"Borzasztó"

Néha megadatik, hogy kívülről láthatom és rácsodálkozhatom a Gyerekekre. A Gyerekeknek arra a részére, ami a leginkább a sajátjuk. Ami tőlünk teljesen független, amit magukkal hoztak még a születésük előttről. A Kis Lényüknek a magja ez. Hatalmas, nekem megnyugtató és tényleg rácsodálkozásos élmény ez.
Tegnap pont Lehelre... :) A konyhában voltam, a Fiúk ott feküdtek a konyhakövön és legoztak. Egyszer csak Lehel annyit mond: "Borzasztó." Nem mérgesen, nem elkeseredve, inkább csak megállapítva, amibe azért beleszövődik némi érzelmi átélés is. Mivel a pillanat elég idilli volt (ép palacsinta készült, ők játszanak békében), így Leó értetlenkedve felkapta a fejét, és rákérdezett, hogy mit is mondott és miért. Lehel magyaráz: "Már jóideje nem sikerül ráraknom a legoautómra ezt a kis lámpát."
(Leó ekkorka korában legkésőbb a haramadik sikertelen próbálkozás után dühödten oroszlanüvöltött, én magam hasonló helyzetben minimum szentségelek egyet... :)
Borzasztó. :)))

Kicsik és Nagyok...

Családi ünneplést csaptunk a hétvégén, tekintettel a dupla szülinapra, tekintet nélkül a betegségre. :) Szerencsére Leó már épp volt annyira jó állapotban, hogy jól érezze magát, így jól sikerült az összejövetel. Készült néhány kép a gyönyörűséges Ujvári Lányokról (Köszönjük Trixi!) és az egyikről nekem rögtön egy régi kép jutott eszembe két Ujvári fiúról... :)

(A képeken Blanka és Lorin, illetve a "nagy" Kolos és a kis Leó található. Érdekesség képen Leó itt közel annyi idős, mint most Lorin... és még annyit, hogy az első kép az első kép, ahol látom magam a lányomban... :) A szeme...)

Szülinapi zsúr

Ma délelőtt szülinapi zsúrra voltunk hivatalosak, Leó ovis iker barátainál jártunk. :) Olyan jó Leót együtt látni játszani más gyerekekkel, mert sajnos szociálisan igencsak le van még maradva a korához képest. A játszótéren idegenekkel, kisebbekkel, akik épp el akarják szedni ami az "övé", igencsak goromba tud lenni és sokszor még arra is figyelmeztetnem kell, hogy beszéljen, ne nyávogjon, ha baja van...
Ehhez képest hatalmas kontraszt, hogy a barátaival mennyire kedves és készséges, nyoma sincs irigységnek és mindenképp csatlakozni akar, még úgy is, ha egyáltalán nem Ő irányít... (A trambulinban ugráltak, mikor is Ágoston megkérdezte tőle, birkózik-e vele, és bár Leó nem igen tudta mire is gondol pontosan a másik, készségesen igent mondott, és védekezőállásba ugrott... Erre Ágoston, aki jó másfél fejjel kisebb mint Leó, kérte, hogy Leó feküdjön a hátára, majd Ő ráugrik, Leó már csinálta is és engedte Ágostonnak, hogy "leteperje"... :)
Jól éreztük magunkat családilag... :)

Esti jelenet...

"Mama, én olyan nagyon szeretlek! Annyira meg sem tudlak ölelni... Két dolog miatt nem: Egy, hogy nem vagyok olyan erős és Kettő, hogy az már fájna neked!" (...)
Tovább öltözünk pizsamába, mikor látom, hogy mosolyog...
"-Min mosolyogsz?
-most a Barátaimra gondoltam."

Mert igen, vannak az oviban BARÁTAI. Néhány hete mondta először, hogy három barátja van, na kettőt, az ikreket rögtön gondoltam, de ki lehet a harmadik... Aztán nagyot néztem, mikor három teljesen új nevet hallottam... azaz nekem kellett kitalálnom. Ma pedig már azt is tudom, hogy Ők is barátként tartják számon Leót, mert egymás kezét fogva vonultak ebéd után a kisasztalokhoz énekelni... :)
(a képeket mobillal csináltam messziről, nem is baj, megőrzi legalább az inkognitóját titokzatos barátainak... :)

Zénó 4 éves

Hatalmas apróságok

Mióta Bécsben jártunk Lehelestül, Leóval néhány napig harcoltam, de csak én. (!) Lehelt másnap megölelte és megpuszilta. Magától. Nem nekem. Ilyet azelőtt még sohasem csinált, azóta pedig már többször is. Sőt olyanon is egyre gyakrabban kapom, hogy Ő is csillogó szemekkel nézi Lehelt és együtt nevetünk a Legkisebb legújabb káprázatain... A reggeli testvérölelés közben pedig valami "szeretlek"-félét hallottam, összevont szemöldökkel vissza is kérdeztem csöppet sem leplezve meglepődésemet: Leó, te azt mondtad, hogy szereted Lehelet?
"Igen mama, szeretem, csak azt nem szeretem, amiket csinál..." :)))
Tegnap délután szülinapi zsúron voltunk. :) Az elsőn. Leót meghívták az ikerbarátai az oviból. Leó rendkívül izgatott volt és nagyon várta a találkozást... Azt hiszem kezd kamaszodni... :) mert az érzelmeit máris kezdi leplezni, és nagyon zavarba tud jönni... De iszonyú nagy szíve van, tele szeretettel és ezt olyan jó látni... Azt meg olyan nehéz, amikor csalódnia kell... Együtt csomagoltuk az ajándékokat, ő választotta ki a papírt, ami szerinte gyönyörű volt... :) megígértette velem, hogy saját kezűleg Ő viheti le az autóhoz, meg aztán a cimbiknek is ő fogja odaadni. Úgy vigyázott a csomagokra, mint valami kincsre. Mikor megérkeztünk, csak a szülők üdvözöltek, mert a cimbiknek jobb dolguk volt (nagyon rég találkoztak és ez az ő életkorukban megtépázza a kapcsolatot, meg aztán ők az unokatesóikkal játszottak éppen)... Leó így egyedül ugrálóvárazott, de hamarosan feloldódott és összeszedte bátorságát és megkérdezte az egyikőjüket, játszik-e vele valamit... a válasz "nem" volt... Tudom, hogy nem kell és lehet megóvni a csalódásoktól... Ő rezzenéstelen arccal tűrte, bár tudom, belül pityergett egy kicsit. Még szerencse, hogy nem az a bánatában elbújós típus, később újrapróbálta a csatlakozást újra a ragyogó szemeivel... :))))
Hazafelé történt... valami olyasmi, aminek még most is hatása alatt vagyok. Adva van az én testvérféltékeny, elkényeztetett, néha üvöltöző, hisztiző nagyobbik fiam. A zsúrról hazafelé még a hangja is megváltozott. Úgy viselkedett, mint egy kisiskolás, vagy méginkább, mint egy kis felnőtt. Lehel ugyanis valahogyan kiszbadította a karjait a kötésből és előre dőlve az ablakot, illetve az ajtónyitót ütögette kezével (ezt is csak Leótól tudom, mert én vezettem és csak hárman voltunk), megállni hirtelen nem tudtam, mert leállósáv nélküli autóúton mentünk... Leó megvizsgálta Lehel kötését, megállapította, hogy a derekánál be van kötve, "csak" a keze bújt ki és elintézte, hogy Lehel ne matasson az ajtónyitónál (mert persze hogy az Ő oldala nem volt gyerekzárral bezárva), bekapcsoltatta velem a zenét és elkezdett táncolni Lehelnek, mert tudta, hogy a kicsi utánozni fogja a mozdulatait és hazáig szórakoztatta a testvérét. (Az első lehetőségnél persze megálltam...) Leszámítva az ijedtséget, meg a bűntudatot, amiért nem jól kötöttem be Lehelt, olyan volt, mintha egy időkapu nyílt volna ki előttem, azaz inkább egy kis ablak, amin a jövőbe láttam volna, és láttam benne a néhány évvel komolyabb, érettebb Leófiút. Bár akinek van szerencséje kettesben, Lehelmentes övezetben lenni vele, valami hasonlóról számol be... :) Talán hamarosan változnak az arányok, többször lesz alkalmam csodálni a "nagyfiamat"... :)

Eszti, Leó, Lehel

Dunaalmáson nyaralunk nêhány napot, ma itt voltak vendégeink, rég nem látott kedves családtagok. Sajnos Kristófot nem láthattuk mert táborozik, Esztert viszont megcsodáltuk, mekkora, milyen okos, finom, lányos... :) Leó bunkerezett vele a fönti gyerekszobában, Lehel kézenfogva sétált vele a kertben. Jó volt látni, ahogy a 8 éves és a 4 éves teljes összhangban játszanak. Közben beiktattak egy padlásnézést is, ahová egy lehúzható rugós létra vezet. Ennél a programpontnál 15 hónapos Lehelünk is csatlakozott és teljesen egyedül fölmászott a létrára, majd gondolkodás nélkül bemászott a padlásra a többiekhez... Lefelé azért még karban jött... A másik nem kevésbé döbbenetes pillanata számomra a mai napnak, mikor búcsúzásnál Eszti mellett láttam Leót... A mi nagyfiúnk, olyan kicsi még!!! És ezt fontos néha meglátni! :))) Köszönjük Andi! Aludj jól! ;)

Először...

...hangzott el Leó szájából a mondat reggel, a szokásos "Ma ÉN NEM MEGYEK óvodába!" helyett: "Ma van kedvem óvodába menni, csak várjuk meg, míg felébredek..." Vissza is kellett kérdeznem, mert nem hittem a fülemnek... :)))
Gyanítom köze van a dolognak az új baráthoz, Csanádhoz. :) Az utóbbi időben egyre többet emlegeti Csanádot, tegnap pedig örömmel jegyezte meg: "Egyre több gyereknek tudom a nevét az oviban!"
"Kinek tudod a nevét Leó?"
"Ágoston, Benedek, Csanád"
Harmincan vannak... :)))

Mélázós...

Nincsen nekem sok barátnőm... Őket is nagyon hanyagolom, iszonyú rossz kapcsolattartó vagyok... Ők meg nem véletlenül a barátnőim, mert hát ők is... :) A múlt hét azonban bővelkedett találkozásokban és ami miatt különleges volt, hogy mit volt mit tenniük, gyerekeink is találkoztak... :) Valószínűleg ők nem lesznek barátok-barátnők, de nekem olyan megható volt látni együtt őket... :)
A képen látható gyerekek balról jobbra: Lehel-Lily-Buda-Lehel

Ovis szülinap :)

A két sok L-les... :)

...avagy Lelle és Lehel, a Lél férfi és női párja az életben is egymásra találtak tegnap, mikor Hanna-Mikolt-Áron-Lelle és Szüleik nálunk jártak. :) Kép sajnos csak kevés készült, mentségemre szolgáljon, hogy hat gyerek és négy felnőtt érezte (remélem) jól magát és meg is felejtkeztem a megörökítésről... A sok szép lány közül most Lehelnek is akadt egy barátnő, a csupamosoly Lelle személyében, aki kedves "baba-baba" kiáltásokkal örvendezett Lehelnek. és bár Lehel nincs épp kirobbanó formában a fogzása miatt, ez szokás szerint csak a mosolyok ritkulásában látszott, még így is fát lehetett vágni a hátán nyugodtság tekintetében... :)
A nagyoknál pedig a kép alapján (is) úgy tűnik jó volt a "buli"... :) Ennek következtében a "legnagyobbak" pedig még beszélgetni is tudtak egy cseppet... :)

Hoppá! :)

Büszkén jelentem, Leó kész úriember! :) A kép után gondolom nem kell bizonygatnom a lelkesedést, amivel Virágot körülrajongta... Cukik... Még ha kicsit félelmetes is, hogy kb. 100 évet öregedtem, mikor ezt a képet megláttam... :)

Páty

Leó számára mostanra fogalom lett "Páty". Egyszerre jelenti az Unokatestvéreket, a rengeteg játékot, a kertet, a medencét, a gyerekzsivajt, a huncutságot, az izgalmat, a pörgést és persze a rengeteg együttes jó élményeket. Hétvégén is járhattunk ott, öröm volt látni újra együtt a négy kis zsiványt. Leó minden csibészséget utánoz, persze kicsit visszafogottabb vérmérséklete szerint egyelőre szelídebb kivitelben. :) Viszont Zénóval most nagyon egymásra találtak, a nap végén, mikor indulni akartunk, hirtelen sehol sem találtuk a két kis tekergőt. Meg is ijedtünk egy picit, majd Laci gyanút fogva a padlásról hozta le őket, ahol a legnagyobb összhangban kergetőztek... Leó elmondása szerint "Elől ment Teó(azaz Leó), utána Zénó, lekapcsoltam a lámpát, ahol már nem voltunk és fölkapcsoltam, ahová bementünk, aztán egyik ajtón be, a másikon ki szaladgáltunk." Tegnap reggel ébredés után pedig arr kért: "Mami, ha Lehel megszületik, vigyük el Őt is Pátyra, mert Ő még nem látta. Majd én tolom babakocsiban, Api és Mami meg jönnek utánunk." :)))

Bandázósdi

Leó tegnap csak úgy ragyogott a gyerekkoszorúban, mikor barátainkkal közös játszóterezés után elfogyasztottuk üzemikonyhás ádventi ebédünket, amit persze a találkozások és a gyerekek mosolya tett ünnepivé. :) Sajnos nem vittünk gépet, így elnézést kell kérnem a silány minőségű mobilképekért... Viszont a gyerekek annyira szépek és kedvesek voltak együtt, hogy nem bírom ki, hogy ne tegyem föl... :)

Hétvége

Az unalmas hétköznapok után igazi ünnep szokott lenni nálunk a hétvége, lassan már Leó is tudja a napok neveit, mert annyira várjuk együtt, hogy hétvégén együtt lehessünk. A mostani meg egészen sűrűn programozott, gyors, de annál örömtelibb volt, tarkítva igazi találkozásokkal, gyerekvisítással és hancúrozással no és persze néha egy kis sírással... :) Szombaton Pátyon gyűlt össze a család, Zénó két éves szülinapját és Leó névnapját megünnepelni. Leó egész odaúton Zénót, vagy legalábbis "Zénóék házát" emlegette és alig várta, hogy megérkezzünk. A két kiskrampusz (Zénó meg a mi kisördögünk) egész végig egymást heccelte, szemük sarkából figyelték és utánozták egymást. Persze Zénó mint harmadik gyerek, tudott új csibészségeket mutatni Leónak, aki igen tanulékonyan szivacsként szívta magába a sok huncutságot. Blankával pedig mint a legjobb testvérek játszottak együtt, búcsúzáskor pedig Blanka olyan szeretettel simogatta meg Leó buksiját, amit a jelenlévők elismerő moraja követett... :)) Vasárnap pedig Kinga, Dani, Hanna, Mikolt, Áron, Lelle látogatott meg minket, akiket már egy éve nélkülöznünk kellett... és bár a blogok sok mindenre képesek, mégsem pótolhatnak egy találkozást... Olyan jó volt újra együtt lenni és látni, hogy mennyit változtak és mégis ugyanazok maradtak... :) Leó le volt nyűgözve a gyerekektől, bár nem mindig volt zökkenőmentes az együttjátszás, a mi félévig még egyke gyermekünk rutintalanságából adódóan... De voltak nagyon kedves pillanatok, mint mikor négyen kézen fogva ugráltak a trambulinon, vagy amikor Mikolt elmélyült magyarázatát Leó heves bólogatással kísérve nagy egyetértésben elvonultak a gyerekszobába tenni-venni, vagy amikor alvás után a szobafogságot már kevéssé bírva mind a négy megkergülve kacagva rohangált egyik szobából a másikba egymást utánozva... Leó az esti fürdés után megkérdezte ravaszul csillogó szemmel, kik voltak ma itt és mielőtt elkezdtem volna sorolni a neveket, Ő mondta végig az összes gyerek nevét mosolyogva! :)

Leó "szerelmes"...

Szombaton nálunk járt Virág és az Apukája, mert kísérő nélkül még nem jöhetett... :) Virág most is, mint mindig édes volt és lányosan kedves Leóval, aki ettől a bájos közeledéstől iszonyú zavarba jött és végül úgy felpörgött, hogy egész nap nem is aludt... :)

Randi délután

Andalgás kézenfogva...

...közös élmények...

...uzsonna a fűben...

...virágot Virágnak...

...búcsúpuszi...

Randi délelőtt

Előbb egy kis bemutató Virának...


... majd irány az étterem

Újra Lelle...

Ágit és Lellét újra vendégül láthattuk mindannyiunk legnagyobb örömére! :) Leó csak a délutáni alvás után vethette be magát a Házigazda szerepébe, de az a finom, gyöngéd szeretet, amivel körülvette Lellét, mindkettőnket (sőt talán Lellét is :) levett a lábunkról. :) Főleg nekem volt nagy a kontraszt, mert a vendégek távozása után Leó "visszaváltozott" a szokásos jókedvű, zabolátlan kisoroszlánnak. Falrepesztő "budoá!" kiáltozással rohangált föl-le, pedig egy-két órával azelőtt angyali mosollyal két lépés távolságba lecsücsülve(!) békésen szemlélte Lellét, készségesen nyújtogatva neki a játékokat... :) és ez a finomság olyan nagyon belülről jött, hogy Ágival a legtermészetesebb módon hagytuk magukra a csemetéket, míg kimentünk valamiért a konyhába, éppen csak közben csodálkoztam rá erre, hogy jéé, de jó, ezt lehet. Gondolom a kistesóval nem fog ilyen kesztyűs kézzel bánni Őurasága, de azért ez most szívmelengető volt! :)

...és még valami! :) Ági olyan nagyon szépen mondja azt, hogy "Lelle!" :) Olyan jó hallgatni még nekem is, pedig én Judit vagyok. :D Csuda szép ez a név, nem is beszélve a kis tulajdonosáról! :)

Nahát

Meglepő dolgokkal szembesültem. Elvileg Leó hosszú hónapok óta magabiztos tudással rendelkezik arról, hogy ha nem is lát, mégis tudja, létezem. Elvileg. A gyakorlat ennek ellenére mást mutat. Nagyon fáradt volt tegnap este, mert csak egy fél órát aludt napközben a kocsiban és igen eseménydús napot zártunk. Este a böngészőből meséltem neki, amikor a nyári böngészőben rábökött az üres vadászlesre. (A téliben ugyanis egy vadász van rajta.) Majd ijedten sírva fakadt. Eltűnt a vadász. Megnyugtattam, elmagyaráztam, megnyugodott, megértette. De még fürdés közben is (Laci fürdet én addig kint pakolok) többször mammamammázva sírva fakadt... Ezek szerint bár óriási és tényleg nagyfiús, mégis olyan törékeny, elég ha fáradt. Bár nem szándékoztam bölcsibe adni, de még magánóvodába sem, ez most mégis egy figyelmeztetés, mennyire kiszolgáltatott még és mennyire igényli még a jelenlétemet.
A másik furcsaság, amin gondolkodhatom, hogy nem védekezik. Pátyon történt, hogy a kis Zénó több ízben megütögette, megkarmolta, megtépkedte, Leó pedig hagyta. Csak állt, behúzott nyakkal, összeszorított szájjal tűrt, majd mikor már nagyon fájt sírva fakadt. Bár egyetlen eset alapján nem általánosíthatok, mégis nagyon furcsa, nem tudom mire vélni. Hiszen ha elvesznek tőle egy játékot, azt visszaszerzi, de minimum nem hagyja szó nélkül. Ha bántják, miért tűri????