2016 képekben...

Január elsején Laci kinézett a konyhaablakon és merengve így szólt: "Úgy érzem, nagy változások lesznek az évben Bubukám..." és lőn... :) Mozgalmas, izgalmas, gyönyörű évünk volt! Bár a blogon sajnos negatív rekordokat döntöttem, elmaradtak a posztok meg a fényképek is, de a hétköznapjaink annál sűrűbbek voltak. Igyekszem a jövőben visszatérni, (és ez nem újévi fogadalom! :)

Január

Február

Marcius

Április

Május

Június

Julius

Augusztus

Szeptember

Október

November

December

Gyerekparadicsom...

Minden nappal, amit itt töltünk, egyre jobban szeretjük ezt a csodás helyet! A héten Leó osztálytársával találkoztunk,akik szintén most költöztek ide és megmutattak egy kis tavat, amit Ők is nemrég fedeztek föl. Gyerekparadicsom, állapítottuk meg egyszerre Beával, ahogy néztük a futkározó srácokat a festői környezetben. :) és tényleg. A kis tóhoz azóta minden nap elzarándokolunk, legalább egyszer, mert tegnap sötétedés után is visszamentek a fiúk elemlámpával és egy fejszével léket vágni... :)

Gézengúz

A konyhában épp a sokadik kiló mézeskalácsot nyújtom, egy adag már épp a sütöben, mikoris kis Kétévesünket sürgösen el kellett terelnem a huncutkodás lejtöjéröl... Hirtelen jobb nem jutott eszembe, mint hogy: "Lorin, nézd csak meg, jó már a mézeskalács a sütöben?" A terelés sikeres, a kis Gézengúz berekeszti a csínytevést és szakértö szemmel bekukkant a sütöajtón át, majd maganiztosan kijelenti: "Még nem jó, még forró!" :) 

Fehér Karácsony...

Egyszerűen mesés volt, ahogyan a fák, a háztetők, a kerítések és még a vezetékek is vastag fehér takarót kaptak az elmúlt hetekben, így ha a hó ugyan itt sem esett, mégis valami egészen elképesztően varázslatos világ vett minket körül odakinn... Ez a csoda épp Karácsony Estéig tartott, első napra ugyanis ide is megérkezett a meleg..
Az erdő mifelénk:

A mi utcánk:

Kilátás abból a bizonyos óriás ablakból...

Karácsony

Áldott, szép Karácsonyt kívánunk!

Az első szereplés... :)

A szünet előtti iskolai napon az elsőseink megleptek minket szülőket egy kis előadással. Leó büszkén és ragyogó arccal mutatkozott társai között két szerepben is... :) Ez nagyon új és jó érzés, az oviba hat lóval sem lehetett kivontatni évzárók alkalmával a többiek közé. Énekelni ugyan még nem énekel, de boldog és büszke, hogy ott lehet... (A kép jobb oldalán van egyébként egy barna sapiban, mint pásztor... Sok időbe tellt, míg megismertük...:))

Délben egy csodaszép templomban volt a nyolcadikosok koncertje...

Este pedig a "Karácsonyi játék", ami a tanárok ajándéka volt a diákjaiknak, ugyanis a tanárok előadásában élvezhettük a Karácsonyi Történetet.

A hosszú csend...

Nem ígérem, hogy rendszeresebb leszek, de hiányzik, hogy dokumentáljam a gyerekek életét. Most este azon kaptam magam, hogy a telefonomon régi (nyári:) képeket és videókat nézegettem és sopánkodtam magamban, milyen sokat nőttek már azóta is...
Közben pedig ezt a képet találtam és bearanyozta az estémet. Mindegyikük olyan nagyon saját maga ugyanis ezen a képen. :)
Nagy a lemaradásom, hiányzik Lorinról egy kétéves összefoglaló, egy teljes november és még annyi minden.
De nem most, mert most szaladok aludni, az van ugyanis, hogy Leó néhány hete éjszaka felébred és nem tud visszaaludni, csak vergődik, hol némán, hol hangosabban... Így romokban vagyunk mi felnőttek, meg persze Ő is. Meg az is van, hogy nagyon unom az éjszakai műszakot, hogy nincs saját ágyam és mostanra ponttá zsugorodva próbálok gyakorlatilag a levegőben aludni. Ez persze mind az én hibám, mert mikor ideköltöztünk egy szobába tettük a gyerekeket, gondoltam jó ötlet, hogy a fiúk ágyának végén húzom meg magam, így Lorint csak kikapom az ágyából éjjel ha sír és Lehelhez is közel lehetek, végre nem kell éjszaka két szoba között ingáznom. Az ingázás helyett most aktívan őrzöm az álmukat, hogy ne ébresszék föl egymást, főként pedig Leót, aki iskolás és korán kell kelnie. Csak azért írok erről, mert meggyőződésem, hogy az én szorongásom miatt alszik Leó rosszul mostanság. Volt már egy ilyen időszak ugyanis, mikor felvételiznie kellett... Ő perzse nem tudott semmit az egészről, nem is félt, csak épp nem tudott aludni... jaj, annyira görcsösen akarom, hogy a legjobb formáját hozza az iskolában... Azért dúrva, hogy ha tényleg az én szorongásomra rezonál ilyen érzékenyen, milyen szoros még mindig a tudattalanjaink kapcsolata... Csak úgy, mint hét és fél éve...mikor még a pocakomban volt. Már ott is Ő rezdült velem együtt a leginkább... Hjaj. Próbálom elengedni ezt a parajelenségemet is... :) Még egy kicsit nézem ezt a képet és sikerülni fog!!! ;)