A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lehel hétről-hétre. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lehel hétről-hétre. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. szeptember 12., kedd

Telefonbeszélgetés

Mostanság (hogy a kullancsoltásba belevágtunk) Lorin egyik kedvenc játéka a doktoros. Ő, mint Petike (az annaéspetiből, az egyik babája Petike lett:) Anyukája telefonál nekem, mint doktornéninek, elmondja mik a tünetek, aztán kér egy időpontot, hogy megvizsgáljam... Rendszerint a torka vagy a füle szokott fájni Petinek, de néha előáll igen vicces tünetekkel is. Ma pl így zajlott a beszélgetés:
-Halló, Ki az?
-Én vagyok.
-Ki az az én?
-Lorin vagyok.
-Milyen Lorin?
-Ujvári Lorin, Petike Mamája.
-Tessék mondani, mi a baj?
-Nem érem el Petikét.

(Petike fönt sziesztázott a konyhaasztalon. Vicces volt, mert akkor jöttünk haza, még épp vetkőztünk, Ő csak emlékezhetett rá, hogy ott maradt...:)

2012. július 12., csütörtök

13 hetes és pont 3 hónapos Kicsi Lehel



Aki már nem is olyan kicsi. 8 kg, 65,5 cm. Ennyit a paraméterekről.
Ha pedig Rá gondolok, elsőnek a mosolya jut eszembe, mikor meglát, szégyenlősen de iszonyú lelkesen nagy elragadtatással mosolyog, közben pedig kis kezeit az arcához dörzsöli... :) A másik a finomság, amit már a pocakban is éreztem. Olyan érzékeny kis lélek, jelenleg igazi kis introvertált nyuszi, akinek még gyakran túl sok ez a világ. Igaziból a hasfájáson kívül nem hallottam még másért sírni, csak ha álmos és fáradt, de akkor iszonyúan hevesen, becsukott szemmel üvöltözik, mintha világvége volna... (Neki minden bizonnyal épp az is van ilyenkor, annyira szenved...) ...és a harmadik dolog, hogy olyan más, mint Leó... :) Főleg abban csúcsosodik ez ki, ahogyan a cicihez viszonyul. Az evéssel néhány perc alatt végez, eddigi élete során 2 alkalommal történt meg, hogy kifejezetten cumizni szeretett volna a cicin és 10 percnél hosszabban, lelkesen cumizgatott... Másrészt pedig cicivel nem megnyugtatható. Ez nekem annyira új és idegen, hogy sokszor belefutok a zsákutcába, a többéves megszokás, ugyebár... és ha nagyon sír, megpróbálok neki gyorsan cicit adni, szegénykém ilyenkor még dühösebbre veszi a figurát, még akkor is, ha egyébként éhes... Előbb meg kell nyugtatni, majd utána jöhet a tejecske is... :) és megnyugtatni Őuraságát rázogatással lehet hason fektetve a karomon... Huhh, említettem már, hogy 8 kiló és hogy 30 fok volt a héten a lakásunkban? :) Mondanom sem kell, a cicinelaltatás sem az Ő műfaja, marad a ringatás és az éneklés, mert igen ez a másik kedvence, ha éneklek neki! :) Komolyan mondom, nagyon muzikális, mindenfajta szép zenét szeret, figyeli, ha én éneklek, azért meg különösen odáig van... :)))
Ami a mozgást illeti, ügyesen tartja magát hason, nézelődik, de átfordulni még nem akar, még nem nyúl a dolgokért, bár ez utóbbit láthatólag már akarja, csak még nem megy... :) Hason szinte előrekúszik, ha valami tetszik neki, háton meg kezét-lábát mozgatja és nagyon izgatott és egy idő után elkeseredett lesz... :))) Viszont éjszaka, nem tudom, hogy csinálja, 90 fokot fordul a tengelye körül és így egészen közel kerül hozzám... :)
Leótól kissé tart, de Őt is megkülönböztetett mosolyokkal jutalmazza, illetve a hangjára jobban megnyugszik, mint az enyémre (már, ha nem sipít, csak kedvesen duruzsol a bátyó...)
Nagyon szeretem ezt a kis hurkás, kék szemű, Laci-szájú, tejillatú, vidám, finomlelkű, gömbölyűséget! :)))

2012. június 20., szerda

10 hetes Lehel




Holnap lesz csak 10 hetes, de mivel a 9. heti beszámoló elmaradt, ez most egy kicsit hamarabb jön... :)
Lehel egy TÜNDÉR! :))) Úgy szeretem a selymes buksiját simogatni, gyönyörködni a még mindig kék szemében, szoptatás közben a kezét fogni (mert mindig nyújtja, illetve keresi a kapaszkodót...:) és figyelni azt a csodat, ahogyan kinyilik es ahogyan mostanra teljes valojaban jelen van kozottunk! :) Szivmelengeto, hogy ram MINDIG mosolyog, ha meglat, meg akkor is, ha epp nagy sirdogalas kellos kozepen tart, vagy ha epp mar lecsukodnak a kicsi csik szemecskek, utolso erejevel meg kuld egy mosolyt maminak... es gogicsel mar, eoooo-zik es oooo-zik, illetve ha velem beszel, igazi gurgulazo hangokat is hallat szeles vigyorgas kozepette. Ugy szeretem!!!

2012. június 8., péntek

8 hetesünkről




Az elmúlt héten megejtettük az ilyenkor szokásos has, koponya, csípő ultrahangot, így Lehel orvosi szempontból is tökéletesnek minősült... :) Bár ki tudja mitől hízik, mert a vizsgáló orvos a gyomrát és a beleit is levegővel telinek találta... Nem lepődtem meg. :) Viszont a hányások mögött nincsen szervi ok, csak a lenyelt levegő...
Na és akkor lássuk, mi változott.
A mosolya. :) Egyre szélesebb. Egyelőre csak én vagyok a kitüntetett elsősorban, ha velem beszélget, akkor a mosolyok mellé még igen cuki hangadásokat is kapok. :)
A szeme színe. :) Tadam!!! KÉK! és ennek én úgy örülök, mert épp olyan gyönyörű, mint az Édesapámé! Mélykéknek mondanám, az enyém szürkés, de az övé olyan igazi... Egyelőre persze... Aztán majd meglátjuk, de Leónak ekkor már semmilyenszínű volt a kék helyett, illetve kezdett sötétedni. Lehelé pedig eddig nem volt igazán kék, csak egyre sötétebb lett, most meg tessék. Néhány napja belenéztem és GYÖNYÖRŰ! :)
Az egyik oldali (jobb) fejforgató reflexe kicsit felerősödött. Nem annyira, mint anno Leónál, mert kimozdítható és a másik irányba is spontán néz, de figyelek rá, hogy a másik oldalt erősítsem. Egyébként pedig a koala-fogás a ludas, mert az a középvonal helyett, kicsit jobbra nyomja a fejét. Szegénykém pedig jó sokat van koalában. De mostantól igyekszem a másik karomon.
Napirend(etlenség. :) Már nemis annyira összevissza, bár kétségtelen, hogy a délelőtt, mint napszak, nem az erőssége. :) Aludni nem tud, vagy csak perceket, viszont fáradt, vagy a hasa fáj, vagy csak kitudjamiért, de sírdogál, néha olyan durván, hogy még annyira sincs szívem letenni, hogy zuhanyozzak. Így történhet, hogy délben pizsamában nyitok ajtót a postásnak, nyakamban slingben Lehel, a kaputelefont újabban Leó kezeli (mert Ő gyorsabb, odarohan, beleszól, "Haló, tessék, ki az? Nyitom! Puszi!") és mindenkinek kinyitja az ajtót. :)
Kora délután alszik egy hosszabbat, vagy a délelőtti ébrenlét hosszától függően egy nagyonhosszút, és kb hat körül fölébred, mosolygósan és virgoncan koketálni mamival, majd este nyolckor kidől. Fürdeni előtte gyorsan megfürdetjük, így altatni pusztán néhány perc, kortyol pár nagyobbat a ciciből majd alszik éjjel egyig. Ezt követően pedig két-három óránként ébred, helyesebben pedig keresgél hason a lepedőn a kis buksi, ha cicit nem talál hát visszaalszik, vagy sírvafakad. :)

2012. június 1., péntek

77



Azaz 7 hetes Lehel! :) Mosolyog, már nem csak véletlenszerű gázmosolyokat produkál, hanem mosolyra mosolyt, azaz amolyan szociálisat és persze egészen oda vagyok érte!!! Nehéz, mert nem olvadozhatok annyira, amennyire szeretnék, mert legtöbbször Leó is jelen van, így vigyáznom kell, ne veszítsem el a fejem és közben rá is figyelek... :))) A mosoly mellett pedig a másik újdonság, hogy a sírás és nyögés repertoár kiegészül már az igazi gőgicsélő hangokkal, ami szintén irtó cuki, ez még Leónak is tetszik! :) Imádom a hangját! :) A súlygyarapodás mérséklődött, visszaesett a mindenki számára befogadható 220-as értékre, :) így tegnap este 6.73 kilót mértünk. Hosszra nincs konkrét adat, csak hogy végig ér a mózesben és 67-es ruhákat hord. :) (A képen még csak 6 hetes és 4 napos... :))

2012. május 28., hétfő

Újszülöttből csecsemő



Igen, már hat hetes is elmúlt Lehel, így hivatalosan belépett a csecsemőkorba. Méghozzá 6,5kg-val sikerült ezt a határt átlépnie. :) Legújabb beceneve Budha, amit nem is magyaráznék, lásd a képet. :)
Milyen a mi kis Budhánk hathetesen? Legelőször is pihe-puha kis (nagy) csomag, ölbencipelődve tölti nappali órái javát, éjszaka többnyire jól alszik, csak cicizni kel föl 2-3 óránként. Hajnalban 5 körül azonban indul az erőlködős kakisorozat, így akkor már nehezebb visszaaltatnom. De akkor én már többnyire éberebb vagyok, így az ágya fölé görnyedve pocakját simogatom, lábát emelem és figyelem a kis testet, mire hogyan reagál. Mert igen, vannak már megfejtett preferenciák: mint pl. hogy este-éjszaka hason jobban szeret aludni, de hajnaltól délig csak háton jó neki. Hasára fektetve pedig először az arcán alszik el, majd csak utána gördíti fejecskéjét oldalállásba. :) Szereti, ha a buksija hozzáér valamihez, illetve fogdosós Ő is, de csak az ujjam jó neki, vagy bármilyen más "élő" bőrszövet, textília vagy egyéb tárgy nem... Hasfájáskor cicit kér, de a tejet nem, így a kisujjam szokott jó szolgálatot tenni olykor... Ha nagyon fáradt, becsukott szemmel keservesen sír, de segíteni kell neki elaludni általában. Néha a sling, néha a koala-pozíció, máskor a körberakás párnákkal a nyerő, van, hogy a cici. Van, hogy a századik variáció után már épp feladom és leteszem egy pillanatra, csak míg hozzákészülök a következő ötlet megvalósítására és láss csodát, elalszik. :) Még írhatnék, de az idő gyorsabban megy, mint ahogyan írni tudok, mert azóta hét hetes lett a Picike, így ott folytatom... :)))

2012. május 19., szombat

Lehel 5 hetes

Egyre többet vannak nyitva azok a nagy -egyelőre- kék szemecskék, ilyenkor vizsgálódik, összeráncolt homlokkal gondterhelten, komolyan. :) Néha eööööö-zik egyet és sokat szenved és sír a pocakja miatt. Ha fönn van, gyakorlatilag sírdogál, hol erősebben, hol gyengébben, attól függően, akad-e két erős kar, hogy "koalában" hordozza. A héten leálltam a szójával is, hátha. Szerdán rémisztő sugárhányást éltünk át, mindketten megijedtünk, amikor evés után egyszer csak orrán-száján ömlött vissza a tej. Szerencsére azóta nem ismétlődött meg az eset (KOPP-KOPP-KOPP), de minden etetésnél görcsöl a gyomrom. Valószínűleg sok levegőt nyelhetett, mert cicizés közben is vonaglott és sírt, vörös fejjel... :((( Mindenesetre annyira "Leheles" volt, ahogyan reagált a dologra, a következő evészetet a szokásos három-öt perc helyett egy teljes óráig végezte és egyetlen kortyot sem hallottam, olyan óvatosan, visszafogottan cumizgatott csak... :) Csak a harmadik szoptatáskor mert már újra nagyobb (hallható) kortyokban nyelni, és még két napnak kellett eltelnie, hogy újra hozza az ötperces formáját... De még ma is óvatosabb azért... :) Én viszont teljesen elbizonytalanodtam, az igény szerinti szoptatásában, mert hogy nem tudom, mikor van rá "igény"... A kezdés kevésbé problematikus, nagyjából két óránként kért eddig, volt hogy kicsit hamarabb, volt, hogy három óra lett belőle... De, hogy mikor elég, abban teljesen bizonytalan vagyok. Egyrészt ez az öt perc volt eleinte nagyon hihetetlen, főleg, hogy utána is tátogott még, bár Ő engedte el a cicit, mikor újra beindult a tej. Néhány perc múlva még próbálkoztam ilyenkor, de újra elengedte, mikor indult a tejecske, így megnyugodtam, főleg látva a heti mérlegelési adatokat... :) De most nem merem még kínálni, nehogy túlegye magát... Illetve elbizonytalanodtam, hogy az evések utáni menetrend szerinti másfél órával kezdődő keserves sírás tényleg hasfájás-e, vagy inkább éhség. Már próbáltam ilyenkor is etetni, de úgy éreztem, kevés lelkesedéssel és alig evett, közben erőlködött... Na de a hányás óta az "alig" evett, új értelmet kapott, már nem merek nyilatkozni a mennyiségről, ami tökéletesen megbecsülhetetlen...
Hát ilyen dilemmáim vannak ezzel a 6,15kg-os nagyfiúval. :) Centiket nem tudok, csak, hogy hatalmas és igen hosszú... :)
Lassan az összes picibaba ruhát elpakolhatom, most 3-4 hónaposokat hord, amiket Leó anno július-augusztusban... pedig Ő sem volt épp picike... és persze sóhajtozom is eleget, vajon végleges-e a búcsú, vagy egyszer még előhúzhatom a legkisebb body-kat mosni-vasalni? :)
Megjelentek a szőke pihék is a buksiján, gyanítom, Ő sem marad sokáig barna... :) A kék szemekből még bármi (barna) lehet, nem, mintha lenne valamilyen preferenciám... :) De érdekes lenne egy kék szemű szőke kis Lehel viking... :))) Sárgának még mindig sárga, nem tudom, mikorra kellene kifehérednie... Viszont ma az Édesapja mellkasán kinyomta magát fekvőtámaszba... :)
Szépen lassan óvatosan nyiladozik, már nem ijed meg a föléje lógatott színes állatoktól a játszószőnyegén, sőt, érdeklődéssel szemléli őket. A hangomra többnyire látványosan megnyugszik, szereti a hálószobánkat, ahol alszik, úgy érzem, fontos neki az állandóság és a rendszer, legalábbis érzékenyebb a változásokra, mint Leó volt. Annyira várom már, hogy "kikeljen" ez a pici Élet ebből a "tojásból" is és végre láthassam is Őt, ne csak érezzem... :) hogy aztán gyönyörködve elveszhessünk egymás tekintetében... :))))


2012. május 12., szombat

4 hetesünk 1 hónapos lett :)

Nem akarok puffogtatni közhelyeket, de rohan az idő. :) Friss méréseink szerint 58cm, és 5730g Lehelünk van jelenleg. Mivel csak hetente mérjük, ma egy száraz pelenka kapcsán kicsit aggodalmaskodtam, jól éreztem, hogy nem evett ez a gyerek... Mire Laci ma este mérlegről lekapva csemeténket megjegyezte, "szerencsére". :) A hasfájása köszöni szépen, még mindig jól tartja magát, dacára a tejfehérje mentes diétámnak, az Infacol nevű csodaszernek és a védőnőnk által favorizált szélcsőnek (ami igen, Az, aminek elsőre gondoljuk :). Így aztán sok a sírás (Lehel), a sipítás (Leó) és a kiabálás (Jómagam) mostanság mifelénk. Mindezek ellenére mégis kialakulóban valamiféle rendszer Lehel és a mi napjainkban is. Reggel nagyjából egyszerre kelünk, 7 és 8 között, Lehel csak késő délelőtt alszik újra el, főként, ha babakocsiban a játszón vagyunk, otthon már korántsem biztos. Amíg mi reggelizünk, Ő hason(!) tornázik, újabban a fejét is átfordítja, ha nagyon megembereli magát... :) Ha minden jól megy, alszik, míg Leót ebédeltetem, sőt, ha tökéletes napunk van, akkor még akkor is alszik, míg Leót altatom. :) Ha nem, hát szimultán etetem őket, majd szimultán altatok. Ha rossz napom van, egyik sem eszik, de Leó biztosan nem és egyik sem alszik, viszont mindhárman üvöltünk. Na ilyenkor gyorsan lemegyünk a játszótérre, hogy legalább a szomszédainkban aludjanak a babák. Ott megnyugszom, mert Lehel elalszik végkimerüléstől, Leó kedvére locsolhat én meg lerogyok egy padra és átgondolom a történteket és megállapítom, nem olyan vészes a helyzet. :) Lehel délután általában kisebb nagyobb cicimegszakításokkal alszik, vagy (újabban) hasfájósan sír, este 7-8 körül ébren van még egy picit, ha sikerül úgy időzíteni, ennek az időszaknak a végén fürdetjük, majd következik az éjszaka. Itt írhatnám azt is, alszik reggelig, de biztos olyanok is olvassák a blogot, akiknek volt már picibabájuk, így nem írom... :) bár majdnem igaz... :) Ideális esetben nyöszörög másfél-két óránként, én megszoptatom, majd alszunk tovább, Ő fel sem ébred igazán. Kevésbé ideális esetben hajnal 4-5 körül vörös fejjel nyögdécsel és sír, és egy bő órát igényel, míg visszaalszik. A legrosszabb felvonás pedig, hogy 1 és 5 között zajlik ez a rész. De ez ritkaság.
Nagyon szeretem ezt a kis hurkagyurka gömbölyű kisembert! :) (Titkos becenevén Hörcsi, még jó, hogy Ő nem érti, remélem nem haragszik majd meg, ha egyszer ezt elolvassa...) Türelmes, nyugodt kis Életke, olyan nagyon édes, amikor épp "jelen van" és megismeri a hangom, mikor ölbe veszem, rám néz és elcsodálkozik... "Aha! Hát Ő lenne az!" mondják a hatalmasra nyitott kerek szemek... :)))


2012. május 6., vasárnap

Három hetes Lehel



A háromhetes nagyember. :) Hasfájós, éjszaka nemalvós, nyögdécselős. De ma rám mosolygott, így kész vagyok szemet húnyni az elmúlt (és elkövetkező) éjszakák fölött... Szépen lassan nyílik, néha úgy érzem, már van, hogy megismer, legalábbis a cicit már hozzám köti, mert ha én kézbe veszem és éhes, azonnal tátogni kezd. :) De igazi kis vegetatív lény még, legtöbbször a "minek is piszkáltatok ki a pocakból" szemrehányást látom az arcán, amikor körülötte sipítás van, vagy épp a pocakjában zűrzavar. Egy kiadós "durrogtatás" után azonban elárad az arcocskáján az a földöntúli boldogság, ami csak az ilyen picik kiváltsága... :) A héten megjelentek, vagy legalábbis láthatóvá váltak amiket eddig csak sejteni lehetett, a szemöldökök és a pici pillák is! :) Ami pedig a méreteket illeti... Nos, a képen jól látható, így három hetesen lassan kinövi a háromhós ruhákat. Pontosan 5150 g-mot mértünk csütörtök este, azaz pont 1,5 kilót hízott egyenletes ütemben, hozva a heti felet. :) Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan nem lesz "picibabám".


2012. április 27., péntek

Kéthetesünk

Lehel tegnap két hetes lett! :) Ennek örömére ma már 60-as bodyt kapott és ráeszméltünk, felesleges hármas pelusnál kisebbet venni. Mert a súlya tegnap este 4650g volt, így az elmúlt héten újra fél kilót gyarapodott. A héten leesett a köldökcsonkja is, debütált a játszótereken és egy óvodában, holnap pedig nyaralni megy családunk, Dunaalmásra. Remélem jól viseli majd az utat, mert ma még nem aludt Őkelme, szegénykémnek fáj a hasa, egész éjszaka nyöszörgött, ma óránként eszeget keveseket és fájdalmasan vonaglik. Szerdán észleltem a végbélnyílásnál azokat az ismerős vérpiros foltokat, amiket anno Leónál is, így azóta újra tehéntejfehérje diétán vagyok. Nem lesz könnyű a főzőcskézés. Lehel pedig továbbra is a legfinomabb babánk, a hasfájás ellenére is csak végső esetben emeli meg a hangját, éjszaka többnyire csak nyöszörög, nappal már hangosabb, de ha ennyit sem sírna, arra gyanakodnék, valami nem stimmel a hangszalagjaival. :) Úgy tűnik, minden kellemetlenséget jól(jobban) visel, ezért jobban kell majd figyelnem rá. Ha Ő visít, ugrom. :) Szeret az oldalán aludni, ha pedig háton van, akkor úgy a legkényelmesebb neki, ha a lábacskáit megemeljük egy párnával (Lacié a zseniális ötlet!). Ami nála nem működik, az a koalafogás (hason karban) hasfájásnál, ilyenkor vagy cici, vagy Mami mellkasa.
Végül pedig egy "objektív" anyai megállapítás, egyre gyönyörűbb! :) De tényleg. Reggelenként, mikor felhúzom a redőnyt a szobában, mindig meglepődöm, mert minden alkalommal szebb, mint amilyennek emlékeztem rá... :)))

2012. április 22., vasárnap

Egy hetes (is volt már) Lehel :)



Sajnos kicsit elmaradtam a bejegyzésekkel, mert annyi mindent szeretnék, de olyan kevés az időm... :)
No de most megpróbálok visszaemlékezni, milyen is volt csütörtökön Lehel. :))) Ami biztos, hogy 4150g-mot mértünk este, azaz fél kilót hízott nem egészen egy hét alatt. A kisruhák felét, már rá sem tudom adni (amik León még egy hónapos korában is lötyögtek...:) és napról napra sóhajtozom, hogy milyen nagyot nőtt... :) Fürkészem a vonásait, vajon melyik marad meg, melyik az, amelyik igazán Lehel lesz sok-sok év múlva is...
Még mindig rengeteget alszik, de kicsit zaklatottan, az evés általában sok részletben zajlik, nagyjából másfél-két óránként falatozik 5-10 perces pihenőkkel megszakítva. Ami merőben más mint Leónál, hogy ha jóllakott, elengedi a cicit. Nos, erről a jelenségről eddig csak olvastam és igencsak meglepődtem, mikor Lehelnek kipottyant a szájából... :))) Egyébként pedig rendkívül türelmes, szelíd és finom babóca, finom tejillatú, pihe-puha, mégis erős, izmos, férfias, s ha végképp fogytán türelme, hát akkorát kiabál, hogy a papája a lakás túlsó végén azt hiszi, nagyobbik fiacskája elégedetlenkedik. :)
Egyébként pedig túl vagyunk néhány Elsőn, úgy mint az első fürdésen (szereti!), az első babakocsis sétán (szereti!) és az első ruhalecserélős kakikifolyáson (szeretem!:) Ja, és az első hármasban abszolvált napunkon is, jelentem mindenki épségben (majd belejövünk!:).