2015. július 20., hétfő

Szívmelengető...

Lehel a szívmelengető. Leót úszni vittük, onnan jöttünk haza egy órácskára, mikor a ház mellett talált egy talpalattnyi finom homokot. Úgy megörült neki, ahogyan csak a gyerekek tudnak. Majd felcsillant a szeme és azt mondta: "Ide bele fogom írni azt, hogy Leó!"
Minden hasonló korú gyerek a saját nevét akarná beleírni, Ő nem. A szívem megtelt melegséggel és szinte könnyekig hatódtam ettől a szeretettől...

2015. július 19., vasárnap

Újrarendeződés

Nehéz időszakot élünk. A testvérek számának növekedése ha nem is mindig tudatosan, de hatalmas indulatokat generál. Kapom a jeleket, leginkább Leó az, aki mint a legérzékenyebb láncszemünk, jelez. Előbb finoman, majd egyre durvábban. Fáradtak is nagyon, mert sokára alszanak el, hamar kelnek, Leó még úszni is jár minden nap, de pénteken egy olyan daccal találkoztam, ami mellett már nem hunyhattam szemet és foghattam a fáradtságra, végig kellett gondolnom és tennem valamit a változás irányába.
...és hogy mire jutottam. Leó Csillag. Akit a legjobban sajnálgatok magamban, hiszen Ő a legnagyobb "vesztes". Megtapasztalhatta az osztatlan figyelmet, jól el is kényeztettük picinek és ehhez képest óriási űrt hagyott benne a testvér születése, a második már nyilván nem akkorát, de a rá fordított idő, figyelem tovább csökkent. Ezt én úgy próbáltam kompenzálni, hogy nagyobb teret, szabadságot hagytam neki a játékra, a kiteljesedésre, mint a testvéreinek. (amíg Lehel picike volt, ez talán jól is volt így, de ahogy Ő is nagy lett, már nagyon egyenlőtlennek tűnik a felállás.) Jól példázza a helyzetet az itthoni játéktér megosztása, vagy meg nem osztása... Mivel elég irányító személyiség, meg itthon a legnagyobb gyerek is, ráadásul olyan játékokat kapott tőlünk, amik abszolút alkalmasak a rendelkezésre álló tér beépítésére, így a kicsik kiszorultak a játéktérből. Persze ha Lehel épp részt vesz(vehet) a játékban, Lorin egyelőre a szoba sarkában is el van (na talán már ez is a múlt:), de mi van, ha nem... :) Ez az egyik oldal. A másik meg az, hogy azt vettem észre, hogy Leó az, akire a legkevesebb figyelem jut. Ő az, aki mikor beszél, csak bólogatok, de nincs időm, energiám igazán figyelni sok esetben, Ő az, akit a legtöbbször szidok vagy felelősségre vonok, akit a legkevesebbszer dicsérek, vagy szinte soha és akivel a legkevesebb minőségi időt töltöm. ...és vajon miért csodálkozom, ha elindul egy önrontó spirál... Miért csodálkozom, ha Leó hirtelen úgy kezd hibásan beszélni mint Lehel, ha előszedi a cumisüveget (amit még neki vettem, de sose használtuk), kimossa és abból issza a vizet az ebédhez, ha "agyonpuszilgatja" Lorint, ha durva Lehellel és önző, ha egy-egy rákiabálásom után sírva fakad és megkérdezi, hogy vele miért nem vagyok olyan kedves mint Lehellel... Hogy nem jutott el hamarabb az agyamig, hogy ez a gyerek hiányt szenved valami létfontosságú dologból, a szeretetteljes odafordulásból. Amit nem, hogy nem enyhít a testvérei rovására is hagyott nagyobb szabadsága, de még rontja is a helyzetet, mert összekapcsolja a testvérféltékenység sztorival...
...és ami történt. Pénteken mikor lent voltunk, olyan dühös volt rám Leó, valami "semmiség" (a testvérei miatt meg kellett állnom, mert mindkettő sírt és nem tartottuk vele a lépést:) miatt (most értettem csak meg, miért talált ez elevenébe), hogy magából kikelve üvöltözött velem, de olyan indulattal, ahogy még sosem. Rászóltam, aztán letelepedtem az árnyékba Lorint szoptatni, majd elmentem az egy sarokkal odébb üvöltő Lehelemért (Ő csak fáradt volt:), közben Leó is mellénk telepedett, elszállt a dühe. Én nem szóltam hozzá, egészen addig míg fel nem értünk. Érezhette, hogy valami nincs rendben, mert nem vette zokon, hogy nem válaszolok az olyan kérdéseire, mint, hogy Ő is ihat-e gyümölcslevet stb... Gondolkodtam, majd arra jutottam, kezdjük a tér újrarendezésével. Mondtam neki, hogy borzasztóan viselkedett, ezért most egy időre elteszek minden kislegót, a legóvonatot is (nincs nap, amikor nem játszana vele). Természetesen dühös lett, de sikerült átfordítanom a dacot, mikor mondtam neki, hogy úgy látom nincsen jól és szeretnék neki segíteni, mert nagyon szeretem és azt szeretném, hogy jól legyen. Ez átment. Ettől kezdve már nem dühöngött.
Azóta eltűnt a kislegó, mindenki boldog, Döncinek van helye építeni, meg önállóan is játszani Leó mellett, Lorint nem kell folyamatosan monitoroznom, nem vesz-e a szájába valami apróságot, Leó pedig mintha lenyugodott volna.
Most akkor következhet a minőségi idő. :) Nagyon szeretem.

Egyik kúszik, Másik úszik... :)



2015. július 17., péntek

Elsők...

Sok-sok első történést szeretnék megörökíteni gyerekeink életéből, van rá most öt darab percem, így lehet, hogy visszatérek még. :)
Lorin Kúszik. Kicsit féloldalasan kezdte, mivel kicsi aszimmetria eddig is volt nála, ami minden új mozgásforma tanulásánál megjelenik majd, de mostanra egyre ügyesebb, egyre nagyobb távolságokra merészkedik. Néha pedig már négykézlábra emelkedik, föltolja a pocakját. ...és ami legalább ilyen öröm nekem, hogy úgy tűnik, kisebb mennyiségekben már bírja a tejfehérjét, azaz, hogy én ehetek végre sajtokat... Nem tudom elmondani, mekkora boldogság ez. :)
Lehel Egyik nap fut felém és kiabálja, "Mama, tudok puszit adni!" és tényleg. és ad... cuppanósat. Három évet vártam rá. Ez is leírhatatlan, mennyire nagyon finom... :) Édes kicsi szívem, azért nem adott eddig, mert nem tudott. (Ő az esti vízivásos körnél így rakta össze magának: Mostmár sok vizet fogok inni (mert eddig alig ivott, hiába kérleltem), hogy sok puszit tudjak adni Neked, eddig azért nem tudtam, mert nem ittam eleget." Biztos vagyok benne egyébként, hogy összefüggés van a kései beszédbeindulás, a beszéd technikájában mutatkozó nehézségek és a pusziadás között... csak hát nem vagyok szakértő. A lényeg, hogy ha lassan is de mindent behoz ez a Kismókus. Tegnapelőtt először érkezett a kaki is a WC-be. Néhány napja pedig életében először volt bátorsága megkóstolni a pizzat. :) (Fiaink rendkívül szokatlan módon ugyanis nem hajlandóak semmilyen feltét fogyasztására, legyen is szó pizzaról vagy tésztáról, vagy kenyérről. Csak üresen eszik.) Leónál rezgett a léc, de végül Ő hű maradt önmagához. Én nem adtam neki már több szélét, hátha mégis beadja a derekát, erre látom, Lehel tartja a kezében a saját pizzaszeletét és óvatosan néz rám. Majd megkérdezi, Ő odaadhatja-e... Hát persze, a sajátoddal azt csinálsz, amit akarsz... Erre Ő, az össze pizzaszeletének szélét (gondos körberágás után, nehogy paradicsomos maradjon) odaadta Leónak. Nem tudok betelni a nagy szívével. :)
Leó Életében először ugrott be a mélyvízbe minden kapaszkodó és segédeszköz nélkül. Röviddel utána pedig először úszott benne háton. (Minderről egy videót is mellékelek majd ide természetesen, sőt egy Lorinkúszósat is, ha lesz majd róla videó...) :)
S ha már elsők, a három gyerek mostanában együtt játszik. :) Emlékszem, Lehel is kilenc hónapos volt, mikor Leó elkezdett vele játszani. Történik ilyentájt valami a picikkel, amitől kisgyerekesebbek lesznek... :)
A képen Lehel magyarázza Lorinnak (mostanában szokás szerint), hogy baba, mit nem szabad... :)

2015. július 11., szombat

Méhecskék

Porszívózok, a gyerekek a lakás másik felében játszanak. Majd cserélünk, de ők ott hagyják persze maguk után a játékokat. Mikor ezt szóvá teszem, Leó így szól:
"De hát Mama, a méhecskék is lerakják a petéiket, aztán nem rakják össze, hanem mennek és újakat raknak."
Így lesz rövid idő alatt tiszta pete játék az egész lakás.

2015. július 8., szerda

Fivérek, avagy a Napsugár és a Csillagszemű esete... :)

Alvás előtt este, mikor már köztük fekszem, balomon a Csillagszeművel, jobbomon a Napsugárral, néha így nevezem Őket. Leó persze mindig megpróbál rábeszélni, hogy Ő is napsugár akar lenni, miért ne lehetne kettő belőle... :) Hát mert én még ilyen csillogó szempárt nem láttam életemben, mondom neki ilyenkor... lassan belenyugszik. :)

Baleset, de jól esett...

Csaknem 5 csodás napot töltöttünk Dunaalmáson, erről külön posztban később, most egy nekünk megrázó élményről akarok beszámolni. Döncike péntek este leesett a benti lépcsőről, ami elég meredek ahhoz, hogy az ember nem gurul róla, hanem zuhan... és persze a tetejéről zuhant. Én pont láttam az esését, konkrétan azt, ahogy fejjel lefelé zuhan Lehel a levegőben, majd fejreesik és tovább pattan, mint egy kis labda, ezzel egy hátraszaltót végezve megpördül és landol, közben pedig rámnéz, mert sikoltottam egyet. Utána hosszú percekig gyakorlatilag néma, szeme fölött lilás puklival, szó nélkül tűri a jegelést is. A pukli hála Istennek kemény (Kingáéktól közben telefonon megtudtuk, hogy a puha a rossz), nem hányt, nem akadt fönn a szeme, nem bágyadt, csak meg van ijedve. Az első megnyugtató jel számomra, hogy cicit kér, majd megkérem hagyjuk abba egy kicsit, hogy megézhessük a hátát, nincs-e rajta valamilyen sebesülés. Erre Ő ezt kérdezi: "Jó, de utána cicizhetek még?"...
Azóta négy nap telt el, semmi jele, hogy valami nem lenne rendjén... csak azt a képet nem tudom kiverni a fejemből... illetve a borzongató tudatot, hogy mi minden történhetett volna és hogy semmi baja nem esett, annak szinte nulla volt a valószínűsége... Azt hiszem, pénteken újra megkaptuk Lehelt.

2015. július 6., hétfő

9 hónapos

A nevezetes hófordulóra előre kúszva indult be a kis Vigyorink. :)
Az első gyerekem, aki kúszik.
Az első lány. :)
Az első, aki szól, ha kakis. :)
Az első, aki puszta (!) kézzel hajlandó megérinteni egy gyümölcsöt, még akkor is, ha nedves, sőt, mindezt azzal fokozza, hogy jóízűen rágcsálja. :)
Az első, aki füvet is eszik és úgy általában mindent, ami a keze ügyébe kerül.
Az első, akinek 8 hónaposan már 5 fog fehérlik a szájában és nem fél használni őket (csikorgatja, borzasztó).
Az első, aki lányosan sóhajt és énekel (mondom, hogy lány...:).
Az első, aki ha nézi, ahogyan a testvérei játszanak, elragadtatásában sikongat és gurgulázva kacag, ha tehetné, közéjük ugrana...:)
Az első kékszeműnk.
Az első, aki nem zaklat éjjel túl sokat, (na jó, mostmár igen, de messze nem annyit, mint a fiúk...)
...és immár 18 hónapja velünk a Kisgerlice... Szerelem Ő is.

2015. július 1., szerda

Anya-lányajegy

Van egy "lányajegyem". :) ...és hogy ez mit jelent... Lorinpocakkal tavaly nyáron lett a bal térdemen egy picurka anyajegy, akkor még nem tudtam, hogy ez nem anyajegy, hanem "lányajegy"... :) Ez csak néhány hónapja derült ki, mikor Lorinom bal térdén is hajszál pontosan ugyanott megjelent az a bizonyos picurka anyajegy. :) Jön a meleg, pucérkodunk, fényképezkedünk, hamarosan jövünk anya-lányajegyeket mutatni, addig is olvassátok a pótlólagosan megírt 8 hónapos Lorin bejegyzést alább, mert már csak 5 nap és 9 hónapos a Kishölgy! :)