Csodás nap

2014. április 25. mint "csodanap" vonul be családunk történetébe, ugyanis két gyermekünk két mifelénk csodaszámba menő dolgot vitt véghez.
Lehel ugyanis életében először átaludta a péntekre virradó éjszakát (11-kor ugyan felébredt, de utána csak reggel 7-kor), Leó pedig az óvodában (!) megette a paradicsomlevest (!).
Apró dolgoknak tűnnek ezek, ám nekünk, nekik óriásiak. :)

Reggel 8.30

Egy átlagos szombat reggel, egy órával ébredés után már így néz ki a nappali...

Megépült az "otthonuk" tolóajtóstul, kéményestül, hálószobástól... A két nyuszi pedig odabenn piheni ki az építkezés fáradalmait... :)

Ketten

Mostanában sokat foglalkoztat a gondolat, hogyan lesz a párból hármas, ha Pöttömke eléri a "játszó" kort... :)
Mert már most is számon tartják, legalábbis ami Leót illeti. (Aki bár a szíve mélyén fiút szeretne, de lány esetére is megvan a maga alternatívája: Mama, ha Pöttömke mégis lány, akkor tudunk majd igazi várat építeni, mert akkor már lesz egy királylány a várban... Majd a kiságyát beépítem, hogy benne legyen, amíg kicsi...")
Ketten egyébként olyan szépen tudnak játszani, hogy csak úgy mosolyog a szívem... (Persze, hogy vannak kivételek és csatározások is, de most a békés percekről beszélek, ugyebár...:) Leó ráadásul kezdi felvenni a védelmező bátyó szerepét... A múltkor a játszótéren Lehel sírva fakadt, mert egy kisfiú nem engedte felülni a hintapacira, vagy legalábbis nem úgy, ahogyan ő akarta. Leó, ahogy meghallotta hőn szeretett öcsikéje sipítását, mérgesen elindult a homokozóból felénk és vészjósló hangon összeráncolt szemöldökkel kérdezte: "Ki tette ezt Lehellel, hogy sír?!" Alig bírtam lecsendesíteni... :))) Ma pedig egy ovistársa fellökte Lehelt, aki mivel nagyon fáradt volt már sírva fakadt... Leó jött és közölte a kisfiúval, "Ha verekedni akarsz, velem kezdd, majd én leütöm a fejedet!"
Hát így állunk. :) (A kép valamelyik este készült, megágyaztak a konyhában, Leó betakargatta Lehelt, aki játékból készségesen el is aludt testvére buzdítására... :)))

Milyen jó...

Milyen jó, hogy már pocakban is egyéniségek... Emlékszem, amikor Noel meghalt, attól is tartottam, hogy ha újra terhes leszek, még azok az emlékek is el fognak veszni, amik a pocaklétével kapcsolatosak, mert a testvérei majd felülírják... A pszichológusom vigasztalt, ne aggódjak ezen, mindegyik pocak más... és igaza lett! :)
Mind a négy egészen más már itt benn is és ez olyan csoda, különösen hálás vagyok ezért, mert így egy kicsit Noelt is ismerhettem.
Ami miatt most ezt a bejegyzést írom, az viszont Pöttömke, aki elkezdett érezhetően mozgolódni odabenn. Még nem érzem minden nap, csak ha lefekvés után ébren bírok maradni egy kicsit és várni és figyelni... :) Negyedszer is ugyanolyan csoda. :) Ő pedig Lehelesen finom, de határozottabb, mint Noel és Leó, és gyorsan reagál rám, mint Leó... eddig ennyit sikerült megtudnom róla... Kíváncsian várom a folytatást. :)

Tortával álmodó...

A kép a "kézhez kapás" előtti pillanatot örökíti meg. :)
Kicsit sok lehetett a tortából, mert éjjel, mikor Lehel rámgurult álmában és visszatettem a helyére, jól kivehetően "huhh-huhh"-t hallatott, mint aki épp most fújja el a gyertyáit... :) Hirtelen azt hittem ébren van és viccel velem, de nem, édesen aludt tovább és gondolom álmában már szeletelt is és egy nagyot harapott... :) Reggel pedig első útja a konyhába vezetett és felháborodott hangon széttárt karokkal ismételgette: "holvan, holvan?!" (gondolom a torta, ami tegnap a sütőben sült, mire felébredtek reggel is, délután is...) :) Azért szerencsére kibékült ma reggel egy vajas pirítóssal... :)

Vulkántúra

Végül elmaradt az élménybeszámoló, pedig rengeteg élménnyel és több száz képpel érkeztek haza a három nap után. Az elmesélt történetek és a képek alapján azt gondolom, emlékezetes élmény marad ez a túra Leónak, bár nem volt cél az emlékgyűjtés, csak hogy jól érezzék magukat. Hát ez biztosan megvalósult... szeretem nézegetni a boldog pofiját a képeken... :)

Leó 5 éves

Hamarosan írok is... :)

Szülinapos

Nem volt kérdéses számomra, mit kapjon Leó az ötödik szülinapjára. Több hónapja lelkesen rajzolja és építi a szebbnél-szebb várakat, így egy Lego várra esett a választás. Ő nem tudta, hogy létezik ilyen, így eddig nem ácsingózott utána, de a múlt héten kezébe került egy Lego katalógus és persze megtalálta benne A várat. :) Nézte-nézte álmélkodva, majd szerénykén kifejtette, milyen jó lenne neki egy ilyen (annyira szeretem, hogy olyan visszafogott az ajándékkéréssel...) Én, hogy tereljem a gyanút, (mert hajlamos kitalálni mindig mit is fog kapni) csak annyit mondtam, hogy ez egy nagyon nagy ajándék, de ha nagyon vágyik rá, hát lehet, hogy majd az angyalok hoznak...
Tegnap este alvás előtt izgatottan mondta:
"Mama, menjünk el egy játékboltba és nézzük meg, milyen a doboza annak a Lego várnak. Nem kell megvenni, csak nézzük meg, ha kicsi dobozban van, jó lesz a 6. szülinapomra, ha nagy dobozban van, akkor karácsonyra."
Öt éve ilyenkor pedig már jócskán kifelé igyekezett, mire ebéd után hazahozom az oviból, addigra pedig már a karjaimban tartottam... :)
Most pedig már megettük a "reggelitortát", Leó az oviban, ahol majd szintén tortázik egyet ebéd után, én addig itthon sütök még egy tortát a délutáni köszöntéshez... :) Amiből valószínűleg vacsorára is marad még... :))) Szeretem a szülinapokat! :) még jobban a Szülinaposainkat! :)

Tenyeremben...

Eddigi terhességeim legszebb pillanatai közé tartoznak, amikor hajnalban kibotorkálok pisilni és félálomban önkéntelenül is megtapogatom a pocakomat és egy összegömbölyödött kicsi kincset tapintok egészen fent szinte a gyomrom helyén... (gondolom felkucorodnak minél magasabbra, a szívemhez...) :) Eddig ezt csak nagypocakkal éreztem, de tegnap éjjel, mikor az altatásból magamhoz tértem, a hátamon feküdtem, a kezem a hasamon volt és a tenyeremben egy tenyérnyi kis dudor gömbölyödött... :))) Még soha nem fogtam ilyen picike babát! Hihetetlen volt! :) Még mozogni sem éreztem eddig, bár már csak néhány nap lehet hátra a "nagy találkozásig". Csak azt sajnálom, hogy félálomban voltam így nem is tapogattam ki "részletesen", csak mosolyogtam magamban, meg simogattam és aludtunk tovább. :)

Lehel 2 éves

Döncike... olyan, mint a pocakomban volt. Finom, erős, önálló, makacs. Emlékszem, mikor beszélgetni próbáltam vele, és kértem mozduljon, soha nem tette. Azaz nem tette azonnal. Ha most kérem, tegye ezt vagy azt, soha nem teszi. Azaz nem teszi azonnal. De 5-10 perc múlva hozza, mutatja, csinálja. Néha meg is lepődöm, mert én addigra már elfelejtem a dolgot. :) Emlékszem, mikor két éve 11-én éjjel könyörögtem neki, induljon el kifelé, de ha nem, hát akkor legalább működjön együtt, mert elindítják reggel. Arra is emlékszem, megígértem neki, hogy itt kinn nem fogom sürgetni semmiben, megvárom, bevárom... Azóta is próbára tesz. :) Először nem nyúlt semmiért, aztán most nem beszél (de olyannyira nem, hogy az én nevemet sem hajlandó kiejteni, pedig tudja mondani hogy mama, vagy nem mutatja meg apa fülét, csak néz nagy szemekkel, ha "szerepeltetni" akarjuk, pedig már vagy fél éve tudja a testrészeket is.) Néha megrémít, pedig valahol ebben áll az Ő lényege. Egyébként pedig békés, tündöklően jókedvű, energikus (mostanában kocogva közlekedik a lakásban:), kreatív, hatalmas akarattal, ami mostanában ha határba ütközik, annak tízperces sikítva sírás-dühöngés az eredménye, amiben persze nem fogadja el a vigasztalást, csak maradjak elérhető közelségben és ha már "csak" sír, vegyem föl...
Szeretem a ragyogó jókedvű szemeit, ahogy minden tevékenység közben hangosan énekel (természetesen felismerhető a dallam), az erejét, azt hogy imádja Leót, hogy a játékban abszolút kompromisszumkész, a puha kis testét, a tejillatát...
Adatok: cicizik, néha mint az újszülöttek, néha csak mint a 8 hónaposak, eszik, főleg husit, tejallergiájáról friss hírünk nincs, ruhában 14 kilót mért a védőnő és 92cm-t, foga 16, cipőmérete passz, majd megmérem, de gyanús hogy fél éve nem nőtt a lába, mert az őszi cipője tökéletes rá. :) Olcsó gyerek... :))
...és a tortás képek:

Leó és a Vulkán

Apa-Fia kalandozás INDUL! :)

Tegnap kezdetét vette a Nagy utazás, Apa és Fia elrepültek a Vezuvhoz. Leó már több mint egy éve vulkán-lázban ég, így "adta magát", az első közös utazós bandázásuk helyszíne. :) Több képpel és részletesebb élménybeszámolóval remélem Laci jelentkezik hamarosan, most csak annyit, hogy Apa és Fia jól vannak, ma délelőtt bele is tekintettek a füstölgő kráterba, Leónak fáradtsági szintjétől függően hiányzom, de remekül vannak ezidáig...

Simogató... :)