Jól szeretni

Néha borzasztóan elégedetlen vagyok magammal "anyailag"... mert jól tudom, mit kéne, hogyan kéne, de nincs erőm, türelmem, kreativitásom, meg még ki tudja mim... Ilyenkor nagyon aggódom Leó miatt, mert tudom, hogy kevesebbet adok neki abból, ami járna és olyat is kap tőlem, ami majd abba a bizonyos zsákba fog kerülni a hátára... Szerencsére ez azért a ritkább eset, többnyire nem furdal a lelkiismeret, és mennek a dolgok gördülékenyen a maguk kis medrében. A hétvége óta együtt vagyunk, nem vittem oviba, mert kedden volt egy szemészeti vizsgálata, (erről majd máshol :) és meg kell állapítanom, nagyon jó kis csapat vagyunk. :) Jó együtt lenni a Srácokkal, olyan édes formájukat hozzák mindketten! Sok mindenre rájöttem, végre együtt altatom őket, Lehel cicizik, közben Leónak mesélek... eddig rémálom volt nekem ez az altatás szett, de most annyira élvezem, és nekik is olyan jót tesz. Lehel örül, mert szereti, hogy Leó is ott van, cserébe boldogan elviseli, hogy duruzsolunk mellette. Leó örül, mert nincs kirekesztve a Lehel-Mami párosból, lekenyerezve bármi/bárki mással, és mert mesélek, ezért nem akar befeküdni Lehel helyére az ölembe (kezdetben ez okozott némi nehézséget:))), hanem készségesen fekszik mellettünk a hátán, férfiasan keresztbeveti a lábát, kezeit a pocakján összekulcsolva tágra nyílt szemmel figyel, még a sötétben is látom, ahogy csillog a szeme és pereg előtte a történet... (Lajka kutya és űrhajós gazdija kalandjai, hol a Holdon, hol a Földön... :)
Szóval sokat töltött bennünket ez a hosszú-hosszú hétvége. Leó szeme újra csillog. Ma este megkérdeztem Lacit, Ő is látja-e ezt a csillogást, mert én még gyereket nem láttam ilyen csillogó tekintettel... (azt mondta, nem figyelte a szemét... :) Mindenesetre én megnyugodtam.
Megnyugodtam, mert pénteken nagyon kétségbe voltam esve. A múlt héten több ízben Leót olyannak láttam, mint még soha. Azt hiszem értelmet nyert a "nem ismerek rád!" szólam. A szomszéd kislányt kieresztett karmú macskaként ijesztgette, a zöldségesnél bottal hadonászott, fegyveres repülőt épített (bár azt hitte a puska repül ki belőle... :) és iszonyú feszültség volt benne és vadság. Aztán játszottunk és szombaton még játszott a vadászgéppel (csak én hívom annak, Ő nem tudja mi a neve), hétfőn már átépült illetve felhasználódott fagylaltoskocsinak:)
Mostanra biztos, amit akkor csak "reméltem", hogy az óvoda a ludas. Sokat verekednek, fegyverrel játszanak körülötte a csoporttársak, ami nem is csoda, hiszen Csillagok háborúja "meséket" néznek... (????) Leó szokta mondani, hogy "egy szemeteskonténerbe kellene mennie oviba, mert akkor nem tudnák bántani", vagy hogy "jó lenne, ha Lehel is mehetne vele, de Ő nem engedné, hogy Lehelt bántsák..." Persze nem gondolom, hogy ne tudná megvédeni magát, de azt látom, hogy nagyon rossz a minta, amivel találkozik és iszonyú feszültség gyülemlik föl benne. Tudom, hogy a világban sok rosszal fog még találkozni és mindentől nem védhetem meg. Meg azt is tudom, hogy jó neki az oviban, mert mindig vidáman jön haza és sok pozitív hatás is éri, köztük olyanok is, amikre meg szüksége van. Inkább csak azon kellene elgondolkodnom, hogy mit mondjak az óvónőknek, mondjak-e egyáltalán valamit. Nem is olyan régen még azon gondolkodtam, aludjon-e bent délután az oviban... Most inkább az a kérdés, nem sok-e az öt napos hét. Most úgy érzem, lehet, hogy vissza kéne venni három délelőttre... Mert ha nem változik a helyzet, kevesek lesznek az együtt töltött délutánok, hogy kipróbálja, eljátssza, visszaváltozzon...