Kimerültem avagy a Vakerkirály

Egy végigcsakjátszós délután-este állt mögöttünk, ami kicsit elhúzódott, mert mézeskalácsot is sütöttem és egyedül voltam a gyerekekkel, már 9 óra volt és Leó még nem vacsorázott, ellenben a nappali és a lakás legtöbb része felismerhetetlen volt a játékhegyektől. Az utolsó 10 percben a gyurma után még előkerült a festék is... majd kértem, pakoljanak. Teszek-veszek, majd azt látom, Leó betakarózva fekszik a kanapén és elmélyülten tanulmányoz egy Lehelkorúaknak való könyvet... :) Mikor ezt szóvá tettem, így szól.
"-Beteg vagyok (és tényleg), fáradt vagyok és a lábam is fáj!
-de Leó, ez a szétpakolásnál nem zavart?
-mama ezt én sem értem... Nem értem, hogy a kiskatonák miért csak annyi energiát termeltek, amennyivel szétpakolni és játszani tudtam?!..."

Élesztő...

Leó játszik. Egy komplett szélmalmot épít, ahonnan természetesen a "zsák" sem hiányozhat (egy nagy nejlonzacskó), amibe a lisztet gyűjti (teletömködi dagadtra a szatyrot kisebb összegyűrt szatyrokkal). Majd beköti a "zsák" száját és viszi a pékhez, aki persze szintén Ő, hogy kenyeret süssön belőle. Közben beszámol a fejleményekről, "Mama, most éled a tészta!" :)))

Magabiztos

-Leó, tudod, hogy merre van a Jobbra?
-Igen! Csak azt mondd meg, melyik a bal.
:)

Sétálunk...

Egyik kezemben Leó keze, másikban a Lehelé, így sétálunk mi hárman át valamelyik nagyáruház parkolóján keresztül, egy fárasztó nap után épp fagyit venni, közben a hátunkat süti a nyári nap... szóval romantikus hangulatomban ilyesmit mondok: De jó is nekem, két Csillag kezét foghatom... Mire a válasz a felcsillanó szemű Leótól, aki talán a legfogékonyabb mindenféle hangulataimra: Igen, és még szép is vagy!
:)))

Pillanat

Két hete visszhangzik a fejemben a mondat, amit valaki mondott nekem, mikor a gyerekekről beszélgettünk: "Élvezzetek ki minden pillanatot!" Eddig is tudtam, hogy kivételes ez az időszak, (a gyerekeinkről nem is beszélve:) de mostanában tényleg próbálom beszippantani és megőrizni a pillanat minden morzsáját... :)
Ma különösen kápráztattak. Talán mert az alvás elmaradt, így még intenzívebben és (hosszabban) csodálkozhattam rájuk.
Lehel az 5.-6. fogát növeszti és bújósabb mint valaha, érzékeny mamamatrica, aki tud már egyenes háttal is ülni HA akar, kúszni is HA akar és a hideg futkározik a hátamon a gyönyörűségtől, ahogyan a nyiladozó értelmű púderillatú pihe-puha Gyönyörűségemet hurcolom magamon körbe a lakáson és figyelem, ahogyan megjelenik az arcán AZ a bizonyos mosoly... amelyik végtelen bizalommal és kíváncsisággal gyönyörködik mindenben és mindenkiben ezen a neki még olyan csodálatos és titokzatos világon...

Leó nem bontja ki az ajándékokat, hacsak nem nagyon muszáj. :) De estére ezt a rejtélyt is megfejtettem! :))) Mert amit tőlünk kap, azt persze azonnal. De a mikuláscsomagjához reggel nem volt hajlandó hozzányúlni puszta kézzel, nekem kellett kivennem a csomagból a könyvét, s hasonló sorsra jutott az óvodai csomag is, meg aztán beugrott, hogy milyen kellemetlen, amikor (neki) ismeretlen emberektől kap valami becsomagolt ajándékot és minimális érdeklődést sem mutat az ajándék iránt... A titok nyitja banális, akit nem ismer, attól nem fogad el ajándékot... Hihetetlen...
Ma sikerült némi mesélésre rávennem az óvodai délelőttjéről, és kiderült, hogy távcsövet épít bent az ablak mellett és leül mellé, azon nézve, vajon érkezik-e Mami vagy Api... :))) Lefekvés előtt pedig épp pelenkába csomagolom, mikor elkapja a szeretethullám és mondaná, hogy Mami én ennyire nagyon szeretlek, de közben megtorpan, mert ehhez demonstratív ölelés is dukálna ám, így most kénytelen puszta szavakkal kifejezni... kicsit gondolkodik, majd így szól: "Mami én olyan nagyon szeretlek, mint egy betonkeverő!" :))) "Mikor holnap elmegyek az oviba, tizen....(itt újra erősen csattognak a kis fogaskerekek, hogy egy megfelelően nagy számot találjon)....tizenhétet puszit fogok adni!..." de ahogy kimondja, egy kicsit máris elégedetlen a szám nagyságával, így még gyorsan hozzáteszi: "...vagy annál is többet!" :)

"Beszokott"...

...mondta valamelyik nap az óvónéni, mikor ebéd után érte mentem... és tényleg. Reggel nem marasztalja már Lacit, hanem ad egy puszit az óvónéninek, aztán megy kezet mosni és játszani. Az óvónénik szerint remek óvodás lesz belőle és ezt olyan jó hallani! :) Már most is egy tündér, mondják, de most még van egy kis "egykebetegsége", de az élet ezt nagyon hamar orvosolja majd.. :)))
Azt hiszem, nagyon jól érzi magát odabenn. Persze mikor érte megyünk felragyog az arca és rohan és ugrik a nyakunkba... Aztán otthon minden alkalmat megragad, hogy kifejtse, többet ne vigyem az oviba, mert...
-"Nézd Mama, én csak idáig érek (mutat rá az asztal szélére), és az óvodásoknak idáig kell érniük (mutat egy jó fejjel magasabb dologra), én kicsi vagyok még az ovihoz."
-"Mama, nagyon rosszul tetted, hogy ma elhoztál oviba, mert én ma nagyon fáradt vagyok és nagyon rossz állapotban vagyok (mondja, mikor vigyorogva mesélve elhagytuk az ovit és épp az autósülésébe kötöm be)."
-"Mami én ma olyan fáradt vagyok (mondja ébresztéskor reggel alvást színlelve mozdulatlanul), hogy itt megvárom veled a következő éjszakát!"
...és hogy nekem milyen, hogy van egy ovisom... :) Ma reggel megkaptam az óvónénitől a könyvtárcímet, ahová feltöltik az aktuális képeket a gyerekekről és az utolsó mappában már Leó is szerepel... Persze mondanom sem kell, ahogy hazaértem rárepültem a gépre és rögtön pásztáztam a sok-sok képet és olyan kicsit sírós-nevetős büszke boldogság öntötte el a szívemet amikor felfedeztem a csálén álló sapkájú nagyszemű Leómat a többi gyerek között... :) A képek egyébként a Hajógyári szigeten készültek, madárbemutatón jártak... Azt hiszem jobb lesz megtanítanom Leót a sapkafelvételre, mielőtt beköszönt a cudar... :)))

Leó a mester

Szeretem hallgatni, ahogy Leó hangosan elmélkedik testi működéseiről. Sajátos elképzelése van pl. arról, hogyan jut a pisi a fütyijébe... :) Szerinte sok-sok vödör van sorba állítva és a "Kiskatonák" (az elnevezés tőlem jön, de ők azok a mini kis emberszerű lények akik belül laknak és mindent ők működtetnek:) ha megtelik egy vödör, beleöntik a fütyijébe... Tegnap épp megcsodáltam egy jókor, jó helyre érkező adagot, amikor így szól: "Mama, hallottad ezt a zörgést?" (Természetesen semmit nem hallottam a csordogálást leszámítva, de részt vettem a játékban) "Mi volt ez?" "Most véletlenül még a vödör is kiesett!" :)))
Újabban "Bob mester" beépült a családunkba. :) Nem vagyok rá büszke, de az öt hétköznapból átlagban háromszor az ebéd-alvás szett lebonyolításához segítségül hívom "Bob"-ot, tartsa Leót egy helyben 10-15 percig, míg Lehelt megetetem-elaltatom. Van, hogy angolul nézi, néha sajnálkozik, hogy ebből nem mindent ért, amit beszélnek... Ma az oviból hazafelé sopánkodik, hogy valamit nem tud angolul mondani. (???) "Néhány dolgot tudok már angolul, például, hogy "Bob the builder", de ezt nem (...) magyarul viszont sok mindent tudok mondani... :)))

Gomba

No mi voltunk azok a helyi lakosok, akiket kilakoltattak ma. A bomba miatt, vagy ahogy Leó mondja, a gomba... mert annak legalább van jelentése számára. :) Szerinte repülőhöz volt kötve a gomba, a repülő hasán kilazulhatott a kötél és úgy esett a gomba a Dunába. De nem ment el a tengerig, mert a híd lábában megakadt és beleragadt.
Este a saját ágyában végre már majdnem alszik. Hosszú percek óta már némán fekszünk egymás mellett, dél óta nem is beszéltünk a gombáról. Akkor egyszer csak elengedi a bal kezével a hasamat (mert a pocakom csupasz bőrfelülete elengedhetetlen kelléke az altatásnak:), csak, hogy szinte ugyanazzal a mozdulattal a jobb kezét tegye rá, mert közben a hasára fordul... és így szól: "Olyan jó ebben a lakásban élni!" Majd elalszik. :)))

Süni csoportos

Pillanatképek szavakkal:
A teremből Leó kiabálása hallatszik. Laci benéz és azt látja, hogy a szőnyeg közepén Leó lábujjhegyen megragadja a csoport legnagyobb fiújának kezét (akitől még lábujjhegyen állva is jó fél fejjel alacsonyabb) és két centiméterről az arcába ordítja: "Nagyfiú, én is olyan nagy vagyok, mint Te!" Az óvónők helyeselnek, "Igen Leó, tényleg nagyon magas vagy, majdnem akkora vagy, mint az Ádám..."
Jár két hároméves szőke ikerfiú a csoportba, olyanok, mint két tojás. No és ördögfiókák természetesen... Az egyik épp Leót kezdi ütögetni, mert egy játékot szeretne elvenni tőle. (Leó újabban nem üt vissza, csak közli, hogy van ebből még egy a polcon, játsszon azzal...:) Az óvónő rákiabál! "Bende!" Mire a terem másik végében békésen játszó ikerpárja kapja fel a fejét... "Akkor Ágoston!" :) ...és mindenki nevet.
Ma reggel Ágoston épp bekakilt, mire Szandra néni (a dadus) nagy szeretettel és melegséggel a hangjában, tapintatosan bevezeti a fürdőbe, "mindenkivel megesett már ilyesmi" és máris zuhanyozza a kisfiút.
Az óvónőkről...
Zenghetnék ódákat arról, milyen vér profik. olaszos temperamentumúak, hangosak, energikusak, van egyfajta jókedvű hömpölygés odabenn, ami magával ragadja az embert. De ami a legfontosabb, szeretik, jól szeretik a gyerekeket. nincs kétségem afelől, hogy Leónak minden javára válik, ami ott benn történik majd vele... és olyan jó így elengedni őt. :)))
Leó délben hazajön...
és hozza magával ezt a vidám nyüzsgést, föl van pörögve és huncut. Persze rögtön jön és megölel, majd közli, mennyire szeret, majd mesél. :) majd ebédel még egyszer. :) hazait is. :) Majd nem tudom elaltatni. (A háromból kétszer marad el az alvás, no ez durva, mármint kibírni egy fedél alatt vele estig, mert hulla fáradt, nulla ingerküszöbbel). De máris beazonosítottam két szófordulatot, amit biztosan az óvónőktől jön (és ez olyan furcsa és egyszerre jó érzés:)))
Ütögeti a kezemet az asztalnál. Mire én szóváteszem, hogy ez fáj. Folytatja. "Leó, szeretsz Te engem?!" "Igen mama, szeretlek. Ez a Te szerencséd!" :))
Ebéd után megengedem, hogy válasszon magának desszertet a "kekszes fiókból". Kisvártatva egy csokival bevont ostyával robog felém. Én döbbenten jegyzem meg, hogy eddig nem szerette a csokoládét, mire Ő: "Ó mama, most már megbarátkoztam vele!" :)))
Ma volt az első igazi (fél)napja az oviban. Laci reggel elvitte, reggeli után otthagyta, már ebédeltek, mire visszament érte. Hirtelen nem is látta, hol van, majd észrevette a csillogó szemű Leót az asztalnál az óvónéni mellett... :)

"Feleségem története"

A napokban valahogy szóba került, én Apának a felesége vagyok. Leó persze rögtön rácsapott a témára. Esti altatáskor odabújt és megölelt a következő mondattal: "Én nagyon szeretem a feleségemet!"
-"Kicsikém, én Api felesége vagyok, neked a Mamid."
-"De nekem is kell egy feleség."
-"Majd ha nagy leszel, mint Api, választasz magadnak egy lányt, akit nagyon fogsz szeretni és Ő lesz majd a feleséged."
-"Például Lehel?"
-"Nem, mert Ő fiú."
-"Akkor például Manyika." Szögezi le, majd odahúzza az ágy végéből Manyi babáját és maga mellé fekteti. :)

Selfprezentáció Leó módra

Mostanában Leó sokat sipít ha valami nem sikerül, vagy néha már akkor is, ha valamit akar. Eddig még nem találtuk meg az üdvös pedagógiai ellenszert, csak próbálkozunk és közben nagyon nehezen viseljük. Ma este Laci meséli Leónak, némi didaktikai célzattal, hogy Ő ma fodrásznál járt, ahol még a haját is megmosták, de Ő bizony nem sipított. Leó persze rögtön levette a célzást és így nyugtázott: "Én néha sipítok, néha nem. Én ilyen vagyok. Ezen nem lehet változtatni."

Nagylelkű

Leó a héten többedszerre csillogtatta nagylelkűségét. Este Apival játszott az új ágyában, miután Laci megállapította, Ő is szívesen bebújna aludni ebbe a kuckóba. Erre Leó habozás nélkül udvariasan invitálta: "Majd ha reggel felébredtünk Mamival, bebújhatsz." :)

Aranyköpés

Előzményként említeném, hogy reggelinél Laci a tányérján hagyott néhány sajtdarabot, illetve, hogy Leó még mindig rendre keveri az étkezések neveit... :)
Ebédre halat ettünk és Leó érdeklődött, miért nem esszük meg a szálkát... Nagymama a magyarázathoz hozzáfűzte, "Halból a szálkát, husiból a csontot hagyjuk meg." Mire Leó tovább fűzi a gondolatot és így összegzi az információkat: "Husiból a csontot, halból a szálkát, vacsiból a sajtot hagyjuk meg." :)

Gyöngyszemek

Reggel öltöztetem Leót, Ő átkarolja a nyakamat, megölel és ezt mondja: "Én nagyon szeretlek Mama!" És ha ez még nem volna elég, kisvártatva hozzáteszi, továbbra is szorongatva a nyakamat: "és Apit is szeretem és Lehelt a pocakban!" :)))
Ebéd után még engedélyeztem neki néhány szem kakaós perecet (Leó kedvenc énfajta, azaz gluténmentes nasiját), míg én a saját ebédemet majszoltam. Mikor befejeztem, megkérdeztem tőle, vehetek-e én is egyet, mire a válasz: "Én szívesen adnék Mama, de akkor elfogy." :)))

Csimpaszkodó

Utrechti szobánkban este altatás céljából fekszem Leó mellett az ágyon. :)
"Mami, itt hogy lehet a plafonon csimpaszkodni?"
"Nem lehet, mert nincs kapaszkodó."
"Miért nincs?"
"Mert nem szereltek föl."
"Az a bácsi, aki ezt a házat tervezte, nem tudta, hogy fog jönni egy kisfiú repülővel és csimpaszkodni akar. Azért nem szereltek föl biztos." :)))

Pingu hangján mondjad mami!

Leó kedvence, amikor az állatai, babái, esetleg egy-egy játékának a "hangján" beszélek, beszélgetek vele. :) Mára már szállóigévé vált nálunk a "Pinguhangjánmondjadmami", mert ezt napjában 1000-szer, kb 2 másodperc alatt darálja el olyan hangsúllyal, mintha az egész egyetlen szó volna. Szerintem idegenek meg sem értenék, mit mond... :) Néha nagyon fárasztó nekem ez a "szinkronizálás", főleg ha nem is pinguról, vagy kisvakondról van szó, hanem a dömperről, a bicikliről, vagy egy vezetékről... :) Tegnap arra gondoltam, hogy lassan sokkal többet beszélek "pingu hangján", mint a sajátomon... Így a végén még mikor Lehel megszületik, hozzá is kénytelen leszek "pingu hangján" beszélni, hogy rámismerjen...

Szökőkút

Altatás, sötét, mindenki (értsd: Leó, Api, Mami) a helyén (Leó matracán a megfelelő sorrendben) hever. Kisvártatva elhangzik egy mondat, minden este ugyanúgy, ugyanekkor: "Api, mesélj nekem egy szökőkútról, ami egész télen nyitva van és a Mammut plázában van és nagyon magasra spriccol."
Tegnap Leó "árammművet" (erőművet) épített a dömper, a szennyeskosár, két kisszék, a hintaló, a nadrágja, egy kartonpapírdarab és jónéhány kábel felhasználásával. (Néha azt gondolom, hogy a játékok is csak olyanok neki, mint az összes többi berendezési tárgy, csak arra jók, hogy építsen belőlük valamit:). Aztán elmagyarázta, hogy régen (?) hogyan folyt az áram, és hogy most hol folyik, a kör végén pedig természetesen mi más, mint egy szökőkút csöve volt, amit az áram működtetett. :)

További "aranyköpések"

Az esti altatás, ma különösen nehéz volt. Leó másfél óra múlva négykézláb kiment Laciért a dolgozószobába. Mikor együtt visszajöttek, úgy érezte, mentegetőznie kell, hogy elhagyta a szobát, így ezt találta mondani:
"Csak azért mentem ki, mert nem ér ki a kezem a dolgozószobába." :)))
A lépcsőház fordulójába a szomszéd néni muskátlis ládái hevernek, potyognak róla az elszáradt levelek, különösen, ha valaki kicsit nekimegy. Jövet-menet Leó néha belebotlik, majd gyorsan hozzáteszi:
"Csak segítek lepotyogni a száraz leveleknek." :)

Úristen! (Apa írása)

Az új szekrényhez való fogantyúval állítottam ma haza. Leó - meglátva a csomagot - így kiáltott fel:

- Úristen! Mi ez?!

Leó három pénze

Ha kisboltban, vagy zöldségesnél vásárolunk, általában hagyom, hogy Leó fizessen, mert nagyon élvezi és szereti nézni, ahogy beütik a pénztárgépbe az összeget és Ő maga is részese lehet így egy kicsit ennek a "felnőtt világnak". Néhány hete az IKEA-ban jártunk gyerekszoba-ügyben, ahol persze egyből beleszeretett az emeletes ágy felső kuckójába, majd egy könyvbe és egy játékházikóba. Amíg mi Lacival beszélgettünk (mert mi is beleszerettünk az emeleteságyba:), Leó buzgón játszott, majd hirtelen félbeszakít a szokásos módján: "Mami, ne beszélj! " :))) "Adjál nekem három fém pénzt!" "Mire kell neked az a három pénz?" "Arra, hogy megvegyem az emeleteságyat, a könyvet és a házikót." Erre mondják, hogy kialakult a hármas-számfogalma? :))))