2010. január 30., szombat
Tapsi tapsi Mamának
Leó ma megtanult tapsolni. Ennek az újdonságnak mindenki nagyon örült. Leó azért, mert így akkor is tud csattogni, ha épp nincs a kezében semmi, amit összeütögethet, mi meg azért, mert ez az új játék egészen lefoglalja. Annyira, hogy az esti fürdőzés utáni szárítkozás közben a menetrendszerinti sírás helyett ma tapsolt. Aztán mikor az alvás előtti szopira vittem a sötét szobában, még akkor is tapsolt, sőt, mikor álomba szopizta magát és fölemeltem, hogy bevigyem az ágyba, még akkor is összetette a két kezét. :)
Csak komolyan!
2010. január 28., csütörtök
A nagy bácsi :)
.jpg)
Ma végre nálunk járt kedvenc Öcsém, Leó egyik nagybácsija, aki minden bizonnyal a legnagyobb "bácsi" akit eddig Leó életében látott! :) (A képen én lábujjhegyen egyensúlyozom! :) Leó ennek megfelelően megcsodálta, de mivel a gyerekek jó emberismerők, már az ajtóban rámosolygott Gáborra. Remélem Gáborom nem bánod, hogy felraktam ezt a képet! :) Olyan jó volt! :)))
Mámor

Ahogyan azt a pszichológusok írják, az új képességek birtoklása, mint amilyen a mászás is, valóságos mámorral tölti el a csemetéket. Ez történt Leóval is. Minden egyes elindulásnál megörül saját helyváltoztatásának. :) De más is történt. Ezzel egyidőben, talán épp ezért, felerősödött benne a szeparációs szorongás is. Ha kikerülök a látóteréből, keres, hív, majd árnyékként követ ha meglát, még akkor is, ha Laci ott van vele. Illetve amikor Ő maga szabályozhatja a köztünk lévő fizikai távolságot, egy sajátos mintázatot ismétel: lelkesen nekiindul a világnak felfedezni, majd néhány méter múlva megáll, visszafordul és ugyanolyan lelkesen visszamászik hozzám egy kis "érzelmi feltankolásra". De nem bújik az ölembe, megáll előttem egy karnyújtásnyira, hiszen Ő már nagyfiú, csak rámnevet, én megsimogatom a buksiját, Ő sarkonfordul és újra világgá megy. :) Hát itt tartunk. Megkezdődött a leválás. Olyan hihetetlen gyorsan megy az idő. Nemsokára elköltözik itthonról, legfeljebb majd néha felhív... Vagy méginkább én hívom fel néha... :)
2010. január 23., szombat
Az új tudomány
Pár napja kezdett mászni Leó, mostanra itt tart. :) Még óvatos a tempó, nagyobb távolságokat kisebb pihenők beiktatásával tesz meg, viszont elképesztő lelkesedéssel gyakorol. :) A jobb lábát kicsit húzza, de ezt leszámítva egészen szabályos, már ahogy én meg tudom ítélni. Remélem ez a kis aszimmetria is korrigálódik hamarosan!
2010. január 22., péntek
Majdnem... :)
Leógyerek egy pillanatra majdnem elvesztette a fejét, úgy örült az Apjától kapott labdának. De csak majdnem, mert aztán biztos valami nagyon szomorúra gondolhatott (mondjuk, hogy ma nem kap vacsorát), és visszatornázta arcára a komoly nagyfiús kifejezést. :)Egyébként a videón látható még a háttérben gondos szülői készültségünk jeleként a "bébikarám", amit ma fel is szereltünk Leó és a növények jól-létéért. :) Jelenleg Leó kedvenc elfoglaltsága, hogy rázza a rácsot, teszteli, mennyit bír és hogy átdobálja rajta a játékait, hogy a növények se unatkozzanak, hamár elzártuk szegényeket. :)
2010. január 20., szerda
Híradás
.jpg)
Mini hírösszegzés következik, mert időm kevés, viszont Leógyerek a hónapfordulója óta hírértékű dolgokat produkál... :)
Az egyik újság, hogy a negyedik fogacska is kibújóban, szinte a harmadikkal együtt, így újra két fog jön egyszerre, ami megintcsak pokollá teszi az éjszakáinkat. Szegényem ráadásul megint taknyos egy kicsit és ez sem segíti a jóalvásban.
A másik viszont kifejezetten örömhír, tegnap, azaz 9 hónaposan és két naposan elindult kúszva, kb két-három "tempót" meg is tett így. Épp anyukámmal beszéltem telefonon, amit Leó mindig meg akar szerezni, ezért kihangosítva letettem a földre a készüléket. Leó elindult, Anyukám Nyíregyházáról, én a szőnyeg széléről szurkoltunk neki, majd Ő elérte a telefont és megszakította a vonalat. :) Ügyes gyerek! :)
2010. január 17., vasárnap
A "második" 9 hónap
.jpg)
9 hónap telt el a születése óta, a csecsemőkornak lassan vége és tény, hogy egyre inkább kisgyereknek látom és érzem.
Testileg: súlya 10,8kg, magassága 80cm. Derék legény. :) Haja egyre hosszabb és egyre szőkébb, egyelőre eszem ágában sincs levágni, szeretem, amikor a feje tetején össze-vissza állnak a hajszálak. Három foga van, férfiasan, nagyon megszenvedi mindegyiket. Finommozgása továbbra is az erőssége, tud kecsesen elengedni, eldobni tárgyakat, két tárgyat összeütögetni és jobb kezével amint sík felületet érez az ujjai alatt, elegánsan dobol az ujjaival... :) A nagymozgása sokat fejlődött az elmúlt hónapban, felült, ülésből már jobbra és balra is kifordul, négykézlábra emelkedik és kézzel már el is indul, csak a lába még akadályozza a mászásban... :) Néhány napja azonban látom, hogy akarja, reméljük hamarosan sikerül is neki. Beszéd terén is sokat fejlődött, kedvencünk, mikor brümmög, de gyakorlatilag minden hangot ejt már, napokban már "f"-et is próbálgatott, mire én vissza "f-eztem", ami különösen tetszett neki. (?) :) Ezeken az utánzó hangokon kívül már kommunikációs célzattal is "beszél", egyszerűen kiabál egy hosszú magánhangzót. :)
Lelkileg: még mindig csupamosoly a fiú, idegenfélelme minimális, ha mosolyognak rá, Ő sem rest nyomban viszonozza, de újabban a csajokat előnyben részesíti kegyei osztogatásával... :) A szeparációs szorongást nem tudom megítélni reálisan, hiszen 24 órán át vele vagyok, így nem szorong. :) De néha nagyon keres, ha eltűnök a látóteréből. :) Jelenleg Mami az állandó jó közérzet záloga, Papa pedig a sztár, aki ha feltűnik a színen, Leógyerek folyamatosan követi, figyeli, issza a jelenlétét, nehogy elmulasszon egyetlen pillanatot se a közös játék lehetőségéből. Akarata egyre erősebb, már be kell vetni néha elterelési hadműveletet, hogy a hisztinek elejét vegyük. :) Igyekszem nem frusztrálni fölöslegesen és egyben határt is szabni akaratának. Nem lesz könnyű egyensúlyt tartani. Nagyon tud figyelni, ha a felnőttek beszélnek, esznek, vagy tevékenykednek valami érdekeset. Ugyanakkor képes annyira elmerülni a saját játékában is, hogy szinte kizökkenthetetlen. De ez már régen is így volt, meg is ijesztett akkor, azt hittem nem jó a füle... :) Hallása tökéletes. :)
Alvás: Velem alszik a miágyunkban, néha rémes az éjszaka, mert nem akarja elengedni a cicimet, néha egész tűrhető, nem tudom hányszor ébreszt (kb 5 és 10 között), mert csak odafordulok, ő szopizik és alszunk tovább, jobban mondva gyakorlatilag fel sem ébredünk. Ő biztosan nem. :) Nyilván nem az éhség ébreszti föl, de a cici nyugtatja meg. Nem bánom, egyszer ennek is vége lesz.
Így eszünk mi... :)
.jpg)
Lassan három hónapja, hogy Leó ismerkedik az ízekkel, de még mindig szinte csak anyatejet eszik-iszik. Nincs ezzel baj, arra gondolok, hogy biztosan érzi majd, ha eljön az ideje és szüksége lesz másra is, ezért nem erőltetem, csak próbálkozom szorgosan. Minden etetés fintorral kezdődik, majd néhány szájnyitogatás után nem hajlandó többet nyitni a száját. Ez alatt az idő alatt próbálok betalálni a szájába minél nagyobb mennyiséggel. :) Ennek gyakran félrenyelés és öklendezés-fuldoklás a vége, így mostanában figyelek, hogy nagyon pici falatokat adjak csak egyszerre. Amit hajlandó így elfogadni, az a gyümölcs, lehet az bármi, alma, körte, barack, szilva, áfonya és ezek keveréke. A sütőtök határeset, gyümölccsel feldobva megeszi. Ezekből akár 50-70g-mot eszik meg, napi rekordunk a 100g. (Egy adag nagyjából 250g lenne gyümiből...) Főzeléket, levest, vagy bármi mást nem hajlandó a szájába venni, nem nyitja ki a száját... :( Viszont ha teszek bele gyümölcsöt, akkor elfogadja és nyögvenyelősen lecsúszik mondjuk 30g. Nem hiszem, hogy ennek túl sok értelme lenne így, ezért újabban nem próbálom "kicselezni", legfeljebb a gyümölcsét dúsítom egy kis főttrizzsel, vagy kukoricával. Továbbá segíti az evést, ha közben a kezébe adok egy érdekesebb játékot, vagy valami vizsgálgatni-valót... :) Ennyit az evésről...
A harmadik fog
2010. január 13., szerda
Okosodik :)
Leó napról-napra okosabb lesz. Finommozgása már eddig is ügyes volt, de a napokban olyasmiket produkált, ami szerintem meghaladja korát! Mindkét kezét használva két tárgyat összeütöget, csak hogy zajt, akarom mondani zenei hangot csapjon. :) Labdáját eldobja! (Állítólag ebben a korban még nem tudnak elengedni tárgyakat a gyerekek, csak, ha valamihez hozzányomják..) Sőt, már be tud jósolni néhány történést is! A székéből ugyanis előszeretettel dobálja ki a játékait a földre, mikor a kisautót engedi el, erősen hunyorít és behúzza a nyakát (ahogyan a hangos hangra reagálni szokott), még mielőtt az földetérve koppanna, viszont a pelenkáját rezzenéstelen arccal engedi földre hullani... Összegezve Leógyerek tisztában van a gravitáció törvényén kívül a különböző tárgyak számos jellegzetességeivel is. :) Okosodik. :)
A technika csodája
m.jpg)
A TV-nézéssel kapcsolatos előzetes álláspontunk az volt, hogy három éves korig ha lehet ne nézze, utána meg már minek... :) Mivel családunk nem üzemelteti túl gyakran a nappalinkban dísztárgyként falra simuló csodát, Leógyereket vendégségben érte utol a technika eme vívmánya. És hát mi tagadás rácsodálkozott... :)
Énekel, beszél, játszik
Többször egymás után meghallgatva ezt a videót, egyértelmű lett számomra, hogy Leó valamelyik dalocskát énekelgeti... :) Tiszta zenei hangok, jó ritmus, szabályos hangközök. Közben pedig vizsgálgatja a kacsát a kezében, hadonászik vele, próbálgatja, milyen hangokat ad... A blogolvasók közt most egy játékot is indíthanék, zenefelismerés címmel. Vajon ki jön rá először, melyik ez a kis dalocska? :)
2010. január 10., vasárnap
Kis betegünk
.jpg)
Rutintalan szülőként, vagy inkább rutintalan beteggyerek szülejeként, azt gondoltuk, ha nincs látható-hallható tünet, hát nem is beteg a gyerek. Igen ám, de a torkát ugye nem tudjuk megnézni... Nos a doktornő kedden megállapította, hogy bizony piros és hólyagos az a torok, valószínű fájhatott neki, ezért nem nyelt le semmit, se tejet, se ételt, se a nyálát. Ez utóbbi ezért folyt olyan nagyon... Szerda óta hurutos, kicsit folyik az orra, éjszaka nem tudott aludni, mert valószínűleg nem kapott túl sok levegőt. Kicsit köhécsel. Szerencsére utolsónak én is elkaptam ezt a "családi" vírust, így a tejben már van is ellenanyag. Mára már alig észrevehetően kicsit nazális a hangja. Képünk egy nehéz éjszaka utáni reggelen készült... :)
2010. január 7., csütörtök
Szépek :)
.jpg)
Szombaton Andiéknál (Laci unokatesója) jártunk vendégségben, ahol Leónak nagyon jó kis gyerektársasága akadt Eszter és Kristóf személyében! :) Mindig olyan öröm látni, ha a gyerekek szeretik egymást! Kristóf és Eszter ebből a szempontból is példás tesók, és úgy tűnik Leógyereket is szívükbe zárták! :) Olyan szépek így....
2010. január 3., vasárnap
Láz, lázcsillapítás, család... :)
.jpg)
Minden elővigyázatosságunk ellenére Kis Főhősünk tegnap belázasodott. Egész nap éreztem, mintha meleg lenne, de azt hittük, csak melege van, mivel igen melegben voltunk. Este viszont 39.3-at mértünk, ami kellőképp megrémített és megdöbbentett, mert ezek szerint Leó az egésznapos vendégeskedést lázasan csinálta végig, s nem is akárhogy... :) Most is hozta tünemény formáját. Este fél nyolckor adtunk neki Nurofent, ami szerencsére hatott, úgy két óra múlva "márcsak" 37.4 volt, és csak reggelre ment vissza a láza, fél hétkor 38.3-nál ismét Nurofent kapott. A mai napot hőemelkedéssel vészelte át, csak most estére lett 37.8, kisebb tétovázás után most is adtunk neki Nurofent, hagy tudjon aludni, remélhetőleg így visszamegy a hője. Olyan hirtelen jött ez a magas láz, olyan hirtelen jött a nagy aggodalom, csak azt vettem észre, hogy átváltottam a "vészhelyzet" működésmódba, amit már régről jól ismerek... De most kizökkentett egy nagyon erős érzés, mikor Laci mondta, hogy Peti elindult Pátyról a másik típusú lázcsillapítóval felénk és majd félúton találkoznak... Út közben még Trixi is felhívta Lacit, hogy kiokosítsa lázcsillapításból! :) Olyan jó volt érezni a szeretetüket, a jelenlétüket! És olyan jó arra gondolni, hogy ennek a kisfiúnak ilyen családja van! :) Köszönöm!
2010. január 1., péntek
Elkezdődött
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




.jpg)
.jpg)
.jpg)


