Iskolába megy a Kiskirályfi! :)

Eljött a várva várt Nyárünnep is, először voltunk Főszereplői Lehel révén ennek a megható ünnepségnek. Bár én már tavaly is sírtam rajta... :) Annyira szeretem a waldorf létünkben, hogy az ünnepek igazi, meghitt, bensőséges, valódi kis kincsek, amiket magunkkal hozhatunk haza is. Örülök, hogy Lehel három évet tölthetett ebben az óvodában, bár némasági fogadalommal kezdte, mostanra mindenki a cimborája, sőt igaz barátokra talált.

A képen az utóbbi hetek, talán hónapok munkája látható, a gyerekek saját maguk készítette manóház, benne a körmöcskével készült szőnyeg, saját kezűleg varrott manócskák, bútorok, illetve a kosárba ollótok, ollóval és cérnabefűzővel, kis tarisznya, szőttek tűpárnát, csiszoltak kövecskét, aminek tokot nemezeltek. A kék dossziéban az összes rajzuk és festményük, előtte az ovis kisbögréjük és fakanaluk, amivel ettek-ittak az oviban. A kis tarisznyájukban egy kis cipó, pont mint amit minden csütörtökön ők is sütöttek, egy üveggolyó és egy aranyszalaggal átkötött kék papíron pedig a minden nap elköszönéskor elhangzó mondás:


"Fejemtől a lábamig Isten képe vagyok,
szívemtől a kezemig érzem leheletét,
ha szóra nyitom ajkam az ő akaratát követem.
Ha megpillantom anyámban, apámban,
minden kedves emberben, állatban és virágban,
fában és kőben nem félek semmitől,
szeretet él bennem és szeretet vesz körül."



Itt pedig az Alkotó bohóckodik :)

Nyárünnep

Lehel első Waldorfovis évét zárta. Nem sikerült, amiben reménykedtünk, hogy feloldódik az új közösségben. Továbbra sem játszik senkivel és nem is beszél senkivel, bár az Óvó nénik azért elmondták, hogy beszélni azért beszél, elmondja mit szeretne, vagy ha kér még valamiből... Akkor lesz nagy a hangja, ha értemegyek, akkor az öltözőben végig csúnya szavakat kiabál (azt hiszi, ez nagyon menő, mert a nagyfiúktól hallja...:) Viszont a nyárünnep előtti kertészkedésen összebarátkozott Lukival, aki nagyon megszerette és a Nyárünnepen is együtt bandáztak. Nyáron többször találkoztunk, remélem majd év közben, ha ott lesz a sok gyerek körülöttük, akkor is mer majd kapcsolódni Lehel. Lukin nem fog múlni, az biztos... :) (Ja és a kép, nyárünnepre varrtam Neki ezt a nadrágot és az ingecskét. Hála a Varrónő Gitka instrukcióinak. Azért egyedül nem tudnám megismételni még... :)

Szenzációk

Lehel ma életében először beállt játszani az oviban.

Nóri néni nem vitte ki a gyerekeket az udvarra.


...és a kettő között van összefüggés! :) Azt gondoltam, egy Waldorf óvoda történetében nem történhet meg, hogy a gyerekeket nem viszik ki. Ma mégis megtörtént! "Csupán", mert egy Kisgyerek, aki szeptember óta a "helyén" ült a benti játékidő alatt, ma, mikor már épp pakolás volt a kimenetel előtt, elkezdett játszani a többiekkel... Erre Nóri néni habozás nélkül lefújta a pakolást, a kimenetelt, és mosolyogva csak annyit mondott, ma nem megyünk ki.
Még most is könnyes a szemem, ha erre gondolok! Adjon Isten ilyen pedagógusokat a gyerekek mellé!

"Lelel" négy éves

Lelel, ahogy Lorin mondja. :) Olyan sokat fejlődött mostanában. A babából tényleg kezd kisfiúsodni. Ahogyan Leóval vitába száll és abszolút adekvátan (így Leónak néha igencsak bosszantóan) szúr vissza szavakkal. Ahogyan gyönyörűeket rajzol, persze témájában általában Leót utánozza, de mikor néha megjelenik saját képi világa, az nagyon Leheles... Ahogy Lorinra értőn és érzékenyen reagál, ugyanakkor határokat is szab. (Ma reggel látom, hogy Lorin levette a babája sapiját, amit persze visszarakni már nem tud, adja tehát Lehelnek, aki szó nélkül már teszi is vissza a baba fejére. Lorin persze újra leveszi, Lehel még másodszor is visszarakja, de harmadjára kerek perec elküldi a testvérét. :) Néha tud már türelmes is lenni és kivárni, míg Lorin magától odaadja az adott dolgot, sőt ha kérem, szépen kéri és meg is köszöni. :) (Persze ezt Lorin is megteszi, de azt gondolom, 18 hónaposan még könnyebb, mint 4 évesen... :) Kétkerekű biciklit hajt nagyon ügyesen, már csak a fékezést kellene begyakorolni. :) és persze irtó büszke magára, amire nagyon nagy szüksége is van! :)
A negatív oldal az óvoda és a szorongások, amiről azt gondolom, van némi összefüggés. Sajnos korai volt neki a háromésfélévesen oviba menetel. Főleg egy harminc fős vegyes csoportba, és épp ilyen csoportba... Van néhány gyerek ugyanis, akik szekálják. Nem durván, csak épp igen bosszantóan "ölelgetik", csipkedik, gyomrozzák látszólag szeretetből. Ő a csoport "babája", akit mindenki macerál. Szerintem csúfolták is, mert nem tisztán beszél, így a kezdeti beszédessége (emlékszem, még épp Marianna néni jegyezte meg nekem, hogy Lehel milyen cuki, ahogy mindent kommentál és be nem áll a szája, annyit mesél neki...), nos ugyanez az óvónő néhány hónapja hívta fel a figyelmemet egy "F"-es kódra, ami pont azt a jelenséget takarja, hogy a gyerek nem szólal meg bizonyos helyzetekben/emberek jelenlétében. Lehel ugyanis nem szólal meg az óvodába. Ez elég komoly jelzés nekem, ha nem költöznénk, akkor is kivenném ebből a csoportból. Most két hete nem jár és már nem is fog, az elmúlt időszakban pedig mindenféle taknyosságra hivatkozva itthon tartottam. Ami még az óvoda ellen szól, bár ez biztos minden óvodánál így van valamennyire, az a mérhetetlen "szemét", amit a gyerekeim hazahoznak. Itthon a játékban, a rajzokban, a beszédjükben megjelenik és csak pislogok néha, hogy ezt meg honnan... Olyan kis védtelen szivacsok és életkorukból adódóan persze mindent utánoznak. Várom a nyarat, hogy kikopjanak ezek a sallangok.
A magasságáról és a súlyáról a későbbiekben nyilatkozom. Egy biztos, szépszál legény. :) Meg az is, hogy minden nap megölel, megszorít és közben azt mondja, "Juj de nagyon szeretlek Téged!" :))) ...és én pedig Őt jujdenagyon... :) Isten éltessen kicsi Buddhánk! :)

"Én is óvodás vagyok!"...

...mondja Lehel büszkén, amikor meglátja az óvoda ajtaján a kitett rajzon az új kicsik jelei között a sajátját. :) Kishajó. :) Eddig nem sírt, boldogan ment, még Ő biztatta Leót, aki nem akaródzott, hogy dehát Leó, én is ott leszek... Benn még nem játszik, csak az óvónőhöz tapadva, vagy mostanában már nélküle szemlélődik... Általában alszik is... Ma volt az ötödik napja, (múlt héten kezdte, de egyelőre még csak három nap a penzum), a héten pedig itthon tartottam taknyosság miatt, csak tegnap és ma volt munkanapja, de ma reggelre kifújt a lelkesedés és az itthoni öltöztetése is két embert igényelt... Jól időzített, mert odabenn épp felügyelői látogatás volt ma, az összes óvónő, néhány jegyzetelő főiskolás és két védőnő volt "csak" jelen, mikor Laci leadott egy üvöltve tiltakozó Lehelt.... :((( Szegénykém. Egyébként nagyon oda vannak érte, "olyan baba még" mondja Szandra néni, a keze, a feje tényleg nagyon baba (kutacsa is van, és tényleg lassan érő típus)... Az óvónők mesélték, hogy tegnap átjött a nyusziék dadusa és mikor megpillantotta Lehelt, odaszaladt hozzá és ismeretlenül összepuszilgatta... Mikor elment, Lehel próbálta durcás arccal letörölgetni magáról a puszinyomokat... :)
Remélem hétvégén jól kipiheni magát, beszippantja a mamiélményt és hétfőn újra büszke óvodásként lépdel majd bátyja mellett be az óvodába... :)