Itt az idő!

Kisgyerekes szülőktől már rengeteg vicces(nek tűnő) történetet hallottam arról, hogy a rosszcsont gyermek milyen kifinomult érzékkel talál rá a legalkalmasabb időben a legalkalmasabb helyen a legalkalmasabb "közönség" előtt a legalkalmasabb módszerre, hogy szüleit végérvényesen leégesse és cikiben hagyja... Nos, elérkezett az idő, hogy a nevetők táborából a cikiben maradt szülők táborába soroljam magam ezentúl... Leó ugyanis ma előrukkolt az első igen kellemetlen helyzettel. Ennek örömére új címkét indítok, így a "rosszcsontságok" címszó alatt olvashatóak a jövőben Leó best of szülőégető eljárásai... :)
Az első: Ma a homokozóban egy kisfiúra rászólt az anyukája, ne szórja a homokot. Ismerve Leót, tudtam, hogy ezek után ő sem lesz rest, és segít majd a homokszórásban... De ami ezután következett, azt én sem hittem volna. Leó először is letesztelt, hogy én engedem-e a homokszórást, majd miután én balga még magyarázatot is fűztem a dologhoz, (belemegy a nénik, gyerekek szemébe,) Leó egy nagyot lapátolt, majd a hozzá legközelebb ülő nagymama fejére szórta a homokot. A nagymama szerencsére igen kedves és békés természet volt, így megőrizte emberi méltóságát, egy hang nélkül rázta ruhájából, szeméből, füléből, hajából a homokot, miközben jobbnak látta elhagyni a homokozót... Én miután megdöbbenésemből magamhoz tértem, nem győztem bocsánatot kérni tőle, majd azon gondolkodtam, hogy ilyen esetben vajon a gyerek erőteljesebb megfenyítése is hozzátartozik-e az illő bocsánatkéréshez? Mindenesetre ettől végül eltekintettem... Hazafelé viszont jobbnak láttam kellő alapossággal beszélgetni az esetről a Fiatalemberrel, akit szemlátomást az zavart a leginkább, hogy elfogyott a narancsleve... A nap további gyöngyszemei: nemsokkal ezután Leó rájött, ha ujjacskáját elég mélyen a szájába dugja, viszontláthatja az elfogyasztott ebédjét, majd délután legalább egy kisebb vödörnyi homokot elfogyasztott a játszótéren, annak ellenére, hogy már fuldokolva köhögött, hiszen Mami, aki nem tanul a tapasztalatból, a "nem szabad!" szavakkal biztatta... :)

Kettesben

Olyan sokat változott mostanában az is, ahogyan együtt vagyunk Leóval, ha csak kettesben vagyunk. Ha jó napja van, tud társ lenni mindenben, készséges, együttműködő, megkockáztatom segítőkész, :) izgatott kíváncsisággal vesz körül és az a fajta jókedv árad belőle, ami a gyerekek sajátja, akiknek még minden vicc új... :))) Úgy szeretem ezt az örömöt, ami árad belőle, meg persze azt is, amit én érzek, mikor Őt nézem... :)

Kiscsikó

Leó mostanában olyan, mint egy zabolátlan kiscsikó. És ez nekem új. Legalábbis az intenzitás és a gyakoriság. Mert picike korában nyugodt és türelmes volt. Újabban pedig, főleg ha van némi el nem égetett energiája, (és mivel rengeteg van neki, néha nem elég az ébren töltött órák száma az elégetéséhez) elkapja a gépszíj és ugrál, pörög, dobálja magát és sorra veszi a rosszcsontságait. Ilyenkor egy "Nem" csak olaj a tűzre. Az első néhány másodpercben még meg lehet állítani a dominót egy kis tereléssel, vagy játékkal, de aztán az időkapu bezárul és többé semmi nem jut el hozzá, se szépszó, se terelés, se játék, se dühös kiabálás. Így aztán ha épp valami dolgom van és elszalasztom az időkaput, annak kiabálás és káosz az eredménye, illetve mellékesen valamely berendezési tárgynak a megsemmisülése vagy visszafordíthatatlan károsodása. Utálok kiabálni, egyrészt mert tökéletesen felesleges, másrészt mert közben szánalmas eszköztelen idiótának érzem magam. Drága Kisfiam! Most van az, amikor Te nagyobbat változtál, mint amivel lépést tudok tartani! Közben persze érzem, hogy napról napra edzettebb leszek és talán egyre jobban csinálom, de tény, hogy kicsit le vagyok maradva... Igyekszem fölnőni Hozzád! :)

Biciklista

Leó tegnap megkapta első (futó)bicikliét. Rögtön fölpattant rá és a lakásban gurult körbe-körbe. Aztán élesben is kipróbálta természetesen a járdán, ma pedig elmentünk a Graphisoft parkba, ahol védett helyen (nem kell az autók miatt folyton félreállni) próbálgathatta új kedvencét. Elképesztő ütemben érez rá az egyensúlyra. Ma már egy lejtőn is legurult, harmadszori próbálkozásnál már teljesen fölemelt lábakkal! Mondanom sem kell, "Api" és "Mami" csak úgy dagadtak a büszkeségtől! :) De tényleg ügyes!

Halló Leó, itt Mami! :)

A kétéves Mami és a kétéves Leó telefonálnak. :) Nem sok hasonlóság van, nekem mégis rögtön ez a képem jutott eszembe, mikor Leóról a telefonálós sorozatot készítettem. Olyan hátborzongatóan jó érzés nézegetni így együtt. Legszívesebben mellétenném a kétéves Lacit is, aztán a kétéves nagyszülőket, meg dédiket...

Képes élménybeszámoló

Következzen most néhány nekem kedves kép, Leó bécsi kalandozásaiból mazsolázva. Elsősorban a lábadozó Dédikének küldjük szeretettel! :)

Csodás napfényes időnk volt, kivéve rossz idő esetén... :) De akkor is volt színkavalkád és hentergés egy játszóházban.

Energiagyűjtés (elsősorban a napfényből no meg az alvásból :)


Majd korzózás és bevásárlás


Játszótér minden mennyiségben

Végül egy kis szállodai huncutkodás

Útibeszámoló Bécsből

Hosszúhétvégét töltünk családilag Bécsben! :) Lelkesedésem Leóra is hamar átragadt, így buzgón pakolta kedvenceit a bőröndbe "Bé!" "Bé!" (Bécs:) kiáltásokkal. ...és valóban, nemhiába szerepel Bécs az elsők között a legélhetőbb nagyvárosok listáján. Eddig csak a belvárosi sétálóutcákban jártam, most felderítettük az összes játszóteret egy blogtársam toplistájáról és nem csalódtunk! :) Sőt. Gyönyörű parkok, erdők, tavak, kacsák, igényes játszóterek, szinte bármerre is induljunk a városba. Napjaink a délelőtt-délután játszóterezés-parkozás gondtalan "egyhangúságában" telnek, de mindhárman nagyon jól érezzük magunkat! :) Olyannyira, hogy pénteken délután beiktattunk egy kis felnőtt program gyanánt némi korzózást, de pár perc múlva szinte futva menekültünk a nagyváros forgatagából egy barátságosan hívogató parkba, ahol csak akkor nyugodtam meg, mikor megpillantottam a park térképén a játszóteret... :)

Jávor Palika :)

Ez a kép a nagyanyáink korabeli fekete-fehér filmek hangulatát idézi, ezzel a jóképű, fess férfiúval, aki virággal kezében lezserül megpihen... hisz fárasztó meló nők bálványának lenni... :)

Bagoly mondja...

Leó ma egyedül csúszott a nyitott nagycsúszdán. Az első alkalommal még kapaszkodott, de néhány csúszás után bátorságban túltett rajtam és elengedett kézzel vagányan csúszott. Az utolsó képkockák miatt azonban mégis ezt a videót csatoltam. :)))

Randi délután

Andalgás kézenfogva...

...közös élmények...

...uzsonna a fűben...

...virágot Virágnak...

...búcsúpuszi...

Randi délelőtt

Előbb egy kis bemutató Virának...


... majd irány az étterem

Újra Lelle...

Ágit és Lellét újra vendégül láthattuk mindannyiunk legnagyobb örömére! :) Leó csak a délutáni alvás után vethette be magát a Házigazda szerepébe, de az a finom, gyöngéd szeretet, amivel körülvette Lellét, mindkettőnket (sőt talán Lellét is :) levett a lábunkról. :) Főleg nekem volt nagy a kontraszt, mert a vendégek távozása után Leó "visszaváltozott" a szokásos jókedvű, zabolátlan kisoroszlánnak. Falrepesztő "budoá!" kiáltozással rohangált föl-le, pedig egy-két órával azelőtt angyali mosollyal két lépés távolságba lecsücsülve(!) békésen szemlélte Lellét, készségesen nyújtogatva neki a játékokat... :) és ez a finomság olyan nagyon belülről jött, hogy Ágival a legtermészetesebb módon hagytuk magukra a csemetéket, míg kimentünk valamiért a konyhába, éppen csak közben csodálkoztam rá erre, hogy jéé, de jó, ezt lehet. Gondolom a kistesóval nem fog ilyen kesztyűs kézzel bánni Őurasága, de azért ez most szívmelengető volt! :)

...és még valami! :) Ági olyan nagyon szépen mondja azt, hogy "Lelle!" :) Olyan jó hallgatni még nekem is, pedig én Judit vagyok. :D Csuda szép ez a név, nem is beszélve a kis tulajdonosáról! :)

Én vagyok én, Te vagy te...

...vagy te vagyok Én és én vagy Te! :) Leó legalábbis így interpretálta magának ezt az amúgy sem túl könnyen megérthető énte-ügyet... :) A napokban vettem észre, hogy gyakran hozzátesz a szavakhoz egy "É"-t, azaz azt mondja pl., hogy "odaÉ", ami azt jelentheti, hogy oda akarok Én menni. De az is megesik, és ez a gyakoribb, hogy magára mutogatva "Te" kiáltással közli, mit is szeretne éppen. :) Ez amúgy igen logikus, hiszen az én narratívámban rendszerint Őrá jut a Te, rám meg az Én. :))) Hogy Mamit felnőtt gondolkodását végképp megkeverje, mikor megkérdeztem tőle, hogy "...Leó, mit jelent, az "odaé"? Azt, hogy Én?" Ő azzal a szégyenlős mosolyával, de igen határozottan fejét rázva közölte, hogy "...Nem! Te!" :))) Na erre kössünk csomót! :)

Anyáknak szeretettel!

Szeretettel gondoltunk ma Rájuk és ezúton is köszöntjük Dédit és a két Nagymamát! :)