Lehel Világa...

Autoban utazunk, beszélgetünk. Egyszercsak Lehel: "Mama, szerinted van Élet a Világon kívül?"

"Nem tudom, Te mit gondolsz?"

"Szerintem van, mert az Úristen kilóg a Világból!"

:)

Bicó, bicó...

Lehel borult egyet a pótkerék miatt a biciklijével, mert rosszul került alá egy lejtő... :) Azóta a kis Mimóza überóvatos, azaz iszonyúúúú lassan közlekedik a biciklin. Lehet, hogy a lassú nem is a megfelelő szó, mert gyakorlatilag áll, vagy éppen hogy csak halad, azt is inkább csak ha tolom... :) és minden dilatációs résnél leszáll a bicikliről és felkiállt, hogy Lejtő?! Tegnap nehezen jutottunk így haza a játszóról, gondoltam közben motiválom egy kis dalocskával:
"Bicó, bicó szaladjál,
világ végin megálljál!"
Ő figyelmesen hallgatta, majd szigorú tekintettel rámszól:
"Mama, ilyen butaságokat ne mondjál!"

Kinyílt

Lehel néhány hete ismét döbbenetes változáson ment keresztül. Pontosabban egy hete, mióta Nóriéktól hazajöttünk... (Lehet, hogy Lily hatása... :)
Nagy a kontraszt azért is mert előtte nagyon beteg volt és ennek megfelelően még utána is sokáig nyűgös-sírós. Most viszont viruló jókedvű és csak kápráztat napról napra. Be nem áll a szája, leginkább a tudományait szereti prezentálni, "Nézd Mami, mit tudok!" és ugrál (jujdenagyoncuki), varázsol, vagy épp mikor mit talál ki. Meg állítólag repülni is tud... :) ""Behajlítom az egyik karom és úgy repülök... (mondja ezt Dunaalmáson) ...csak most nem tudom megmutatni, mert otthon az erkélyről szoktam, de itt nincs erkély." Olyan édes, ahogy a képzelet és a valóság összemosódik a kis fejében és a legnagyobb komolysággal adja elő a meséit. Leónál ilyen nem volt. Egyébként pedig újabban Maminak szólít, Lacit pedig Apinak, ahogy Leótól hallja, és ez olyan furcsa az Ő szájából. Megkezdődtek a félelmek is, gyakorlatilag mindentől fél, leginkább pedig a kígyótól. A repülőútról hallani sem akart, mert félt, hogy lepottyan. Itthon pedig százszor eljátszotta a repülőgépes élményeket (ahol egyébként tényleg félt felszállásnál és leszállásnál, de ezen kívül vígan "repkedett"), majd a végén behúzott nyakkal rám néz és így szól: "Én nagyon féltem." Ma pedig külön kérésére oviba megy Leóval, mert az ovis évzárón kiderült számára, hogy az óvodában van egy "játszótér" is (van udvara:)... :) Beviszem ma egy órára Leóhoz. :) Hjaj, nagyocska már a kicsike... :)

Beszélőke

Végre Lehelről is "feljegyeznivalóm" van, mert olyan cukikat bír mondani! Beindult a kis beszélőkéje, mindent mond, minden szót ismer, (ki tudja mióta, viszont mostmár mi is felismerjük többnyire, ha mond valamit...:) Ma reggelinél elég elesetten ült a kis beteg, és a székére esett egy morzsa, amit természetesen föl akart törölni.
"-Mamaaaa, papíjtöjlőőt kéééjek!
-Leó, odaadnád Lehelnek a papírtörlőt?
Leó odacsúsztatja az asztalon a gurigát, Lehel próbálja letépni, de nem sikerül neki, majd így szól:
-Mama, nem udom, mejt nem udom.
-Lehel, miért nem tudod?
-Nem udom, mejt kicsi vagyok én."
és ahogy mondja, minden egyes szó előtt tart egy kis hatásszünetet, mert úgy koncentrál, hogy egymás mellé biggyessze a szavakat. :)
Kedvencem pedig természetesen, amikor odaszalad, átkarolja két kezével a lábamat és azt mondja: "Nagyon szejetem Á Mámmá!", vagy mostanában, amikor széttárt karokkal forog a saját tengelye körül és azt kiabálja közben, hogy "Fojgóajtó vagyok!" :)))
...és bár a témához csak lazábban kapcsolódik, de azok a híres nevezetes pillák... :)

Dönciről sok minden...

Olyan sok minden történik mostanában, Döncike pedig annyit változik, kicsit le vagyok maradva a rögzítéssel. :)
Az első és legfontosabb, hogy neve napján "megkeresztelődött". :) Így újabb barátnőmet és családját vontuk közelebb családunkhoz, mert trükkös módon nálunk a keresztszülőség úgy tűnik a barátnőimre száll... :) Drága Nóri és Maciek, ezúton is köszönjük! :)
A beszédbeindulásról már írtam ugyan, de arról még nem, hogy mára gyakorlatilag minden szót képes megismételni utánunk, amihez kedve van, önmagától pedig már annyi szót mond, hogy nem tudom megjegyezni, ami pedig vicces, hogy a tűzoltással kapcsolatos szavak az elsők között voltak... :) (Leó ugyanis idő közben kiképezte maga mellé kis tűzoltó segédnek... Nagyon cukik katasztrófaelhárítás közben (is). :))
A "Nem!"-et (Em-Em!) pedig olyan vehemenciával hangoztatja, hogy gyakorlatilag ettől visszhangzik a lakás, minden kérdésem, kijelentésem, kérésem után minimum egy szájból elhangzik... :)
Ami szintén szemet szúróan változott, az a játéka. Kisfiús lett, a Leótól már jól ismert kreativitást sem nélkülözve. Épít, mindenből mindent. Tegnap pl. legoból egy kaput csinált, majd a "répából" (az az úszási segédeszköz:) egy sorompót... Abszolút társa már Leónak, nemcsak nézi majd beáll, hanem tevékenyen részt vesz az "alkotás"-tervezés fázisban is... Olyan döbbenetes ezt látni, meg persze jó. :)
Kis aggodalom is fűszerezte az elmúlt napokat, ugyanis egyik napról a másikra lett egy seb a lábán (mintha egy szúnyogcsípésből indult volna úgy rémlik, de a keletkezést homály fedi), ami nemhogy gyógyult volna, de napról napra nagyobb és csúnyább lett. 1-2 cm-ről indult, körülötte pirosság, majd másnapra a pirosságból is seb lett és egy nagyobb kör lett piros és így tovább, kb 5-6 cm átmérőig jutottunk. Gennyes volt és csúnya. Betadinnal kenegettem, meg a patikában adtak rá Tetránt, így szerencsére három nap alatt jobb lett, tegnap már nem is tettem rá antibiotikumot. Ma már szép a közepe, bentről kifelé gyógyul.

Áppá, Ámmá, Ájó!...

...azaz Apa, Mama, Leó. Megtört a jég Lehelnél, szinte minden nap valami új szóval örvendeztet meg minket! :) Ma, mikor az autóban megdicsőülve és irtó büszkén Leó székében utazott és Laci kérdezte tőle, na kinek a székében ülsz? A válasz az Ájó! volt. Itthon pedig megismételte legnagyobb gyönyörűségemre! :) S hogy el ne feledjük, ma volt a napja, hogy néven nevezte a hangyát is ("gyangya"), illetve végre vau-zik is az AAAA helyett, amit pedig rendkívülien élvezek, hogy megjelent a NEM, ami eddig csak ÁÁÁÁ volt némi fejingatással, majd egy-két napja Em, mára pedig Nem! :) Csak így tovább Döncikénk! :)

Lehel és a repülők

Az első szavai között van a repülő, azaz ahogy Ő mondja "Epülő" és a repül, azaz "Epül". :) (Egyébként jellegzetesen minden mássalhangzóval kezdődő szó elejéről lehagyja a mássalhangzót, így vagyok én is Ama, a kutya meg vau helyett au... :)
Tegnap papírból nagy körültekintéssel és szakértelemmel hajtogatott magának egy papírrepülőt (ami persze az egyszerű szemlélőnek egy összegyűrt papír volt csupán, de mi azért tudjuk, hogy az kérem egy komoly utasszállító...:), majd Epül epülő! kiáltozásokkal dobálni kezdte és legnagyobb gyönyörűségére a papírgalacsin repült... (azaz a levegőből leszállt a földre...:) Ezt nagyjából 20 percig játszotta... :)))

Hárman...

Újra itthon, bár a képen és lélekben még inkább ott... :)
Mindenesetre megkezdtük a hétköznapokat így hármasban, ami szokatlan, de nagyon hamar összecsiszolódunk mi hárman. :) Lehel tegnap reggel, amikor látta Lacit elmenni, élete első mondatával is megörvendeztetett bennünket (azaz lehet hogy nem, de kísértetiesen így hangzott, Leó is és én is így hallottuk): "Hova megy Apa?" és ezt legalább 5-ször megismételte... Ezek szerint nem is szavakat kell várnom tőle, hanem rögtön mondatokat... :)
Ma pedig sok szép hármasban töltött pillanat jutott nekünk. Szeretem, ahogy ülünk a konyhában, a fiúk az asztalon és együtt vágjuk-(esszük) a karalábét a levesbe, vagy ahogy segítenek vasalni és elférünk hárman egy vasalódeszkán, vagy amikor a délutáni alvásból arra ébredek, hogy két oldalamon szuszognak... :)

Lehel 13 hónapos

Hihetetlen tempóban válik babából kisfiúvá. A leglelkesebb leórajongó. A legártatlanabb, legtisztább szemű óriásmaci, akit valaha láttam. :) A mostani életem kicsiny akkumulátora Ő... :) Igazi kis napocska. Aki még mindig kétóránként cicizik. Aki mostanság egyedül kanalazza az ételt. Akit egy "ott!" felkiáltással azonnal ki lehet zökkenteni a legnagyobb elkeseredéséből is. :) Aki egyedül fölül és lemászik a kisszékről, fülöl a dömperre, állva hintázik a hintalovon, ugrál rugózik a trambulinon és rajongó szeretettel követi mindenben és mindenhová a testvérét. Aki bár már jó néhány lépést megtesz önállóan, még nem hiszi el, hogy tud Ő járni is... :) Aki élvezi az önállóságát... akinek máig az egyetlen szava volt az "OTT" gyönyörű hosszú t-vel, de ma hirtelen Lacira mutatva felkiáltott: "Appmmmm" és mi pedig örömmámorban úsztunk... :)

Nyuszi hopp... :)

Ha nem néznék a naptárra és időben teljesen dezorientált volnék is (ami nem áll távol tőlem, még ha alszom sem), akkor sem lehetne nem észrevenni ezt az ugrásszerű fejlődést és ezeket a mérföldes lépteket, amivel Lehel napról-napra a kisgyerekkor felé halad. :) Nem mondhatom, hogy huncut, inkább csak azt, hogy játékos és jókedélyű, mindig készen áll egy kis kukucskálásra vagy bármit a fejére húzásra, majd Mamira-mosolygásra azzal a gyönyörű mosolyával... :) Tegnap először integetett a maga módján persze, maga felé fordította kis kezecskéjét és boldogan nyitogatta az ujjait és mondta hozzá :"Há-Há", ami gondolom annyit tesz: Pá-pá. :) Sajnos Nagymamáék épp lemaradtak róla, mert őket búcsúztattuk az ablakból, így nem láthatták-hallhatták, de itt üzenem, Ildi-Laci, Ti voltatok az első apropó... :)) Kedvencei az erkélyládában lévő forgók, naponta többször elzarándokol az erkélyajtóhoz, feláll, s ha pörögnek a forgók sikongat, magyaráz és a kezével mutatja a pörgést. :) Leót pedig buzgón lesi lépten-nyomon, tegnap este a Leótól lesett mozdulattal próbálta Ő is magára húzni a pizsamáját...
Sajnos még egy dolgot nem lehet nem észrevenni, az a tehéntej-fehérfe allergia. Múlt hét óta ismét fogyasztottam sajtot és az éjszakák egyre rémesebbek, mára virradóan kétszer másfél órát aludtam, illetve plusz egy reggelit Laci jóvoltából, ami aranyat ért... Így újra száműzhetek minden tejterméket az étrendemből, pedig annyira bíztam az egy éves korban...