2021. december 7., kedd

Zsákutcaautó

Hála a körülények kedvező együttjárásának, ma végre én is láthattam, amit Lambó már egy ideje felfedezett, A Zsákutcaautót! :) Már többször emlegette, de látatlanul egyszerűen nem értettem, miről beszél. Csak így esett le nekem, hogy színrő színre láttam... :) S ha már a színeknél tartunk, rájöttem, hogy a színek is tökéletesen egyeznek, mert a mellettünk lévő utcában van egy "kifakult zsákutca " tábla, ahol a piros rész már fehérre kopott, de a kék háttér még látható... :) (erre meg Apa hívta fel a figyelmemet, szóval köszönöm Mindkettőtöknek, megvilágosodtam! A szomszéd utcát ezentúl csak tanulóvezető utcának hívom majd! ;)

2021. május 10., hétfő

Lambó 28hónapos

Elmadadt a kétéves összegzés is. Laci röviden így jellemezte kétévesen: letagadhatna nyugodtan egy évet!" :), ugyanis nem beszélt (kivéve, hogy Mama, Apa, Pá-Pá, a védőnő kedvéért így összerakattam vele a Pá-pá Apa! kétszavas mondatot, hogy pipálhasson.... :))). Aztán eltelt két hónap és elkezdett páros lábon ugrálni és elindult a szóáradat. A magánhangzók nehezen jöttek, az a-á és az e-é megvolt, meg sok mássalhangzó és mivel nagyon jó a füle meg szégyenlős is, csak azokat a szavakat mondta, amiben ezek voltak. Aztán elkezdett utánozni mindent, mint egy kis papagáj. Így áprilisban már megjelent az "ÉN", ("én is én is, én is téjet"-formájában), illetve egyesszám első személyben beszél magáról és persze mindet kommentál, amit csinál (Felmásztam!, Hátradőltem! Piszkáltam és mindig leesik!) Május közepén pedig (hajszál pontosan mint anno Leónál) megjelent az első érzelmi közlés is: "Megijedtem!" Olyan nagyon kell vigyázni mert nagyon érzékeny, ha hirtelen mondok valamit a csendből, nagyon meg tud ijedni.... :) Kedvencem a "Szejetem Mamát!" és a hozzá tartozó ölelés... :))) Egész hosszú mondatokat is mond már: "Mit csinál Apa, nyírta a füvet a fűnyíróval!" Az "ó" és az "U", meg az "Ü" még mindig nincs egészen meg, de már sokkal érthetőbb, mint két hete... :) Újabban az időiségről is kezd alakulni valami benne, ha valamit megbeszélünk, hogy csinálunk majd, mindig sokszor megismétli, hogy "NEM MOST"... Kedvencem: -Mama, mie ez? -Csoki. -Megehetem? - Nem... -Lojin, Lehel, Leó ehet csokit, Lambo nem. Lambó még nősz-nősz, akkor ehet csoki. Nem most." :)))

2020. december 3., csütörtök

Fogós kérdés

Lorin már az őszből egyre inkább ráfordul a télre, napok óta kérdezgeti, mikor jön már Szent Miklós, meg Jézusról is minden félét, (pl. milyen nagy már Jézus? :))), de ma keresztkérdést tett föl, még jó, hogy fel vagyok készülve "waldorfpedagógiailag" ezekre, ami annyit tesz, hogy némi hümmögést hallatok, vagy visszakérdezek, így aztán Ő vágja rá a választ. Így volt ez most is: "Mama, Jézus most akkor Máriának a Fia, vagy az Úristennek?" Itt jött a hümmögés, mire Ő: "Az Úristen Máriával küldte el, de az Úristen szívében is ott volt!!! Jól megfejtettem?!" Hát, olyan jól megfejtette, hogy gyorsan le is jegyeztem... :) A rajz pedig szintén mai alkotás...

2020. november 11., szerda

Egy kicsi mozgás...

Olyan vicces és szívmelengető, ahogy a legkisebb a legnagyobb természetességgel olvad bele a testvérek közé, mindenben résztvesz, amiben csak tud és abban is, amiben még nem. :) Nagyon szeretjük ezt a Legkisebb tornászunkat (is)!

Ügyeletes Napsugaram

Mindegyikük érzékeny, nem kicsit, nagyon. Ez bennük a közös. :))) Viszont mindegyikük teljesen más karakter. Ez meg az én szerencsém. :))) Lehel az "ügyeletes" napsugár, aki sose mondja, hogy utállak mama. Na jó, lehet, hogy ez nem igaz, de mégis Ő az, akire talán a legjobban számíthatok az érzelmileg terheltebb helyzetekben. Na. :)

Lorinról

Tegnap kiesett a foga. Az első. Lányosan finoman történt az eset. Már nagyon régen mozgott, sőt jónéhány hete már két sor foga van az alsó egyesek helyén. :) Tegnap egész délután mutogatta, hogy talán mindjárt, így elvittük sétánkra a fogdobozát is, hátha. A foga abban jött haza. :) Ma egy barátnőjéhez vittem át, mellettem ült az autóban és ahogy ránéztem, egy gyönyörű, huncutszemű, szelíd, finom és hihetetlen angyallelkű kicsilányt láttam magam mellett. Pont ilyennek éreztem a pocakomban is. Belémnyilalt a felsimerés, micsoda csoda és ajándék, hogy Ő éppen az én kislányom lehet.

2020. október 6., kedd

2020. július 31., péntek

Lambi 18 hónapos

A hónap első szenzációja az önálló felállás volt, még valamikor május első felében. Aztán a hófordulóhoz közel megtette első lépéseit!Pillanatnyilag nem tudok videót feltenni, az elindulásról csak egy könnyhullatós videó van, mert annyira elkeseredett, hogy az iménti pár lépését nem sikerült rekonstruálni... :) Meg amúgy sem lett volna felhőtlenül élvezhető a videó, mégha Lambi lépeget is, mert a háttérben Lorinka zokog vmiért (gyanítom a fiúk szekálták...). De a felállásról van egy szuper videó, azt valahogy megpróbálom idetenni, ha rájövök a technikájára! :)

2020. július 17., péntek

Saját termés

Leó ősszel búzát vetett, ami túlélte a telet, aztán tavasztól gondosan locsolta, míg végül tegnap learatta. Mostanra a magocskák várják az őszi vetést, mert a Gazda úgy döntött, ősszel újra elülteti, hadd sokasodjon a termés. :)))

Tentebaba

Lambókánk ellágyult tekintettel énekli a tentebabát, közben jobbra-balra mozog ölében a babával (akit a súlya miatt nem bír a karjaiban tartani:), de a ringatás élménye gondolom így is megvan. :)
Tegyük hozzá, amint megneszeli, hogy esetleg Lorin el akarná venni tőle a babát, vagy csak közelít felé a nővére, a lágyság azonnal szertefoszlik és vad üvöltéssel kísért határozott mozdulattal védi meg babáját. :)))