40. hét

Nem gondoltam volna, hogy Lorin bennmarad és betöltjük a negyvenedik hetet is... Most örülök igazán, hogy nem utazott el az orvosom. A héten kétszer is mennünk kellett már vizsgálatra, kedden még a magánrendelésre, péntek reggel pedig a kórházba. Ez utóbbi már nagyon nem esett jól, nem jó szülőszobára járni úgy, hogy az ember nincs benne a sűrűjében... :) Észrevesz mindenféle idegesítő ketyerét és iszonyú zavarólag hat az a ridegség és medikalizált világ... Ráadásul Lorin az utóbbi hetekben olyan furcsán fekszik, hogy a CTG nagyon nehézkes, mert a szívhangot szinte képtelenség megtalálni, majd pedig néhány másodpercnél tovább detektálni... Ezért Erzsike bevitt egy szülőszobára, lefektetett egy ágyra és úgy sikerült a vizsgálat. Az egyetlen szépsége a dolognak, hogy Lehel pont abban a szobában született... :) Most mégis olyan rossz volt így ott feküdni. Egyre inkább érzem az időnyomást kívülről, belülről pedig azt, hogy még NEM. A dokim megvizsgált, egy cm-es a méhszáj, de még vastag, így szerencsére orvosilag sem indokolt a beindítás. Hétfőn reggel találkozunk újra, megkérdeztem, meddig engedik a terminustúllépést, azt mondta, ha a gyerek jól van, egy hetet várhatunk. De egyáltalán nem volt megnyugtató, ahogyan mondta, tudom, hogy orvosilag nem szeretik az ilyesmit és már tegnap vizsgálat közben is (bocsánat az érzékenyebb lelkű olvasóktól) megpiszkálta a méhszájat ("előrébb hozta"?), mindenesetre nagyon kellemetlen volt, utána pedig vérezgetett is egy kicsit, ebből gondolom, hogy tényleg jól belebabrált... Szóval még rá is nagyon dühös lettem... és kicsit megingott az a fene nagy bizalmam. Kicsit egyedül érzem magam, mert mindenkinek megremeg a térde az orvosi protokoll előtt. Én nagyon szeretném megvárni, hogy ez a pici virágszál magától bomoljon ki...
A jó a "rosszban" viszont, hogy kicsit fölrázta bennem a helyzet a védelmező anyaoroszlánt. :) Egyre nő odabenn a bizalom Lorinban és a saját testemben és az emberileg lehetséges végsőkig el fogok menni, hogy minden úgy történjen, ahogyan szeretnénk...