Leó a lejtőn... :)

Leó tegnap reggel debütált a síiskolában. :) Nagyon cuki volt, amellett pedig koncentrált, lelkesen követte az utasításokat és mondhatom, ügyes is volt. Egyetlen bánata, hogy még nem csúszhatott föntről... :) Majd ma. :)

Kis Balerinánk... :)

Vérző szívvel nem teszek közzé most egy videót, amin Leó és Lehel együtt játszik, Lehel feláll közben a kanapénak támaszkodva és végigsikongat és gagyarászik tőle nem megszokott élénkséggel... :) ugyanis a videó egyetlen szépséghibája, hogy nem jól tartottam a telefonomat, így 90 fokos fejdöntést követelne az élvezetes megtekintése... :(((
Viszont mégiscsak posztolnom kell a fent látható kecses kis Buddha mai teljesítményét. Nagyjából egy hónapja felállt, (lásd lentebb:) egy fénykép erejéig, azóta mellőzte ezirányú törekvéseit. A hétvégén viszont egyre többet és egyre több minden mellett gyakorolta az ácsorgást. Ma pedig, mint aki mindig is ezt csinálta volna, olyan természetességgel tolta maga előtt a parketten Leó egyik kisszékét és lépegetett utána. Így tett meg legalább 3-4 métert, tovább is ment volna, de a szék megakadt... S ha a szék meg nem akadt volna, az én mesém is tovább tartott volna... :)

Kis Piktor

Napok óta mondogatja, szeretne festeni. Itthon ezidáig nem nagyon csináltunk semmi kézművességet. Én magam nem vagyok ügyes, bár van, aki a családban ügyes kezű, de Leó ezidáig nem mutatott túl nagy lelkesedést a gyurmázás, a festés, a rajzolás, a nyomdázás iránt. Néha elkapta a hév és alkotott valamit a semmiből, ezen mindig meglepődtünk, de aztán újra hónapokig semmi. Most viszont kitartóan kérlelt, így tegnap elmentünk együtt és beszereztük a kellékeket (mert még vízfestékünk sem volt itthon, senki ne kövezzen meg...:)
Délután alvás után még uzsonnázni sem akart, csak hogy minél hamarabb festhessen. Fél öt körül kezdte és negyed hétkor állt föl az asztaltól (leszámítva, mikor kimostuk az ecseteket és kicseréltük a vizet). A köztes időben pedig elmélyülten koncentrálva alkotott. Szeretem nézni, ahogy ilyenkor belemerül és odaadóan dolgozik. Precíz, pontos, de mégsem lassú, ahol lehet lendületes, ahol kell óvatos, így a széleknél alig csúszott ki, középtájon meg látszanak a lendületes vonások... Szinte végigpróbálta az összes színt, de legjobban a piros fogyott... :)))
Hajnalban fölébredt, átszaladtam hozzá, egy "nagyon álmos vagyok még mami, alhatunk még?" után visszahajtotta a fejét a párnára, megfogta a kezem. Egy perc is eltelhetett, már azt hittem alszik, mikor kipattantak a szemei és friss hangon mondta a semmiből: "Nagyon szeretek festeni!" majd lecsukta a szemét és aludt tovább... :)
A képek ma készültek, ebéd előtt még volt fél óra, hogy újdonsült szenvedélyének hódoljon a művész úr.

Téli szünet

A folyamatos betegeskedés kimerítette az energiáinkat. A gyerekekét is meg a miénket is. Szeretnénk most egy hosszabb lélegzetvételnyi szünetet, amikor nem kell gyógyszer, nem kell orrszívó, nem kell éjszakai műszak, amikor kicsit fölpillanthatunk és észrevehetjük, hogy de jó is nekünk.... :) mert mostanság (és már elég régen) minden napunk a túlélésről szól és így nem lehet huzamosabban élni. vagy legalábbis minek. Nos, ezért úgy döntöttünk, hogy Leó most kap egy hosszabb téli szünetet az oviból, és legközelebb áprilisban megy majd. Addig meggyógyulunk, megerősödünk és lejátsszuk a játszmáinkat, mert most újra nagyon dolgunk van egymással... :)))
Kicsit szomorú vagyok, hogy meg kellett hozni ezt a döntést, mert olyan jó neki az ovi, olyan jó, hogy rajtunk kívül tartozik még valahová, ahol szeretik és ahol (kis túlzással ugyan, de) vannak barátai is... :) De a mérleg másik serpenyőjében nyomósabbak az érvek. Így szünetelünk. :) Remélem jó lesz! :))

A nap hőse

Lehel még nem mindig bírja a nagyfiús "csakegyetalszunkegynap" tempót, így volt ez ma is, mikor a délelőtti családi programról hazafelé elszenderült a kocsiban, olyannyira, hogy aztán itthon a parkettán folytatta a szunyókálást, míg a többiek öltöztek... :)

Szülőnek lenni...

...nehéz volt az elmúlt másfél órában. Levegőztünk, majd följöttünk, mindketten nagyon fáradtak voltak, Leót kértem, amíg a sírdogáló Lehelt vetkőztetem, vegye le ő is a cipőjét, overálját. Nem tette, mondván Ő egyedül nem tudja (számtalanszor sikerült már neki). Vártam egy darabig, gondoltam, ha mellette maradok és asszisztálok, úgy könnyebben megy. Tévedtem. Bementem, folytattam Lehel és magam öltöztetését, Leó üvöltött kint az előszobában. Kimentem, rácsaptam a fenekére, majd levetkőztettem, megmostam a kezét, az ölembe vettem, kifújtuk az orrát és megnyugodva megbeszéltük, hogy nagyon fáradt, gyorsabban végzünk a "szettel" ha Ő is segít és mehetünk ebédelni, aludni. Ennek szellemében kértem, míg megmelegítem az ebédjeiket, vegye föl az itthoni nadrágját. Újra üvöltés és ellenkezés, miszerint egyedül nem tudja. Tudtam, ha most az ölembe veszem és segítek neki, mint ilyenkor mindig, azonnal vége a sírásnak és megy minden tovább. De most nem így tettem. Beküldtem a szobájába büntetésbe, mert nem fogadott szót. Az elkövetkező háromnegyed órában folytatódott a következő műsor: Leó nem vette föl a nadrágját én beküldtem a szobájába, Ő üvöltött, egyszer-kétszer a fenekére is csaptam ezért, majd újra kiengedtem, újra nem vette föl, újra beküldtem stb stb, csak egyszer szakadt meg a sor azzal, hogy pisilnie kellett, akkor persze kiengedtem pisilni (amit EGYEDÜL (???)) abszolvált, majd egyedül újra nem akart belebújni a nadrágjába blablabla... Szegény Lehel egy darabig a hátamról figyelte az eseményeket, majd őt elkezdtem etetni és csak akkor sírdogált, mikor épp eltűntem, hogy Leót kiengedjem, vagy épp betessékeljem a szobájába....
Az efféle helyzeteknek nincs megoldása minálunk. Befeszülünk mind a ketten, igencsak makacs természetűek vagyunk ugyanis, hamarabb törünk, mint hajlunk. Nagyon jól tudtam közben is, hogy akár estig is folytathatjuk ezt így, akkor sem fogja fölvenni a nadrágját. Végül persze az ölembe vettem és elmeséltem neki, hogy mi lenne, ha én, mikor fáradt vagyok, nem csinálnám a dolgomat. Aztán segítettem neki belebújni abba az átkozott nadrágba... :) majd az ölemben ülve elfogyasztotta az ebédjét és mire a desszerthez ért, már egészen jó volt a hangulat. Most alszanak én meg gondolkodom és gondolkodom és csak jönnek a felismerések és az újabb kérdések....
Két nagy problémám van Leóval, azaz most rájöttem, hogy tulajdonképpen ez egy és ugyanaz a probléma, ráadásul az én problémám is éppúgy, mit az övé. Nevezetesen az ÖNÁLLÓSÁG hiánya. Tudom, hogy tökéletesen az én hibám. Mert mindent, mindig megcsináltam helyette, nem vettem észre, ha valamit már Ő is meg tudott volna oldani. Azért, hogy gyorsabban és eredményesebben csináljuk, hogy haladjunk, hogy gyorsan túl legyünk a dolgokon csináltam mindig mindent. Leó meg pechemre olyan gyerek volt, aki ezt elfogadta, az önálló akaratát más dolgokban élte ki. Így aztán én öltöztetem-vetkőztetem, kezét mosom, fogát mosom, gyakran etetem. Az óvodában természetesen mindent megcsinál egyedül. Itthon is meg tudja csinálni, de csak akkor, ha nem fáradt, vagy beteg és ha épp kedve van hozzá. Ha kifejezett utasítást adok rá, akkor rögtön kitör a balhé. Ha "ügyesen" elkerülöm, hogy rászóljak öltözzön, csak utalok rá, hogy indulunk, akkor van, hogy nem veszi észre és elkezd öltözni... :) Elvárja, hogy én csináljam, úgy, mint eddig. Mert éppúgy mint én, fél a változástól, az elengedéstől, foggal-körömmel ragaszkodik a megszokáshoz, az állandósághoz, de leginkább hozzám és a velem való kapcsolatának változhatatlanságához. (nevezetesen, hogy Ő a kisbaba, én meg a mama, aki mindent megcsinál helyette.)
Két nappal később... :)
Mégis történt valami. Gondolom nem a pénteki másfél órás harcunk eredménye, hanem egy beszélgetésé. Valami miatt kitört a hiszti, de most észbe kaptam, mert egészen világos volt, hogy Lehel helyzetét irigyli. Ölembe ültettem és beszélgettünk. Arról, hogy szomorú és dühös is lehet, amiért Lehelt öltöztetem, pelenkázom, ölemben-hátamon hurcibálom, neki pedig "mindent" egyedül kellene csinálnia. Bőszen bólogat. :) Kifejti, hogy Ő is kisbaba akar lenni. Mire én nagyon megrémülök és kifejtem, azt ne tegye, mert akkor nekem két Lehelem lesz, de egy Leóm sem és akkor én mit csinálnék Leó nélkül?!!! Mert én pont egy ekkora Leót szeretek olyan nagyon-nagyon... hol vehetnék én pont egy ilyen Leót, ha ő visszamegy picibe??? :) Felcsillan a szeme és mutogatja a tőle eltérő méreteket a kezével, hogy egyik sem olyan tökéletes, mint Ő, hiszen Ő az Igazi Leó... Azóta csillogó szemmel öltözik-vetkőzik bakancsba overálba, pizsamába, teljesen egyedül, sőt tegnap még a kabátját is egyedül akasztotta föl a fogasra... Az apjának pedig bőszen magyarázza, hogy Leóból nincs még egy, sőt Lehelből sem, sőt ebből a csapból sem, meg a törölközőből.... :))) Nem gondolom, hogy itt a happy end, de talán egy kicsit jobban értem.

Tíz tíz tiszta víz...

10 hónapos lett Lehel.
Leszámítva az "Úristendemegyazidő" sóhajtozásokat, az első, amit meg kell állapítsak nagy boldogan, az értelmi fejlődés, ami szinte kézzelfogható tempóban történik mostanság. Ahogyan figyel és együtt játszik Leóval, ahogy kapcsolódik, ahogyan ért már helyzeteket és rutinosan mozog bennük, tudja, mikor mi következik, érti azt hogy "gyere" és emeli a kezeit, hogy fölvegyem, vagy épp négykézláb indul követni. Ahogyan megpróbál építeni a Leótól látott módon, kockákat egymásra rakja, néha lendületesen csattanva, ahogy én szoktam, hátha úgy rajta is marad... :) De bármit bármire is szeret rakodni, kedvence, hogy az épp magával vitt bármit (mert az egyik kezében mindig van egy játék:) próbálgatja fölrakni egy magasabb helyre, addig-addig ügyeskedik, míg fönt is marad, aztán meg az a játék, hogy leveszi. Dobál. :) Mindent kidob a kiságyból elegáns mozdulattal, vagy leejt az etetőszékéből... túlmutat ez már a gravitáció tanulmányozásán. Egyszerűen élvezi, ahogy különböző hangot adnak a dolgok földet érve, meg aztán az is nagyon érdekes, hogy melyik gurul el, melyik nem és vajon föntről megtalálja-e a szemével, vagy épp takarásba esik... :)))
Jelenlegi életfilozófiája: "Minden úgy van jól, ahogyan van." Ha így, akkor így, ha úgy, akkor úgy. Mindig elégedett, mindenben megtalálja az örömét, ha valamit elvesznek, hát sebaj, van elég érdekesség ebben a csodás világban. :))) Irigylésre méltó. :) Kíváncsian várom a folytatást. :))) Úgy szeretem még, hogy olyan nagyon bújós. Ahogyan a kis fejét ránkhajtja... mondanám, hogy a mellkasomra, de tegnap pl. Laci mellett ült a kanapén fáradtan és egyszer csak Laci combjára hajtotta a fejét... :) Nagyon nehéz visszafognom magam, hogy ne puszilgassam folyton azt a kis kerek arcocskát, pihe-puha illatos nyakicát, husi karokat-lábakat-pocakot... :)
Mozgásban új, hogy álldigál, ha talál egy alkalmas magasságot, felhúzza magát. Bár azt hittem, gyakrabban fogja csinálni, de úgy tűnik tökéletesen meg van elégedve a 20 centivel alacsonyabb magassággal is... :)
Magassága 80 cm, 11kg. Foga 6, körme 20, haja szőke dús és egyre hosszabb... :) még nem vágjuk, csak Leónak. Még baba 2 teljes hónapig! bebe-bibi! :)

Mai kedvenc

Fejlemények

Ma délelőtt újra egy órát töltöttem Lehellel az orvosi rendelőben (továbbra is éljen a manduca, mert leülni ha akartunk volna sem tudtunk volna), majd kezemben beutalókat lobogtatva távoztunk kicsit megijedve. Ugyanis mivel Lehel állapota nemhogy javult volna, teganp estére megint 39 fokos láza volt, beutalót kaptunk mellkasröntgenre, teljes vérkép és vizeletvizsgálatra, illetve fül-orr-gégére... A délelőtt hátralevő részében telefonálgattam, előbb a szakrendelőket hívtam, ahol értetlenül álltak a 10 hónapos mellkasröntgene előtt, majd gyorsan kerestünk egy fül-orr-gégész szakorvost, akihez délutánra kaptunk is időpontot. Úgy döntöttünk szülői felelősségünk teljes tudatában :), hogy megvárjuk a szakorvos véleményét és addig nem is gondolkodunk az említett további vizsgálatokban. Délután kiderült, jól döntöttünk, sikerült kifognunk egy nagyon szimpatikus, megbízhatónak tűnő szakorvost, aki szerint pusztán a nagy mennyiségű arcüregváladék a probléma és az Augmentint hamar hagytuk abba... Azt ajánlotta, váltsuk le a jelenlegi antibiotikumot egy másikra, hagyjuk el a hörgőtágítót és továbbra is kapjon Nasivin orrcseppet, még öt napig, egy hét múlva kontroll. Nem tudom miért, talán mert délután kisütött a nap, de azóta azt érzem, rendben lesz minden, Lehel nemsokára meggyógyul... és tessék, az orvosi rendelőben már egyenesen virgonc volt, este pedig evett (egy hete először kanalasat), utána pedig kacarászva játszott az egyedül levett partedlijével... :) Nagymamák, Nagypapák, nyugi! :) Kisbuddha gyógyul! :) (Azt nem mondtam, hogy délután a tüntetések miatt kalandos volt a rendelő megközelítése és legalább 3-4 km-t vittem a kabátom alatt manducában Macikát.... meg sem kottyant... :) Linda, köszönjük a manducát!!! mondtam már?! :))))

Lehel kutyám...

Leó szívesen játszik mostanában Lehellel. Három típusú együttlétük van, 1. amikor Leó utánozza Lehelt és felváltva dobolnak, vicsorognak, vagy adnak ki hangokat, ennek mindig közös nevetés a vége és Lehel iszonyúan élvezi... :) 2. amikor Leó játékszernek tekinti Lehelt, (mostanában azt játssza, hogy a kutyája) ilyenkor határozott elképzelése van arról, hogy Lehel hova üljön, mit csináljon és igen mérges, ha a "játékszer" nem marad ott, ahova teszi... Lehel édesen tűri, vicces ahogy szinte minden jó neki... :) 3. amikor párhuzamosan elmerülve játszanak egymás mellett, egymásról szinte tudomást sem véve... :) (ezt is szeretem, nincs sok dolgom ilyenkor... :)
A videón a második típus látható. Az utolsó mondata Leónak, mielőtt elhagyja a színt: "Vigyázzál a kiskutyámra, hogy nehogy bemenjen megenni a kalapácsot majd, jó Apa? Vigyázzál rá!" :)

Jó hírek

Azért jó dolgok is történnek mifelénk! :) Ma például megérkezett a rég vágyott manducánk! Hálás köszönet érte ezúton is Lindának Bécsbe!!! Linda Kedves, nagyon szépen köszönjük, amint megkaptam, azonnal beleugrasztottam az éppen enni- és aludni vágyó amúgyisbeteg Lehelemet, Ő pedig rutinosan bújt hozzám és elégedetten kezdte majszolni az ujjacskáját... Így aztán a manduca jól vizsgázott, nekem pedig tényleg összehasonlíthatatlanul könnyebb így, mint a karomban, főleg ha még Leót is be kell venni az ölelkezős buliba... :) A képek pedig Neked készültek... :)

Rossz hírek

Makacs egy kórság, ami emészt bennünket. :( Lehel kedden hagyta abba az egy hetes antibiotikum kúrát, péntekre pedig ráterjedt a tüdejére, a fülére és a szemére is. Így tegnap ismét doktornéninél voltunk (a héten harmadszor), aki így újabb adag kúrát írt elő. Remélem ezúttal hatásosabb lesz. Az antibiotikum mellett szedi kétszer egy nap a hörgőtágítót, hogy könnyítse a légzését, illetve naponta ötször próbálok csöppenteni a szemébe, ami nem egyszerű, mert ha "felfeszítem" a szemét, akkor utána annyira összeszorítja, hogy kifolyik a csöpp, vagy ha nem, akkor a sok sírás mossa ki... ezért kitaláltam, hogy csukott szemmel csöppentek neki a sarába, mikor újra kinyitja, szépen begurul a "helyére" a csepp, csak arra kell vigyázni, hogy ilyenkor ne dörzsölje ki, meg hogy ne sírjon... Gyerekjáték... :((( egyébként elég csúnya a szeme. Múlt héten nekem is ráment a szememre a gyulladás, én szteroidos cseppet kaptam rá, ami két nap alatt meggyógyította, de a szemészem azt mondta, Ő azt nem kaphat. Nagyon remélem, hogy a szarujára nem megy rá...
S hogy fokozzam az izgalmakat, Leó két napi óvodai tartózkodás után hazahozott egy újfajta takonykórt, mérsékelten lázas, nagyon taknyos. Kíváncsi vagyok, ebből mi lesz... Próbálok mindent elkövetni, hogy Lehel ezt ne kapja meg, legalábbis most még néhány napig semmiképpen. Nem könnyű, mert igen jóban vannak újabban. :)
Mi felnőttek már jól vagyunk, hébe-hóba egy kis köhögős roham emlékeztetne csupán a rosszabb napokra...

Szegénykém

Lehel kedd óta nem szedi az antibiotikumot, gondoltuk meggyógyult... tegnap éjjel nem sokat aludtunk, mert letehetetlen volt, a karomban ülve békésen aludt, de mikor le akartam tenni, vagy szoptatni, feszítette magát és keservesen sírt... Ma reggel óta hőemelkedése-láza is van. Most járt itt a doktornő, aki meghallgatta a tüdejét és kiderült, hogy baloldali tüdőgyulladása van gyógyuló félben... Vízszintesen kevésbé kap levegőt, ezért nem tud aludni. Szerencsére most nem írt újabb antibiotikumot, "csak" hörgőtágítót, meg vitamint kell szednie Buddhának. Mondtam már, hogy elegem van a betegségekből?!!! Szegény kicsi Macikám, hát ezért nem engedett tegnap el maga mellől 1 méternél messzebb...:(

Hogyisállunk

Kicsit lemaradtam az írással, mindjárt kiderül miért is... :)
Beteg, gyógyszeres kezelés alatt áll/állt/állni fog: 4+2 (a mentőangyalainkat is megfertőztük) fő
Köhög, taknyos, torokfájós: 4+2 fő
Orrát szívjuk: 1 fő
Dolgozik (betegen is): 1 fő
Itthon lábadozik: 2 fő
Nyaral (hogy a fentebb említettek lábadozhassanak): 1 fő

Reggelizik...