"Lelel" négy éves

Lelel, ahogy Lorin mondja. :) Olyan sokat fejlődött mostanában. A babából tényleg kezd kisfiúsodni. Ahogyan Leóval vitába száll és abszolút adekvátan (így Leónak néha igencsak bosszantóan) szúr vissza szavakkal. Ahogyan gyönyörűeket rajzol, persze témájában általában Leót utánozza, de mikor néha megjelenik saját képi világa, az nagyon Leheles... Ahogy Lorinra értőn és érzékenyen reagál, ugyanakkor határokat is szab. (Ma reggel látom, hogy Lorin levette a babája sapiját, amit persze visszarakni már nem tud, adja tehát Lehelnek, aki szó nélkül már teszi is vissza a baba fejére. Lorin persze újra leveszi, Lehel még másodszor is visszarakja, de harmadjára kerek perec elküldi a testvérét. :) Néha tud már türelmes is lenni és kivárni, míg Lorin magától odaadja az adott dolgot, sőt ha kérem, szépen kéri és meg is köszöni. :) (Persze ezt Lorin is megteszi, de azt gondolom, 18 hónaposan még könnyebb, mint 4 évesen... :) Kétkerekű biciklit hajt nagyon ügyesen, már csak a fékezést kellene begyakorolni. :) és persze irtó büszke magára, amire nagyon nagy szüksége is van! :)
A negatív oldal az óvoda és a szorongások, amiről azt gondolom, van némi összefüggés. Sajnos korai volt neki a háromésfélévesen oviba menetel. Főleg egy harminc fős vegyes csoportba, és épp ilyen csoportba... Van néhány gyerek ugyanis, akik szekálják. Nem durván, csak épp igen bosszantóan "ölelgetik", csipkedik, gyomrozzák látszólag szeretetből. Ő a csoport "babája", akit mindenki macerál. Szerintem csúfolták is, mert nem tisztán beszél, így a kezdeti beszédessége (emlékszem, még épp Marianna néni jegyezte meg nekem, hogy Lehel milyen cuki, ahogy mindent kommentál és be nem áll a szája, annyit mesél neki...), nos ugyanez az óvónő néhány hónapja hívta fel a figyelmemet egy "F"-es kódra, ami pont azt a jelenséget takarja, hogy a gyerek nem szólal meg bizonyos helyzetekben/emberek jelenlétében. Lehel ugyanis nem szólal meg az óvodába. Ez elég komoly jelzés nekem, ha nem költöznénk, akkor is kivenném ebből a csoportból. Most két hete nem jár és már nem is fog, az elmúlt időszakban pedig mindenféle taknyosságra hivatkozva itthon tartottam. Ami még az óvoda ellen szól, bár ez biztos minden óvodánál így van valamennyire, az a mérhetetlen "szemét", amit a gyerekeim hazahoznak. Itthon a játékban, a rajzokban, a beszédjükben megjelenik és csak pislogok néha, hogy ezt meg honnan... Olyan kis védtelen szivacsok és életkorukból adódóan persze mindent utánoznak. Várom a nyarat, hogy kikopjanak ezek a sallangok.
A magasságáról és a súlyáról a későbbiekben nyilatkozom. Egy biztos, szépszál legény. :) Meg az is, hogy minden nap megölel, megszorít és közben azt mondja, "Juj de nagyon szeretlek Téged!" :))) ...és én pedig Őt jujdenagyon... :) Isten éltessen kicsi Buddhánk! :)