Kisfiam

Nem tudom nem észrevenni, micsoda változáson megy keresztül Leó. A külseje kimondottan csibész nagyfiús lett, mióta levágtuk a haját, ma éjszakára egy 6-os pelenkát adtam rá, mert az utóbbi időben mindennaposak voltak a balesetek, illetve ma a játszón remekül eljátszott egy 3 éves kisfiúval és ránézésre nem lehetett megmondani melyikőjük az idősebb... Na de nem a külsejéről akarok írni most, hanem ami benne (meg bennem) végbemegy/ment. Az utóbbi időben rengeteget önállósodott, függetlenedett. Új szokásokat alakít ki például az elalvásban. Eddig csak cicin tudott elaludni. Most először választja szét az összebújós lecsendesítő cicit és az elalvást. Az előző után kimászik az ölemből, megfogja a kezem és bemegyünk az ágyba, ahol megvárja, hogy betakargatom, majd újra cici, de ez már kimondottan csak az összebújást szolgálja, majd fészkelődik egyet-kettőt és egyenletesen szuszogva alszik. Másik újdonság, hogy képes az akaratával szembeni tiltásnak engedelmeskedni... Ezen azt értem, hogy ha valamit nagyon akar, de nem engedem, annak ellenére nem csinálja már, hogy lehetősége lenne rá, csupán a tiltó szó fékezi... Olyan édes ilyenkor szegénykém elkezd nyüszíteni, mint aki fizikai fájdalmat él át. Persze ilyen akaraterő mellett, ezen nem is csodálkozom... :)) Na és ahogyan játszik... A szerepjátékokat már régóta játssza, mostanában viszont azt vettem észre, hogy bizonyos (a külső szemlélő számára is felismerhető, de nem érthető) szabályok mentén alakítja kis fantáziajátékait és remekül "önszórakoztat", közben pedig énekel, halandzsázik és nagyon belemerül... :)
Amit pedig én érzek, hogy nincs már babám, van egy Kisfiam... :)) Úgy érzem, hamarosan lezárul egy szakasz. Talán az fogja feltenni a pontot az I-re, ha majd már beszélni is fog, nem tudom... De tegnap talán először Laci mellé ültem a kocsiban és hátranézve egy kisgyereket láttam. Olyan jó volt így kicsit már kívülről gyönyörködni benne...

Lelle

Édes, pici, tejillatú kis csomag. :) Azaz Lelle járt nálunk tegnap az én Legeslegjobb barátnőm pici lánya. Jaj de jó volt látni Benneteket!!! :) Leó lelkesedett az elején, öröm volt látni azt a finomságot és figyelmet, ahogy Lellét simogatja, próbál a kedvében járni... Csak akkor hagyott alább a lelkesedés, mikor a karomba vettem Lellét és picit élveztem az érzést... :) Na, akkor aztán a Fiatalember is ragaszkodott hozzá, hogy Őt vegyem föl, de rögtön! :) és persze megjelent egy egészen új érzés az arcán, ami eddig neki is, meg nekem is ismeretlen volt... Huhh, nem lesz könnyű...
De Lelle csodás és még a féltékenység ellenére is megszerette Leó, ma többször levette a polcról az ajándékba kapott fényképét és mosolyogva mutogatott Lelle "hült helyére" a szőnyegen...

Nagymami

Az utóbbi időben Anyukám és Leó nagyon egymásra találtak. Ha jobban belegondolok, igen sok közös vonás van bennük... :) Vagy mert Leó bölcsebb a koránál, vagy mert Anyukám maradt meg gyereknek bizonyos tekintetben... :))) Jaj de szeretem ezt a képet! Mama Drága, köszönünk mindent! Jó volt Veletek!

Pepitában

Az előző videón látható hangos futkározás apás verziója után pedig következzen most a szelídebb, mamis verzió is, ami a jelenlegi kedvencem: A nappaliban ülök, Leó pedig köztem és a szemközti fal között szaladgál rendületlenül. (Egyszer megszámoltam 15-ször fordult, ami úgy 5-600m-t jelent.) Ragyogó arccal fut felém, majd a nyakamba ugrik, aztán sarkon fordul és elszalad, közben pedig mosolyogva visszafordul néhányszor integetni. Ilyenkor mindig nagyon drukkolok, nehogy nekimenjen valaminek... :) Futás közben pedig néha a lábát, néha a karját nézi és nem tud betelni a gyönyörűségtől, amit ez az új mozgásforma élménye ad... :) Hát én sem tudok betelni vele... :))

Szomszédkíméletlen

Emlékszem, Leó már jó néhány hetes volt, mikor a szomszéd néni rácsodálkozott, hogy itt egy baba lakik, pedig a hangját sem hallja... Nos, azt hiszem mostanra már biztosan behozta a lemaradást, mert csattogóslepkével rohangál, visítozik, parkettát kalapál és még sorolhatnám a hangos tevékenységek listáját... :) Mint minden rendes kisgyerek... :)))

22 hónapos lett

Az elmúlt hónap legjelentősebb változása talán, hogy robbanás (vagy ahogy Ő mondaná BUMM) történt Leó eddig kétszavas (Mama-Apa) szótárában. Most altatás alatt megpróbáltam magamban felidézni, hány szót jelent is ez, de lehetetlen összeszámolni, olyan sok szónak mondja már teljesen magától az első szótagját. Teljes szavakat nem mond, kivételt képeznek az egyszótagú szavak, mint pl. a mai új, a "Szó" (só). :) Saját magát pedig hol Baba-ként, hol Babú-ként emlegeti. Ami pedig a legfontosabb, hogy végre AKAR beszélni, próbálkozik, mondja, utánammomdja, be nem áll a szája. :) Megnyugodtam. :)
Ami nem új, de fokozódott az utóbbi időben, az az akarat. Mosolyogtató látni (persze csak ha épp kipihent vagyok), ahogy egy pillanat alatt elönti a düh és minden erejével tiltakozik, ha kívánsága nem AZONNAL vagy ne adj Isten NEM teljesül... :) Ami azt illeti, újabban igencsak megdolgoz a Fiatalember, szükségem van minden érzelmi, mentális és fizikai kapacitásomra, hogy csillapítsak, eltereljek, cipeljek, ringassak vagy az összeset együtt... :) De tudom, mindez jól van így, nagyon jól... :)
És persze nagyon jó látni, ahogyan fejlődik, okosodik, szépül, kopaszodik... :) Meg, hogy jólelkű, egyre ügyesebb, egyre jobban kifejezi szeretetét és ilyenkor persze olvadozunk Lacival és még jóval az altatás után is áradozva beszélünk Róla... :)

Tüsténke

Olyan édes, ahogy utánoz, bár még nem teljesen érti, hogy mit miért... :)

Lépcsőházi kalandok 2. avagy praktikák egy kétéveshez

Lépcsőházi kalandozásaink úgy tűnik véget értek. :))) Külön köszönet ezért Kingának! Az elterelést eddig még csak pelenkázáskor, öltöztetéskor, játszótér elhagyásakor használtam, de mostantól úgy tűnik a lépcsőházban is sikerrel alkalmazható. Egyetlen apró változtatásra volt szükségem, nevezzük inkább testreszabásnak (hiszen Leó igazi férfi, aki mint olyan képtelen egyszerre két dologra figyelni, így ha mesélni kezdtem, megállt és nagy szemekkel, mosolyogva hallgatott). Ezért ha pusztán csak együttműködésre akarom rávenni (pl. öltözködés, kézmosás), akkor jöhet a nagyon izgalmas "lebilincselő" mese, viszont ha aktív mozgást várok el tőle, (pl. lépcsőház) egy érdekes, de már ismert (és még nem megunt) történettel kápráztatom, így észrevétlen fönn vagyunk és jöhet a lebilincselő mese az overálhoz, kézmosáshoz stb... :)))

Fürtöcskétlen

Leó fürtjeinek végül búcsút mondtunk, bár kétszer kellet nekifutni, részben mert mind meglehetősen ambivalensek voltunk a vágással kapcsolatban, így közben volt némi feszültség a szülők között is, nem beszélve arról, hogy Leó sem lelkesedett a "brümm-brümm hajnyírótól", többen is megkönnyeztük, de végül mégiscsak megváltunk a szőke göndör tincsektől. Nem mondhatom, hogy babásabb lett tőle, sőt... :) Azt sem mondhatom, hogy nem hiányoznak a fürtök, de azt sem, hogy így nem tetszik, mert így is kedves és csibész. Talán csak egy csúzli hiányzik még. :)

Játszótéri dilemma

Mostanában komoly fejtörést okoz nekem a játszótér. :) Leó igazi kis társas lény, annyira szereti a gyerekeket! Áhítatos arccal kukucskál be a babakocsikba, hogy meglesse az egészen piciket, a nála nagyobbakat csodálattal és komoly figyelemmel nézi, míg a vele egykorúakhoz megpróbál csatlakozni, azon túl is, hogy föl van háborodva, ha valaki az "Ő mozdonyát" vezeti... :) Ezek az együtt-játszások okozzák a fejtörést nekem. Nem a gyerekekkel van bajom, bár némelyik durván erőszakos (de szerencsére Leó nem egy vékonyka kislány, így ebből a szempontból nem kell féltenem:). Bizonyos helyzetekkel viszont nem tudok mit kezdeni. Mit csináljak pl, ha elveszik Leótól a lapátot-típusú dilemma az egyik... :) Mert jelentéktelennek tűnik, de fontos kérdés. Szeretném, ha a szülők nem avatkoznának bele a gyerekek csipp-csupp ügyeibe, mint pl a lapát-ügy, hadd intézzék el maguk között. De egyes szülők beleavatkoznak, igazságot szolgáltatnak kéretlenül is, sőt, még Leónak is osztogatnak jótanácsokat (Te meg ne hagyd magad... stb...) Nyilván ilyenkor Leó rám néz csodálkozva és tőlem várja a helyzet értelmezését. De nem akarom én megmondani a megoldást, mert azt szeretném, ha az belőle jönne és nem belőlem. Egyébként pedig olyan jó látni, hogy nem fél, még a nálánál jóval nagyobbaktól sem! :) Tegnap egy valamivel idősebb kisfiú, direkt nekiment szemből motorral és rákiabált, hogy menjen innen. Leó rám nézett, én gyorsan mondtam, hogy semmi baj, mire Ő nyugodtan farkasszemet nézett a fiúval, aki aztán nem próbálkozott újra... :) Ma egy másik fejenvágta Leót a pingpong-ütővel. Leó ismét rám nézett, majd vissza a fiúra, de nem sírt, nem futott el. (Laci szerint megjegyzi... :)

Jaj

Jaj nekünk, Leó megkezdte hátsó őrlői növesztgetését. Legalábbis erre utal a nyáltenger, az étvágytalanság és az alvás idejére eső nyugtalanság. Tegnap 3 óra 40 kor volt reggel mifelénk. Szegényem ilyenkor felül az ágyon és mutat kifelé. Menjünk. És megyünk. Fölveszem az ölembe és járkálunk a sötét lakásban le-föl. Néha lerogyok a kanapéra, kap cicit, de pár perc múlva újra mutatja az utat. Ha nem megyek vele, keservesen sír. Így aztán megyek, persze, hogy megyek, mindent megteszek, csak aludjon már végre. De nem alszik, pedig álmos. Ami elképesztő volt tegnap, hogy egy ilyen (neki) 5 és fél órát alvással töltött éjszaka után délután egykor altattam volna, de volt ereje megismételni az éjszakai sétáljunk-kört. Végül Fél háromkor, az asztalnál ülve csukódott le a szeme, mire bevittem az ágyba, de még akkor is felsírt, utolsó erejével még mutatott az ajtóra... Remélem gyorsan kinő még az a maradék négy őrlő...

Fürtöcske

Nehéz megválni ezektől a babás göndörödő fürtöcskéktől... Már hónapok óta a porondon a téma: Mi legyen Leó hajával? A fodrász kizárva, mert nem hagyná. Én a minap megnyirbáltam kicsit a frufruját (a kép még előtte készült), hogy legalább a szemébe ne lógjon. De többre nyilván nem vagyunk képesek ollóval, marad a hajnyíró. Vérzik a szívünk, mert mindkettőnknek tetszik a kicsit hosszabbra hagyott kisfiú frizura, de ahhoz nyilván szakember kell(ene). Holnap jön a "brümm-brümm".

Leó játszik

A videó hosszú, de jó. Megtekintése csak a legelszántabb Leórajongóknak ajánlott... :)

Esti szett

Az estéket nagyon szeretem. :) A forgatókönyv szinte minden alkalommal ugyanaz, mégsem unalmas és monoton, inkább vicces, hogy tudom, mi fog történni a következő pillanatban... Ráadásul van néhány pillanat, ami különösen kedves nekem. Az egyik, amikor Leó és Laci a szőnyegen viháncolnak. :) Leó mostanában azt élvezi legjobban, ha Lacira ráugrálhat... :) A másik, mikor Laci "Gyere Leó, menjünk engedjük meg a vizet a kádba!" felkiáltással távozik. Ekkor Leó odafut hozzám és megfogja a kezemet, menjek vele... majd gondol egyet, maradhatok, és elkezd integetve hátrálni. Ilyenkor annyira koncentrál az integetésre, hogy mindig figyelmeztetem, neki ne menjen az asztalnak. Ekkor egy-két "Bumm-bumm" kíséretében eljátssza, hogy nekimegy. Majd menetirányba fordulva elhagyja a nappalit. Én persze nem veszem le tekintetemet az ajtóról, mert tudom, hogy pár másodperc múlva megjelenik egy kis integető kéz könyöktől lefelé az ajtónyílásban. :) Majd kisvártatva hallom, ahogy engedi a vizet...

Februári tavasz

Régen láttam Leót ennyire boldognak lenn a játszón. :) A napsütés, az overálnélküliség, a játszótársak és a csúszda megtették hatásukat. Bár képünkön még kicsit morózus, hiszen a megszokottól eltérően ma nem overált, hótaposót és pomponos sapkát kapott ez a kedves kis medve gyerek! :)

Beszélőke

A napokban fedeztem föl, hogy Leó egyre több szót használ, azaz egyre több szónak mondja az első szótagját. :) Illetve végre próbál utánozni is, így többször ismételve néha utánam mond egy-egy rövid szót. :) Ráadásul vannak már olyan szavak is (azaz inkább csak első szótagok), amiket már magától mond, kommunikációs céllal... :) Az "elsőszótagos" szavak száma úgy 15 körül van jelenleg...

Angyal?

Az előbbi bejegyzésemben épp keseregtem Leó gyerek erős akaratérvényesítő képessége miatt, mellyel elsősorban a lépcsőházban örvendeztet meg... Most pedig, hogy letöltöttem a képeket, meg kell állapítsam, mindeközben pedig angyalnak álcázza magát. :) Zseniálisan csinálja! :))

Határfeszegetőnk lépcsőházi kalandjai 1.

Soha nem volt könnyű Leóval feljutni a második emeletre. Régen, mikor még cipeltem, a súlya miatt volt nehéz, aztán később mert még csetlett-botlott, aztán meg azért, hogy rávegyem, jöjjön. Közben rájöttem, egyetlen mondat használ olyankor, ha tónusát vesztve lefekszik a lépcsőre: "Itt akarsz maradni a lépcsőházban?!". E "csodafegyver" bevetése után Leó fejrázva pattant föl és párduc léptekkel folytattuk az utat. Nem olyan rég viszont ez is hatástalan, merthogy újabban ott akar maradni... Leül, lefekszik, nyalogatja a lépcsőt és én hiába vetek be bármit, ismétlem, BÁRMIT, semmi nem annyira motiváló, hogy induljon. Egyetlen megoldást látok kézenfekvőnek, hogy én továbbmegyek, (volt már, hogy egészen feljöttem és levettem a kabátom meg a sapkám, míg Ő mozdulatlanul ámbár fülelve ült tovább menetiránynak háttal a lépcső aljában...) aztán előbb-utóbb Ő is elindul. Igen ám, de még nem olyan ügyes, hogy magasszárú bakancsban meg overálban biztonságosan feljöjjön, mert a lépcsőnkön még kapaszkodni sem lehet.... és tegnap be is következett, amitől féltem, mikor otthagytam és elindult fölfelé, legurult a lépcsőn. Szerencsére nem lett baja, de nem szeretném, ha megismétlődne az eset. Ma megpróbáltam a paradox instrukciót, azaz megkértem, hogy NE jöjjön utánam, hanem maradjon szépen a lépcsőn ülve, de ez sajna ugyanabból a sebből vérzik, mint az otthagyós, hisz ez is otthagyós. :)
Kedves Blogolvasók, várom a javaslatokat, kérem, akinek ötlete van, írja meg, ígérem, mindegyiket kipróbálom, már rögtön másnap! :) Aztán a nyertes megoldás beküldője kap valamilyen ajándékot... :)