2011. október 10., hétfő

Hétvége

Az unalmas hétköznapok után igazi ünnep szokott lenni nálunk a hétvége, lassan már Leó is tudja a napok neveit, mert annyira várjuk együtt, hogy hétvégén együtt lehessünk. A mostani meg egészen sűrűn programozott, gyors, de annál örömtelibb volt, tarkítva igazi találkozásokkal, gyerekvisítással és hancúrozással no és persze néha egy kis sírással... :) Szombaton Pátyon gyűlt össze a család, Zénó két éves szülinapját és Leó névnapját megünnepelni. Leó egész odaúton Zénót, vagy legalábbis "Zénóék házát" emlegette és alig várta, hogy megérkezzünk. A két kiskrampusz (Zénó meg a mi kisördögünk) egész végig egymást heccelte, szemük sarkából figyelték és utánozták egymást. Persze Zénó mint harmadik gyerek, tudott új csibészségeket mutatni Leónak, aki igen tanulékonyan szivacsként szívta magába a sok huncutságot. Blankával pedig mint a legjobb testvérek játszottak együtt, búcsúzáskor pedig Blanka olyan szeretettel simogatta meg Leó buksiját, amit a jelenlévők elismerő moraja követett... :)) Vasárnap pedig Kinga, Dani, Hanna, Mikolt, Áron, Lelle látogatott meg minket, akiket már egy éve nélkülöznünk kellett... és bár a blogok sok mindenre képesek, mégsem pótolhatnak egy találkozást... Olyan jó volt újra együtt lenni és látni, hogy mennyit változtak és mégis ugyanazok maradtak... :) Leó le volt nyűgözve a gyerekektől, bár nem mindig volt zökkenőmentes az együttjátszás, a mi félévig még egyke gyermekünk rutintalanságából adódóan... De voltak nagyon kedves pillanatok, mint mikor négyen kézen fogva ugráltak a trambulinon, vagy amikor Mikolt elmélyült magyarázatát Leó heves bólogatással kísérve nagy egyetértésben elvonultak a gyerekszobába tenni-venni, vagy amikor alvás után a szobafogságot már kevéssé bírva mind a négy megkergülve kacagva rohangált egyik szobából a másikba egymást utánozva... Leó az esti fürdés után megkérdezte ravaszul csillogó szemmel, kik voltak ma itt és mielőtt elkezdtem volna sorolni a neveket, Ő mondta végig az összes gyerek nevét mosolyogva! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése