2012. április 27., péntek
Kéthetesünk
Lehel tegnap két hetes lett! :) Ennek örömére ma már 60-as bodyt kapott és ráeszméltünk, felesleges hármas pelusnál kisebbet venni. Mert a súlya tegnap este 4650g volt, így az elmúlt héten újra fél kilót gyarapodott. A héten leesett a köldökcsonkja is, debütált a játszótereken és egy óvodában, holnap pedig nyaralni megy családunk, Dunaalmásra. Remélem jól viseli majd az utat, mert ma még nem aludt Őkelme, szegénykémnek fáj a hasa, egész éjszaka nyöszörgött, ma óránként eszeget keveseket és fájdalmasan vonaglik. Szerdán észleltem a végbélnyílásnál azokat az ismerős vérpiros foltokat, amiket anno Leónál is, így azóta újra tehéntejfehérje diétán vagyok. Nem lesz könnyű a főzőcskézés. Lehel pedig továbbra is a legfinomabb babánk, a hasfájás ellenére is csak végső esetben emeli meg a hangját, éjszaka többnyire csak nyöszörög, nappal már hangosabb, de ha ennyit sem sírna, arra gyanakodnék, valami nem stimmel a hangszalagjaival. :) Úgy tűnik, minden kellemetlenséget jól(jobban) visel, ezért jobban kell majd figyelnem rá. Ha Ő visít, ugrom. :) Szeret az oldalán aludni, ha pedig háton van, akkor úgy a legkényelmesebb neki, ha a lábacskáit megemeljük egy párnával (Lacié a zseniális ötlet!). Ami nála nem működik, az a koalafogás (hason karban) hasfájásnál, ilyenkor vagy cici, vagy Mami mellkasa.
Végül pedig egy "objektív" anyai megállapítás, egyre gyönyörűbb! :) De tényleg. Reggelenként, mikor felhúzom a redőnyt a szobában, mindig meglepődöm, mert minden alkalommal szebb, mint amilyennek emlékeztem rá... :)))
Végül pedig egy "objektív" anyai megállapítás, egyre gyönyörűbb! :) De tényleg. Reggelenként, mikor felhúzom a redőnyt a szobában, mindig meglepődöm, mert minden alkalommal szebb, mint amilyennek emlékeztem rá... :)))
2012. április 25., szerda
Szomorú
Leó szomorú. Még sosem láttam ilyen mély, állandó szomorúságot a szemében és megszakad a szívem. Nagyon nehéz volt neki, míg a kórházban voltam. Éjszakánként minden forgásnál álmában "Mami hol vagy?" sóhajtozást hallatott, az ébredések és elalvások idején pedig kezelhetetlenné vált, tombolt. Most, hogy hazajöttem és talán mostanra már el is hiszi, hogy nem fogok elmenni, némiképp megnyugodott, de a szemei változatlanul szomorúak. :((( Lehel jelenléte pedig olaj a tűzre. Kezdetben nagyon finoman bánt vele és megkockáztatom, örült neki. Mostanra viszont frusztrált és dühös, és mivel nem tudja kin/min levezetni, tombol, üvölt, direkt azt csinálja, amire kérem, hogy ne, illetve Lehelt hol simogatja, hol durván megszorítja kezét-lábát. Sajnos ezt kicsit elrontottam, mert érzi, hogy féltem tőle Lehelt és néha csak azért is durva vele. Az igazán kritikus pontok pedig az evés és alvás. Leót etetnem kell még, már ha azt akarom, hogy tésztán kívül mást is egyen ebédre. Ez nem gond, mert közben tudom Lehelt szoptatni, de fordítva nehezebb, ha csak Lehel cicizik és Leó ugrál az ágyon és üvöltözik mellettünk, tehetetlen vagyok. Közben meg annyira sajnálom ezt a Picikét, hogy nem tud nyugodtan enni, mert folyton leteszem, vagy épp rángatja Leó, vagy közvetlen mellette üvöltözik. Az altatás is "többfelvonásos", mert beviszem Lehelt is, fölrakom az emeletes ágy tetejére, és addig fekszem Leó mellett, amíg Lehel engedi. Ha sír, felülök a fotelbe Lehellel, Leó pedig egyedül marad az ágyban és csak a hangomba és a jelenlétembe "kapaszkodhat". Eddig mindig sikerült így is elaludnia, amiért nagyon büszke vagyok rá, de persze ezt megelőzte egy sipításos, vergődős kör, egy Mami-Lehel kimegy a szobából, majd újra bejön, Leó megnyugszik, visszafekszik stb... és a mélypontokon, mikor pl Leó ököllel üti az ajtót, én meg Lehellel a vállamon (aki minden ütésre összerezdül) kintről fogom, én is elsírom magam tehetetlenségemben. De talán még egy-két nap és legalább én nem omlok össze ilyenkor és tudok nyugodt maradni, hogy Leó is hamarabb megnyugodhasson... Mert olyan nagyon nehéz most neki és olyan sok a változás és persze meg kell emlékezni arról is, hogy kisebb nehézségekkel, de egyedül alszik éjszaka és nem kéri, hogy aludjak vele, sőt, valamelyik este, mindkettőnket kiküldött és egyedül aludt el (bár aztán Laci véletlenül felébresztette, de ez nem von le semmit az érdeméből)... Szóval olyan nagyon ügyes és annyira szorítok neki, hogy minél hamarabb visszataláljon önmagához és visszakaphassam a huncut szemű napsugaramat.
2012. április 23., hétfő
Máshogy tökéletesen, avagy Lehel születése
Hetekig készülődött, hogy a lehető legfinomabban jöhessen a világra. Türelmesen várt rám, Leóra és arra, hogy CSAK rá figyeljek. Néha úgy éreztem, ha éjszaka virrasztanék vele, reggelre megszületne. De ez a kizárólagosság nem valósulhatott meg. Mikor a szülés megindítása előtti estén lementem a Dunapartra relaxálni, hogy egy kicsit végre már CSAK kettesben legyünk és ott ültem közvetlenül a hullámok mellett, egy munkás jelent meg a közeli építkezésről megmeríteni a vödrét. Dühös lettem, aztán csak mosolyogtam, úgy tűnik ez a sorsunk, ezt kell megtanulni, hogy nem lehetünk CSAK ketten, így tanuljunk meg figyelni egymásra. El kellett engednem a fejemben lévő "tökéletes születés" képét, ami Leó születése volt, mert sokféleképpen lehet tökéletesen születni. :) És el kellett engednem a fejemben lévő "rettenetes beavatkozós születést", ami Noel születése volt, mert sokféleképpen lehet rettenetesen születni is. Végül estére megnyugodtam, Lehel azt mondta, meg akar születni, így elaludtunk. Lacival megbeszéltem, hogy másnap reggel 6.20-kor ébreszt, mert 7-re kellett beérnünk a kórházba. Reggel 6.15-kor Leó visítva ébredt, "Én Mamival akarok menni!". Hát hiába, a tudattalanok még három éves korban is összeérnek... :) Szerencsére sikerült megnyugtatni és elindultunk. Nagyon bizarr volt szülni menni fájások nélkül, esőre állt az idő, félelem volt bennünk és szomorúság. Benn CTG, majd fél 9-körül burokrepesztés, a méhszáj változatlanul 5cm-es volt ekkor. A korábbi császár miatt rajtam kellett maradnia a CTG-nek, de ülhettem. 10-15 perc múlva éreztem, hogy lassan beindul a gépezet, jöttek az igazi fájások, megnyugodtam. Laci még zaklatott volt, de amikor két tízperces után hirtelen 5 percesre váltottak, én már tudtam, sínen vagyunk. :) Mivel közben beriasztott az autó, Lacinak le kellett mennie, közben 3 percesre váltottak a fájások és bejöttek a szülésznőtanulók, négyen, hogy egy kisszekrényben pakolgassanak. Megint csak mosolyognom kellett, nem lehetünk CSAK ketten. Fél 10-kor megvizsgált Erzsike, már 8cm-es a méhszáj. Itt vált igazán intenzívvé a folyamat, már nem beszélgettünk, csak figyeltem Lehelt, éreztem, ahogyan egyre lejjebb és lejjebb jön és közben arra gondoltam, nincs ennél nagyobb csoda a világon. :) Aztán egy újabb fájás közben meglehetősen ingerülten kértem Lacit, zavarja már ki a szülésznőtanulókat, akik újra pakolászni kezdtek. Aztán megérkezett a hangom is, Erzsike meg is jelent, megvizsgált és azt mondta, egy óra múlva itt már babasírás lesz. :) Ekkor volt fél 11, én titokban reménykedtem benne, nem lesz az egy óra. Háromnegyed lehetett, amikor éreztem, Lehel jönni szeretne. Kértem Lacit, hívja Erzsikét. Siklós jelent meg, azt mondta, úgy hallja, nyomok. :) Megvizsgált, mondta, hogy nyomhatok, ha úgy érzem, majd ki akart menni, de én marasztaltam... Aztán jöttek sorban a szinte egymást érő hullámok, hol erősebben, hol gyengébben aztán már valóban úgy éreztem, nyomnom kell. Leónál ez a rész viszonylag könnyen és gyorsan ment, most sem volt lassú, de jóval nehezebb... Talán 3 vagy 4 nyomás kellett a buksinak, mire teljesen kinn volt és végre megsimogathattam az olyan ismerős, sötétbarna hajas kobakot. :) 11 óra 16 perc volt, mikor teljes egészében kibújt ez a Kisember, nem sírt, csak morgott egyet, majd Erzsike kérésére megmutatta a hangját is, Leó hangja volt... :) Rám rakták és betakarták egy törölközővel. Na innentől kezdve nem emlékszem a sorrendre, csak az érzésre, ahogy a hasamon piheg ez a pici fiú, a testéből áradó melegségre, a hideg kezecskékre és a remegésre... és persze arra, hogy újra ott fekszem, az eddig bennem lévő pici Élet ott szuszog rajtam én meg csak próbálom felfogni a felfoghatatlant. Aztán a méhlepény születése után megvizsgáltak nem nyílt-e szét a hegvonal, (a császár után, szülés előtt állóknak mondom, a híresztelések dacára egyáltalán nem fáj, inkább csak kellemetlen, az is csak pár másodpercig...) Lehelt közben lemérték, mindannyian meglepődtünk a súlyán, Erzsike közölte, legközelebb azért nagyobb gyereket ne csináljunk, majd magunkra hagytak és két órán keresztül gyönyörködhettünk a születése közben "visszahajtódott" egyik fülű legkisebb Kincsünkben, aki még mindig magzatmázasan feküdt a mellkasomon... :) Hálás vagyok, hogy újra, hogy így is megélhettem ezt a csodát!
Gyönyörködöm :)
Tegnap itt járt Kinga és néhány óra alatt gyönyörű képek születtek. :) Az éppen 10 napos Lehel készségesen feküdt modellt és a legszebb arcait mutatta. :) Én meg csak sóhajtozom, hogy milyen gyönyörű, itt is, élőben is és igen, nagyon jó Lehel és Leó mamijának lenni!!! :) A képekért itt is KÖSZÖNET! :)
2012. április 22., vasárnap
Egy hetes (is volt már) Lehel :)
Sajnos kicsit elmaradtam a bejegyzésekkel, mert annyi mindent szeretnék, de olyan kevés az időm... :)
No de most megpróbálok visszaemlékezni, milyen is volt csütörtökön Lehel. :))) Ami biztos, hogy 4150g-mot mértünk este, azaz fél kilót hízott nem egészen egy hét alatt. A kisruhák felét, már rá sem tudom adni (amik León még egy hónapos korában is lötyögtek...:) és napról napra sóhajtozom, hogy milyen nagyot nőtt... :) Fürkészem a vonásait, vajon melyik marad meg, melyik az, amelyik igazán Lehel lesz sok-sok év múlva is...
Még mindig rengeteget alszik, de kicsit zaklatottan, az evés általában sok részletben zajlik, nagyjából másfél-két óránként falatozik 5-10 perces pihenőkkel megszakítva. Ami merőben más mint Leónál, hogy ha jóllakott, elengedi a cicit. Nos, erről a jelenségről eddig csak olvastam és igencsak meglepődtem, mikor Lehelnek kipottyant a szájából... :))) Egyébként pedig rendkívül türelmes, szelíd és finom babóca, finom tejillatú, pihe-puha, mégis erős, izmos, férfias, s ha végképp fogytán türelme, hát akkorát kiabál, hogy a papája a lakás túlsó végén azt hiszi, nagyobbik fiacskája elégedetlenkedik. :)
Egyébként pedig túl vagyunk néhány Elsőn, úgy mint az első fürdésen (szereti!), az első babakocsis sétán (szereti!) és az első ruhalecserélős kakikifolyáson (szeretem!:) Ja, és az első hármasban abszolvált napunkon is, jelentem mindenki épségben (majd belejövünk!:).
2012. április 18., szerda
Lehelünkről
Nem győzünk gyönyörködni benne, ahogyan simulnak a kis vonások, olyan tökéletes nekünk. :) Egyébként pedig olyan, mint amilyennek odabenn is éreztem, nagy és iszonyú erő van benne, mégis olyan finom... :) Ha éhes, nem sír rögtön, sokáig türelmesen várakozik, küldi a jeleket, amikor pedig elkezd sírni, az sem követelőző és hangos, inkább csak szomorú és kérlelő, persze biztosan lennének további fokozatok is... :) Olyan nagy, hogy talán két, vagy három napos korában megállapítottam, máris sokat nőtt. Hihetetlen ez a kezdeti időszak, most nincs már bennem (annyi) szorongás, mint Leónál és nem akarom, hogy nőjön minél gyorsabban, csak élvezem ennek a kitüntetett rövid időszaknak a napjait. Bár úgy tűnik, Ő mégiscsak növöget, mert a legkisebb súly, amit mértek neki 3660 volt, tegnap reggel a hazajövet előtt már 3840 g-mot mutatott a mérleg. Nagyon ügyesen eszik, bár még mindig gondjai vannak a nagy kortyokban jövő tejjel. :) Magamban a Legkisebb ugrifülesnek hívom, mert Ő a legkisebb, de mégis a legnagyobbat ugró... :) Egyébként pedig rengeteget alszik, ilyenkor iszonyú intellektuális vonásai vannak, :) néha nézelődik, (két naposan már a pizsamám csíkjait tanulmányozta elmélyülten) és persze álmában és ébren is cicizik, nem is tudom hányszor, vagy inkább hányszor nem... :)
Napirendileg pedig abszolút szétestünk, még nem tudom, hogyan lenne ideális pl. az esti szett, de majd kialakul. :) Az első itthon töltött éjszaka Laci ébresztett 3-kor, hogy Leó sír, engem akar. Ugrottam, annyira kimerült voltam, hogy meg sem hallottam. Aztán Leót épp visszaaltattam, mikor Laci érkezik és mondja, menjek, mert ha nem megyek, Lehel idejön értem, annyira forgolódik cicit keresve... és ez így ment reggel 6-ig, egyik szobából a másikba rohangáltam, még szerencse, hogy felváltva igényeltek, ám 6-kor épp Lehelt szoptattam, mikor Leó visítva hívott, hova tűntem. Így aztán mondtam, jöjjön át. 6óra 10perckor egyik oldalamon Lehel, másikon Leó aludtak mint a kisangyalok, odaát a gyerekszobában pedig Laci pihegett. Ezután 0 ébredéssel abszolváltuk az éjszaka hátralevő részét, leszámítva Lehel reggeli álometetését, 9-ig mindannyian aludtunk egy életmentőt. :) De olyan jó volt egyszerre két alvó buksit simogatni... :)
Napirendileg pedig abszolút szétestünk, még nem tudom, hogyan lenne ideális pl. az esti szett, de majd kialakul. :) Az első itthon töltött éjszaka Laci ébresztett 3-kor, hogy Leó sír, engem akar. Ugrottam, annyira kimerült voltam, hogy meg sem hallottam. Aztán Leót épp visszaaltattam, mikor Laci érkezik és mondja, menjek, mert ha nem megyek, Lehel idejön értem, annyira forgolódik cicit keresve... és ez így ment reggel 6-ig, egyik szobából a másikba rohangáltam, még szerencse, hogy felváltva igényeltek, ám 6-kor épp Lehelt szoptattam, mikor Leó visítva hívott, hova tűntem. Így aztán mondtam, jöjjön át. 6óra 10perckor egyik oldalamon Lehel, másikon Leó aludtak mint a kisangyalok, odaát a gyerekszobában pedig Laci pihegett. Ezután 0 ébredéssel abszolváltuk az éjszaka hátralevő részét, leszámítva Lehel reggeli álometetését, 9-ig mindannyian aludtunk egy életmentőt. :) De olyan jó volt egyszerre két alvó buksit simogatni... :)
2012. április 17., kedd
2012. április 16., hétfő
Április 16.
Április. Noel születése és halála, Leó szülinapja, Lehel szülinapja. Végül a ma, a mi kis Szentünk születése napján hozhattuk haza Lehelt a kórházból tegnap helyett. Mikor tegnap reggel kiderült, nem jöhetünk még, mert Lehel besárgult és fény alá kell tenni, én meg csak szoptatni hozhattam el és hirtelen egyedül maradtam a kórházi szobában az újszülöttem nélkül, aki nemrég még a pocakomban volt és ki sem akart még bújni, kétségbe estem. Egy héten belül másodszor kellett figyelmeztetnem magam, hogy ez a helyzet nem "Az" a helyzet, ez itt pedig Lehel és nem Noel... Mára értelmet nyert a tegnapi kálváriám. Egész nap minden idegszálammal Lehelre koncentráltam, szoptattam, figyeltem ŐT és olyan intenzíven tudtunk kapcsolódni, ahogyan eddig még soha.
Három fiú mamája lehetek. Mindháromnak külön története van, mindegyikük másra tanít. Egy dolog közös csak, az érzések intenzitása. Na és az április. Köszönöm!
"az anyaméhet megnyitó minden elsőszülött fiú az Úr szentjének hívatik"
/Lukács 2,23/
Három fiú mamája lehetek. Mindháromnak külön története van, mindegyikük másra tanít. Egy dolog közös csak, az érzések intenzitása. Na és az április. Köszönöm!
"az anyaméhet megnyitó minden elsőszülött fiú az Úr szentjének hívatik"
/Lukács 2,23/
2012. április 12., csütörtök
Lehel (Apa írása)
Ma délelőtt megszületett Lehel. Jó erőben érkezett (3940g) és Judittal együtt jól vannak.
Hálásak vagyunk és nagyon örülünk!
Hálásak vagyunk és nagyon örülünk!
2012. április 10., kedd
Hírek szülésügyben
Küzdelmes, döntéshozó néhány óra áll mögöttem. Délután a dokim javaslatot tett, hogy holnap reggel menjünk be és beindítják a szülést, tekintve a terminus végét, illetve a kedvező szülési pozíciót, a másik oldalon pedig a kockázatot, hogy innentől kezdve nem lehet biztosra tudni, Lehel jól van-e odabenn, még ha a mérések nem is jeleznek galibát. Szerinte a burokrepesztés után kb. 3 órával már a kezemben tarthatnám Lehelt. A beindítás miatt nem nőne az esetleges császár kockázata sem. Mit is akarhatnék még???
Mondjuk a szülésmegindulás misztériumát. A beindítás, olyan nekem, mintha kihúznák a talajt a lábam alól. Bízom az orvosomban és együttműködő szeretnék lenni, DE. Lehelben és a saját testemben még nála is jobban bízom. Szükségem van a kettőnk összhangjának tökéletességébe vetett hitre ahhoz, hogy végig tudjam csinálni. Olyan vagyok, mint a kezdő táncos, csak a kályhától tudok elindulni, nem tudok "útközben" bekapcsolódni. Lehelnek amúgy is megígértem, hogy kitartok mellette, ha Ő még nem akar jönni. Így aztán visszamentünk este, a rendelési idő végére és kértem még egy kis haladékot. Megegyeztünk a terminus napjában. 12.04.12. Tetszene. :) De lehet, hogy 11 lesz belőle... még jobb. :) Megnyugodott a lelkem. Senki ne kérdezze, mi a különbség. Racionálisan semmi. Nekem mégis óriási.
...és a szívderítő adalék: Leó a hírre, hogy holnap megszületik Lehel, így reagált: "Akkor már négyen leszünk." :)
Mondjuk a szülésmegindulás misztériumát. A beindítás, olyan nekem, mintha kihúznák a talajt a lábam alól. Bízom az orvosomban és együttműködő szeretnék lenni, DE. Lehelben és a saját testemben még nála is jobban bízom. Szükségem van a kettőnk összhangjának tökéletességébe vetett hitre ahhoz, hogy végig tudjam csinálni. Olyan vagyok, mint a kezdő táncos, csak a kályhától tudok elindulni, nem tudok "útközben" bekapcsolódni. Lehelnek amúgy is megígértem, hogy kitartok mellette, ha Ő még nem akar jönni. Így aztán visszamentünk este, a rendelési idő végére és kértem még egy kis haladékot. Megegyeztünk a terminus napjában. 12.04.12. Tetszene. :) De lehet, hogy 11 lesz belőle... még jobb. :) Megnyugodott a lelkem. Senki ne kérdezze, mi a különbség. Racionálisan semmi. Nekem mégis óriási.
...és a szívderítő adalék: Leó a hírre, hogy holnap megszületik Lehel, így reagált: "Akkor már négyen leszünk." :)
2012. április 9., hétfő
Lehel 40 hetes
Nem hittem volna, hogy eljutunk idáig... :) A pénteki orvosi viziten már 5 cm-es volt a méhszáj, szerencsére Siklós hazaengedett, de a lelkemre kötötte, hogy nem hagyom el a várost... :) Illetve elejtett egy félmondatot, miszerint ilyen méhszájjal nem jó a terminustúllépés, ezért igyekezzem szerdáig szülni. Ez a határidő most egy kicsit idegesít, mert a szülésindítást mindenképpen szeretném elkerülni. Bízom Lehelben, tudja, mikor jön el az Ő ideje és úgy érzem, az én dolgom, hogy "megvédjem", hogy ésszerű határokon belül biztosítsam neki a háborítatlan indulás és érkezés lehetőségét. Most külön szerencse, hogy a hivatalos dátumunk (ami a terhességmegállapításnál alkudozással alakult :) 12.-e csütörtök. :) Leszámítva ezt a nyomást, mostanra nyugalom van bennem és várakozás. Szeretném már hallani a hangját, érezni a pici súlyt a pocakomon, látni az arcát...
2012. április 8., vasárnap
Így telnek napjaink...
A várakozást mindannyian rosszul viseljük, talán én a legnehezebben. Viszont még ezekben a befelé fordulós nagyon hullámzós napokban sem tudom nem észrevenni, ahogyan a "nagyobbik fiam" :))) felnőtt a helyzethez, megérett a kistestvérhez és zokszó nélkül tűri, hogy mamija egy időre most kiállt a csatasorból. Persze jó dolga van, hiszen a nagyszülők feldobják a mindennapjait, de még így is meghatódom, a reggeli párbeszédünkön, ami már néhány napja ugyanúgy alakul: Leó még ki sem nyitotta a szemét, csak felém fordul és megkérdi:
"Mami, nem mentél el?"
"Nem, Kicsikém, itt vagyok veled, Lehel még nem bújt ki."
"Meg akarom ölelni a pocakodat!"
Azzal odabújik a pocakomhoz (nem hozzám, ahogy eddig, hanem kifejezetten a pocakhoz) és megsimogatja, majd megöleli.
Tegnap este óta altatáskor is egy "emelettel" lejjebb bújik, azaz Lehelpocakhoz... :)
Íme a Nagyobbik Csillagunk újabb, nagyfiús arcai:
"Mami, nem mentél el?"
"Nem, Kicsikém, itt vagyok veled, Lehel még nem bújt ki."
"Meg akarom ölelni a pocakodat!"
Azzal odabújik a pocakomhoz (nem hozzám, ahogy eddig, hanem kifejezetten a pocakhoz) és megsimogatja, majd megöleli.
Tegnap este óta altatáskor is egy "emelettel" lejjebb bújik, azaz Lehelpocakhoz... :)
Íme a Nagyobbik Csillagunk újabb, nagyfiús arcai:
2012. április 3., kedd
Kicsi Nyilam :)
Még soha nem éreztem ennyire közel a pillanatot, hogy Lehelt a kezemben tarthatom. :) Nem tudom, hogy ma, vagy holnap, vagy holnapután érkezik-e, de egészen közel vagyunk már, az bizonyos. Én legalábbis készen állok. A mai nap döntő többségében 20 perces nem fájdalmas, de intenzív fájások voltak, majd néhány 15 percest követően megbomlott a rendszeresség, legalábbis én magam nem követtem, de érzésre ritkult is meg sűrűsödött is... A délutáni vizsgálat eredménye: 3-4 cm-es méhszáj, pénteken reggel 7-re a kórházban van jelenésünk, ha addig nem jelennénk meg... :)
Várunk, várunk, várunk, Kicsi Lehelünk! :)
"Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el. Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak. Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása; Mert Ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan." (Kahlil Gibran)
Várunk, várunk, várunk, Kicsi Lehelünk! :)
"Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el. Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak. Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása; Mert Ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan." (Kahlil Gibran)
2012. április 2., hétfő
39. hét
Lehellel ma töltöttük be a 39. hetet. :) Több dolog is változott ma bennem. Estére megnyugodtam a szüléssel kapcsolatban, nincs már bennem félelem, bár nem jó szó ez, mert nem félelem volt, csak inkább nemakarás... :) Akárhogy is, de átvette a helyét a kíváncsiság és a várakozás, no meg a készenléti izgalom. :) Gyanítom, az időzítésben nagy szerepe van annak, hogy a dokim ma estétől elérhető. :) Olyan hátborzongató és hihetetlen, hogy Lehelt nemsokára a kezemben tarthatom...
A képünk a már három éve ilyenkor szokásos helyszínen készült, a szemközti virágzó fa alatt. Anno Leópocakkal, majd az egy éves Leóval, majd a két éves Leóval, most pedig Lehelpocakkal, illetve Leóval... A csapnivaló minőségért elnézést, de mégis olyan kedvesek nekem... Ha lesz időm holnap, kikeresem a régieket és csinálok egy áprilisi kollázst. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)













