Mostanában minálunk estefelé elszabadul a pokol. Jó értelemben. :) Legalábbis a gyerekek jól érzik benne magukat. Ezt onnan tudom, mert határozottan emlékszem még a gyerekkoromra, amikor az öcsémmel elkezdtük "jól érezni magunkat", megszűnt a külvilág, talán a hangok és a szavak sem jutottak el hozzánk, csak mi voltunk meg a viháncolás. Katartikus élmény.
Legszívesebben hátradőlnék és boldogan nézném őket, irigykednék is egy kicsit és arra gondolnék, micsoda boldogság, hogy vannak egymásnak...
Ehelyett kiabálok, mert a kádból kifolyik a víz, megfáznak, ahogy csupaszon rohangálnak és Lehel összepisili az ágyat, ha nem adom rá azonnal a pelenkát... Hát normális vagyok én?!!! :)))
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése