Nagyfiú

Lehel újabb fogat hullatott. :) Kérdezem tőle, hány foga is van már a foggyűjtő dobozkájában, mire Ő lemondóan legyint. "Lorin ellopta belőle majdnem az összes fogamat." Teljesen lefagytam és meghatódtam egy és ugyanazon pillanatban. Egyrészt, hogyan lehet ez a kis négyéves ilyen pimasz és bátor, másrészt mennyi szeretet kell ahhoz, hogy egy ilyen durva kincsrablás fölött panasz nélkül napirendre térjen valaki...

Szenzációk

Lehel ma életében először beállt játszani az oviban.

Nóri néni nem vitte ki a gyerekeket az udvarra.


...és a kettő között van összefüggés! :) Azt gondoltam, egy Waldorf óvoda történetében nem történhet meg, hogy a gyerekeket nem viszik ki. Ma mégis megtörtént! "Csupán", mert egy Kisgyerek, aki szeptember óta a "helyén" ült a benti játékidő alatt, ma, mikor már épp pakolás volt a kimenetel előtt, elkezdett játszani a többiekkel... Erre Nóri néni habozás nélkül lefújta a pakolást, a kimenetelt, és mosolyogva csak annyit mondott, ma nem megyünk ki.
Még most is könnyes a szemem, ha erre gondolok! Adjon Isten ilyen pedagógusokat a gyerekek mellé!

Kirándulás a vulkánnál (Apa írása)

Két éve Leóval kettesben hódítottuk meg a Vezúvot, most Lehellel kiegészülve hármasban vágtunk neki az Etnának. Szerencsénk volt, mert épp aktív időszakban kaptuk el, így igazi füstölő hegyre hághattunk fel. Sajnos lávafolyást nem láthattunk, de csuda élményekkel lettünk gazdagabbak.
A fiúk bátran viselték Mami hiányát is. :)

Egy kis levezetés másnap:

"Én is óvodás vagyok!"...

...mondja Lehel büszkén, amikor meglátja az óvoda ajtaján a kitett rajzon az új kicsik jelei között a sajátját. :) Kishajó. :) Eddig nem sírt, boldogan ment, még Ő biztatta Leót, aki nem akaródzott, hogy dehát Leó, én is ott leszek... Benn még nem játszik, csak az óvónőhöz tapadva, vagy mostanában már nélküle szemlélődik... Általában alszik is... Ma volt az ötödik napja, (múlt héten kezdte, de egyelőre még csak három nap a penzum), a héten pedig itthon tartottam taknyosság miatt, csak tegnap és ma volt munkanapja, de ma reggelre kifújt a lelkesedés és az itthoni öltöztetése is két embert igényelt... Jól időzített, mert odabenn épp felügyelői látogatás volt ma, az összes óvónő, néhány jegyzetelő főiskolás és két védőnő volt "csak" jelen, mikor Laci leadott egy üvöltve tiltakozó Lehelt.... :((( Szegénykém. Egyébként nagyon oda vannak érte, "olyan baba még" mondja Szandra néni, a keze, a feje tényleg nagyon baba (kutacsa is van, és tényleg lassan érő típus)... Az óvónők mesélték, hogy tegnap átjött a nyusziék dadusa és mikor megpillantotta Lehelt, odaszaladt hozzá és ismeretlenül összepuszilgatta... Mikor elment, Lehel próbálta durcás arccal letörölgetni magáról a puszinyomokat... :)
Remélem hétvégén jól kipiheni magát, beszippantja a mamiélményt és hétfőn újra büszke óvodásként lépdel majd bátyja mellett be az óvodába... :)

Elsők...

Sok-sok első történést szeretnék megörökíteni gyerekeink életéből, van rá most öt darab percem, így lehet, hogy visszatérek még. :)
Lorin Kúszik. Kicsit féloldalasan kezdte, mivel kicsi aszimmetria eddig is volt nála, ami minden új mozgásforma tanulásánál megjelenik majd, de mostanra egyre ügyesebb, egyre nagyobb távolságokra merészkedik. Néha pedig már négykézlábra emelkedik, föltolja a pocakját. ...és ami legalább ilyen öröm nekem, hogy úgy tűnik, kisebb mennyiségekben már bírja a tejfehérjét, azaz, hogy én ehetek végre sajtokat... Nem tudom elmondani, mekkora boldogság ez. :)
Lehel Egyik nap fut felém és kiabálja, "Mama, tudok puszit adni!" és tényleg. és ad... cuppanósat. Három évet vártam rá. Ez is leírhatatlan, mennyire nagyon finom... :) Édes kicsi szívem, azért nem adott eddig, mert nem tudott. (Ő az esti vízivásos körnél így rakta össze magának: Mostmár sok vizet fogok inni (mert eddig alig ivott, hiába kérleltem), hogy sok puszit tudjak adni Neked, eddig azért nem tudtam, mert nem ittam eleget." Biztos vagyok benne egyébként, hogy összefüggés van a kései beszédbeindulás, a beszéd technikájában mutatkozó nehézségek és a pusziadás között... csak hát nem vagyok szakértő. A lényeg, hogy ha lassan is de mindent behoz ez a Kismókus. Tegnapelőtt először érkezett a kaki is a WC-be. Néhány napja pedig életében először volt bátorsága megkóstolni a pizzat. :) (Fiaink rendkívül szokatlan módon ugyanis nem hajlandóak semmilyen feltét fogyasztására, legyen is szó pizzaról vagy tésztáról, vagy kenyérről. Csak üresen eszik.) Leónál rezgett a léc, de végül Ő hű maradt önmagához. Én nem adtam neki már több szélét, hátha mégis beadja a derekát, erre látom, Lehel tartja a kezében a saját pizzaszeletét és óvatosan néz rám. Majd megkérdezi, Ő odaadhatja-e... Hát persze, a sajátoddal azt csinálsz, amit akarsz... Erre Ő, az össze pizzaszeletének szélét (gondos körberágás után, nehogy paradicsomos maradjon) odaadta Leónak. Nem tudok betelni a nagy szívével. :)
Leó Életében először ugrott be a mélyvízbe minden kapaszkodó és segédeszköz nélkül. Röviddel utána pedig először úszott benne háton. (Minderről egy videót is mellékelek majd ide természetesen, sőt egy Lorinkúszósat is, ha lesz majd róla videó...) :)
S ha már elsők, a három gyerek mostanában együtt játszik. :) Emlékszem, Lehel is kilenc hónapos volt, mikor Leó elkezdett vele játszani. Történik ilyentájt valami a picikkel, amitől kisgyerekesebbek lesznek... :)

A képen Lehel magyarázza Lorinnak (mostanában szokás szerint), hogy baba, mit nem szabad... :)

Így könnyű...

...ha van az embernek egy WC-t használó nagytestvére... :) Történt ugyanis, hogy a pelenkás Lehelünk, aki még akkor sem szól, ha már a pelusban a kaki és akinek még soha nem mondtam, hogy pisiljen-kakiljon máshová, mint a pelusba, tegnap Dunaalmáson pucéron szaladgált. Egyszer csak eltűnt, majd mikor újra előkerült, Laci megkérdezte, merre járt.. Mire Ő félválról odavetette, hogy hát pisilt, meg kezet mosott. Természetesen a WC-be, ezt onnan is tudhatjuk, hogy lehúzni nem tudta, mert nem érte el, (éppen hogy csak a fütyijével felérte valahogy a WC-t), így látszott benne a pisi... :) Még néhányszor eltűnt tegnap szintén a WC-re, amit szintén csak onnan tudunk, hogy a fél arca vizes volt, mert kézmosásnál a csapot is éppen hogy csak felérte, így összefröcskölte közben az arcát is... :) Édes drága Szívem, olyan természetes volt neki mindez, hogy nem érezte szükségét bejelenteni a "nagy" eseményt... :) Annyira Döncis ez az egész, olyan önálló ez a gyerek! (...) meg gyönyörű... :) és mivel ez szerintem mégsem kis dolog, így nem felejtem el megemlíteni ezen a helyen sem. :)

"Lehel megy az óvodába...

...lötyög a tej a hasába,
inc, finc, Lőrinc,
Te vagy oda kinn!" :)

...és tényleg. Az ovis évzárón Lehel megállapította, hogy az óvodának van egy játszótere (Ti. udvara), s ettől a pillanattól fogva igen belelkesedett, a következő héten pedig reggelente sírt, hogy Ő is akar Leóval óvodába menni. Így történt, hogy szerdán bevittem egy órára. :) Mikor odaértünk, persze bemenni már nem nagyon akart, erősen belém kapaszkodott. De aztán Leó észrevett minket és mint valami forgószél, már vitte is Lehelt mellőlem kézen fogva játszani, be a homokozóba, adta a kezébe a játékokat, így aztán Lehel hamar feloldódott. Szóltam neki, hogy kimegyek a kerítésen kívülre és a környéken sétálok, amíg kinn lesznek az udvaron, mikor bejönnek, itt leszek. Kintről persze le sem vettem a szemem róla, végig együtt játszottak Leóval, olyan jó volt látni... :) A hab a tortán, hogy benn aztán még ebédet is kapott, s bár csak a levesből evett, a krumplifőzeléket becsületesen végigülte, nem jött ki hozzám, pedig vadidegen gyerekekkel együtt ült az asztalnál. Marianna néni szerint vele könnyebb lesz, mint Leóval... :) Én nem akartam hiú ábrándokat kelteni, így nem bólogattam bőszen, csak megjegyeztem, hogy máshogy nehéz, de hihetetlen jelenség, biztosan nagy kedvencük lesz nekik is... :)
...ami pedig azt a bizonyos tejet illeti... :) Jó néhány korty csúszik még belőle ébredéskor. Nyilván, ha benn alszik majd az oviban, nem megyek majd be megszoptatni... :D

Kinyílt

Lehel néhány hete ismét döbbenetes változáson ment keresztül. Pontosabban egy hete, mióta Nóriéktól hazajöttünk... (Lehet, hogy Lily hatása... :)
Nagy a kontraszt azért is mert előtte nagyon beteg volt és ennek megfelelően még utána is sokáig nyűgös-sírós. Most viszont viruló jókedvű és csak kápráztat napról napra. Be nem áll a szája, leginkább a tudományait szereti prezentálni, "Nézd Mami, mit tudok!" és ugrál (jujdenagyoncuki), varázsol, vagy épp mikor mit talál ki. Meg állítólag repülni is tud... :) ""Behajlítom az egyik karom és úgy repülök... (mondja ezt Dunaalmáson) ...csak most nem tudom megmutatni, mert otthon az erkélyről szoktam, de itt nincs erkély." Olyan édes, ahogy a képzelet és a valóság összemosódik a kis fejében és a legnagyobb komolysággal adja elő a meséit. Leónál ilyen nem volt. Egyébként pedig újabban Maminak szólít, Lacit pedig Apinak, ahogy Leótól hallja, és ez olyan furcsa az Ő szájából. Megkezdődtek a félelmek is, gyakorlatilag mindentől fél, leginkább pedig a kígyótól. A repülőútról hallani sem akart, mert félt, hogy lepottyan. Itthon pedig százszor eljátszotta a repülőgépes élményeket (ahol egyébként tényleg félt felszállásnál és leszállásnál, de ezen kívül vígan "repkedett"), majd a végén behúzott nyakkal rám néz és így szól: "Én nagyon féltem." Ma pedig külön kérésére oviba megy Leóval, mert az ovis évzárón kiderült számára, hogy az óvodában van egy "játszótér" is (van udvara:)... :) Beviszem ma egy órára Leóhoz. :) Hjaj, nagyocska már a kicsike... :)

Áppá, Ámmá, Ájó!...

...azaz Apa, Mama, Leó. Megtört a jég Lehelnél, szinte minden nap valami új szóval örvendeztet meg minket! :) Ma, mikor az autóban megdicsőülve és irtó büszkén Leó székében utazott és Laci kérdezte tőle, na kinek a székében ülsz? A válasz az Ájó! volt. Itthon pedig megismételte legnagyobb gyönyörűségemre! :) S hogy el ne feledjük, ma volt a napja, hogy néven nevezte a hangyát is ("gyangya"), illetve végre vau-zik is az AAAA helyett, amit pedig rendkívülien élvezek, hogy megjelent a NEM, ami eddig csak ÁÁÁÁ volt némi fejingatással, majd egy-két napja Em, mára pedig Nem! :) Csak így tovább Döncikénk! :)

Lehel és a repülők

Az első szavai között van a repülő, azaz ahogy Ő mondja "Epülő" és a repül, azaz "Epül". :) (Egyébként jellegzetesen minden mássalhangzóval kezdődő szó elejéről lehagyja a mássalhangzót, így vagyok én is Ama, a kutya meg vau helyett au... :)
Tegnap papírból nagy körültekintéssel és szakértelemmel hajtogatott magának egy papírrepülőt (ami persze az egyszerű szemlélőnek egy összegyűrt papír volt csupán, de mi azért tudjuk, hogy az kérem egy komoly utasszállító...:), majd Epül epülő! kiáltozásokkal dobálni kezdte és legnagyobb gyönyörűségére a papírgalacsin repült... (azaz a levegőből leszállt a földre...:) Ezt nagyjából 20 percig játszotta... :)))

Csodás nap

2014. április 25. mint "csodanap" vonul be családunk történetébe, ugyanis két gyermekünk két mifelénk csodaszámba menő dolgot vitt véghez.
Lehel ugyanis életében először átaludta a péntekre virradó éjszakát (11-kor ugyan felébredt, de utána csak reggel 7-kor), Leó pedig az óvodában (!) megette a paradicsomlevest (!).
Apró dolgoknak tűnnek ezek, ám nekünk, nekik óriásiak. :)

Dokumentálva

Van ez a tejfehérje-érzékenység Lehelnél. A helyzet jelen állása: Én, a szoptató anya már mindenféle tejterméket fogyasztok, kivéve a tejet, mert ez utóbbi két alkalommal való "próbafogyasztását" összefüggésbe vélem hozni két háromnegyedórás vigasztalhatatlan üvöltéssel. Eredetileg pedig arra gondoltam nagyon tudományosan, hogy Lehelnél majd csak akkor vezetem be a kezdetben joghurtot, túrót, ha én már tejet is ihatok, ám ember tervez, Lehel közbeszól... Napok óta szinte semmit nem eszik, pár kanál után megáll. tegnap sajtot eszegettem és majd kiugrott a bőréből, hogy neki is adjak... Hát adtam. Aztán ha azt adtam, gondoltam nagyobb bajt már nem okoz, ha gyorsan megkóstolja a joghurtot is (legalább ennyi legyen az előzetes tervekből...:))) Annyira szeretem nézni az arcukat az ELSŐ kóstolásnál. :) Kár, hogy nem volt nálam a fényképezőm, így csak én láthatom még azóta is magam előtt a hatalmas kerek szemeket, az enyhén felvont szemöldököt, az előbb összehúzott, majd széthúzott kicsi szájacskát... :) Nagyon cuki volt, kézzel is megpróbálta, amikor pedig csupafehér lett minden, visszatért a kanálhoz, persze előbb megtöröltette a kezeit. :) (Ma mustárt evett... kell tartanom egy fényképezőgépet az étkezőasztalon, közvetlenül a papírtörlő mellett...:)

Eszti, Leó, Lehel

Dunaalmáson nyaralunk nêhány napot, ma itt voltak vendégeink, rég nem látott kedves családtagok. Sajnos Kristófot nem láthattuk mert táborozik, Esztert viszont megcsodáltuk, mekkora, milyen okos, finom, lányos... :) Leó bunkerezett vele a fönti gyerekszobában, Lehel kézenfogva sétált vele a kertben. Jó volt látni, ahogy a 8 éves és a 4 éves teljes összhangban játszanak. Közben beiktattak egy padlásnézést is, ahová egy lehúzható rugós létra vezet. Ennél a programpontnál 15 hónapos Lehelünk is csatlakozott és teljesen egyedül fölmászott a létrára, majd gondolkodás nélkül bemászott a padlásra a többiekhez... Lefelé azért még karban jött... A másik nem kevésbé döbbenetes pillanata számomra a mai napnak, mikor búcsúzásnál Eszti mellett láttam Leót... A mi nagyfiúnk, olyan kicsi még!!! És ezt fontos néha meglátni! :))) Köszönjük Andi! Aludj jól! ;)

Kisember nagy vízben :)

Balatoni nyár

Bár az idővel nem volt szerencsénk, csak egy kicsit zavart az, hogy a pulcsi és a sapka szinte állandó kellékei voltak a napjainknak... :)
mert a Balatonnál (is) együtt lenni jó! :)))
Sok-sok ELSŐ élményt éltünk meg így négyesben újra.

Először "túrázott" a család, Leó kedvéért elmentünk Badacsonyba hajóval, majd föl a hegyre, ami ugye egy igazi vulkán volt hajdan, begyűjtöttünk egy kőzetet is, mi felnőttek pedig jót sportoltunk... :) Bár csak Lehelt kellett manducaban cipelnem fölfelé (majd lefelé), Leó már a lábán jött a megüresedett babakocsiban foglalt helyet, Őt Laci tolta fölfelé hátán hátizsákkal... :)

Leó először vetemedett arra, hogy a szájához emeljen egy FAGYIS tölcsért és nem átallotta kisebb húzódozást követően meg is kóstolni... Innentől kezdve pedig felpörögtek az események... :) Kedvencétel repertoárja tovább gyarapodott a Fiatalembernek.. :)

Lehel fiúnk mozgáskoordinációjának és idegrendszerének fejlettsége épp akkor érte el azt a bizonyos szintet, ami a "simogatás" összetett mozgásához szükséges, mikor a Balaton partján összefutottunk egy pici fehér kutyával... Így Lehel odament és megsimogatta. :))) Előtte még soha senkit... De azóta már én is kaptam ebből a nagyon finom simogatásból... és hogy tényleg egy minőségi ugrásról van szó, az is bizonyítja, hogy mióta Lehel megtanult tapsolni, altatás alkalmával, mikor cicizik, veri a mellkasomat. Aznap este előbb simogatott, majd ahogyan a kérgi irányítás kikapcsolt, már csak ütögetett, majd mikor elaludt, elernyedtek a kis kezek... :) Még hogy egy GYESes Nyanya nem él tudományos életet... hmmm... :)

Lehelnél maradva, kis csupasz lábacskáival először gázolt a Balatonba (vérmérsékletéből adódóan csak majdnem bokáig, bár valószínűleg ennek köszönhető, hogy Ő most nem köhög annyira, mint Leó... :)

Leó pedig először pecázott igazi pecával igazi (élő) vízben... és bár nem fogott semmit, de mint megtudtuk, zsemle helyett legközelebb csontikukacokkal kell próbálkoznunk. Bár azt gondolom, ez még egyelőre nem az Ő műfaja (szerencsére, mert nem szívesen segédkeznék a kukacok felszúrásában...), maradunk inkább a műanyag pecánál és halnál. :)

A Kornél-féle szigorú tiltás ellenére, úgy ítéltem meg, hogy aki képes a hinta-palintát anyja által megkezdett hangmagasságban tökéletes intonációval és ritmussal 14 hónaposan elénekelni, annak nagyot nem árthat, ha pár percre hintába ültetem... :) Így Lehel először hintázott nagy boldogan. :)
Mi pedig sokadjára csodálkoztunk rá, hogy Leó milyen nagyfiú, Lehel mennyire társa már mindenben, hogy mennyire szépek Ők nekünk és hogy milyen jó, hogy vannak egymásnak... :)

A kisebbik Bob... :)

Egy ideje már rakja egymásra a kockákat és minden sikeres akció után örömteli sikolyt hallatt... :) Nagyon cuki. Rombolni nem rombol, ez érdekes, nem láttam még ekkorka gyereket építeni. 5-6 kocka a rekordja jelenleg. :) Továbbá ha lejön a lábáról a zokni, azonnal lecsücsül és megpróbálja felhúzni, és állítom, nem is áll már messze az önálló zoknifelhúzástól... A cipőket, papucsokat rendszeresen fölveszi az előszobában. :)

Lehel 13 hónapos

Hihetetlen tempóban válik babából kisfiúvá. A leglelkesebb leórajongó. A legártatlanabb, legtisztább szemű óriásmaci, akit valaha láttam. :) A mostani életem kicsiny akkumulátora Ő... :) Igazi kis napocska. Aki még mindig kétóránként cicizik. Aki mostanság egyedül kanalazza az ételt. Akit egy "ott!" felkiáltással azonnal ki lehet zökkenteni a legnagyobb elkeseredéséből is. :) Aki egyedül fölül és lemászik a kisszékről, fülöl a dömperre, állva hintázik a hintalovon, ugrál rugózik a trambulinon és rajongó szeretettel követi mindenben és mindenhová a testvérét. Aki bár már jó néhány lépést megtesz önállóan, még nem hiszi el, hogy tud Ő járni is... :) Aki élvezi az önállóságát... akinek máig az egyetlen szava volt az "OTT" gyönyörű hosszú t-vel, de ma hirtelen Lacira mutatva felkiáltott: "Appmmmm" és mi pedig örömmámorban úsztunk... :)

Kis Balerinánk... :)

Vérző szívvel nem teszek közzé most egy videót, amin Leó és Lehel együtt játszik, Lehel feláll közben a kanapénak támaszkodva és végigsikongat és gagyarászik tőle nem megszokott élénkséggel... :) ugyanis a videó egyetlen szépséghibája, hogy nem jól tartottam a telefonomat, így 90 fokos fejdöntést követelne az élvezetes megtekintése... :(((
Viszont mégiscsak posztolnom kell a fent látható kecses kis Buddha mai teljesítményét. Nagyjából egy hónapja felállt, (lásd lentebb:) egy fénykép erejéig, azóta mellőzte ezirányú törekvéseit. A hétvégén viszont egyre többet és egyre több minden mellett gyakorolta az ácsorgást. Ma pedig, mint aki mindig is ezt csinálta volna, olyan természetességgel tolta maga előtt a parketten Leó egyik kisszékét és lépegetett utána. Így tett meg legalább 3-4 métert, tovább is ment volna, de a szék megakadt... S ha a szék meg nem akadt volna, az én mesém is tovább tartott volna... :)

Cím helyett... :)

Ma este, már pizsamában mutatta be legújabb tudományát a Fiatalember. Mikor megláttam, sikítottam egy visszafogott "Gyerelaci!"-t, majd gyorsan széles mosollyal biztattam az ettől kicsit elbizonytalanodott Macinkat... :) A képek egy gyorsan előkapott telefonnal készültek, de jól látszik az állómagasság "füligmosoly" kíséretében, majd a pillanatnyi "hogyantovább?" tétovázás, majd a sikeres landolás. Másodjára is olyan csoda... :)))
(Zárójelesen jegyzem meg, Kornélnál kedden voltunk és mindent a legnagyobb rendben talált, csak egy hónap múlva hívott vissza, mondván addigra jócskán állni fog már, majd megnézem, hogyan... amennyire én látom, ez is rendben van ám! :)

Az első közös pancsi :)