni ha akartunk volna sem tudtunk volna), majd kezemben beutalókat lobogtatva távoztunk kicsit megijedve. Ugyanis mivel Lehel állapota nemhogy javult volna, teganp estére megint 39 fokos láza volt, beutalót kaptunk mellkasröntgenre, teljes vérkép és vizeletvizsgálatra, illetve fül-orr-gégére... A délelőtt hátralevő részében telefonálgattam, előbb a szakrendelőket hívtam, ahol értetlenül álltak a 10 hónapos mellkasröntgene előtt, majd gyorsan kerestünk egy fül-orr-gégész szakorvost, akihez délutánra kaptunk is időpontot. Úgy döntöttünk szülői felelősségünk teljes tudatában :), hogy megvárjuk a szakorvos véleményét és addig nem is gondolkodunk az említett további vizsgálatokban. Délután kiderült, jól döntöttünk, sikerült kifognunk egy nagyon szimpatikus, megbízhatónak tűnő szakorvost, aki szerint pusztán a nagy mennyiségű arcüregváladék a probléma és az Augmentint hamar hagytuk abba... Azt ajánlotta, váltsuk le a jelenlegi antibiotikumot egy másikra, hagyjuk el a hörgőtágítót és továbbra is kapjon Nasivin orrcseppet, még öt napig, egy hét múlva kontroll. Nem tudom miért, talán mert délután kisütött a nap, de azóta azt érzem, rendben lesz minden, Lehel nemsokára meggyógyul... és tessék, az orvosi rendelőben már egyenesen virgonc volt, este pedig evett (egy hete először kanalasat), utána pedig kacarászva játszott az egyedül levett partedlijével... :) Nagymamák, Nagypapák, nyugi! :) Kisbuddha gyógyul! :) (Azt nem mondtam, hogy délután a tüntetések miatt kalandos volt a rendelő megközelítése és legalább 3-4 km-t vittem a kabátom alatt manducában Macikát.... meg sem kottyant... :) Linda, köszönjük a manducát!!! mondtam már?! :))))
2013. február 9., szombat
Rossz hírek
Makacs egy kórság, ami emészt bennünket. :( Lehel kedden hagyta abba az egy hetes antibiotikum kúrát, péntekre pedig ráterjedt a tüdejére, a fülére és a szemére is. Így tegnap ismét doktornéninél voltunk (a héten harmadszor), aki így újabb adag kúrát írt elő. Remélem ezúttal hatásosabb lesz. Az antibiotikum mellett szedi kétszer egy nap a hörgőtágítót, hogy könnyítse a légzését, illetve naponta ötször próbálok csöppenteni a szemébe, ami nem egyszerű, mert ha "felfeszítem" a szemét, akkor utána annyira összeszorítja, hogy kifolyik a csöpp, vagy ha nem, akkor a sok sírás mossa ki... ezért kitaláltam, hogy csukott szemmel csöppentek neki a sarába, mikor újra kinyitja, szépen begurul a "helyére" a csepp, csak arra kell vigyázni, hogy ilyenkor ne dörzsölje ki, meg hogy ne sírjon... Gyerekjáték... :((( egyébként elég csúnya a szeme. Múlt héten nekem is ráment a szememre a gyulladás, én szteroidos cseppet kaptam rá, ami két nap alatt meggyógyította, de a szemészem azt mondta, Ő azt nem kaphat. Nagyon remélem, hogy a szarujára nem megy rá...
S hogy fokozzam az izgalmakat, Leó két napi óvodai tartózkodás után hazahozott egy újfajta takonykórt, mérsékelten lázas, nagyon taknyos. Kíváncsi vagyok, ebből mi lesz... Próbálok mindent elkövetni, hogy Lehel ezt ne kapja meg, legalábbis most még néhány napig semmiképpen. Nem könnyű, mert igen jóban vannak újabban. :)
Mi felnőttek már jól vagyunk, hébe-hóba egy kis köhögős roham emlékeztetne csupán a rosszabb napokra...

2013. február 7., csütörtök
Szegénykém
Lehel kedd óta nem szedi az antibiotikumot, gondoltuk meggyógyult... tegnap éjjel nem sokat aludtunk, mert letehetetlen volt, a karomban ülve békésen aludt, de mikor le akartam tenni, vagy szoptatni, feszítette magát és keservesen sírt... Ma reggel óta hőemelkedése-láza is van. Most járt itt a doktornő, aki meghallgatta a tüdejét és kiderült, hogy baloldali tüdőgyulladása van gyógyuló félben... Vízszintesen kevésbé kap levegőt, ezért nem tud aludni. Szerencsére most nem írt újabb antibiotikumot, "csak" hörgőtágítót, meg vitamint kell szednie Buddhának. Mondtam már, hogy elegem van a betegségekből?!!! Szegény kicsi Macikám, hát ezért nem engedett tegnap el maga mellől 1 méternél messzebb...:(
2013. február 5., kedd
Hogyisállunk
Kicsit lemaradtam az írással, mindjárt kiderül miért is... :)
Beteg, gyógyszeres kezelés alatt áll/állt/állni fog: 4+2 (a mentőangyalainkat is megfertőztük) fő
Köhög, taknyos, torokfájós:4+2 fő
Orrát szívjuk: 1 fő
Dolgozik (betegen is): 1 fő
Itthon lábadozik: 2 fő
Nyaral (hogy a fentebb említettek lábadozhassanak): 1 fő
Beteg, gyógyszeres kezelés alatt áll/állt/állni fog: 4+2 (a mentőangyalainkat is megfertőztük) fő
Köhög, taknyos, torokfájós:
Orrát szívjuk: 1 fő
Dolgozik (betegen is): 1 fő
Itthon lábadozik: 2 fő
Nyaral (hogy a fentebb említettek lábadozhassanak): 1 fő
2013. január 4., péntek
Az egyetlen érv... :)
Kizárólag a történeti hűség kedvéért írom ezt a bejegyzést, hogy öreg napjainkon, amikor az idő jótékonyan elhomályosítaná az átvirrasztott éjszakákat és a zombi nappalokat, legyen egy vigasztaló érvünk, miért is jó, hogy már nem olyan kicsik... :)
Már egy hete ugyanis, hogy nem alszom éjjel (sem). Lehelnek valószínűleg fogzásos hasmenése van, éjjel 1 és 3 között többturnusban érkeznek a kakik, így ezen időintervallumban szoptatom-ringatom-járkálunk-pelenkátcserélek a csillagfénnyel kivilágított lakásunkban. Előtte és utána pedig átlagosan óránként ébred, leszámítva az éjszaka legelső részét, amikor 10 percenként. No, ez van múlthét péntek óta, szerdától pedig Leó is beszállt a mi kis éjjeli szeánszainkba, nehogy kimaradjon már valamiből, mert újra beteg lett (hozza a kéthetes átlagát, pedig még oviban sem volt). Szerda éjjel édes volt, mert némán megjelent 3 körül az ágyunk mellett, csak felébresztette a -mit ad Isten- épp ciciző Lehelt, így innentől két gyerekkel múlattam az éjszakát. Vicces jelenetek akadtak bőven, pl. Lehel valamilyen hetedik érzékkel veszi Leó jelenlétét és félálomban elkezd felé mászni... :), vagy amikor Lehellel már túl a 250. rugózáson (ha már semmi sem jó, így altatom, hogy a karomba veszem és jöhet a comberősítő gyakorlat, amit unalmamban, vagy a régi beidegződések miatt néha számolok...:))) lerogyok a fotelba, Leó odajön, megsimogatja a lábfejemet, majd lefekszik a lábamhoz. Lehel a karomban cicizik és jóeséllyel perceken belül elalszik, Leó a szőnyegen fekszik és az éjjeli fénynél látom, ahogy lassan csukódik le a szeme... aztán egyazon időpillanatban Lehel hirtelen elengedi a cicit és kifordulva átadja magát az álomnak, Leó szeme pedig csukva marad... itt pedig győztes mosollyal az arcomon újra elkezdek számolni (ez valami kényszer lehet!?), mert biztosra akarok menni és úgy érzem kell még egy fél perc, hogy a felállásnál nyikorgó fotel egyiket se ébressze föl. Vagy tízig el is jutok, amikor Lehel hirtelen felsír a karomban, Leó szemei kipattannak és panaszkodik, hogy fölébresztették... De hat körül GYŐZTEM!
2012. december 17., hétfő
Kicsit uncsi...
...de újra betegségről panaszkodom. Persze csak a dokumentálás miatt no... :)
Leó kezdte, hozta, jó másfél hete a tőle eddig még nem látott "fényes nappal(!) lefekszem a kanapéra mert olyan fáradt vagyok" betegségtípust. Először csak láz, majd orrfolyás, majd csütörtökre olyan durva köhögést produkált, hogy jobbnak láttam kihívni a doktornőt, főleg azért mert szerda éjjel már Lehel is jó másfél órán át üvöltött csillapíthatatlanul a (mostmár tudom, hogy fül-)fájdalomtól. Csütörtökre Ő is lázas lett és taknyos. Minden idők eddigi legborzasztóbb napját éltük meg, mindkét gyermekem szeretett volna a bőröm alá bújni, igen ám, de ha a nagy percenként minimum 5 hurutosat köhög, nem célszerű őket egyszerre a keblemen melengetni. Így történt, hogy Lehel elől rámkötve, Leó pedig hátulról ölelve (közben csupaszbőrt fogva:) közlekedtünk a lakásban... Valahogy túléltük, az antibiotikumtól elég gyorsan jobban lett Leó, a köhögése is hamarosan teljesen megszűnik. Viszont Lehelnek nemhogy a fülfájása nem múlik, (azóta is minden éjjel csak fájdalomcsillapítóval tud 1-2 órát összefüggően aludni) de tegnapra már köhögött is, így ma doktornéninél jártunk és Ő is megkapta az antibiotikumot. Halleluja. Egyik éjszaka elgondolkodtam azon, amit tavaly egy ismerős anyukától megdöbbenve hallottam. Ő a nagyobbik örökös betegeskedése miatt vette ki az oviból az első évben a gyereket, mert minden héten beteg volt és a kicsi is mindig megkapta... Nos, nálunk minden második héten beteg Leó és Lehel nagyjából minden másodikat kap el... Nem tudom, sokkal jobb-e ez a mérleg? :(
DE, Karácsonyra mindenki EGÉSZSÉGES lesz! :))) mikorleszmárkarácsony?!!!

2012. november 3., szombat
Virulók
Örömmel jelentem, hogy kis családom a gyógyulás útjára lépett. Bár Leó az elmúlt éjszaka keveset aludt egy öklendezésig köhögős roham miatt, Laci szegény még mindig félórákat alszik aztán orrot fúj és köhög, de legalább már nem ijedek meg a hangjától, ha megszólal... :) Lehel pedig már olyan jól van, hogy észrevette, hogy fogzik, így átadta magát a fogzás fájdalmának, ami határozott előrelépés a fulldoklós-köhögős-orrfolyós borzalomból. :)
Én magam pedig élek és virulok, főként ha ránézek ezekre a Gyönyörűségekre!!! :)
Én magam pedig élek és virulok, főként ha ránézek ezekre a Gyönyörűségekre!!! :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)