Laci szülinapjának utolsó meglepetése volt ez a töklámpás... :) Az első pedig a nagycsaládos ünneplés, ami tényleg igazi meglepetést okozott, mert sikerült teljes titokban tartani a készülődés minden részletét! :))) Olyan jó volt, hogy mindenki itt lehetett, igazi karácsonyi hangulatunk lett! Köszönöm, köszönöm!!! és Isten éltessen Laci!!! :)
No és hogy Laci ne jöjjön zavarba, hogy egy külön poszt szól a szülinapjáról, :) szükségesnek érzem megemlíteni, hogy Leó életében először MEGKÓSTOLTA a csokitortát és ízlett neki... A kép az ízlelgetés pillanatát örökíti... :)))

Kicsi beteg...

Leó hazahozott egy újabb nyavalyát, ami ezúttal szép sorban az egész családot ledöntötte. Leó után én, utánam Lehel, majd szorosan utána zárva a kört, Laci is megbetegedett. Leó és én viszonylag jól tűrtük, ki tudja miért, én nyertem a "leghamarabb egészséges" versenyt, de szegény kis Lehel egyre rosszabbul van. Tegnap elvittem dokihoz is, mert belázasodott és csúnyán köhög. Ott kiderült, a takonykór a fülére és a hörgőire is ráterjedt, így antibiotikumot is kap.
Nem ismerem még betegnek ezt a kicsi embert. Nem mertem megtenni, hogy egyszerűen nem adom be neki, mint anno a szteroidos krémmel. Még olyan kicsi és a láza sem megy olyan magasra mint Leónak szokott, viszont makacsabb, mert délutánra és estére mindig megemelkedik 8.5-re. Szelíden nyűglődik, amolyan lehelesen, lehetőleg egész nap karban szeretne lenni, leginkább pedig az enyémben persze. A gyógyszer ízét utálja, már ha csak a kanalat látja meg a kezemben, sír. Három nap megszakítással pedig két hónapja szívom az orrát... és spriccolok... és csöppentek... és elmosom az orrszívót... és spriccolok... és szívok... és csöppentek... és elmosom az orrszívót... és ha Lehel épp kap levegőt és tud nélkülözni egy csöppet, megfogom a nagyobbikat és vele is lezavarok egy spriccolós-orrszívós-csöppentős kört. Persze nem az energiáimat sajnálom a gyógyulás szolgálatába állítani... Inkább csak dühös vagyok a tehetetlenségem miatt, hogy nem tudok segíteni rajta, és hogy ilyen pici és máris ennyi nyavalyát kell legyűrnie.

Leó a mester

Szeretem hallgatni, ahogy Leó hangosan elmélkedik testi működéseiről. Sajátos elképzelése van pl. arról, hogyan jut a pisi a fütyijébe... :) Szerinte sok-sok vödör van sorba állítva és a "Kiskatonák" (az elnevezés tőlem jön, de ők azok a mini kis emberszerű lények akik belül laknak és mindent ők működtetnek:) ha megtelik egy vödör, beleöntik a fütyijébe... Tegnap épp megcsodáltam egy jókor, jó helyre érkező adagot, amikor így szól: "Mama, hallottad ezt a zörgést?" (Természetesen semmit nem hallottam a csordogálást leszámítva, de részt vettem a játékban) "Mi volt ez?" "Most véletlenül még a vödör is kiesett!" :)))
Újabban "Bob mester" beépült a családunkba. :) Nem vagyok rá büszke, de az öt hétköznapból átlagban háromszor az ebéd-alvás szett lebonyolításához segítségül hívom "Bob"-ot, tartsa Leót egy helyben 10-15 percig, míg Lehelt megetetem-elaltatom. Van, hogy angolul nézi, néha sajnálkozik, hogy ebből nem mindent ért, amit beszélnek... Ma az oviból hazafelé sopánkodik, hogy valamit nem tud angolul mondani. (???) "Néhány dolgot tudok már angolul, például, hogy "Bob the builder", de ezt nem (...) magyarul viszont sok mindent tudok mondani... :)))

Griberli

Szoptatás után nézegettük egymást és mosolyogtunk, meg babababa-báztunk hosszú percekig (Leó ovis létének számomra legnagyobb előnye, hogy ilyesmikre is van idő és nem kell titokban bujkálva szoptatni...:) és gondoltam megszámolom... A griberliket Lehel arcocskáján... :) Mert jó sok van! Az állán a szokásos állcsúcson (bár ez nála nem értelmezhető a tokája miatt:) egy nagy, de ezen kívül a szája és az álla között ha mosolyog, félkör alakban épp egy mosolygó szájat formázva jelenik meg még három gödröcske! :) A szája mellett a bal pofin még egy függőleges gödör, illetve a jobb pofin oldalt viszonylag magasan még egy vízszintes gödröcske (ez utóbbi Lacin és León is megjelenik jókedvükben :). Nos, ez összesen hat. :)
(A képen a 10 napos, még griberlimentes állacska látható Kinga jóvoltából. Mostanában sokat nézegetem a minifotókat... Már nincs kisbabám... hüpp-hüpp-hüpp. :)

Esti virgonc vigyorink :)

Napsugarak

Úgy élveztük a mai napot! :)...és még csak vasárnap, még mindig van két napunk! :) éljenek a napsugaras őszi hosszúhétvégék!!! :)))

Lehel és az alma

Tegnap előkerült az üvegreszelő. :) Elérkezettnek láttam az időt, mert olyan cukin utánozza már a rágó mozdulatainkat, ha meglátja, hogy mi eszünk. Úgy tűnik, egyelőre még nem lelkesedik különösebben sem az almáért, sem a kanálért... de lesz ebből még porcukros palacsinta, legkésőbb három év múlva. :))) (Leó ugyanis mostanra már magabiztosan porcukorral, de még üresen kéri a palacsintáit.:)

Gomba

No mi voltunk azok a helyi lakosok, akiket kilakoltattak ma. A bomba miatt, vagy ahogy Leó mondja, a gomba... mert annak legalább van jelentése számára. :) Szerinte repülőhöz volt kötve a gomba, a repülő hasán kilazulhatott a kötél és úgy esett a gomba a Dunába. De nem ment el a tengerig, mert a híd lábában megakadt és beleragadt.
Este a saját ágyában végre már majdnem alszik. Hosszú percek óta már némán fekszünk egymás mellett, dél óta nem is beszéltünk a gombáról. Akkor egyszer csak elengedi a bal kezével a hasamat (mert a pocakom csupasz bőrfelülete elengedhetetlen kelléke az altatásnak:), csak, hogy szinte ugyanazzal a mozdulattal a jobb kezét tegye rá, mert közben a hasára fordul... és így szól: "Olyan jó ebben a lakásban élni!" Majd elalszik. :)))

Süni csoportos

Pillanatképek szavakkal:
A teremből Leó kiabálása hallatszik. Laci benéz és azt látja, hogy a szőnyeg közepén Leó lábujjhegyen megragadja a csoport legnagyobb fiújának kezét (akitől még lábujjhegyen állva is jó fél fejjel alacsonyabb) és két centiméterről az arcába ordítja: "Nagyfiú, én is olyan nagy vagyok, mint Te!" Az óvónők helyeselnek, "Igen Leó, tényleg nagyon magas vagy, majdnem akkora vagy, mint az Ádám..."
Jár két hároméves szőke ikerfiú a csoportba, olyanok, mint két tojás. No és ördögfiókák természetesen... Az egyik épp Leót kezdi ütögetni, mert egy játékot szeretne elvenni tőle. (Leó újabban nem üt vissza, csak közli, hogy van ebből még egy a polcon, játsszon azzal...:) Az óvónő rákiabál! "Bende!" Mire a terem másik végében békésen játszó ikerpárja kapja fel a fejét... "Akkor Ágoston!" :) ...és mindenki nevet.
Ma reggel Ágoston épp bekakilt, mire Szandra néni (a dadus) nagy szeretettel és melegséggel a hangjában, tapintatosan bevezeti a fürdőbe, "mindenkivel megesett már ilyesmi" és máris zuhanyozza a kisfiút.
Az óvónőkről...
Zenghetnék ódákat arról, milyen vér profik. olaszos temperamentumúak, hangosak, energikusak, van egyfajta jókedvű hömpölygés odabenn, ami magával ragadja az embert. De ami a legfontosabb, szeretik, jól szeretik a gyerekeket. nincs kétségem afelől, hogy Leónak minden javára válik, ami ott benn történik majd vele... és olyan jó így elengedni őt. :)))
Leó délben hazajön...
és hozza magával ezt a vidám nyüzsgést, föl van pörögve és huncut. Persze rögtön jön és megölel, majd közli, mennyire szeret, majd mesél. :) majd ebédel még egyszer. :) hazait is. :) Majd nem tudom elaltatni. (A háromból kétszer marad el az alvás, no ez durva, mármint kibírni egy fedél alatt vele estig, mert hulla fáradt, nulla ingerküszöbbel). De máris beazonosítottam két szófordulatot, amit biztosan az óvónőktől jön (és ez olyan furcsa és egyszerre jó érzés:)))
Ütögeti a kezemet az asztalnál. Mire én szóváteszem, hogy ez fáj. Folytatja. "Leó, szeretsz Te engem?!" "Igen mama, szeretlek. Ez a Te szerencséd!" :))
Ebéd után megengedem, hogy válasszon magának desszertet a "kekszes fiókból". Kisvártatva egy csokival bevont ostyával robog felém. Én döbbenten jegyzem meg, hogy eddig nem szerette a csokoládét, mire Ő: "Ó mama, most már megbarátkoztam vele!" :)))
Ma volt az első igazi (fél)napja az oviban. Laci reggel elvitte, reggeli után otthagyta, már ebédeltek, mire visszament érte. Hirtelen nem is látta, hol van, majd észrevette a csillogó szemű Leót az asztalnál az óvónéni mellett... :)

Három és fél

Fél éve már, hogy adós vagyok a hároméves Leó poszttal. :) Legyen most egy felezős összefoglaló... :)
Leó...
A legtisztább és legkíméletlenebb tükröm. Néha a saját "árnyékom" karikatúráját látom benne és ez igencsak megrémiszt és elkeserít. Remélem tudok tanulni és fejlődni általa, vele együtt.
A legcsibészebb kisfiú, akit valaha láttam. Minden este azon gondolkodom, vajon hol rontottam el... :) és bár ötletem sok van, tudom, nem csinálnék másképp szinte semmit, ha újból kéne kezdenem. Öntörvényű, hajlíthatatlan, individualista, ugyanakkor érzékeny, tisztaszívű, mamakedvence. :) Mérhetetlen kreativitással, akarattal és energiával megáldva.
Lehel érkezése Őt is, kettőnk kapcsolatát is megdolgozta. Talán túl későn, vagy túl hamar, de még az is lehet, hogy pont jókor... :) Hajlok ez utóbbira. :) Nehéz nagyon "nagyobbiknak" lenni. Elengedni az addigi "teljességet" és beérni a "töredezett résszel". De szép lassan nagytestvérré érik... és Lehel puszta létezése olyan lehetőség és ajándék, amit soha nem tudott volna neki megadni az én osztatlan teljességem. Olyan büszke vagyok rá, ahogyan csiszolódik, egyre toleránsabb, elfogadóbb. Talán még túlzás ezeket a szavakat használnom, de a csíráját már látom! :) Különben meg az is szép, hogy ennyire lassan megy... Kettőt előre, egyet hátra. Ez is nagyon Leós. :)))
Mozgásilag egyre ügyesebb. Háromévesen pedálos bicót hajtott, mindenre fölmászik és le is jön, bárhonnan legurul, lecsúszik, viszont nem eszetlenkedik, a picikori óvatossága továbbra is megmaradt, nagyon jól érzi a határait, a veszélyt. Isten tartsa meg jó szokását! :)))
Beszédben "erős", meglepő szókinccsel bír, és vicces, ahogy a műszaki területek kifejezéseiben otthonosan mozog. :) Tényleg nehéz neki újat mondani. Az érthetőségen van még mit csiszolni, idegenek még sokszor nem mindent értenek. Az L-lek alakulóban, a K helyett pedig masszívan "t"-t használ. Bár ez családi hagyomány... :)
105cm magas, 17kg körüli, szőke sűrű hajú, barna szemű, hosszú fekete pillás nekem gyönyörű. Deszeretem!!!

Csíkos Tündérfiú

Nehéz Lehelt fényképezni, mert a kamera eltakarja az arcom és így rögtön igen komoly és szemlélődő pofit vág ez a kis tündér. Így aztán nehéz megmutatnom, milyen is, mikor mosolyog és ragyog a nap. :) Szerencsére az állathangokat utánozó mamija hangját viccesnek találja a Fiatalember, így mindketten jól szórakozunk. :)

Testvérek, ha játszanak...

...az gyógyír lehet mindenféle féltékenykedésben begyűjtött lelki sebre! :)
Sokféle szülői praktikáról olvastam, hogyan lehet elejét venni és orvosolni a testvérféltékenységet. Van azonban egy dolog, amihez nem kell sem szakirodalom, sem praktika, ami egy idő után adja magát, a Pici határtalan csodálata és szeretete a Kicsi iránt. :) Nálunk mindezt csak tetézi Lehelünk elragadó lénye, aminek zordon Őleósága sem tud ellenállni. Néha azon kapom magunkat ugyanis, hogy Leóval együtt mosolygunk Lehel sikongatásán, vagy gagyarászásán. Azt pedig mondanom sem kell, milyen élvezettel fürdőzik Leó Lehel csodálatában és végtelen szeretetében. Leó gyakorlatilag bármit csinálhat vele, türelmesen tűri, vagy egyenesen szórakoztatja. Az utóbbi időben pedig családi játékunk is lett, azaz átalakult. A sok Apás játék egyike, (amikor Laci a nagy sas, Leó a kis pocok én meg a pocokvédőangyal, akihez ha hozzábújik a pocok, elűzi a sast) új szereposztásban (ahol Lehel a kispocok, Leó a hős védelmező, Laci maradt jobb híján a Gonosz szerepében:) jelenleg a kedvenc közös játék. :) és mivel nekem ezúttal nem osztottak szerepet, dokumentáltam. :))

Fél éves Budhánk

Ami elsőnek eszembe jut róla, az a nyugalma. Van egy béke, ami árad belőle és ami mindenkit rabul ejt, aki csak néhány percre is a karjába veszi... :) Ha pedig nem vigyázunk, függőség alakul ki rövid időn belül. :)))
Ami a legszembetűnőbb változás az elmúlt időben, az az, hogy én magam, mint mama, be kell látnom, visszaszorultam a második helyre, legalábbis, ha szórakoztatásról és játékról van szó. A dobogósunk pedig egyértelműen Leó. :) Hihetetlen, de Ő kapja a legszebb mosolyokat, a legnagyobb érdeklődést és a kitüntetett figyelmet. Ez persze legyezi a hiúságát őkelmének, de erről majd egy másik posztban. :)
A hiperérzékenysége ami a hangokat illeti múlóban, már elviseli, sőt még kacag is, ha Leó pár centire a fejétől légkalapál, ami ugye még játékból is igen hangos... :) Ennek megfelelően pár hete beindult a mozgása is, vagy jobban mondva a manipulálása, az érdeklődése. Úgy tűnik, mégiscsak bizalmat szavazott ennek a tárgyi világnak is. Mert VÉGRE igazán nyúl a dolgokért, mindenért, ami mellette-körülötte van, mostmár mindent szívesen megfog, kíváncsian megvizsgál. Bár még így is visszafogottabb, mint bárki, akit eddig láttam volna, de ez már azért az, amit eddig olyan nagyon hiányoltam. Ellenben a nagymozgásokkal teljesen leállt, miután bemutatta, hogy tud Ő így is, úgy is forogni, gyorsan abba is hagyott minden ezirányú próbálkozást és most babrál a kezeivel. :) Nem baj. :)
A kommunikáció úgy tűnik az erős oldala, iszonyú édes, ahogy a maga visszafogott módján visongat. :) Beszélget is, legfőképp Leóval persze, a minap már három szótagú "szavakat" is hallatott. Olyan "bababa"-szerűt, csak még nem volt tiszta a mássalhangzó.
Az aggódnivalók táborában mostanra egyetlen dolog maradt meg, a tölcsérmellkas. Tegnap voltunk egy ortopéd orvosnál, aki diagnosztizálta, enyhe fokúnak titulálta, mást nem tehetünk ebben a pici korban, minthogy duplára emelte a D-vitaminját. Illetve visszarendelt minket, amikor már állni és járni is fog Lehel. Megnézi majd, progresszív-e az elváltozás és akkor majd meglátjuk mit lehet tenni. Elmondása szerint a gyógytorna és az úszás fölösleges most. Kornélék mást mondanak, meglátjuk. Azért az vicces, hogy ha orvosi lapokat olvasok, ott csak a műtét mint egyetlen alternatíva szerepel, ha gyógytornászok által írt ajánlást, ott pedig számos lehetőség, köztük a torna hatásos lehet...
A hat hónapos státusz pedig a következő :)
74 cm, 9,5 kg, két fogú, szőkülő hajú, sötétedő (még a végén barna) szemű, tiszta tekintetű gyönyörűség. Ezeddig csak anyatejet fogyasztott, tervezgetem, hogy lassan mást is adok neki, de még barátkoznom kell a gondolattal. Nehezen engedem el ezt a kizárólagosságot, annyira szeretem ezt a korszakot és ki tudja, lesz-e még így valaha... Lehel azért érdeklődik, szereti a kanálcsörgést és az ételek ropogását a szájban. :) hamarosan beadom a derekam, no... :)
Napirendjéről is illene írnom valamit. általában kétszer alszik egy nap, egy hosszabbat (1-1,5óra) délelőtt, meg egy rövidebbet (fél óra) délután. Ha meg mindkettő igen rövidre sikerülne mondjuk a hasa vagy a foga, vagy az utazgatás miatt, akkor estefelé még kidől egy fél órára. Próbálom az evést hozzáigazítani az alváshoz, így az esetek felében megúszom a ringatást, mert cicin elalszik, de sokszor még így is ringatni kell. Persze ha teljesen kerek a világ és semmije nem fáj, eleget evett és nagyon álmos, pár perc után ha leteszem, becsukja a kis szemét, bekapja a hüvelykujját és már alszik is. :) Remélem ez a tendencia erősödni fog, vagy nekem kell erősödnöm derékban és hátban... :) Nem olyan bújós, mint Leó, persze ha valami baj van, csak az ölemben vigasztalódik, de alváshoz nem igényli úgy a testkontaktust, mint Leó (még most is). Azért még mellettem alszik, mert nekem így jó. Enni nagyjából három óránként eszik, bár néhány napja megint fájhat valamije (hasa-foga), mert egyszerre kisebb mennyiségeket eszik, viszont gyakrabban kér, előfordul, hogy óránként. Éjszaka (eltekintve néhány rémes éjszakától, amikor félóránként kell ringatni) általában jól alszik, kétszer-háromszor, hajnal felé pedig óránként felébred. De ha jól van, megtörténik, hogy mikor kinyitom a szemem azt látom, hogy békésen fekszik mellettem nyitott szemmel és lelkesen szopja az ujját. :)
Mostanra teljesen "beépült" a családba, Leó is befogadta, már teríteni is terít neki (bár az asztal túlsó végén:). Úgy érzem, Vele vagyunk kerek egész. :) Isten éltessen kicsi Lehelem!

Óvoda 2.0

Pénteken hivatalosan is kijelentkeztünk az oviból. Tanulság, aki első látásra nem szimpatikus, másodikra sem lesz az... avagy kutyából nem lesz szalonna... avagy egy lélek nélküli óvónőre nem bízzuk rá a gyereket. De azért megpróbáltuk.
Most egy hét kihagyás következik, aztán Leó újrakezdi óvodás létét az Almáskert Óvoda Süni csoportjában. :) Reméljük több szerencsével. :) Bővebben szerda este. :)

Nagyfiú

Mostanság szinte minden nap rácsodálkozom, hogy mekkora. Elképesztő, mekkora változás zajlik a szemünk előtt, mind testileg, mind lelkileg. Néha megijeszt azzal, ahogyan a bőröm alá bújna be legszívesebben, vagy azzal, mennyire öntörvényű és hajlíthatatlan, máskor viszont (hozzáteszem derült égből villámcsapásként, nem pedig valamely következetes nevelési hatásom eredményeként :))olyan büszke vagyok rá, mert kezesbárány, jólelkű, megbízható, másokra figyelő, érett... óvodásforma... :)))
Így fest most ez a fess, majdnem háromésfél éves Fiatalember... :)

Lehel játszik

Lehel mozgás és egyéb nyalánkságok

Van egy kis restanciám, ami Lehel mozgását illeti, ugyanis nem írtam, de jó három hete (még öt hónapos kora előtt) megfordult a hasáról a hátára és ezt a tudományát minden nap egyszer meg is ismételte legnagyobb örömömre. :) Bár úgy két hete ezt a fajta forgást teljesen befejezte, de pont egy hete elkezdett az oldalára fordulni és van, hogy már hasra is fordul ilyenkor, azaz tulajdonképpen abszolválta a hátról hasra fordulatot is. De Lehel és a mozgás, csak nagyon távoli ismerősök... :) Hihetetlen, amilyen ez a Kisklambó! :) Kornél szerint simán megy neki a forgás mindkét irányba oda-vissza, amennyiben nem teszi, az a motiváció hiánya. Mi sem egyszerűbb, hát akkor motiváljuk... Na ja... Nem lehet. :) Ha csörgetek, éneklek, mutatok szebbnél szebb, kívánatosabbnál kívánatosabb játékokat, Leójátékokat, bármit, (még ennivalóval is próbálkoztam, némileg nagyobb sikerrel:) rám néz, mosolyog, majd csodálkozik, nyújtja a kezét, megfogja, majd ijedten visszahúzza a kezeit és ez ismétlődik hosszú perceken keresztül. Bizalmatlan Kornél szerint. Szerintem kifejezetten fél. Fél, ha túl nagy, vagy túl hangos valami, vagy ha csak számára ijesztő a hangja... Így aztán ez a "meg is érintem meg nem is" barátkozás olyan sokáig eltart, hogy közben biztos történik valami érdekesebb, ami eltereli a figyelmét... :( Persze van néhány kedvence, amire rögtön "rávetette" magát. :) De azért aggodalomra ad okot, hogy még mindig nem fog pontosan, nem tudja bemérni a távolságot, sokszor mellényúl és van, hogy irreális dolgokért lendíti a kezét. Kornél szerint a fogyatékosság szinte teljesen kizárt, úgy egy ezrelék a valószínűsége. Ha nem lendül be mozgásilag és még mindig be tudom pelenkázni gond nélkül két hét múlva is, akkor rendszeresen járunk majd hozzá egy kis mozgatásra.
Ami a másik aggodalmam, az a "tölcsér mellkas". Eddig is láttuk, hogy van egy behúzódás a mellkasán, a háziorvos szerint öröklődik és majd kinövi, ahogy megerősödnek az izmok. Kornéltól megtudtam, hogy ez mellkasdeformitás, és hogy gyógytornára kell járni, magától nem növi ki, célzottan erősíteni kell az izmokat, nehogy romoljon az állapot. Persze az interneten mindenféle szörnyűséget olvastam, műtétekről, visszanövésről és nem túl derűs prognózisról, de ezt inkább hagyjuk, kaptunk egy időpontot ortopédiára, hogy egy orvos is lássa. Bízom benne, hogy kutya baja sem lesz.

Hova jutottunk... :) avagy Leó elutazott

Néhány hónapja nem volt hajlandó mást megenni, mint az üres tésztát. A minap sopánkodom magamban félig hangosan, hogy mit is főzzek másnap ebédre, mire Leó játszás közben felnéz és közli, "Mindegy Mama, csak főzzél." :)
De az igazi szenzáció, az tegnap történt. Tudtam én, hogy ennek is eljön majd az ideje, de hogy ez az idő már itt van, erre nem gondoltam. Hiszen olyan kicsi még... A nélkülem levésről van szó... :) Eddig csak a kórházi napokat (és éjszakákat) töltöttük kénytelen kelletlen külön. Az ostromló nagyszülőket, akik szívesen elvitték volna Leót néhány napra magukhoz, mindig leszereltük, mondván, majd ha Ő akar... Hát, most akart. :)
Eddig is nagy örömmel ment Nyíregyházára, Dunaalmásra még inkább, de arról szó sem lehetett, hogy nélkülem, vagy legalább Api nélkül ott is maradjon éjszakára is. Tegnap mentek haza a szüleim és Anyukám (végig sem gondolva igazán:) föltette a kérdést, "Leó, eljössz velünk Nyíregyházára?" Leó rávágta, IGEN! Induljunk! :) ...és most életében először úgy is kitartott az elhatározása mellett, hogy nélkülem és Apa nélkül. Tudtam, ez most komoly. Tudtam, hogy tudja, mire vállalkozik. Azért párszor elismételtettük, hogy nem leszek ott alvásnál és Apa sem, "Ha nagyon muszáj, akkor elalszok úgy is"... volt a válasz. :) Pakoltam, indultak. Lassan 12 órája van távol, de sírás még nem volt. Eszik-játszik-alszik, élvezi a szabadságot. A mininyaralás vége még képlékeny, de szerintem ma este, vagy legkésőbb holnap (bár a ma esti éjszaka sikerét illetően már szkeptikus vagyok) újra itthon lesz! :)
Olyan büszke vagyok rá! Olyan szép ez így. Nem mi vittük és hagytuk ott, nem mi mentünk el, Ő akarta és tudta, mire vállalkozik. Mi pedig élvezzük a kisgyerekes szülők életét, este filmet néztünk, hallgatjuk a csendet, olvasgatunk, heverészünk, láblógatunk. Bár a filmnézés közben hirtelen rámtört a sírás, mert rámtört ennek a Kisembernek a hiánya... Este kiöntöttem a vizét a poharából, ami mindig az asztalon áll, elpakolgattam néhány előmaradt játékot, megszagolgattam a fotelra tett itthoni ruháját és elszorult a szívem. Eszembe jutott a búcsúzásunk. Megölelt, megpuszilt és a fülembe súgta: "Nagyon szeretlek!" Én is nagyon szeretlek, mondtam és még gyorsan hozzátettem, hogy fogadjon szót Nagymamának! Mire Ő azzal a nagyon huncut mosolyával rámnéz és félig kérdezve, félig mondva megjegyzi: "Te nem fogod látni, ahogy csibészkedem!?" :)))
Nem látom. Mint ahogyan a lehúnyt sűrű feketepillás angyali pofiját sem éjjel az ágyában, mikor arra botorkálok. Csend van, nem hallom a "munkagépek" zaját és a "fúró" brümmögést. Reggel kínosan rend volt a lakásban, ami még most is tartja magát. Ez szinte fullasztó. :) Nagyon hiányzik. A saját útját járja. Hihetetlen.
Drága Kisfiam! Olyan büszke vagyok rád!