11 hónapos lett a "Picike", aki érzésre jóval 11 kiló felett van már és mostanában ráadtam a másfél-két éves méretű ruhákat, amik nem mondhatom, hogy lötyögnek... :)
Egyre kevésbé baba és egyre inkább kisgyerek már Ő is. :)
Utánoz. :) Evés után megtörli a pofiját, füléhez tartja a telefont, szakszerűen kalapál a kis piros kalapáccsal, brümmögve autókat tologat.
Játszik. Mindig, mindenhol, mindennel... és ha valami érdekeset talál, boldog mosollyal hozza és nyújtja annak, aki épp a szíve csücske. (Általában nekem, de ha Leó is jelen van, akkor neki, most pedig Nagymamának, aki a legújabb szerelem! :)))
Dobál... mindent, ami a kezébe kerül. Persze csak a hangja kedvéért, mert az vicces. :)Azért az elképesztő, hogy egy kisebb fajta pöttyös labdát miután hatalmas tenyerével átfogta, egy kézzel a háta mögé lendíti, és akkorát dob, mint egy kisebb óvodás... :)
Fölmászik... :) a trambulinra, vagy az alacsonyabb kanapéra. Bár a lemászással még gondjai vannak, ilyenkor nyüszít egyet és nyújtja a kezét, vegyem le. Egyébként pedig kisszéket tolva maga előtt lépeget, már sima felületek mellett is föláll, bútorok mellett oldalaz, állásból fenekére huppan. :)
Dühbe gurul... ha valami nem sikerül! :) Ha egy ajtót nem tud kinyitni, vagy beszorul a lapát a komód alá és nem tudja kihúzni. Ilyenkor az erőlködéstől vörös fejjel kiabál. Azt hiszem, akaratért neki sem kell kétszer sorba állnia... :)
Muzikális... Szereti a zenét, de bármilyen zenei hangra, vagy csak épp egy kopogó ritmusra dülöngélni kezd jobbra balra, vagy ha épp ácsorog,úgy egész testtel táncol. Az autóban pedig újabban ha fáradt nem elalszik, hanem keservesen sír, mondhatnám kifulladásig, de sajnos nincs kifulladás, nagyon erős gyerek, jól bírja szusszal. Tegnap egy ötven perces autóút negyvenedik percében (amit végigüvöltött) jutott eszembe a rádió, mint opció... Lehel amint meghallotta a zenét, abbahagyta a szívszaggató sírást és előbb nagy szemekkel körbepislogott, majd békésen elszenderedett... :)
Érti már, hogy "hol a labda?", lapát, kacsa, telefon, maci... sőt, néha olyan, mintha egyes egyszerűbb szavakat megismételne... de ez biztosan nem így van, csak olyan mintha... :)
Mosolyog... még soha nem láttam ilyen kedves és jóságos mosolyt!
Eszik is... ki gondolná, de olyan, mintha két pocakja volna... (mondjuk a mérete alapján simán elfér két bendő is odabenn...) ugyanis az egyik pocak csak az anyatejé, két óránként megürül... a másik pedig az egyéb ételé, ide is utántöltést vár két-három óránként. :)
Újabban sírva alszik el. Eddig cicin elaludt, ha fáradt volt, de most vagy egy hete nem megy, miután jóllakott, föláll, vagy elmászik :) és ha megpróbálom ölbe venni, ringatni, megfeszíti magát és üvölt. De mégiscsak ez az egyetlen módja az altatásnak, bár alig bírom el, olyan erővel feszíti magát ilyenkor. Néhány keserves perc után azonban mégiscsak bekapja a cicit és a következő percben pedig már békésen szuszog. Az éjszakákat inkább hagyjuk... mert itt a végén inkább valami szépet írnék még. :)
Mondjuk azt, hogy Ő a legédesebb nagypocakos angyalpofi, aki nyálas puszit ad az arcunkra, harapdál ahol ér, most pedig fölmászott rám, mert éhes és most amúgy is Ő következik... :)))
Képeket hamarosan!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése