Nem mondhatom, hogy hűdenagyon készültünk rá. Nem számoltuk a napokat, nem bizonygattuk, hogy nagyon jó lesz ott neki, de persze vigyáztam, hogy a félelmeimről se beszéljek előtte... :) Rég tud már Ő mindent. Tudja, hogy nem leszek ott, tudja, hogy az első napokban Apa ott lesz, tudja, hogy ebéd után hazajön, tudja, hogy a WC-be kell majd pisilnie és szót fogadni az óvónéninek... :) Egyetlen félelme a kakitéma. Valami miatt nem mer a WC-be kakilni, holott a pisi szinte 100%-os sikerrel a megfelelő helyre csorog. A kakit is megpróbálja, de két hete még egyszer sem sikerült. Végül mindig kér egy pelenkát. Nem erőltetem persze, ez most valamiért fontos neki. Tegnap este lefekvéskor csak ennyit mondott az ovival kapcsolatba, "Jó, de valaki adjon majd rám egy pelenkát, ha kakilni kell..."
Reggel fél nyolckor keltettük. Kis hancúr a nagyágyban (mert éjszaka mostanában átkocog hozzám és ott alszik tovább), majd "reggeli" (ez az egyik félelmem, mert Leó 10 előtt nem éhezik meg), öltözés és máris menetkész volt a fiatalember. Fogta az oviszsákját és a kiszsiráfját (mert egy érzelmileg fontos tárgyat engedélyeztek) és kötelességtudóan, vagy megadóan, de alapvetően optimistán és magabiztosan várta sorsát. :) A kiszsiráfról csak annyit, hogy Leónak nem volt "átmeneti tárgya", azaz semmi efféle érzelmi töltetű bigyó, amivel aludni és magukkal hurcolni szoktak a gyerekek. Talán mert nonstop kéznél voltam... :) Mikor azonban mondtam neki, hogy bevihet valamit ha akar, rögtön túláradó szeretettel ragadta el Lehel játékkosarából ezt a bébijátékot... :))) és "nem fogok sírni, mert Ő ott lesz velem" felkiáltással masírozott kifelé egyik kezében a zsiráf, másikban a zsák. :) Az ajtóban még megsimogatott és addig dobta a puszikat, amíg be nem csukódott az orra előtt az ajtó... :)
A vidám indulás után magabiztos megérkezés, átöltözés Api segítségével, majd Laci kiment a teremből, Leó befelé ment volna, ha nem tör rá két túlbuzgó óvónéni, mindkét karját megragadva, arcába egy kosárnyi játékot nyomva, "gyere Leó játszani!" felkiáltással... Na Leó erre elpityeredett. Az Óvónők erre még kétségbeesettebben invitálták, Leó erre még kétségbeesettebben próbált menekülni. "Apuka jöjjön be!" Apuka bement, Leót az ölébe vette, aki azonnal megnyugodott és azzal a lendülettel ugrott is ki Laci öléből és ment játszani. Legközelebb csak az udvaron találkoztak. Ott kétszer szaladt oda hozzá Leó egy kis "tankolásra" aztán elviharzott. Ebédelni viszont nem volt hajlandó, az óvónők már épp befeszültek volna, de Laci megnyugtatta őket, sebaj, otthon is van ebéd...
Kíváncsian várjuk a holnapot. :)
Hja, kis adalék. Ma este az altatásnál háromszor kellett "megszülnöm". :) Ez persze lehet még a testvértéma is, mostanában többször játszottuk el, hogy kibújik a pocakomból, de ma különösen sokszor... Végül így rekesztette be a játékot az ölelésemmel takarózva: "Mama, most még a pocakodban vagyok, még nem akarok megszületni, most inkább alszom. Majd reggel megszületek, mikor igaziból reggel lesz. Jó? Addig mesélj! Azt hallom idebenn is, ugye? Mesélj a Dunaalmási napomról, azt nagyon szeretem..."
Szóval majd reggel... :))) Olyan büszke vagyok rá! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése