2019. december 31., kedd

Lambert 11 hónapos

Rendhagyó bejegyzés következik. :)
Egyrészt hét hónapos kora óta nem írtam róla, így gyorsan összeszedem, mi történt azóta mozgásügyileg.
Szeptemberben beindult a kúszás, de a fordulás még mindig nem, így elvittem egy Dévényes terapeutához, ahol egy órát nyuvasztották és Ő becsülettel végigbőgte, én meg becsülettel kibírtam, majd végül "megszerelve" elbocsátottak minket. Állítólag a technikáját tudja, csak mivel mindig hason van, ezért nem motivált. Itthon hátra tettem le mikor hazaértünk és megfordult. A továbbiakban mindent úgy csináltam, ahogy mondták, ment is neki a forgás (Csak hátról hasra), viszont továbbra is be tudtam pelenkázni (nem forgolódott, nyugodtan feküdt a hátán), sőt, ha hátra tettem, addig úgy is maradt, míg meg nem fordítottam, csak egyszer-egyszer fordult magától (akkor persze olyan természetességgel, mint aki mindig is ezt csinálja...) No de eljött az október vége (9 hónapos lett) és elkezdett a kiüléshez készülődni, négykézláb ringatózott és egyik lábát oldalra támasztotta. Nagyon megörültem, hogy végre felül, de semmi. Sőt, a fordulást sem csinálta többet, még úgy sem, hogy segítettem neki. Befeszítette magát és ellenállt. Viszont novemberben (9 és fél hónaposan) elkezdett mászni. De ülni továbbra sem, ha játszott, újra hasra feküdt. December elején megelégeltem, mert úgy éreztem, ez a gyerek nem fog magától ülni, elvittem újra a dévényes terapeutához. Megint egy óra szívettépő bömbölés, majd azt mondta, nincs meg a törzskontrollja, azért nem ül. Adott egy feladatsort, amit itthon csinálni kell, s ha januárig nem ül föl, menjünk vissza terápiára. Nem csináltam, mert úgy éreztem, nem lenne jó az idegrendszerének. Van benne forgatás, meg egy csomó olyan bizarr mozgatás, amitől ódzkodok. Kingát megkérdeztem mit tanácsol, Ő megmutatta, hogyan ültessem ki oldalra úgy, hogy közben egyik karral támaszt a földön. Ezt gyakoroltuk és láss csodát, elkezdett forogni. De olyan "rendesen", ahogyan azt kell, nem tudom pelenkázni, öltöztetni, viszont még mindig nem ül. Egészen pontosan néha ül, tegnap pl kihúzta magát olyan egyenesen és szabályosan, hogy öröm volt nézni, de aztán meg semmi. Ma újra volt olyan, hogy hason játszott... Elképesztő no. A többi gyerekem, ha felültek, onnantól kezdve mindig ültek. Kicsit olyan, mint a forgásnál volt, hogy tudta, mégse csinálta. Nem nagyon értem mi lehet az oka. De azért jó a tendencia, egyre többet ül magától is (mindkét oldalra) abba a bizonyos támaszkodó ülésbe.
Ennyit a mozgásról... Most arról, hogy mennyire cukorfalat. :) Bújós. A legbújósabb. Icinyke-picinyke korában éjszaka (hajnalban) úgy is vissza lehetett altatni, hogy az arcát simogattam. Aztán később, mikor már kúszott, este az ágyban mindig nyúlt a kezemért, letette maga mellé és ráhajtotta a fejét. :))) Azt szerette legjobban, ha a tenyeremben volt az arca. Ilyenkor bekapta a bal hüvelykujját és máris minden jó volt. Napközben ha elfáradt, odakúszott hozzám a konyhába, a lábamra hajtotta a fejét, bekapta az ujját és próbált aludni. :)))
Elképesztő, ahogyan játszik. Bármeddig képes babrálni a dolgokkal. Vannak kedvencei, szisztematikusan fölkeresi őket a lakásban, s ha meglátja, örömteli kurjantással üdvözli, majd molyol velük egy sort, s továbbáll. :) Van egy mentális térképe már a lakásról. Illetve azt is tudja már, ha nem jut át az egyik helyen egy elgurult játék után, kerülővel megy egy könnyebben megközelíthető útvonalon. Ez szerintem bámulatos ebben a korban.
Kommunikációban is sokat fejlődött már. Van néhány dolog, amit megért, nagy kedvence a cicás tikk-takk, de érti a labdát is, meg a brumma-brumma medvét, ha kérdem hol van, keresni kezdi, írtó cuki, ahogyan bekukucskál a kanapé alá... :))) Még nincs megosztott figylem, még az ujjamat nézi, ha mutatok, de az érzelmekben való osztozkodásra való igény már kezd működni. Ma mikor hazajött Laci, ahogy mostanában mindig, lelkesen üdvözli, azonnal odamászik hozzá és kapaszkodik egyre feljebb, míg Laci föl nem veszi. S mikor ez megtörténik, persze azonnal eufórikus "rugózásba" kezd, közben pedig fülig érő szájjal rámnéz, a szemében pedig azt látom, Hogy "Figyeled Mama, milyen nagyon jó most nekem?!"
És persze Ő maga is kommunikál. A hangerő és hangszín széles repertoárjával bír, a halk sóhajtól az oroszlánüvöltésig. Többnyire vidám tetetete-dedede-mamama, néha kifejezetten közlési vággyal egy rövid és határozott "Te!" hagyja el a száját és nagyon de nagyon tud kacagni, ha ebbe a babanyelvbe én is értő füllel és babául kapcsolódom be, azaz vissza tetetézek. :) Jól megértjük egymást. :)
Igazi töltődés Vele lenni. A többiek is nagyon szeretik, olyan jó hallani ahogy Leó megkérdezi este fürdésnél, "Mama, BUMBIKÁNAK is engedjek vizet? Szóval becézgetik, emelgetik, simogatját, szeretgetik, figyelnek rá. Legjobban persze Lorint szereti, aki sokat törődik, játszik is vele, öröm nézi, ahogy az asztalnál ülünk (körbe üljük hatan az asztalt, olyan jó ez is!!!) és csillogó tekintettel nézi a testvéreit, ahogy nevet, ha nevetünk, ahogy csodálkozik, ha kiabálás van. Ahogy sírvafakad, ha Lorin sír. (Na jó, ezt nem jó nézni, de valahol ez is olyan szép...)
Tele van a szívem Vele.

2019. december 6., péntek

Szent Miklós látogatásának margójára...

Mindig szívderítő, mikor a gyerekekben lévő kis "hitcsírácskák" megvillannak. De ez a ma esti történet különösen kedves nekem, így gyorsan le is írom, hogy megörökítsem.
Múlt héten ülünk az asztalnál és szóba kerül Szent Miklós. Lehel izgalommal és kíváncsian várja az első iskolás találkozást, Lorin már emlékszik a tavalyi ovis Szent Miklós látogatására, így napok óta Ő is lázban ég. Aztán derült égből villámcsapásként a negyedikes Leó "bedobja", hogy egyébként az iskolában Szent Miklós a Laci bácsi, ezt mindenki tudja... Néma csend, a kicsik döbbenten néznek, hirtelen köpni-nyelni nem tudok, Leót gyorsan mérgesen elküldöm az asztaltól (mielőtt tovább rontaná a helyzetet, már ha még lehet) valami olyasmi szöveggel, hogy ekkora sületlenséget, ráadásul épp az asztalnál mondani... Magamban pedig szomorkodom, hogy ez a Szent Miklós-ügy már Leót nem mozgatja meg...
Ma azért rákérdeztem, milyen volt, látták-e Szent Miklóst. Ő újra rákezdi, (amit egyébként az osztálytársak skandálnak), hogy Laci bácsi nagyon lebukott másodikban... és ma is...
Ravasz mosollyal, csillogó szemmel meséli:
"-Én kiraktam a cipőmet Mama, és képzeld, össze volt rúgva...
-Nem értem
-Hát óra közben nem jár senki a folyosón, csakis Szent Miklós! És biztos, nem az igazi Szent Miklós volt, mert összerúgta a cipőmet!
-Miért, az igazi nem botolhat meg a cipődben?
(Csak egy pillanatig gondolkodik, majd rávágja:) -Dehogy! Én úgy képzelem, hogy az Igazi Szent Miklós LEBEG!

2019. október 3., csütörtök

Esti szívmelengető

Lehel szalad leóhoz egy papírlapot lengetve a kezében és csillogó szemmel mondja: "Leó, megmutatom mi hogy tanultuk az A és az I betűt!"... és megmutatta, majd Leó megmutatta neki a kis a és kis i-t is... Én meg csak álltam ott mosolyogva két teafilterrel a kezemben...

Lambiálom Apa-módra :)

Egyik reggel el kellett mennem, Laci vigyázott Lambira. Én izgultam, hogy fog nélkülem elaludni Bumbi, de Laci remekül helytállt... :) és ez a kép érkezett... :)))

2019. szeptember 25., szerda

2019. szeptember 4., szerda

Lehel iskolás! :)

Kicsi Bobóka nagy lelkesedéssel és az ünnepi alkalomhoz illően kellő megszeppenéssel lépett át a kapun és kezdte meg iskolás életét. Nagyon büszke magára, örömmel megy, esténként de legkésőbb reggel ellenőrzi a táskáját, minden meg van-e (krétatartó, ceruzatartó és tízórai, ez a bűvös triász, amit tartalmaz a kis batyu :). Leóval délutánonként rendszerint közelharcot vívok, hogy a kertbe NE az iskolába hordott farmerjában menjen ki (mert nincs annyi, hogy minden reggel újat adjak rá, vagy ha lenne se engedném...:)... Lehel erre tegnap büszkén csillogó szemmel mondja, "Ugye Mama, mától én sem mehetek ki farmerben, mert azt az iskolába veszem fől?!" Szóval nagy az öröm, hogy Ő is... Drága Bobókánk, sok örömöt és eredményes megküzdéseket kívánok Neked az elkövetkező évekhez! :)

2019. szeptember 3., kedd

7 hónapos Lambert

Megkezdte a közlekedő üzemmódot! :) Kúszik, elég ütemesen, bár kissé aszimmetrikusan. Sajnos a fordulás kimaradt eddig. Jobbra elfordul az oldalára, de tovább nem. Néhány napja láttam, hogy a másik irányba is elfordult, illetve egy alkalommal láttam, hogy csont nélkül gyönyörűen megfordult hátáról a hasára, ráadásul a neki nehezebb irányba (balra). De a fránya feszítés miatt, no meg mert állandóan a hasán van, nem megy a fordulás. Technikája pedig elvileg meg van, mert ha palacsintát játszom vele, akkor a harmaduk-negyedik után már magától fordul. Kinga foglalkozik vele, remélem beindul.

2019. augusztus 22., csütörtök

2019. augusztus 10., szombat

Lambi fél, Mama 40 :)

A kép pedig Helsinkiben készült, bár ez nem látszik... :) Vicces, és persze könnyű így, hogy ezeket a nevezetes évfordulókat, amikor illik megtörni egy kicsit az ünnepeltnek saját életkora miatt, nekem másodszor adatik meg, hogy egy pinduri csecsemő teszi pihekönnyűvé, így csak legyintek egyet és folytatjuk a mókát. :) Akkor Leóval, most Lambival. Na persze az ötvenediknél majd gondolom valami mást kell majd kitalálnom... :)))

2019. augusztus 5., hétfő

Kicsinek lenni Jó! :)

...avagy a baba és az "újrababa". :))

2019. július 30., kedd

Szüret

Szerencsére segítségemre volt két markos legény, így a levendulák jó helyre kerültek. :) Idén nem csináltam koszorút, ellenben megörvendeztettem a szomszédokat... :) Ami maradt, abból kis csokrokat kötöttem és felakasztgattam ide-oda... :)

2019. július 24., szerda

Erőfeszítés

Nem írtam még arról, milyen gyötrelmes az olvasástanulás Leónak. Igen, voltunk vizsgálaton is, diszlexiás. Szerencsére a Rumini van olyan lebilincselő, hogy a gyötrelem mellett is elég örömet ad, így olvasunk, örömmel. Persze ettől nem fejlődik, muszáj csinálni az örömet egyáltalán nem adó spéci feladatokat is. Novemberben kezdtük, április óta van speciális fejlesztés, most a nyári kihagyás után jövő héttől és kezdek vele újra. Jaj, nagyon szurkolok, hogy legyen valami érezhető eredménye, olyan sokat küzdött már érte ez a gyerek!

2019. július 17., szerda

2019. július 4., csütörtök

2019. július 3., szerda

2019. július 1., hétfő

Lorinnak takarót!

Júliusban megkezdetm újabb nagy takaróprojektemet, ezúttal Lorinnak. Tobzódunk a lányos színekben és olyan jóóóó. :) Lambi pedig teljesen le van nyűgözve mind a színvilágától, mind az ízétől. :)))

2019. június 28., péntek

Nagyfiú

Lehel újabb fogat hullatott. :) Kérdezem tőle, hány foga is van már a foggyűjtő dobozkájában, mire Ő lemondóan legyint. "Lorin ellopta belőle majdnem az összes fogamat." Teljesen lefagytam és meghatódtam egy és ugyanazon pillanatban. Egyrészt, hogyan lehet ez a kis négyéves ilyen pimasz és bátor, másrészt mennyi szeretet kell ahhoz, hogy egy ilyen durva kincsrablás fölött panasz nélkül napirendre térjen valaki...

2019. június 25., kedd

2019. június 24., hétfő

2019. június 22., szombat

Isten éltessen Apa! :)))

Testvérek

Egy jó fényképhez adva volt szinte minden. Gyönyörű nyáresti fények, ünneplőbe öltözött gyerekek, csodás környezet. Csak volt egy fehérrucis kis szabotőr... :) azért nagyon jellemzőek a jelenetek. :))

2019. június 20., csütörtök

Lambi első kempingezése... :)

Négy hónapos lett ez a gyerek, épp itt volt már az ideje egy jó kis kempingezésnek! :) A Leó iskolai közösségével mentünk a Pünkösdi hétvégén Tatabányára és Tatára, ezúttal nem kerékpáron, hanem gyalogosan túrázott a csapat. Jó hangulatú hétvége volt, én a két kicsivel egy könnyített útvonalon andalogtam többedmagammal, (nem mintha ez lett volna a "papírkutya" csapat, egy anyuka kétéves ikreket cipelt egyszerre, egyet elől, egyet hátul :))), majd délután találkoztunk a nagyokkal, akik egy kemény, de gyönyörű útvonalon érték el a meeting point-ot. Este a táborban főzőcskéztünk, a szállás sátorban (Fiúk), illetve faházban (Lorin-Lambi-Én) volt, az éjszaka is jól sikerült, egész sokáig aludtak reggel a gyerekek. Másnap még lementünk a tóhoz, a gyerekek persze pancsoltak egyet, ebéd után pedig véget is ért a kirándulás. Lambert született kiránduló. :)

2019. június 16., vasárnap

Iskolába megy a Kiskirályfi! :)

Eljött a várva várt Nyárünnep is, először voltunk Főszereplői Lehel révén ennek a megható ünnepségnek. Bár én már tavaly is sírtam rajta... :) Annyira szeretem a waldorf létünkben, hogy az ünnepek igazi, meghitt, bensőséges, valódi kis kincsek, amiket magunkkal hozhatunk haza is. Örülök, hogy Lehel három évet tölthetett ebben az óvodában, bár némasági fogadalommal kezdte, mostanra mindenki a cimborája, sőt igaz barátokra talált.
A képen az utóbbi hetek, talán hónapok munkája látható, a gyerekek saját maguk készítette manóház, benne a körmöcskével készült szőnyeg, saját kezűleg varrott manócskák, bútorok, illetve a kosárba ollótok, ollóval és cérnabefűzővel, kis tarisznya, szőttek tűpárnát, csiszoltak kövecskét, aminek tokot nemezeltek. A kék dossziéban az összes rajzuk és festményük, előtte az ovis kisbögréjük és fakanaluk, amivel ettek-ittak az oviban. A kis tarisznyájukban egy kis cipó, pont mint amit minden csütörtökön ők is sütöttek, egy üveggolyó és egy aranyszalaggal átkötött kék papíron pedig a minden nap elköszönéskor elhangzó mondás:


"Fejemtől a lábamig Isten képe vagyok,
szívemtől a kezemig érzem leheletét,
ha szóra nyitom ajkam az ő akaratát követem.
Ha megpillantom anyámban, apámban,
minden kedves emberben, állatban és virágban,
fában és kőben nem félek semmitől,
szeretet él bennem és szeretet vesz körül."



Itt pedig az Alkotó bohóckodik :)

2019. június 15., szombat

Szünetindító... :)

Nagyon vártuk, főleg én, és most eljött végre a nyári vakáció! Ezt ünnepeltük meg egy családi tűzrakással, amin a gyerekek meg is sütötték a vacsorájukat. Sajnos a szúnyogok is vacsorázni akartak, így Lacinak eszébe jutott, hogy az egyik utazásához vett még régen egy baldachin szúnyoghálót, amit most kihasználtunk, s végül alatta öten (sajnos Lambi nélkül, Ő a kései órára való tekintettel közben megkezdte az éjszakát :), összebújva, beszélgetve, elfogyasztottuk príma vacsoránkat. :) Nagyon jó volt!

Cipőt kapott a Kicsilány... :)

...hogy egyem azt a szúnyogcsípéses kecses lábát ennek a Kishölgynek! :)))

2019. június 14., péntek

Kis-Nagy Ujvári gyerekek

Kolos elballagott a nyolcadikból, ennek örömére vacsorázott egyet a család, bár vacsorázni akkor is szoktunk, ha nem ballag el senki. :) Végül pedig készült volna egy unokatesós kép, de az egyik huncut Kisujvari szabotálta a dolgot. Na vajon ki lehetett? :) anyja lánya, már most utálja, ha fényképezik... :) Egyébként jóóó kép! :)

2019. június 11., kedd

Leó és a példás magaviselet :)

Igen, még ez is megtörténhet, hogy Leófiú, mint osztályelső (a fiúk között) rajzolhat elsőnek a táblára. Egészen pontosan nem tudom, mik voltak a szempontok, de szépen rendberakta a padját és példásan viselkedett, ezért rá esett Yvonne választása, én meg rém büszke vagyok Rá. és persze a rajza bánya ihletettségű, amit előző héten néztek meg Tatabányán. Azóta minden nap szaporodnak a rajzok, év végére megtelik az összes rész gyönyörűbbnél gyönyörűbb rajzokkal. Majd arról is teszek fel képet, mert olyan döbbenetesen jól rajzolnak ezek a gyerekek! Leó pedig minden nap igazít még valamit a sajátján. :)

Helló Június!