this moment

Kalandozások három gyerekkel

A Pünkösdi hosszúhétvégén meglátogattuk Nóri barátnőméket Hollandiában. Az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy elmegyünk-e, a gyerekek egészségi állapota miatt, végül belevágtunk az első nagycsaládos kalandba. :) Minden szerencsésen alakult, kiderült, hogy Lorin is, mint a srácok, élvezi az új környezetet, mosolygósabb volt ott, mint itthon valaha... :) Nagyon jól éreztük magunkat, zavarba ejtő kényeztetésben volt részünk, nem is beszélve az élményekről és kalandokról. Nagyon elfáradtunk, de így egy hét távlatából, kipihenve ismét nekivágnék... :) Külön öröm volt látni Lilyt és Lehelt együtt (róluk külön teszek majd föl képet, annyira helyesek együtt), ahogy a két közel egyidős gyerkőc élvezte egymás társaságát! :) Nóri, Maciek, Lily, nagyon köszönjük!!! ;)

Lorin és a színek

Honnan?

Leó meglepő tud lenni sokszor, de ma túltett eddigi összes meglepetésén. Épp nyitom ki a forró sütő ajtaját és rászólok a mellettem tolongó éhes kisfiúkra, álljanak odébb, mire Leó incselkedve így szól az Öccséhez:
"Lehel, neked nem kell odébb állnod, a Te neved úgyse hal meg soha!"
Na jó, arra konkrétan emlékszem, hogy nemrégiben beszéltünk a Lehel név jelentéséről...
No de a lélek hallhatatlanságáról is?! :)

Kinek higgyünk? avagy "Anyám borogass!"

Előrebocsátom, hosszú lesz, mert fel voltam háborodva, mert szorongtam és mert ezen okokból jól esett csapkodni a klaviatúra billentyűit. :)
Csütörtök.
Talán az egyik legnehezebb nekem a szülői feladatokból, a döntés...
Dönteni óvodáról, iskoláról, sportról, nevelési elvekről és gyakorlatról, miegymásról... Most éppen terápiás javaslatok közül kell választanunk. úgy, hogy a két orvos nemcsak a terápiát képzeli homlokegyenest másképp, de még a diagnózis sem azonos. Az egyik, tüdőgyulladást, fülgyulladást és torokgyulladást állapít meg és egy erős antibiotikumot ír, a másik (24 óra elteltével) tisztának hallja a tüdőt, a fület sem látja gennyesnek, csak borogatást és homeós bogyót javasol. Már épp fellélegzek, milyen jó, hogy mégsem kell antibiotikum (hozzáteszem, nem vagyok megrögzött ellenzője), mire két órán belül 39-40 közötti lázra vált a hőemelkedés... Kaparom a falat, de nem csillapítom, helyette autóba pakolom a beteget és elhurcolom egy oviból testvértbegyűjtő körre. Hazaérünk, itatom, 3 órát alszik, majd lejjebb megy magától a láz, most játszik, jobban van, várjuk haza Lacit, aki hazafelé beugrik a gyógyszertárba, hogy a közben kikevert borogatós krémet hazahozza. Ő egyébként hajlik az antibiotikumra, mivel 10 napja beteg Lehel, én most valamiért újra hajlok a szelíd gyógymódra, bízva Lehel erőiben, meg az anyai megérzésemben.
Péntek.
Délben ismét 40 közeli láza lett, majd fél egykor elkezdett csillapíthatatlanul sírni. Csak hurcoltam az ölemben, Ő meg sírt és könyörgően kiabálja, hogy Mama, Mama... Próbáltam nyugodt maradni, de csak azt vártam, érjen haza Laci (aki a Gondviselőnek köszönhetően haza kellett hogy jöjjön az itthon hagyott telefonjáért), és kicsit átvegye Szegénykét, míg kikeverem az antibiotikumot. Nem akartam már semmilyen szelíd gyógymódot követni, csak vádoltam magam, miért nem adtam be előbb, csak azt akartam, hogy legyen végre vége a szenvedésének. Bevette a gyógyszert, lázat azért nem csillapítottam, elaludt és újra láztalanul ébredt. Este a fájlalt fülében hatalmas mennyiségű fülzsír színű trutyit találtunk. Akkor még csak tipp volt, másnapra, mikor véres volt a váladék már bizonyosság, hogy kifakadt a füle. Többet nem lett lázas, se hőemelkedése nem volt.
Szombat.
Boncolgattuk a történéseket, mi lett volna ha... Végül, mivel nem tudtuk, mit kell ilyenkor tenni, felhívtuk az ügyeletet, akik azt mondták (mást nem is mondhatnak telefonon), hogy menjünk be vele. Fül-orr-gége ügyelet, ahol egy szimpatikus doki halál nyugalommal megnézi, majd közli, nagyon szép a füle, már most alig látszik a heg, teljesen elmúlik 10 éves kor alatt, semmiféle maradandó károsodást nem okoz és hát így volt ez régen is... Ha most kezdtük el szedni az antibiotikumot, az bizonyos szempontból már felesleges, de ha már szedjük, úgy szedjük be az egészet.
Hétfő.
Visszaviszem kontrollra a doktornőnkhöz a három gyereket (a harmadik csak kedvtelésből jön, mert minket jobban "kedvtel" mint az üres lakást...:), két órát várakozunk odakinn, míg ránk kerül a sor, a doktornő némi rángást produkál, amikor Lorin a vizsgálat után sírva fakad, gondolom már nagyon fáradt volt (legalább annyira mint Lorin), majd közli, Ő nem tudja megmondani, hogy repülhetünk-e (két nap múlva tervezzük ugyanis), azt sem, hogy van-e lyuk a fülén még vagy nincs, egy kis fülzsírt lát, meg egy kis folyadékot a dobhártya mögött. Meg a bal tüdőn egy kis érdes légzést, mielőtt "átlélegezte volna". Utána tiszta. Tájékoztatom, hogy a jobb tüdején volt (?) szerdán a gyulladás, a fülében amit lát az pedig alvadt vér. Vállat von és visszaküld az ügyeleten lévő dokihoz.
Tanulság.
Biztos mindenkinek van ehhez hasonló, sőt még szörnyűbb kálváriája, az egészségügyben bolyongva beteg gyerekével. Találni kell egy Embert, az Emberünket, akiben bízunk. Meghozni a döntéseket, ami a Sajátunk. Csak miénk a felelősség. Fel kell nőni hozzá. Egyébként pedig hiszek ebben a borogatós, nem lázcsillapítós úgynevezett "szelíd gyógymódban". Meg az Őrangyalokban. :)

Leó a (lego)paradicsomban

Péntek délután (alvás helyett) nagyfiús programon volt Leó, Laci és jó néhány legokocka társaságában. :) Mondanom sem kell, élményekkel gazdagon tért haza 4 óra múlva... Ez a papírforma volt, na de az, hogy örömmel benevez egy játékba és büszkén hagyja magát fényképezni az építményével, hát ezt nem gondoltam volna... Nagyosodik.

Álomőrzés... :)

Degurul

Lehel még ősszel kapott egy kétkerekest, pont olyat, mint Leóé, csak eggyel kisebbet. De szabotálta a bringázást, hallani sem akart arról, hogy pedálozzon. Maradt inkább a kis piros futóbringánál, azon boldogan száguldozott. Mostanáig, mert a napokban csapágyas lett a kis piros kereke, így került elő a pedálos, amire úgy tűnik megérett a Fiú, mert egy-két alkalom alatt megtanulta hajtani és mára már sebesen közlekedik vele. :) Nemsokára a pótkerekeket is leszedhetjük. :)

Jönnek mennek...

...a tejfogak minálunk. :) Leónak újabb tejfoga pottyant ki (alsó bal egyes), Lorinnak pedig újabb két tejfoga nőtt ki (felső egyesek). A testvérek összehangolódását pedig mi sem jelzi jobban, mint hogy mindez ismét gyakorlatilag ugyan azon a napon történt, mint két hónapja, mikor Leó első foga pottyant, Lorinnak pedig az első két foga nőtt ki... :) Szép. Meg Ők is. :)

Bóbita

Lehel még nincsen jól. A verhetetlen étvágya egyelőre nem talált még vissza hozzá, sőt, inni sem iszik szinte semmit. Ma a fülét is fájlalta, holnap kénytelen leszek megmutatni dokinak. Viszont humora a régi. :) Ebéd közben kérlelem:
"-Bóbita, igyál egy kicsit!
- A Bóbita nem iszik, hanem táncol!"
...jött a válasz...

7 hónapos a Kiskirálylány

Gyönyörű. Kékszemű. Nagy, mégis a legkisebb babánk és az egyetlen LÁNY! :) Amire nap mint nap rácsodálkozom, ízlelgetem, és örülök neki! Mert egyre lányosabb! :)
Mit tud már?
Forogni. :) Úgy másfél hete "telefonos segítséget" kértem Kingától, aki elmondta, mit csináljak, hogy segítsem a fordulást, és lőn, Lorin fordult. Egy délután gyakoroltuk és másnapra olyan könnyedén tette, hogy szinte csak az ujjammal kellet, hogy hozzáérjek. Ha van elég motiváció, egyedül is megy neki, ma pedig motiváció nélkül, hátról hasra fordult. Mindkét irányban. Biztos a hóforduló motiválta. :)
Négy foga van. :) Na, ezt azért megszenvedtük. Még nem eszik, eltekintve a múltpénteki két kiskanálnyi almalétől, a betegség miatt most hanyagolom a témát. Majd vidáman folytatjuk. :)
Szereti, ha éneklek, vagy csak beszélek, ha a közelében vagyok, de azért is nagyon hálás, ha csak ránézek. :) Ha mellé is telepedem a szőnyegére, fülig ér a szája. Ha Leó ugrabugrál előtte, teli torokból kacag, ha Döncike magyaráz valamit, le nem veszi a szemét róla, figyelmes és hálás közönség. Tapsolni ugyan még nem tud, de biztos azt is fog majd neki... :) Ha tehetné, már jönne utánam, főleg ha éhes, sérelmezi, ha kikerülök a látóteréből. :)
Most berekeszti a beszámolót a Kisasszony, mert itt fekszik már az ölemben. :) Ma nem hajlandó aludni. Bár ez egy újabb téma, hogy a cicizéssel töltött idő és az alvással töltött idő milyen összefüggést mutat családunkban a születési sorrenddel... :) Erről majd legközelebb. :)

Betegecskék

Hétfő reggel a két kicsi otthon maradott 39-es hővel indította a napot. Lorin láza cicizés után lement (nem mértem, csak érzésre), majd újra föl, majd újra cicizett és újra le majd újra föl, de egyre kevésbé föl... Szerdára pedig egészségesnek nyilvánítottam. Lehel ennél rosszabbul volt, magas láz (nem nagyon mérem,m de a valaha is mért legmagasabb rekordot is megdöntötte 40,6-tal). Ja, és délutántól éjszakáig hányt. Szegényem, két kép villan be a nehéz részből, mikor a mosdó felé hajolva kakis pelenkában lázasan áll és várja, hogy majd jobb lesz, vagy legalább, hogy majd jövök...(mert én épp Lorinnal a karomon takarítottam a romokat, hogy legalább a közlekedési útvonal tiszta legyen...) Aztán este megérkezett Laci és megmentett minket, megfogta Lorint, megnevettette Döncit, engem meg megnyugtatott a jelenléte...
A másik, ahogyan bágyadtan, komoly ábrázattal félpucéran ül egy párnán, kezében "A" tállal és néz maga elé, mint egy kis felnőtt...
Utálom a hányós vírust, s ha mindez magas lázzal társul, no attól pánikba esem. Szívszaggató, mikor vízért könyörög szegény kis meggyötört test és én nem adhatok neki, csak kettő darab kortyot, aztán jó tíz percig semmit... Szerencsére kedden már nem volt hányás csak láz, ma pedig egyik sem, talán csak egy kis hőemelkedés. De ma már újra játszik, úgyhogy legbiztosabb jele ez a gyógyulásnak. :) Hála Istennek, úgy tűnik ennyivel megúsztuk!

Folyik a munka

Adós vagyok a művészetükről szóló beszámolóval is, ugyanis mindketten nagyot fejlődtek az utóbbi időben és szinte napi szinten kápráztatnak. Már önmagában az is elvarázsol, ahogy hosszú-hosszú percekig (20-30) belefeledkezve merülnek el a rajzolásban.
Lehelnél megjelentek a fejláb-emberek, lett nyúl, mag apa, de azóta már fej-pocak láb kék, sőt papucs, meg a kézben ennivaló is szerepel nagypapa figuráján... (majd bemásolom ide is a rajzokat!)
Leó pedig újabban hatalmas rajzlapokra történeteket rajzol. Apró részletekig kidolgozva (mondjuk a szögekig egy építkezést), gyakorlatilag egy Tesz-vesz város oldal jelenik meg előttünk keze nyomán. Gyönyörűek! Majd ilyet is mutatok. :)
Most csak Őket. :)

Galamblelkű

Leó "árulkodik", "Mama, Lehel meg akar ütni azzal a lapáttal!". Lehel a szoba másik sarkában áll, mire erre nem védekezésképp, de még csak nem is nekem, hanem az orra alatt dörmögi: "Nem akarom megütni ezzel, ez kemény." :)

Videók a közelmúltból....

Olyan régen töltöttem föl videót... Tudom, a szűk családot leszámítva nem élvezetes senkinek, de nekünk annál inkább. Ez a kis vonatos videó azonban most talán kivétel lesz, a Vasúttörténeti Parkban készült Lehel szülinapján, ahol akkora mázlink volt, hogy karnyújtásnyi távolságból láttuk, ahogy egy gőzmozdonyt beforgat a fordítókorong. Fiú gyerekesek figyelem! :)


Itt pedig Lehel halált megvető bátorsággal megérint, sőt, majdhogynem megsimogat egy IGAZI cicát! :)

"Először csak a levét..." :)

Egy kiskanálnyi almalé, nagy kék szemek, izgatottan rúgkapáló lábak, csorgó nyálfolyam, kifelé lefetyelő nyelvecske, semmi fintor, némi összerázkódás, végül egy határozott kézmozdulat... :) Így kezdődött Lorinnál csaknem hét hónapos korában a hozzátáplálás.
Egyelőre a fém kanál (az áttörő félben lévő felső két fogára való tekintettel) nagyobb sikert arat, mint maga az almalé, de hosszútávon a nagy számok törvénye alapján bízom benne, az alma lesz majd a nyerő. :)