A Csillagszeműről...

...akinek bársonyos lepkeszárny-finom a lelke... :)
Tegnap sétáltunk eső után, Leó nagyon fáradt volt, mert nem aludt délután és kicsit lemarad. Onnan kiabált előre, hogy talált egy csigát, ami már nem él. Mellettünk közben elsuhant egy ember, aki az orra alatt cinikusan mormolva fontosnak tartotta a tudtomra hozni, hogy bizony az a csiga élT, ("működött!"). Én meg jobbnak láttam nem reagálni Leónak, amíg a "Besúgó" hallótávolságon kívül nem került. bár ma már biztosan visszakiabálnék valami olyasmit, hogy gyorsan taposd agyon, ha még mozog...! :) Aztán persze megkérdeztem Leót, mi történt a csigával... Állítólag véletlenül rátaposott, megvizsgáltuk együtt, még mozgott és tényleg csak a házának a széle volt megtaposva (ha el akarta volna taposni, amit nem feltételezek, mert egy akkor nem szólt volna lelkesen, hogy itt egy csiga, kettő, akkor jobban célzott volna, három, ismerem a fiamat). Szegény Leó annyira nekikeseredett a csiga sorsán, hogy sírva kérdezte, hogy mi lesz vele, nem fog uyge meghalni... Szerencsére több csiga is volt ott, így biztosítottam, hogy a mamája biztosan beengedi a házába és ha összebújnak, el is férnek, míg rendbe jön a háza csigubigunak. :) Megnyugodott, de megkérte, Apának ne meséljük el az esetet... (Ez meg aztán különösen SZÉP szerintem... :)))